Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Tuesday, 25 October 2016 11:33

Tűzifa a rászorulóknak - igényelni lehet

A Kőbányai Önkormányzat ezen a télen is folyamatosan biztosítja a lehetőséget a szociális tűzifa igénylésére azoknak, akiknek a tüzelő beszerzése anyagi gondot jelenhet. Az önkormányzati rendelet szerint természetbeni támogatás keretében szociális tűzifa abban az esetben adható, ha a családban élő kérelmező jövedelme nem haladja meg a 128.500 forintot, egyedül élő személy esetén pedig a 156.750 forintot.

Az egy alkalommal igényelhető tűzifamennyiség legfeljebb 4 köbméter, de akik tudnak gondoskodni egyszerre nagyobb mennyiségű tűzifa tárolásáról, azok a támogatást összevontan is igényelhetik. A kérvényezett tűzifát előre egyeztetett időpontban, összevágott állapotban a Kőbányai Kőkert Nonprofit Kft. munkatársai szállítják a helyszínre, de a teherautóról ömlesztve leborított faanyag behordásáról és további aprításáról a kérelmezőnek kell gondoskodnia.

A tűzifa igénylési kérelmet jövedelemigazolásokkal együtt a Polgármesteri Hivatal központi- (Szent László tér 2-4.) és kihelyezett (Újhegyi sétány 16.) ügyfélszolgálatainál lehet benyújtani.

Forrás és kép: Kőbánya.hu

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 143/2016. (IV. 21.) határozata alapján értékesíteni kívánja az 1/1 arányban tulajdonát képező 38952/0/A/5 helyrajzi számon felvett, természetben Budapest X. kerület Hölgy utca 18. szám alatti raktárt:
- Az ingatlan alapterülete: 323 m 2
- Az ingatlanhoz tartozó közös tulajdoni hányad: 609/1000
- Az ingatlan műszaki állapota: felújítandó
- Az ingatlan közös költsége: 36 540 Ft/hó + 9688 Ft/hó felújítási alap
- Az ingatlan kikiáltási ára: 16 200 000 Ft

A pályázatot a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (székhely: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30., cégjegyzékszám: 01-10- 042140, adószám: 10816772-2- 42, statisztikai számjel: 10816772-6810- 114-01, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-70593/2013, képviseletében eljáró személy: Szabó László vezérigazgató) mint Pályáztató írja ki.

A pályázatra jelentkezés helye, módja és határideje: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 102-es számú irodában átvehető ingyenes jelentkezési lap kitöltésével, 2016. november 4. (péntek) 11 óráig beérkezőleg lehet jelentkezni. 

A pályázati biztosíték mértéke, megfizetésének határideje és módja: A pályázati biztosíték mértéke a kikiáltási ár 10%-a (1 620 000 Ft). A biztosítékot a jelentkezés határidejéig kell megfizetni, mely történhet a Pályáztató pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a pályáztató OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11794008 – 20508524 számú számlájára átutalással.

A pályázati tárgyalás helye és időpontja: a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, II. emeleti tárgyaló, 2016. november 9. (szerda) 9 óra. 

Az ingatlan megtekintése: Előzetes időpont egyeztetés alapján az alábbi napokon:
2016. október 6-án
2016. október 13-án
2016. október 20-án
2016. október 27-én
(Rácz Szilvia, tel.: 06-1- 666-2725)

Pályázati tárgyaláson való részvétel feltételei:
a) a jelentkezési lap teljes körű kitöltése,
b) a szükséges dokumentumok bemutatása, illetve becsatolása, valamint
c) a pályázati felhívásban megjelölt időpontig a pályázati biztosíték megfizetése.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

1. A pályázatra a jelentkezési lap teljes körű kitöltésével és határidőben történő leadásával lehet jelentkezni, amihez a szükséges mellékleteket csatolni kell. Az ajánlati kötöttség 60 nap.

2. A jelentkezési lapon a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy
a) a pályázati felhívásban foglalt pályázati feltételeket megismerte és elfogadja,
b) a természetes személyazonosító adatai és a lakcíme kezeléséhez a pályázat elbírálásával kapcsolatban hozzájárul,
c) 3 hónapnál régebben lejárt köztartozása nincs,
d) a tulajdonszerzési képessége nem korlátozott,
e) az ingatlant megtekintette, illetve annak műszaki állapotát megismerte,
f) legalább a kikiáltási árnak megfelelő összegű vételi ajánlatot tesz az ingatlan megvásárlására,
g) tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződést a pályáztató megbízásából a Dr. Nagy Judit Ügyvédi Iroda készíti és jár el a tulajdonjog-változás bejegyzése során a Földhivatalnál; a pályázó vállalja, hogy az Ügyvédi Iroda részére 35 000 Ft + áfa ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási igazgatási szolgáltatási díjat megfizet az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg.
h) a Pályázó – amennyiben belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet – köteles teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon nyilatkozni arról, hogy a Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átlátható szervezet feltételeinek maradéktalanul megfelel.

3. Természetes személy pályázónak és a képviselőnek a jelentkezési lap leadásakor igazolnia kell a személyazonosságát, képviselet esetén teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni, azonban az adásvételi szerződés előkészítéséhez és megkötéséhez ügyvédi, vagy közjegyzői meghatalmazás szükséges.

4. Jogi személy, illetve egyéni vállalkozó esetén a jelentkezési lap benyújtásakor be kell mutatni
a) az eredeti vállalkozói igazolványt, vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított hatósági bizonyítványt, illetve
b) a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot vagy a cégbejegyzés folyamatban létét igazoló cégbírósági igazolást, valamint
c) a társaság cégjegyzésére jogosult képviselő aláírási címpéldányát (aláírási mintáját), továbbá mindezen iratokat fénymásolatban csatolni kell a jelentkezési laphoz.

5. Amennyiben a pályázó (vevő) külföldi, (Európai Unió tagállamainak állampolgárai kivételével) úgy ez esetben a külföldiek mező- és erdőgazdasági hasznosítási földnek nem minősülő ingatlanokat érintő tulajdonszerzéséről szóló 251/2014. (X. 20.) Kormány rendelet rendelkezései szerint a Budapest Főváros Kormányhivatalának engedélyét be kell szerezni.

6. A pályázati biztosíték határidőben történő megfizetését igazolni és az erről szóló dokumentumot csatolni kell a jelentkezési laphoz.

7. A pályázati tárgyalás megkezdéséig a Pályáztató hiánypótlási lehetőséget biztosít, ami nem terjed ki a pályázati biztosíték határidőn túli megfizetésére.

8. A jelentkezési lapot a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., kijelölt munkatársa veheti át a pályázótól a pályázati felhívásban megjelölt időpontig. A jelentkezési lap benyújtása előtt a pályázónak lehetősége van az ingatlant megtekinteni.

9. A pályázati biztosíték összege, valamint a vételár kizárólag magyar forintban határozható és fizethető meg. A pályázati biztosíték nem kamatozik.

10. Az ingatlan a kikiáltási ár alatt nem kerül értékesítésre.

A pályáztatás az ingatlan vételárára vonatkozó licitálással történik. A licit érvényes, ha a pályázati tárgyaláson legalább egy pályázó a kikiáltási árat megajánlja. A licitlépcső 50 000 Ft, a licitálást addig kell folytatni, amíg a licitálók érvényes ajánlatot tesznek. A pályázati tárgyalás nyertese a legmagasabb vételárat megajánló pályázó.

11. Ha a pályázati felhívásra kizárólag egy ajánlat érkezik, a licit akkor is érvényes, ha az ajánlatot tevő pályázó a pályázati tárgyaláson nem jelenik meg.

12. A Pályáztató képviseletében eljáró ügyvédi iroda a pályázat eredményhirdetésétől számított 30 napon belül az ingatlanra vonatkozóan adásvételi szerződést köt a nyertes pályázóval a licitálás során ajánlott összegű vételáron. A vételárat az adásvételi szerződés megkötéséig kell megfizetni. A pályázat nyertese az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg 35 000 Ft + áfa összegű ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni a Pályáztató jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda részére.

13. Amennyiben a pályázat nyertese saját érdekkörében felmerült ok következtében az eredményhirdetést követő 30 napon belül az adásvételi szerződést nem köti meg, elveszíti a szerződéskötésre vonatkozó jogát és a pályázati biztosíték összegét. Ebben az esetben a

Pályáztató jogosult az ingatlanra a következő legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő pályázóval szerződést kötni.

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) és (4) bekezdése, valamint a Magyarország 2014. évi központi költségvetésről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 6. § (5) bekezdés c) pontja értelmében a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amennyiben az adásvétel tárgyát képező ingatlan forgalmi értéke az 5 000 000 Ft összegű értékhatárt meghaladja.

A Magyar Állam elővásárlási jogának gyakorlására nyitva álló határidő 35 nap, az ingatlan ezt követően adható birtokba.

14. A pályázat eredménytelen, ha:
a) a pályázók nem tettek érvényes vételi ajánlatot,
b) a Pályáztató az eljárás bármely szakaszában, akár indoklás nélkül is, eredménytelennek nyilvánítja,
c) a nyertes pályázó visszalépése esetében, ha a soron következő helyezettel a Pályáztató nem köt szerződést.

A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás személyesen a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) főépület, I. emelet 102-es számú irodában félfogadási időben, illetve telefonon a (06-1) 666-2725- ös számon kérhető.

Félfogadási idő:
Hétfő: 14:00 - 17:30
Szerda: 8:00 - 16:00
Péntek: 8:00 - 11:30

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

A kőbányai rendőrök keresik a férfit, aki még augusztusban tépte ki egy nő arany nyakláncát. Az ismeretlen férfi 2016. augusztus 18-án 14 óra körül a Szent László téri megállóban álló, Örs vezér tere felé közlekedő villamoson kitépte egy 63 éves hölgy nyakából az aranyláncát, majd leugrott a járműről és elfutott a helyszínről.

A villamosmegállóban lévő biztonsági kamera felvételt készített a keresett személyről, amely a cikk alatt, a képre kattintva vagy EZEN a linken érhető el.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fotón látható személyt felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, a bűnügyi számra hivatkozva hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Published in Kék, bűn és rend

Elkezdődött és várhatóan november végéig tart a Kápolna utca Liget tér és Kápolna tér közötti, több mint 500 méteres szakaszának felújítása. A munkálatok során megújul az útpálya aszfaltburkolata, a zöldfelületek, a Martinovics téri gyalogátkelőnél a közvilágítás, valamint a Kőrösi Csoma Sándor út két oldalát, a Kápolna utca két oldalát és a villamos vágányok peronjait összekötő aluljárón a szigetelés. A fenti időszakban forgalomkorlátozásokra kell számítani, ezért a BKK kéri, hogy az említett szakaszon ne megszokásból közlekedjenek.

A felújítással érintett több, mint 500 méteres szakaszon megerősítik az aszfaltburkolatot, az útburkolat és a meglévő járda közötti felület füvesítését is elvégzik, illetve a földben lévő fatuskókat kiszedik és helyettük a jelenlegi fákkal megegyező fajtákat ültetnek. A Martinovics téri gyalogátkelőhely mellett új kandelábert és lámpatestet telepítenek. Ahol szükséges, a víznyelőket oldalbeömlős kialakításúra átépítik.

Az érintett útszakaszon a síneket nem emelik ki, de a vágányzónát burkolják nyolc centiméteres aszfalt beépítésével. Az útfelújítás műszaki tartalmát a közbeszerzési felhívásban olvashatják el, amely EZEN a linken érhető el

Forrás: BKK, Kovács Róbert polgármester, Kőbánya.hu

Published in Közlekedés
Tuesday, 06 September 2016 12:53

Taekwon-do és hapki-do oktatás Kőbányán

Ismét várja a jelentkezőket a Sentinel Olimpiai Taekwondo SE a Szent László Általános Iskolában a Szent László téren. Korhatár: 5-60 éves korig. A jelentkezőknek az első edzés ingyenes!

Taekwondo edzés-időpontok:
- gyerek: kedd-péntek 18.00-19.00 óra között
- felnőtt: kedd-péntek 19.00-20.00 óra között

Hapkido Önvédelmi+erősítő edzés:
- gyerek, felnőtt, szülő: péntek, 20.00-21.00 óra között

Jelentkezni lehet Hegyes Imre 3 danos mesternél: 06-20/551-0919, info: www.sentinelse.hu

Forrás: Sentinel SE, Hegyes Imre

Published in Sport

A Kőbányai Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt és kedves családját augusztus 19-én, pénteken 10:00 órára Szent István-napi ünnepségére. 

Részletekért kattintson a plakátra!

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Történelmi jelentőségű testületi ülést tartott a Kőbányai Önkormányzat július 6-án. A képviselők döntöttek arról, hogy a kerület visszavásárolja a Mázsa téri ingatlanokat, valamint a Liget téri volt szolgáltatóház épületét.

Kovács Róbert polgármester a Facebook oldalán a következőképpen számolt be az örömteli hírről: „Kerületünk két szégyenfoltjának felszámolása érdekében tettük meg az első lépéseket. Az első lépéseket, amelyek a szemek számára még jó ideig láthatatlanok maradnak, nélkülük azonban önkormányzatunk tehetetlen lenne. Mi pedig tenni akarunk! Döntöttünk arról, hogy visszavásároljuk a 2004-ben regnáló szocialista városvezetés által eladott Mázsa téri ingatlanokat és döntöttünk arról, hogy megvásároljuk a Liget téri, volt szolgáltatóház magántulajdonú területeit. Ha az adásvételek létrejönnek és az ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerülnek, a fejlesztésükről már nemcsak álmodozhat Kőbánya. Elkezdhetjük a tervezést!

 

Forrás: Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Saturday, 09 July 2016 10:02

Ünnepelt a kerület

Hihetetlen programdömping várta három napon át a látogatókat Kőbánya ünnepén, azaz a Szent László Napokon. A június utolsó hétvégéjén megtartott rendezvénysorozaton a hagyományos programok mellett különleges újdonságok is várták az érdeklődőket: meg lehetett nézni belülről a 120 éves önkormányzat épületét, vezetett túra a Szent László templomtoronyba, de volt futóverseny, pincebejárás, lovagi bajvívás, buszos városnézés, lovas sétakocsikázás, szentmise, orgona bemutató és tűzugrás is. 

 

  

Bemutatkoztak a kerület testvérvárosai, sikerrel zajlott le az első Szent László Napi Főzőverseny, mint ahogy nem maradhatott el a zene, a tánc és a fergeteges hangulat sem, amelyről – többek között – a Karthago zenekar és Marót Viki gondoskodott.

 

Az ünnepnek pedig még most sincs teljesen vége, hiszen július 31-ig tekinthetjük meg azt a karikatúra-kiállítást, amelyet Hofi Géza születésének 80. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázatra küldtek a művészek. A „Pusszantás mindenkinek!” címet viselő utcai tárlat a Kőrösi Csoma sétányon várja az érdeklődőket.

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert polgármester

Published in Közösség

A X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat T. Renátó és B. Tímea 21 éves, valamint T. Gábor 28 éves budapesti lakosokkal szemben felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint T. Gábor és társai 2016. június 21-én 4 óra 20 perc körül a Kőbánya-Kispest vasútállomás várótermében odaléptek a sértetthez és egy késsel megfenyegették, hogy adja át a mobiltelefonját. A sértett eleget tett a felszólításnak és odaadta a 28 éves férfinak a telefonját, majd ismeretlen helyre távoztak.

A három rablót a rendőrök 20 perccel később a Liget téren elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra. T. Renátó ruházatátvizsgálásakor előkerült a sértett mobiltelefonja, valamint a másik férfinál további három mobiltelefont találtak és foglaltak le. A gyanúsítottak elszámoltatása folyamatban van.

A bűnügyről készült videó EZEN a linken, a képre kattintva vagy a cikk alatt tekinthető meg!

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Published in Kék, bűn és rend

Idén is színes, változatos programokkal várja az érdeklődőket a Szent László Napok. Megtekinthetjük - többek között - a "Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról" című musicalt is a Pannon Várszínház színházi előadásában!

Időpont: 2016. június 24. (péntek) 20.00 óra
Helyszín: Szent László tér, nagyszínpad

További információ a Szent László Napokról EZEN a linken érhető el!

Forrás:, Kőbányai Önkormányzat, Pannon Várszínház, Kőrösi.org

Hírek

Régi képek, emlékek

Még nincs kész
Lakótelep a világ végén
Minden a helyére kerül
Zajlik a munka
Építési terv
A Mély tó
Épül a lakótelep
Részből egész
Föld út
Folyik az építkezés

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia