Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbánya 2014-es kitüntetettjei

Rate this item
(1 Vote)

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. évben új rendeletet alkotott a kitüntetésekről, azok adományozásáról. A kerületi vezetésnek szívügye, hogy az itt élő és tevékenykedő, vagy már nyugállományba vonult kiválóságokat elismerje, díjazza. Ez évben is olyan kiválóságokat tüntetett ki a képviselő-testület, akik méltók a korábbi elismertek által nyitott út bejárására, akik hírnevet, megbecsülést hoztak és hoznak Kőbányának, és akik nevére, tevékenységére büszkék lehetünk. A 2014. évben a Képviselő-testület díszpolgári címet, Kőbányáért Díjat és elismerő címeket adományozott, valamint az oktatási, közigazgatási és egészségügyi ágazatban is kiemelte a tevékenységüket magas színvonalon végző munkatársakat. Az elismeréseket a Szent László Napok keretében a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ színháztermében adta át Kovács Róbert polgármester június 26-én.

 

A képek forrása: Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

A nevekre kattintva elolvashatja a kitüntetettek laudációját!

A képviselő-testület 2014. évben Kőbánya díszpolgára címet adományozott: Rost Andrea, illetve posztumusz Lechner Ödön

Kőbányáért Díj: Hanczné Szmilkó KatalinDr. Lontay MáriaSándor Zoltán

Kőbánya Szolgálatáért Emlékérem: Dr. Kardosné Marti Ilona

Kőbánya Kiváló Közössége: Bajcsy Zsilinszky Kórház Stroke Betegszervezete

Kőbánya Kiváló Közegészségügyi Dolgozója: Bozi Éva

Kőbánya Kiváló Közösségépítője: Fazekas Jenőné

Kőbánya Kiváló Könyvtárosa: Kováts Beatrix

Kőbánya Kiváló Művésztanára: Taraszova Krisztina

Kőbánya Kiváló Vállalkozása: HOFEKA Kft.

Beretzky Endre-díj: Dr. Huszár Gabriella, Dr. Kajcsos Ede

Wágner Viktória-díj: Sándorné Csamári Éva

Év Ápolója: Fritsche Kornél Józsefné

Rottenbiller-díj: Nagyné Berecz Györgyi

Sajó Sándor-díj: Acsai Józsefné, Berezvainé Nógrádi Zsuzsanna, Grófné Váradi Anna, Hegyes Lászlóné, Tóth Magdolna Ildikó, Tuncsik Erzsébet

Soos Géza-díj: Istvánfi Klára

Stróbl Mária-díj: Kerekes Lászlóné

Kiváló Pályakezdő Munkatárs: Tasi Éva, Lakatos Mihály

Kiváló Technikai Munkatárs: Mike Sándorné, Pummer László, Nemes Pálné, Ágnecz Tiborné

Forrás: Kőbánya.hu

Last modified on Friday, 25 July 2014 12:05

Hírek

Régi képek, emlékek

Már állnak a házak
Minden a helyére kerül
Építik a tavat
Építési terv
Átadó ünnepség
Épül a lakótelep
Dolgos kezek
Zajlik a munka
A Gergely-bánya
Zajlik az éptkezés

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia