Kőbányai Közösségi Hírlap

Ügyfélirodát nyitott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kőbányai kormányablakban: a fővárosban már 7 kormányablakban már elérhető a NAV ügyfélszolgálata. 2010-ben az új kormány egyértelműen meghatározta a közigazgatás célját, ami az ügyfelek maximális kiszolgálását, az ügyintézés gyorsabbá és hatékonyabbá tételét jelenti – kezdte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. E programnak megfelelően az adóhatóságnál is megkezdődött a szemléletváltás 2015-től - folytatta. A NAV kettős célt tűzött ki maga elé: egyrészt a szolgáltatótevékenység erősítését, másfelől a bevételek biztosítását.

A szolgáltatás területén nagyon fontos elem, hogy minél több helyen biztosítsa a személyes találkozást az adózóval – emelte ki a miniszterhelyettes -, s ennek érdekében a Miniszterelnökség és a NAV közös programot dolgozott ki azért, hogy a kormányablakokban is segíteni lehessen az adózóknak.

Budapesten eddig 11 helyszínen találkozhatott a lakosság az adóhatósággal személyesen. A program befejezése után hét kormányablakban nyílik ügyfélszolgálat, s ezzel 18-ra emelkedik a találkozási lehetőségek száma. A projekt zárultával országosan összesen 91 helyszínen lesznek ilyen ügyfélpontok – tette hozzá. Mint az államtitkár rámutatott, nagyon fontos, hogy a több szempontból is kiemelt jelentőségű Budapesten maximálisan ki tudják szolgálni az ügyfeleket. Tállai András beszélt arról is, hogy a NAV több területen is megkezdte az újítást, így például a nagy jelentőségű elektronikus ügyintézés területén. Az államtitkár példaként említette az e-szja rendszerének bevezetését, amely a múlt évben mutatkozott be. Tavaly 1,4 millió ember nyújtotta be bevallását anélkül, hogy foglalkoznia kellett volna annak elkészítésével – hívta fel a figyelmet. Az adóhatóság célja, hogy 2021-re ő készítse el és ajánlja ki minél több adózónak a bevallást. Először a jövedékiadó-bevallást érinti, majd az áfa-bevallást, de más területekre is szeretnék kiterjeszteni – jegyezte meg.

A kormány az ügyintézés kultúráját kívánja megváltoztatni, aminek egyik fontos lépése volt a kormányablak-rendszer kiépítése az okmányirodák után, ami 29-ről 270-re történő emelkedést jelent – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán felidézte, hogy egy felmérés szerint 62 százalék a személyes ügyintézést részesíti előnyben az állami hivataloknál, amely arány sokféle körülményből fakadhat. Hozzátette: a jövő az elektronikus közigazgatásé, aminek alapjait 2017-ben tették le, 2018 a végrehajtás éve, 2019-től pedig ugrásszerű változás következik be a területi közigazgatásban.

Az ügyintézések jelenlegi országos adatairól szólva elmondta: 15 millió ügy került a kormányablakokhoz, ennek mintegy fele a „klasszikus okmány-ügy”. Az integrált ügyfélszolgálatról beszélve emlékeztetett arra, hogy a közismert ügytípusok mellett a kormányablakokban már jelen van a Magyar Államkincstár, de például társadalmi szervezetek választását is lebonyolították, és a Quaestor-ügy károsultjai is ide fordulhattak panaszos ügyeikkel. Január 15-től a Czeglédy-ügy diák károsultjai is itt intézhetik ügyüket – ismertette.

A kormányablakok 91 NAV-ügyfélpontjának kialakításával megduplázzák a lehetőségeket az állampolgárok számára, akik 89 ügytípusban fordulhatnak ide. Ez éppen azok számára nagy segítség, akiknek nincs könyvelőjük vagy adott esetben semmilyen más jogi segítségnyújtásban nem részesülnek adóterületen – hívta fel a figyelmet. Még sok a teendő – mondta -, de a várakozások szerint 2019-re elérhetővé válik az elektronikus ügyintézés, akár okostelefonokról is, ugyanakkor „megtartjuk azokat a személyes ügyintézési lehetőségeket, amelyek az emberek számára fontosnak látszanak”. Ezen a területen pedig a legfontosabb szerep az itt dolgozóknak jut – fűzte hozzá.

A modern közigazgatás megjelenése óta Magyarországon soha ekkora volumenű átalakítás nem zajlott le, mint az elmúlt években: kormányhivatalok, járások, kormányablakok jöttek létre és megemelkedett ügykörök szám – mutatott rá György István fővárosi kormánymegbízott. A kormányablakok rendszere biztosítja, hogy mindenki felvehesse a kapcsolatot az állammal egy járásnyi távolságon belül. A magyar közigazgatás modernizálásának elsődleges célja, hogy ezeken a találkozási pontokon minél több ügyet el lehessen intézni – emelte ki, hozzátéve, hogy Budapesten 28 kormányablak áll rendelkezésre, ami mögött igen jelentős fejlesztés áll. Felidézte: 2016-ban a Magyar Államkincstár Budapesten öt helyen létesített a kormányablakokban ügyfélpontot. A mostani NAV-pontokkal pedig újabb jelentős lépés történt, Budapesten 7 helyszínen – a IV., a VIII., a X., a XI., a XII., a XIX. és a XX. kerületben – válik lehetővé adóügyek intézése. György István kitért a területi közigazgatás fejlesztésére is, ahol a kormánymegbízottak számára is kiemelt feladat, hogy minél jobb eredményeket érjenek el az e-ügyintézésben. A kormányablakok rendszere olyan sikertörténete a magyar közigazgatás fejlesztésének, ahol az ügyfelek elsöprő többsége elégedett – fogalmazott, megjegyezve, hogy az igazi paradigmaváltást majd az jelenti, ha az elektronikus ügyintézésben is robbanásszerű fejlődés következik be.

A kormánymegbízott elmondta azt is, hogy 2017-ben a fővárosi kormányablakokban 2,5 millió ügyfél fordult meg, közel 3 millió ügyet intéztek, a kormányhivatal egészében 4,5 millió határozat született meg hatósági ügyekben. Megjegyezte: míg 2017 végéig a korábbi 146 ügykörből már 1579 ügyet lehetett elintézni, 2018 januárjától ez tovább változik, hiszen minden olyan kérelem átvételére lehetőség nyílik, amelyiket jogszabály vagy kormányrendelet kifejezetten nem rendel valamely szakterület feladatául. A kormányablakok 2018-ra alkalmassá váltak a területi közigazgatásban arra, hogy az ügyfelek igényeinek szinte 100 százalékát kiszolgálják – közölte.

A kőbányai helyszín kapcsán a kormánymegbízott szólt arról is, hogy a X. kerületben számos kiemelkedő beruházás történt és történik. Kormányhivatali egység kerül majd elhelyezésre például a volt Balusztrád Irodaházban, s az anyakönyvi- állampolgársági ügyek teljes vertikuma oda kerül. A magyar állam olyan fejlesztési programot hajt végre ebben a régióban, amilyet soha nem láthattunk – mutatott rá. A kormány közel 100 milliárd forintot fordít a régiónak és Kőbányának a fejlesztésére. Ennek része például az Operaház műhelyének vagy a Közlekedési Múzeumnak a megépítése, új szakrendelő létrehozása a Bajcsy Kórház területén, új kongresszusi központ a Hungexpón vagy a Népliget fejlesztése. „A kerület szinte hónapról hónapra fejlődik látványosan” – mondta.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő a NAV-pont átadásán egyebek mellett annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárok, így a Kőbányán, Rákosmentén élő kelet-pestiek is a lakóhelyükhöz közel tudják intézni ügyeiket.

Forrás és képek: OrientPress Hírügynökség

Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.

Tóth Márk közölte: a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát. Ezzel egy időben nyolc gyanúsítottat fogtak el: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt. A moldovai és az izraeli gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a grúz és a magyar házi őrizetbe került - tette hozzá az alezredes. Elmondta: a bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra. Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira.

Az akció eredményeképpen egy szál, az üzemben talált "Golden Mount" márkanévvel ellátott cigaretta sem került a piacra, ily módon 64 millió forintnyi jövedéki adó csalását akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigaretta kerülhetett volna a feketepiacra - jelezte az alezredes. Hozzátette, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően, ezzel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések voltak, azokat az illegális üzemeket ugyanaz a bűnszervezet működtette, mint a magyarországit. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen - közölte Tóth Márk.

Vankó László, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy megváltozott stratégiájuk nyomán, amelynek során elsősorban a nemzetközi bűnszervezetekre koncentrálnak, 2016 első félévében már 170 millió szál illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le. Ez sokszorosan meghaladja a korábbi évek eredményeit. Ez nagyrészt az Europol keretében történő nemzetközi együttműködésnek köszönhető, illetve nagy segítséget nyújt nekik az OLAF is. Az Európai Unió csalás elleni hivatala segítségével pályázati úton olyan eszközöket vásárolhattak, amelyek segítségükre vannak a felderítésben.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője emlékeztetett arra, hogy 2015 februárja óta már a harmadik illegális cigarettagyártó üzemet számolja fel a NAV. Arról is szólt, hogy a mostani budapesti rajtaütéssel egy időben Ausztriában 14 tonna dohányt és 6 millió szál cigarettát, Szlovákiában pedig 3,5 tonna dohányt és 4,8 millió szál cigarettát foglaltak le a hatóságok.

Forrás: MTI

A kép illusztráció

Kategória: Kék, bűn és rend

Justitia istennő "katonái" jelentős sikereket értek el Kőbányán az elmúlt két hétben: amíg a rendőrök felszámoltak egy komplett droglabort, elfogtak egy kábítószer-kereskedőt és egy késelőt, addig a NAV pénzügyi nyomozói nemzetközi illegális cigarettagyárra csaptak le. 

Justitia szobra Frankfurtban, a kép illusztráció, forrása: www.vdk.de

Elfogták a Hős utcai biofű- és kristályárust

A X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat – őrizetbe vétele mellett – Cs. Roland 24 éves budapesti lakossal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi egy Hős utcai lakásban rendszeresen árult kábítószert. A rendőrök 2016. szeptember 30-án 12 óra 30 perckor megjelentek a kőbányai lakásban, ahol a házkutatáskor 190,83 gramm „biofüvet”, 0,52 gramm „kristályt”, valamint különféle címletekben nagyobb mennyiségű készpénzt találtak és foglaltak le. A rendőrök Cs. Rolandot elfogását követően előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Kereskedelmi mennyiségben gyártottak kábítószert a garázsban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két budapesti férfival szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a 28 éves M. Péter és a 26 éves A. Péter egy kerületi garázsban készítette és tárolta a kábítószert. A nyomozók 2016. szeptember 22-én 16 óra 45 perckor kokain-fogyasztás közben érték tetten a gyanúsítottakat a garázsban. A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, melynek alkalmával 17 ezer extasy tablettát, 1 kilogramm speedet, és 127 gramm kokaint találtak, illetve a kábítószer előállításához szükséges alapanyagokat és eszközöket, mérleget, a porciózáshoz használatos fóliákat foglaltak le. A férfiak otthonaiban megtartott házkutatás során nagy mennyiségű készpénzt, a kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos feljegyzéseket, mobiltelefonokat és két nagy értékű luxusautót is lefoglaltak a nyomozók.

A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke kb. 50 millió forint, az elsődleges szakértői vélemény szerint hatóanyag-tartama meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát. A rendőrök a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az esetről készített videó EZEN a linken, vagy a cikk alatt érhető el.

Nemzetközi illegális cigarettagyárat számoltak fel

Nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le Kőbányán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével. A X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát. Ezzel egy időben nyolc gyanúsítottat fogtak el: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt. A bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra. Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira. Az akció eredményeképpen egy szál, az üzemben talált "Golden Mount" márkanévvel ellátott cigaretta sem került a piacra, ily módon 64 millió forintnyi jövedéki adó csalását akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigaretta kerülhetett volna a feketepiacra. A nemzetközi együttműködésnek köszönhetően, ezzel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések voltak, azokat az illegális üzemeket ugyanaz a bűnszervezet működtette, mint a magyarországit. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen. További részletek EZEN a linken.

Elfogták a késelőt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomozást folytat C. Boldizsár 40 éves budapesti lakos ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 30-án 22 óra körül a Kőrösi Csoma Sándor úton előzetes szóváltást követően több alkalommal megszúrta áldozatát, aki ennek következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtés során a nyomozók beazonosították az elkövetéssel megalapozottan gyanúsítható 40 éves budapesti férfit, akit 2016. október 1-jén 1 óra 40 perckor lakásán elfogtak. A férfit ezt követően előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: ORFK Kommunikációs Szolgálat, Police.hu, BRFK, MTI, NAV

Kategória: Kék, bűn és rend

Ruhaneműk illegális piacra kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ekáer útdíjkameráinak adatai alapján - közölte a hivatal szombaton az MTI-vel. A NAV munkatársai a egy kőbányai raktáránál ellenőriztek egy kamiont, amelyből éppen kirakodtak. A fuvarokmányok szerint a pólókból, sportnadrágokból és női felsőkből álló szállítmány nem is lehetett volna magyarországi raktárban, mivel a szállítási cél Bulgária volt. A fuvarra nem kértek ekáer számot, ezért a NAV mulasztási bírságot szabott ki.

A cég helyszínre érkező képviselője csupán 64 doboz árut ismert el sajátjának, a többit a fővárosi ekáer-munkacsoport visszapakoltatta a kamionra. A rakteret hatósági zárral lezárták, majd a rakomány útjának nyomon követését rendelték el. Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) adatai alapján a kamion – a fuvarokmányok szerinti úti célnak megfelelően – Ártándnál kilépett országból.

A NAV számított arra, hogy az árut visszahozzák Magyarországra, ezért folytatták a kamion figyelését. Egy nappal később az útdíj-kamerák az észak-alföldi ekáer-munkacsoportnak jelezték: a kamion Ártándnál ismét belépett az országba. A kamion ellenőrzésekor kiderült, hogy a jármű ugyanazzal a rakománnyal tért vissza Magyarországra. A fuvarlevél szerint Bulgáriából Szlovákiába vitte a ruhaneműt, a tachográf adatai szerint azonban nem járt Bulgáriában a kamion. A NAV ismét megakadályozta a rakomány lerakodását és a kamion - a NAV kíséretével - végül Rajkánál ismét kilépett az országból.

A NAV szerint az áru tulajdonosa a ruhaneműt adófizetés nélkül tervezte értékesíteni Magyarországon. Az ügyben érintett cég több éves szünet után a 2014. IV. és 2015. I. negyedévi bevallásaiban több mint 400 millió forintnyi közösségi termékértékesítést vallott be, miközben csupán 10 millió forint értékben vásárolt árut – írta a NAV közleményében.

Forrás: MTI 

A kép illusztráció, forrása: Facebook

Kategória: Kék, bűn és rend

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mintegy 25 ezer pár cipőt foglalt le Kőbányán, mivel a frissen alakult kft. nem fizetett áfát. A 20 millió forint értékű áruval megrakott kamionra tagországi adatszolgáltatás hívta fel a NAV figyelmét, továbbá az is gyanút keltett, hogy az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe (EKÁER) nem jelentették be a fuvart.

A NAV fokozottan figyeli a főváros azon ipari parkjainak, forgalmas kereskedelmi területeinek, piacainak árumozgását, ahol – a tapasztalatok szerint – gyakori a feketekereskedelem. Az egyik X. kerületi helyszín ellenőrzésekor a NAV szakembereinek egy Szlovákiából érkező kamion vált gyanússá. A gyanút erősítette, hogy a mintegy 25 ezer pár cipő fuvarozását nem jelentették be az EKÁER-be.

Az ellenőrök megvizsgálták a rakomány papírjait és összevetették a NAV informatikai rendszerében szereplő adatokkal. Megállapították, hogy a kamion Hamburgban vámkezelt rakománya, a 722 karton férfi sportcipő és 848 karton női utcai cipő tulajdonosa egy olyan, tavaly októberben alakult kft, amely már első bevallási kötelezettségének sem tett eleget. A társaság annak ellenére nem nyújtott be 2014. IV. negyedévi áfa-bevallást, hogy a tagországi adatszolgáltatások szerint abban az időszakban is jelentős mennyiségű árut hozott be Magyarországra és beszerzései után 35,4 millió forint áfát kellett volna befizetnie az államkasszába.

Az adóhiány részbeni megtérülésére a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága a helyszínen lefoglalta a lábbeliket, melyek összértéke eléri a 20 millió forintot.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

A kép illusztráció, forrás: Privátbankár.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Több mint 21 ezer pár hamis cipőt és papucsot, 13,5 ezer hamis pólót és nadrágot, valamint 3 ezer hamis baseballsapkát foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kőbányai gyártelepen, az áruk összértéke csaknem 200 millió forint. 

Suller György Attila NAVszóvivő tájékoztatása szerint a pénzügyőrök egy kőbányai gyártelepen lévő raktárnál ellenőriztek, ahol két távol-keleti férfi éppen lábbeliket rakodott. A férfiak a pénzügyőrök láttán egy kulcscsomót próbáltak a dobozok közé rejteni. Kiderült, hogy a kulcsok további három raktárt nyitnak, ezeket a NAV járőrei szintén átvizsgálták, s több mint 21 ezer pár, védjeggyel ellátott, 150 millió forintot meghaladó összértékű cipő és papucs került elő.

Hasonló eset történt egy másik ellenőrzéskor is - írta a szóvivő. Egy távol-keleti nő amint meglátta a pénzügyőröket, egy kulcscsomót próbált a csizmájába rejteni. Az igazoltatás után a kulccsal kinyitottak egy raktárt, és ott összesen 13 515 darab, különböző védjeggyel, illetve márkafelirattal ellátott nadrágot és pólót találtak, amelyek értéke megközelíti a 34 millió forintot.

Egy harmadik raktárnál a járőrök ugyancsak egy távol-keleti férfira lettek figyelmesek, akit igazoltattak, és a nála talált kulccsal kinyitották az épületet, ahonnan csaknem 3 ezer darab, különféle márkák felirataival ellátott baseballsapka került elő 5,8 millió forint értékben.

A megtalált ruhaneműk és lábbelik silány minőségű hamisítványok, ezért azokat a pénzügyőrök lefoglalták, és ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok, illetve szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - közölte Suller György Attila.

Forrás: MTI, NAV

A kép illusztráció, forrása: retrofm.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Harmincötezer doboz, csaknem hétszázezer szál, 28 millió forint értékű fehérorosz csempészcigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Kőbányán - tájékoztatta a hivatal pénteken az MTI-t. Közleményük szerint hat magyar férfi éppen az illegális szállítmányt pakolta két furgonba egy kőbányai garázs előtt, amikor tetten érték őket. Hárman futásnak eredtek és szökni próbáltak, de a pénzügyőrök megállították őket. A helyszínen tízmillió forint készpénzt is lefoglaltak a pénzügyi nyomozók. A hat férfit jelentős értékre elkövetett orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Öten előzetes letartóztatásban vannak, egy ember pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll - olvasható a NAV közleményében.

Forrás: MTI, Nav

A kép illusztráció, forrása: styleweekly.com

Kategória: Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version