Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbányán adták át a Mozgó Könyvek első könyves pultját

Rate this item
(1 Vote)

Kőbányán adták át október 3-án az első Mozgó Könyvek könyvespultot, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kőbánya képviselő-testülete támogatásával készült el. A budapesti kerületek közül azért lett kerületünk a mozgalom elindításának helyszíne, mert Kovács Róbert polgármester és a képviselő-testület a kezdeményezés mellé állt. 

 

Dévai-Nagy Kamilla zenél, illetve a könyvespolc

A Közkincs Kulturális és Művészeti Egyesület indított olvasási mozgalmat az újkori analfabetizmus ellen. A Mozgó Könyvek hálózata először Budapesten, majd országosan és a határon túl szeretne árusítana 300,- Forintért, minőségében előreválogatott, pedagógusok által terjesztett „jó könyveket”. Főként az olvasni akaró, de a drága könyveket megvásárolni nem tudó, szegényebb emberek, másrészt a fiatal, alig olvasó „Z generáció” számára.

 

Kovács Róbert polgármester és Latorcai Csaba helyettes államtitkár

A Kőrösi Csoma Sándor sétányon megtartott eseményen beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, valamint Kovács Róbert polgármester, aki a könyvek szeretetét személyes példákon keresztül illusztrálta. ”Misszió indul útjára, és remélem, ez a misszió folytatódni is fog!” – fogalmazott a polgármester.

Latorcai Csaba üdvözölte a Közkincs Egyesület tevékenységét, amelyet a Kormány 2.350.000 forinttal támogatott. Az államtitkár úr jelezte, hogy a támogatás összege elenyésző ahhoz a társadalmi hasznossághoz képest, amelyet az ügy képvisel. „Tolle, lege!” vagyis „Vedd, és olvasd!” – ezekkel a szavakkal emlékeztetett Latorcai Csaba arra a Szent Ágostonra, akinek életét a könyvolvasás jelentős mértékben megváltoztatta. Az államtitkár elmondta, hogy a könyv képes új ablakot nyitni a világra, képes új nézőpontot adni egy témához. Az ügy folytatásában bízva gratulált az egyesület munkájához.

 

Jókai Anna írónő

A rendezvényen felszólalt Jókai Anna írónő is, aki szerint segíteni kell ezt a kezdeményezést, hogy minél több ember lelkét ki tudjuk nyitni. Biztatott a könyvek vásárlására, amelyek 300 forintos darabáron szerezhetők be. Boda István a Közkincs Egyesület elnöke köszönetet mondott a támogatásokért, és reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezés egyszer határokon is átível majd. A műsort Dévai-Nagy Kamilla által előadott megzenésített versek színesítették.

 

Forrás: Kőbánya.info, Kormány.hu, Közkincs Egyesület

Last modified on Saturday, 04 October 2014 22:10

Hírek

Régi képek, emlékek

Árkok és házak
Dolgos kezek
Épül a lego-ház
Építik a tavat
Épül és szépül
Épül a lakótelep
Folyik az építkezés
Zajlik az éptkezés
Még nincs kész
Dolgozik a daru

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia