Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Wednesday, 28 May 2014 09:06

Szeretethíd épült Újhegyen

Krétát festőecsetre, számítógépet focilabdára, szószéket ásóra cserélték május közepén a Kőbányai Református Egyházközség Újhegyi missziójának, a Református Szeretethídnak és a Szabad Szombat közösségnek az önkéntesei. 

 

Apostagi Adorján református lelkipásztor és Deli Levente főszervező iránymutatása mellett mindenki végezte a maga választotta munkát, ki mihez értett, vagy kit mire tanítottak meg, úgy segített. A Szeretethíd Kárpátmedencei Református Önkéntesnapon változatos programok várták az újhegyi érdeklődőket a Széchenyi István Általános Iskola udvarán: volt ingyenes gyermekprogram, sportrendezvény és bolhapiac. 

 

Az önkéntesek - programok biztosítása mellett - a nap folyamán kertet ástak, gazoltak, kerítést és gerendát festettek, valamint énekkel, imádsággal, áhítattal és beszélgetéssel szolgáltak a Szivárvány Idősek Otthonában. A program késő délután az Újhegyi Közösségi Házban filmklubbal folytatódott, ahol a "Mi kell a nőnek" című filmet nézte meg a közösség. Az eseményről készített videóbeszámoló a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.


A Kőbányai Református Egyházközség tavaly kezdett református közösség, illetve gyülekezet szervezésébe Kőbánya újhegyi részén. A feladatot Apostagi Zoltán Adorján missziói-beosztott lelkész vállalta fel. További információ a közösség Facebook oldalán érhető el.

Published in Közösség
Sunday, 11 May 2014 10:21

Egyéni Senior Rapid Sakkbajnokság

Az idősbarát Kőbányai Önkormányzat a KSC Sakkszakosztályának közreműködésével 7 fordulós, svájci rendszerű Egyéni Senior Rapid Sakkbajnokságot hirdet azon kőbányai lakosok részvételével, akik 2014. június 14. napjáig betöltik a 60. életévüket. 

Jelentkezés határideje: 2014. május 22. Van mód a helyszíni nevezésre is azok számára, akik lekésnék a 22-i határidőt!

További részletek a plakáton!

Published in Aktuális

Ami Önnek lom, az másnak kincs lehet! Vásároljuk meg egymástól a nyári időszakhoz szükséges dolgokat!

Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Óhegyi csoportjából, a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány (www.cselekedjuk.hu) és a Kőbányai Fiatalok Egyesülete (www.kobanyaifiatalok.hu) tagjaiból álló csapat júniusban újra közösségi vásárt szervezünk, méghozzá a Harmat Általános Iskola udvarán június 7-én, 09:00-13:00 óra között. Mindenkit megkérünk arra, hogy fohászkodjanak az Égiekhez jó időért! 

A vásári napon nagy zöld udvar, programok, fajátékok, táncbemutatók és igazi „bolhapiac-hangulat” várja a résztvevőket és a látogatókat!  

Amit a közösségi vásárról tudni érdemes: Új divat terjed Magyarországon, mely a plázák világának ellenkultúrájaként több ezer fős tömegeket mozgat meg hétvégenként országszerte. Sokan szinte megszállottjaivá válnak a hétvégi "pakold ki az udvarodba, amitől már nem férsz otthon és keress adómentesen pénzt" elven működő mozgalomnak, míg a kíváncsi vásárlók fillérekért juthatnak valóságos kincsekhez. A garázsvásárok elvére épülő közösségi vásár nem egyszerűen bolhapiac, vagy bármilyen más típusú vásár, ahol a résztvevők "idegenként", egymástól elkülönülve ülnek asztalaik mögött vevőkre várakozva. Maguk az eladók is csereberélnek egymással, kutakodnak egymás portékái között, beszélgetnek, ismeretségek szövődnek, a gyerekek fociznak, fogócskáznak, miközben szüleik megszabadulnak az otthoni felesleges lim-lomtól.

A tavalyi júniusi Közösségi Vásárról készített képgalériát EZEN a linken nézheti meg! A Kőbányai Vásár Facebook oldala EZEN a linken nyitható meg.

Facebook.com/KobanyaiVasar 

Amíg a szülők a bolhapiaci kavalkádban nézelődnek, a gyerekek a zöld udvaron népi fajátékokkal játszhatnak, táncbemutatókban gyönyörködhetnek:

 

Kőbányai Közösségi Vásár - június
Helyszín: Harmat Általános Iskola udvara, Harmat utca 88.
Időpont: 2014. június 7., szombat 09:00-13:00 óra között
Helyfoglalási díj: 500 Forint

Jelentkezés: Aki eladóként szeretne részt venni az eseményen, azt megkérjük arra, hogy emailben jelentkezzen a következő email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Infrastruktúra: A helyszínen nem áll rendelkezésre asztal, így megkérjük a regisztrált eladókat, legyenek szívesek magukkal hozni bármit, amire kipakolhatják portékájukat: összecsukható kempingasztalt, műanyag gyerekasztalt, szobainast, vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, egy pokrócot. Mivel az udvar nagy, így szerencsére nincsenek méret-korlátok. Ugyanakkor arra mindenkit megkérünk, hogy az ésszerűség határain belül próbáljon maradni!

Plakát: Megkérnénk azokat, akiknek van rá módja, hogy nyomtassanak a vásár plakátjából és terjesszék azt lakóhelyükön! Ezzel is több emberhez jut ez a vásár híre. Előre is nagyon köszönjük a segítséget!

A képre kattintva a plakát A/4 méretű nyomtatható pdf. formátumban nyílik meg! 

Piknik: Szeretnénk megkérni azokat, akiknek van rá lehetősége, hogy hozzon magával olyan harapni- és innivalót (süti, kenyér, ropi, innivaló stb.), amely révén vásározás közben jókedélyű piknik hangulat alakulhat ki. A korábbi hagyományokhoz híven most is igyekszünk egy kis zsíros kenyérrel és üdítővel megvendégelni a résztvevőket, de anyagi lehetőségeink igencsak végesek.

Információ kérhető:
Dankó Györgyi és Dankó József
- email cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- telefonszám: 06-30-350-0860
- web: www.vasar.kobanya.info
- Facebook: Facebook.com/KobanyaiVasar


A közösségi vásárral kapcsolatos adózási szabályok:

A magánszemélyek egymás közti adás-vételéből származó évi összjövedelem 200.000 Ft-ig adómentes. A jövedelem = eladási érték-beszerzési érték. Amennyiben a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a a vélelmezett jövedelem. (Konkrét példán keresztül: ha egy év alatt 800.000 Ft-ot keres valaki a tárgyai eladásával és nem tudja megállapítani a beszerzési értéket, ezért jövedelemként a 25%-ákkal kell számolni, ami 200.000 forint. Eddig adómentes, azaz 800.000-ig lehet évente eladni saját holmikat. E felett az összeg felett keresett pénzt be kell vallani!

Published in Aktuális
Tuesday, 22 April 2014 10:36

Olimpia a kőbányai nyugdíjasoknak

A Kőbánya.hu önkormányzati portál számolt be arról, hogy Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a kerület éves költségvetésének elfogadásakor úgy nyilatkozott, hogy az idén is igyekeznek rászolgálni a tavaly elnyert Idősbarát Önkormányzati díjra. A szavakat hamar követték a tettek: Kőbányán még az idei esztendőben megrendezik a idősek olimpiáját.

 

Kovács Róbert polgármester új kezdeményezését örömmel fogadták a Kőbányai Idősügyi Tanács tagjai. Legutóbbi tanácskozásukon már konkrét javaslatokat is megfogalmaztak a szeptemberre tervezett megmérettetésre. A Kőbányai Idősek Olimpiájának várhatóan 12-15 versenyszámára az 50 év felettiek, illetve az általuk alkotott helyi csapatok nevezhetnek majd. A szervezésben aktív szerepet vállalt a KESZE, a szintén polgármesteri kezdeményezés nyomán alakult, ma már több, mint 300 aktív tagot számláló a Kőbányai Ezüstkorúak Szabadidősport Egyesülete. Az olimpia végső forgatókönyve még most alakul, de az előzetes érdeklődés alapján úgy tűnik, több selejtezőre is szükség lesz.

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Friday, 04 April 2014 07:52

Tavaszvárás Kőbányán

A Kőbányai tavaszhoz a rügyező fák és az illatozó virágok mellett évek óta hozzátartozik a Havasi Gyopár Alapítvány „ébresztő” és lelkesítő programja, a „Tavaszvárás Kőbányán. Idén is sikerült megszólítani a jóérzésű, tenni akaró embereket.

 

„A tavasz nem csak önmagában szép, nem csak önmagáért szereted. A tavaszban ugyanis már ott van a nyár ígérete. A ragyogó napsütésé, a melegé, az életé. Még nincs nyár, de már tudod, hogy jön, hogy az következik. Így a boldog várakozás ideje is a tavasz. És így kétszeresen szép. De van egy még szebb tavasz. Ami a szívedben, a lelkedben ébred. És ez a tavasz a legszebb, a legfontosabb. Mert ha a szívedben, a lelkedben tavasz él, akkor az ablakon túl lehet tél, lehet vihar, lehet bármi... ha kinézel, te csak virágzó magnóliát, nyíló virágokat, repdeső katicákat, csörgedező patakot látsz. Mert a lelkedből látod. A tavaszt. Szíved tavaszát." A Csitáry-Hock Tamástól vett idézetnél jobban alig lehet, s talán nem is kell szebben kifejezni a „tavaszi érzést”. Az iménti gondolatokat is tolmácsoló dr. György István országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes elmondta, hogy mindig örömmel vesz részt a Havasi Gyopár hagyományos tavaszi nagyrendezvényén, mert akik itt vannak, mindannyian egy kis ünnepet élhetnek meg. A tavaszi a kiteljesedés, a tettek ünnepe, s az ezzel kapcsolatos gondolatok még szebbé teszik, még inkább sarkallják az embert – ezt mondta dr. György István, s ezen a szálon vezette a gondolatait Balogh Attila atya a Szent László templomból és Szilágyi-Sándor András a Kőbányai Református Egyházközségből is.

 

A programon résztvevő kőbányai vezetők közül felszólaló Radványi Gábor alpolgármester kicsit más oldalról közelítette meg a tavaszt: a jó idő még több lehetőséget ad a kerületet megújító munkálatokra, ami az elején persze kellemetlenségekkel is jár. A felújítások időszakára kért türelmet az alpolgármester, megemlítve, hogy a Kőrösi Csoma úton, az Éles saroknál és a Mázsa téren is folyó munkák mellett hamarosan kezdődik a Sibrik felüljáró újjáépítése, a Kőbányai Önkormányzat pedig sok helyen felújítja az utakat, járdákat, sorra kerül majd a Zsivaj utcai rendelő és az Újhegyi sétány is, hogy csak a legfontosabbakat említsük…

 

A tavaszi gondolatok, felvetések után egy ide illő zenei élmény következett: a Tutta Forza együttes varázsolta el a Kőrösi nagytermét megtöltő, tavaszt ünneplő közönséget. 

 

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Published in Közösség

A Kőbányai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének márciusi klubnapjának vendége dr. György István országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes volt, aki az elmúlt évek kőbányai eredményeiről tájékoztatta a szervezet tagjait. Borbényi Istvánné klubvezető köszöntője után átadta a szót a képviselőnek, aki kiemelte azokat az eredményeket, amelyeket a klub nyugdíjas tagjai is nap mint nap tapasztalhatnak. Így a 3-as villamos felújítása és az útfelújítások mellett szólt a kerületi és a fővárosi önkormányzatok példaértékű együttműködése eredményeként elkészült Újköztemető előtti körforgalomról, a Népligettel kapcsolatos tervekről és a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetéséről is. A beszámoló után a nyugdíjasok kérdéseire válaszolt dr. György István.

 

Forrás: Dr. György István honlapja

 

Friday, 21 March 2014 11:53

Újabb adományok az időseknek

Öt újabb kőbányai idősotthonnak, illetve idősklubnak adományozott masszázsfotelt dr. György István országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes. További felajánlások érkeztek a képviselő decemberi jótékonysági gitárkoncertje után is, így lehetőség nyílt arra, hogy a kerület legtöbb részén az idősek rendelkezésére álljanak az egészségügyi szempontból is előnyös berendezések.

Három fővárosi és két kerületi fenntartású intézmény részesült a mostani adományozási körből: a Gergely, az Óhegy és a Halom utcai idősotthonok lakói, illetve a Keresztúri úti Borostyán idősek klubja, és a Pongrác telepen működő idősek klubja tagjai is igénybe vehetik a masszázsfoteles kezeléseket. Emlékezetes, hogy a decemberi koncert után az intézmények kívánságlistái alapján az Újhegyen működő Szivárvány idősotthon és a Kőbánya Kertvárosban található idősklub, valamint két kispesti intézmény kapott masszázsfoteleket, illetve háztartási gépeket, elektronikai eszközöket.

– Látva az idősek örömét elhatároztuk, hogy ha lehetőségünk engedi, azokra a helyszínekre is viszünk masszázsfotelt, amelyeknek a kívánságlistájuk alapján decemberben például hűtőt, tévét, rádiót és egyéb berendezéseket vittünk. Szerencsére egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően ezt most valóra válthattuk – mondta dr. György István.

A 2010-ben útjára indított „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is” jótékonysági koncertsorozata révén 3 év alatt immár 7,7 millió forintnyi adományt kaptak a képviselőtől kőbányai rászorulók, illetve az idősellátó intézmények lakói.

Forrás és kép: Dr. György István honlapja

Wednesday, 19 February 2014 12:35

Adományozás az idősek otthonában

Új betegszobát rendezhettek be a kőbányai Szivárvány idősotthonban a dr. György István által pénteken átadott adományoknak köszönhetően. Kőbánya országgyűlési képviselője két korszerű ápolási ágyat és két speciális felfekvés megelőzésére szolgáló matracot adományozott az intézmény lakóinak, amelyeket a képviselő decemberi jótékonysági koncertjén összegyűlt adományokból vásárolt.

Átadta Szivárvány otthon lakóinak a frissen berendezett betegszobát dr. György István, Kőbánya országgyűlési képviselője, Budapest főpolgármester-helyettese, aki az új ápolási ágyakat, a speciális matracokat, valamint vércukorszint- és vérnyomásmérőket a december elején megtartott jótékonysági gitárkoncertjén összegyűlt csaknem 2,5 millió forintból vásárolta az időseknek. Mint ismeretes, karácsony előtt hőterápiás masszázsfotelt, háztartási kisgépeket és CD-s magnókat adományozott a koncert adományaiból a képviselő az otthonnak. A most átadott eszközökkel együtt csaknem hatszázezer forintnyi adományt hozott dr. György István a Szivárvány otthonba. A nemrég akadálymentesített betegszoba átadásakor az otthon vezetője és több lakó is külön megköszönte a képviselőnek azt az odafigyelést, amelyet a rászorulók és az idősek irányába tanúsít.

 

Az ápolási ágyak a fej- és lábrésznél is állítható magasságúak, a felfekvés megelőzésére szolgáló un. antidecubitus matracok pedig szabályozható keménységűek, így a rajtuk fekvő idősek testtömegéhez igazíthatók egyedileg.

A Szivárvány mellett öt másik kőbányai és két kispesti idősotthon és idősklub is kapott adományokat. A kispesti lakótelepen található idősotthonba a karácsonykor átadott masszázsfotelek mellé jövő héten belül megérkeznek az otthon kívánságlistáján szereplő tévénéző-fotelek is.

Forrás: Dr. György István honlapja

Saturday, 15 March 2014 15:15

Kőbányai Nyugdíjasok Akadémiája

A tavalyi évben Idősbarát Önkormányzat Díjjal kitüntetett Önkormányzatunk támogatásával a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ az idén második alkalommal szervezi meg a Kőbányai Nyugdíjasok Akadémiáját, a Zsigmond Király Főiskolával együttműködésben. Tanulni soha nem késő!

Részletekért kattintson a plakátra!

 

Forrás: Kőrösi.org

Published in Aktuális
Sunday, 29 December 2013 14:21

Ünnepség a Szivárvány Otthonban

Karácsonyi ünnepséget tartottak a Szivárvány Idősek Otthonában december 20-án. Az eseményen - otthon lakóin túl - részt vett Weeber Tibor szociális ügyekért felelős alpolgármester, Marksteinné Molnár Julianna, a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Szabóné Gerzson Sarolta, a Népjóléti Bizottság elnöke, Mácsik András és Mihalik András, a városrész önkormányzati képviselői. Ott voltak továbbá a Szivárvány Otthon felügyelőbizottságának tagjai: Dr. Rajtháthy Beatrix, Vermes Zoltán és Szabó Tibor, míg a Polgármesteri Hivatalt Melega Kálmán, Kárpáti Beatrix és Ehrenberger Krisztina képviselte. Ünnepi köszöntőt mondott Kovács Róbert polgármester és Dr. György István országgyűlési képviselő.

 

Az ünnepi vendégsereg

Kovács Róbert polgármester ünnepi beszédét Ady Endre "Karácsony" című verséből vett idézettel kezdte:
"De jó volna mindent, mindent
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni."

 

Kovács Róbert polgármester köszönti a megjelenteket

A polgármester felelevenítette gyermekkori emlékét, amikor Karácsonykor repesve várták a hóesést, és hogy ez az egyszerű várakozás milyen hatalmas örömet okozott. Elmesélte, hogy mindig megpróbálták kipuhatolni, hogy mit hozott a Jézuska. Emlékszik arra a Karácsonyra is, amikor az első komolyabb könyvét megkapta, ami az Egri csillagok volt. Szomorúnak tartja, hogy ma ehhez képest már novemberben feldíszítik a bevásárlóközpontokat és vásárlásra biztatják az embereket. Az adventi időszak ma a pénz költésre ösztönöz, ami nagyon nem jó, ünneprontó jelenség. Elmondta, hogy a Kőbányai Önkormányzat az adventi időszakban gyertyákat szimbolizáló díszeket helyezett ki a kerület körforgalmakba, és fényfüzérrel díszítette fel a sétányokat, ezzel járulva hozzá az ünnepi hangulathoz. Megosztotta élményét a Kőrösi Csoma Sándor sétányon rendezett gyertyagyújtó flash mob-ról: a különleges eseményből egy hajléktalan is kivette a részét, ami rámutat arra, hogy oda kell figyelni mindenkire. Beszélt még a közösségben rejlő értékek fontosságáról. Meglátása szerint élő közösségekre van szükség, mert azok teszik gazdaggá mindennapjainkat. Kifejtette, hogy a Szivárvány Otthonba is a közösség ereje hoz értéket. Beszédét Böjte atya gondolatával zárta, aki szerint oly sok módon vagyunk képesek elutasítóak lenni, míg az lenne fontos, hogy igenek fakadjanak a szívünkből.

Dr. György István országgyűlési képviselő köszöntőjében elmondta, hogy Adventkor az elcsendesedés időszakát éljük, Karácsonykor pedig teljesen másként telnek a napok. Talán mindenki emlékszik gyermekkorának titokvilágát jelentő, Jézuska misztériumával átszőtt ünnepi időszakra, amit az ember felnőttként gyermekei által akar újra átélni. Idézte a Neoton Família karácsonyi slágerének refrénjét, amely szerint "Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég." Sajnálatosnak tartja, hogy ez valóban így van, ugyanakkor mégis törekedni kell arra, hogy a hétköznapok ne sodorják el az embereket egymástól, hasonlóképpen, ahogy a dalban is elhangzik: "Istenem, hadd legyen egész évben ilyen a világ!"

 

Dr. György István ünnepi beszédet tart

Idézte továbbá Kányádi Sándor "Isten háta mögött" című versének utolsó versszakát:
"előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak"

Dr. György István beszéde végén megköszönte az intézmény vezetőjének, Lajtai Ferencnének, valamint az otthon dolgozóinak egész évben végzett munkáját, akik mindent megtesznek a lakók érdekében.

 

Kovács Róbert polgármester és Dr. György István is elismerte és megköszönte Lajtai Ferencné, Erzsike munkáját

Szabóné Gerzson Sarolta köszönetét fejezte ki György Istvánnak, amiért az általa szervezett jótékonysági est bevételéből segítették az időseket. Megköszönte Kovács Róbert polgármester és az Önkormányzat munkáját is, hogy biztosítják az otthon működésének feltételeit. Ezt követően elszavalta Reményik Sándor "Örök tűz" című versét.

 

Szabóné Gerzson Sarolta verset szaval

Az otthon vezetője, Lajtai Ferencné köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy Kőbányán jó idősnek lenni, jó idősellátó intézménynek lenni, és jó idősellátó intézményben dolgozni, és hogy a mindennapokat ünnepnappá varázsolják. Megköszönte György Istvánnak és az őt segítő angyaloknak a jótékonysági esten összegyűlt adományokat.

 

Lajtai Ferencné és az otthon lakói

Az otthon 94 éves lakója, Rózsika néni elmondta, hogy személyes kutatása szerint a Szivárvány a legjobb intézmény egész Budapesten. Megköszönte a képviselők segítségét, valamint Kovács Róbert polgármester és Dr. György István országgyűlési képviselő munkáját. Háláját fejezte ki Lajtai Ferencnének, amiért mindenkinek segít és meghallgatja mindannyiuk bánatát. Megköszönte az otthon összes dolgozójának munkáját is.

 

Rózsika néni

Az ünnepség hivatalos része után Hajsrekker Krisztina vezetésével a Szent László Általános Iskola diákjai, valamint a Tamási Áron Hagyományőrző Székely Népdalkör produkciói következtek, akik alkalomhoz illő előadással emelték az esemény fényét.

 

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Föld út
Építik a tavat
Átadó ünnepség
Épül a Mély tó
Épül a lakótelep
Dolgozik a daru
Látkép
Zajlik az éptkezés
Árkok és házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia