Kőbányai Közösségi Hírlap

XX. Vegetáriánus Fesztivál Kőbányán augusztus 27. és 28-án. Részletekért kattintson a plakátra! 

Forrás: Kőbánya.hu

Kategória: Aktuális

4. Kőbányai Blues Fesztivál

Kőbánya zenei múltja, jelene és reménybeli jövője nemcsak arra kötelezett bennünket, hogy a fiatal tehetségekkel foglalkozzunk, nekik lehetőségeket kínáljunk, hanem arra, hogy 2013-ban először egy blues fesztivállal ünnepeljük meg az itt élő és az innen elszármazó zenészeket.

A magyar zenei élet kiválóságai kötődtek és kötődnek valamilyen módon Kőbányához. Itt születtek, vagy innen indult zenei pályájuk, Kőbányán aratták első sikereiket. A teljesség igénye nélkül: Deák Bill Gyula, Póka Egon, Révész Sándor, Nagy Feró, Szigeti Ferenc, Cserháti Zsuzsa, Horváth Charile….

Az elmúlt évek fesztiváljainak sikere - melynek ötletadói: Kovács Róbert Kőbánya polgármestere, Póka Egon Kőbánya díszpolgára a Kőbányai Zenei Stúdió vezetője és Joós Tamás a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetője voltak - egyértelművé tette, hogy az egyszeri alkalomból hagyomány szülessen és 2013. óta minden év augusztus hónapjában a kőbányai Óhegy parkban zenei programmal álljunk Kőbánya és Budapest közönsége felé.

Az 2016. augusztus 19-én, pénteken 14.00 órakor kezdődő fesztiválon a következő együttesek várják a blues szerelmeseit. A program végén tűzijáték szórakoztatja a közönséget.

A fellépők sorrendben:
14.00 ZSUZSI MOSOLYOG
15.30 WATCH ME
17.00 TÖRÖK ÁDÁM ÉS A MINI
18.30 PÓKA – TÁTRAI REGENERÁCIÓ
20. 30 DEÁK BILL BLUES BAND
22.15. TÜZIJÁTÉK

Műsorvezető: ABAHÁZI CSABA

Támogatók: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat,

Rendező: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Kft.

Forrás: Joós Tamás ügyvezető, Kőrösi Nonprofit Kft.

Kategória: Aktuális
2016. július 07., csütörtök 10:05

Kőbányán újra szól a blues!

Kőbánya zenei múltja, jelene és reménybeli jövője nemcsak arra kötelezi a kerületet, hogy foglalkozzon a fiatal tehetségekkel és nekik lehetőségeket kínáljon, hanem arra is, hogy blues fesztivállal ünnepelje meg az itt élő és az innen elszármazó zenészeket. A korábbi fesztiválok sikere - melynek ötletadói Kovács Róbert polgármester, Póka Egon Kőbánya díszpolgára és Joós Tamás a Kőrösi Kulturális Központ igazgatója voltak - egyértelművé tette, hogy hagyomány született, így minden év augusztus hónapjában zenei program várja az érdeklődőket az Óhegy parkban. 

A program ingyenes!

Időpont: 2016. augusztus 19., péntek 14:00-22:30 óra
Helyszín: Kőbánya, Óhegy park

További részletekért kattintson a plakátra!

Kategória: Aktuális
2016. július 09., szombat 10:02

Ünnepelt a kerület

Hihetetlen programdömping várta három napon át a látogatókat Kőbánya ünnepén, azaz a Szent László Napokon. A június utolsó hétvégéjén megtartott rendezvénysorozaton a hagyományos programok mellett különleges újdonságok is várták az érdeklődőket: meg lehetett nézni belülről a 120 éves önkormányzat épületét, vezetett túra a Szent László templomtoronyba, de volt futóverseny, pincebejárás, lovagi bajvívás, buszos városnézés, lovas sétakocsikázás, szentmise, orgona bemutató és tűzugrás is. 

 

  

Bemutatkoztak a kerület testvérvárosai, sikerrel zajlott le az első Szent László Napi Főzőverseny, mint ahogy nem maradhatott el a zene, a tánc és a fergeteges hangulat sem, amelyről – többek között – a Karthago zenekar és Marót Viki gondoskodott.

 

Az ünnepnek pedig még most sincs teljesen vége, hiszen július 31-ig tekinthetjük meg azt a karikatúra-kiállítást, amelyet Hofi Géza születésének 80. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra küldtek a művészek. A „Pusszantás mindenkinek!” címet viselő utcai tárlat a Kőrösi Csoma sétányon várja az érdeklődőket.

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert polgármester

Kategória: Közösség

A magyar karikaturisták által készített karikatúrák kiállítása HOFI GÉZA Kossuth-díjas művész, Kőbánya Díszpolgára születésének 80. évfordulója alkalmából. A kiállítást megnyitja: Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, az alkotásokat értékeli: Dluhopolszky László, karikaturista. 

Időpont: 2016. június 24., 17:30 óra
Helyszín: Kőbánya, Kőrösi Csoma Sándor sétány

Forrás: Kőbánya.hu

2016. június 03., péntek 12:28

Szent László Napok Kőbányán június 23-26.

Idén is színes, változatos programokkal várja az érdeklődőket a Szent László Napok! A koncertek, szabad téri események mellett idén első ízben kerül meghirdetésre az I. Szent László napi főzőverseny, valamint a szintén újdonságnak számító Szent László Napi Futás.

Szent László Napok részletes programja EZEN a linken olvasható el!

Időpont: 2016. június 23-26.
Helyszín: Szent László tér

 

Szent László Napi futás június 26-án

A Kőbányai Önkormányzat futóversenyt hirdet számos versenyszámban és kategóriában. A Szent László Napok keretében megrendezésre kerülő esemény versenykiírása, illetve a versenyszámok és a nevezési díj EZEN a linken elérhető pdf. dokumentumban ismerhető meg.

Időpont: 2016. június 26., vasárnap
Helyszín, versenyközpont (rajt/cél): X. Rottenbiller Park, KÖSZI (Előd u. 1.) előtti füves terület

 

I. Szent László Napi Főzőverseny június 25-én

A Kőbányai Önkormányzat meghirdeti a szabad tűzön főtt levesek, kőbányai sörrel készült ételek és házi sütemények versenyét. A Szent László Napok keretében megrendezésre kerülő esemény versenyfelhívása és a tájékoztató EZEN a linken érhető el pdf. formátumban.

Időpont: 2016. június 25.
Helyszín: Kőbánya, Szent László tér

Kategória: Aktuális

Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzata, a Szent László Király Alapítvány a Szellemi és Erkölcsi Megújulásért, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ a trianoni békeszerződés 96. évfordulójára emlékezve „Trianon a magyar családok történetében” címmel irodalmi pályázatot hirdet Kőbánya általános-és középiskolás tanulói részére. A verseny győzteseit a Kőbányai Önkormányzat Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezendő megemlékezésen hirdetik ki. A nyertes diákokat felkészítő tanárok is jutalomban részesülnek. A legjobb pályamunkákat a Szent László Király Alapítvány könyv formájában megjelenteti. 

A pályázatra Trianonra emlékező, személyes hangú történeteket megfogalmazó írásokat várunk. A téma, a történet lehet a pályázó családját, családja baráti és rokoni körét érintő valós történet, de lehet attól független, elképzelt történet, saját megfogalmazású, szépirodalmi elbeszélés, novella is. A mű formája szabadon választott, terjedelme max. 3-5 oldal. A Pályázat jeligés. A pályaműveket szakértő zsűri bírálja el.

Díjazás:
I. díj: 15.000 Ft értékű könyvutalvány
II. díj: 10.000 Ft értékű könyvutalvány
III. díj: 5.000 Ft értékű könyvutalvány

A verseny győzteseit a Kőbányai Önkormányzat Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezendő 2016. június 3-án 17 órakor tartandó megemlékezésén hirdetik ki. A nyertes diákokat felkészítő tanárok is jutalomban részesülnek. A legjobb pályamunkákat a Szent László Király Alapítvány könyv formájában megjelenteti.

Nevezési határidő: 2016. május 15.

A pályaműveket word formátumban, CD lemezen, jeligével ellátott zárt borítékban, a megadott határidőig várják a Kőrösi Kulturális Központban (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.)

Kategória: Helytörténet

Az elmúlt 55 évben a közönség a koncerteken hallgatta, énekelte és ünnepelte Illés Lajos dalait és zenei üzeneteit akár az általa alapított legendás Illés együttesben, akár egyéb műveiben és zenekaraiban. Ez a zenei örökség nem felejtődött el Illés Lajos 2007-es halálával, hanem ritmusai még ma is ott élnek az emberek szívében.

Az Illés család kezdeményezésére és támogatásával országos koncert sorozaton kívánjuk Illés Lajos ismert és még felfedezésre váró dalaival megújítani az ország több generációjának éneklő kedvét, felidézni annak a kornak az életérzését és átadni a dalai üzenetét mai zenészek tolmácsolásával.

A YELLOW ROSES néven startoló Illés Lajos Emlékzenekar és Illés Lajos Tribute Band olyan fiatal énekesekből és zenészekből áll, akik neve már nem ismeretlen a közönség számára, hiszen valamennyi énekes tehetségkutató versenyekben mutatkozott meg a nagyközönség számára, a zenészek pedig a Kőbányai Zenei Stúdiós növendékei, akik Póka Egon segítségének köszönhetően játsszák majd a koncerteken Illés Lajos dallamait.

A Yellow Roses csapat tagjainak kiválasztásánál nem titkolt célunk volt, hogy generációról generációra átörökítsük ezeket a slágereket, és eljutassuk ahhoz a célcsoporthoz is, akik számára talán még ismeretlenek ezek a dalok, és csak szüleik által halhatták az olyan nótákat, mint a Miért hagytuk, hogy így legyen, a Valahol egy lány, a Jelbeszéd, az Oh, kisleány, a Hogyha egyszer majd, a Tudod-e te kislány, az Elszáll a nyár vagy épp a Hűvös van...

A koncerteken 24 dal hangzik el, megtartva az eredeti stílusjegyeket, de az énekesek egyéniségét is beleszőve. 

A Yellow Roses tagjai, mind nagy tisztelettel viseltetnek Illés Lajos munkássága előtt, megtiszteltetésnek érzik, hogy rájuk esett a választás és részt vehetnek ebben a projectben, koncertsorozatban. Izgalmasnak tartják a január óta tartó próbafolyamatot, és nagyon várják a bemutató koncertet, aminek tervezett ideje május. 

A premier koncertet követően az ország bármely pontjára szívesen elviszik produkciójukat, hogy ez a szövegében, dallamában is fontos üzenetek tartalmazó zeneiség az ország minden szegletébe eljuthasson. 

És, hogy kik a Yellow Roses tagjai?
Kállai-Kiss Zsófi
Péterffy Lili
Samu Kriszta Mazsi
Schwartz Dávid
Csordás Ákos
Fórizs Olivér

Az Illés Lajos Tribute Band tagjai:
Vigyinszki Máté
Gazsi Máté
Pink Edvárd
Marton Bence

Fekete Ilona kulturális menedzser, Black Rose Project

"Szeretlek Kőbánya" címmel ismeretbővítő, játékos helytörténeti vetélkedő várja kőbányai nyugdíjas klubok, körök, civil szervezetek és lakóközösségek jelentkezését április 28-ig. A május 11-én megrendezésre kerülő eseményről további információért kattintson a plakátra!

Kategória: Közösség

A Kőbányai Önkormányzat idén is megrendezi a Kőbányai Halmajálist, amely május 1-jén egész napos kikapcsolódást ígérő programsorozattal várja a családokat az Óhegy parkban

További információért kattintson a plakátra! 

Kategória: Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version