Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Elhunyt Zsíros Tibor

Rate this item
(1 Vote)

A Kőbányai Darazsak a honlapján a következő szomorú hírt tette közzé:

"Már az égi kosárlabda pályán játszik volt csapattársaival Zsíros Tibor Európa-bajnok, Kőbányáért-díjas mesteredző, kosárlabda legenda. Zsizsi bácsi február 3-án Székesfehérváron egy kosárlabda eseményen lett rosszul, ahol társszerzőként negyedik könyvének bemutatója is volt. Ezután a tőle megszokott módon napokig küzdött, majd február 13-án átadta lelkét Teremtőjének.

Zsíros Tibor, a kép forrása: mob.hu

Zsíros Tibor 1930. június 8-án született Budapesten. Kosárlabda szakedző, mesteredző. 

1940-49 között a kőbányai Szt. László Gimnáziumban tanult, ahol három középiskolás bajnoki címhez segítette iskoláját (1946, 1948, 1949). 1945-től a BSZKRT, 1950-1961 között a Ganz Mávag játékosa, ahonnan 195 alkalommal volt válogatott.

Kétszeres magyar bajnok (egyszer a BSZKRT utód Előrével, egyszer a MÁVAG-gal), négyszeres ezüstérmes, kilencszeres bronzérmes. Három olimpián (1948, 1952, 1960) és négy Európa-bajnokságon szerepelt. Tagja volt annak a válogatottnak, amely az 1953-as Európa-bajnokságon ezüst, az 1955-ös (budapesti) EB-n aranyérmet nyert (utóbbinál a csapat legjobb dobója 152 ponttal). 1954-ben főiskolai világbajnok. Játékos pályafutása befejezése után a Ganz Mávag edzője, válogatott szövetségi kapitány, játékvezető, majd ellenőr. Folyamatosan dolgozott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében és a Budapesti Kosárlabdázók Szövetségében. Mesteredző, a Mesteredzői Testület tagja, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetettje, Budapest díszpolgára.

Közben huszonhét éven keresztül a diáksport mozgalomban is dolgozott, melynek során a fővárosban számos diákolimpiai mérkőzést vezetett. Nagy pedagógia érzékkel, és végtelen gyermekszeretettel irányította a csapatokat. Minden kritikus szituációban a fair play szellemében döntött. Oktatója volt éveken keresztül sporttáboroknak, ahol sok gyerek szerette meg a sportágat a keze alatt. 

A nagyszerű sportember, mindenki Zsizsi bácsija, legendává vált hazánk sportéletében, keze alatt sok játékos, játékvezető pallérozódott, állandó vendége volt a különböző gálamérkőzéseknek, a diákolimpiáknak és a streetball fesztiváloknak is. 2008-ban Kosárarany címmel könyvet írt, melyben szeretettel és büszkeséggel emlékezik középiskolai éveire és az 1955-ös diadalra is. A könyv második része 2010. május 29-én jelent meg „Az aranykor után” címmel, melyben az 1955-ös Európa-bajnoki címtől napjainkig mutatja be a honi kosárlabda életet rengeteg adattal, történetekkel, dokumentumokkal.

Harmadik könyve 2012-ben jelent meg „Budapesti kosarasok” címmel és a fővárosi kosárlabdaélet történetét fogja át a kezdettől napjainkig. Jelenleg is szerzőtársa egy honi kosárlabdázásról íródó könyvnek.

1948-ban, a londoni olimpián a válogatott tagja volt 18 évesen, 2012-ben a londoni olimpiát 82 évesen nézőként követte végig.

Kőbányához, a Kőbányai Darazsakhoz sok különleges szál fűzte, számtalan eseményünkön vett részt, végigkísérte sikereinket, nehézségeinket és mindig segítő kezet nyújtott, amikor csak tehette. Terveztük, hogy edzőinkkel közösen – az eddigi sporttörténettel foglalkozó könyvek után – szakmai kiadványt jelentetünk meg.

Az elmúlt év decemberében a televízió nyilvánossága előtt jelentette be hozzájárulását a Kada utcai kosárlabda csarnok és kosárlabda akadémiánk névadásához. Így az épülő csarnokot Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnoknak, akadémiánkat – melynek szakmai anyaga beadásra került az MKOSZ-hez – Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiának nevezzük el.

Fájó szívvel vesszük tudomásul, hogy eltávozott közülünk, emlékét, személyiségét, példamutató emberségét és sportolói nagyságát megőrizzük az utókor, főleg a fiatal kosaras nemzedék számára."

Kőbányai Darazsak

Forrás: Kőbányai Darazsak a honlapján

Last modified on Wednesday, 13 February 2013 22:47

Hírek

Régi képek, emlékek

Építik a tavat
Építési terv
Régi újhegyi kép
Áll a szobor
Már állnak a házak
Az iskola
A Mély tó
Épül és szépül
Zajlik a munka
Részből egész

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia