Kőbányai Közösségi Hírlap

A multikulturalizmus megbukott Európában, a jelenlegi migrációs válságra az egyetlen megoldás a határok védelme – hangsúlyozta tegnap Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a zsúfolásig megtelt Kőrösi Csoma Sándor kulturális központban. A kvóták ügye szerinte nem pártpolitikai ügy, ezért alapvető nemzeti érdek, hogy minél többen elmenjünk szavazni október 2-án.

Zsúfolásig megtelt a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ színházterme, ahol dr. György István köszöntötte az egybegyűlteket. A kormánymegbízott az október 2-i népszavazást sorsdöntőnek nevezte, hiszen a kvóta és migráció gyermekeink, unokáink, Magyarország és Európa jövőjére is hatással van.

 

Nógrádi György a jelenlegi migrációs válság kiváltó okairól is beszélt, majd kiemelte, jelenleg az a legfontosabb, hogy Európa megvédje határait. A biztonságpolitikai szakértő Ausztráliát említette példaként, amelynek partjai előtt visszafordítják a menekültek hajóit. Mint mondta, azért veszélyes a migráció, mert bebizonyosodott, hogy a az érkezettek 90 százaléka gazdasági bevándorló, és az is világossá vált, hogy nem akarnak integrálódni a többségi társadalomba. Erre a több EU-s országban is megtalálható  „no go zonák” a bizonyíték, amelyek olyan területek, ahová a helyiek már nem mernek bemenni, és a hatóságok sem képesek betartatni a helyi törvényeket – hangsúlyozta Nógrádi György. Különösen nagy veszélyt jelentenek a tömegekkel érkező szélsőséges iszlamisták és terroristák.

 

Nógrádi szerint a multikulturális társadalom modellje megbukott Európában ezért változtatni kell az eddigi politikán: meg kell védeni a határokat. Elmondta, Magyarország a mai napig az Unió egyetlen olyan tagállama, mely népszavazást írt ki a bevándorlás kapcsán. Nógrádi György azt mondta, tisztelettel kéri a választópolgárokat, hogy menjenek el október 2-án szavazni. A határok védelmét alapvető nemzeti érdeknek nevezte, szerinte ez nem pártügy. Mint mondta, most arról döntünk, megmondhatják-e nekünk mások, kivel akarunk együttélni. Brüsszel nem, csak a magyar emberek dönthetnek ebben a kérdésben – nyomatékosította a biztonsági szakértő.

 

Nógrádi hozzátette, ha a magyar kormány megerősödve kerül ki a népszavazásból, akkor az nagyban javítja majd az ország brüsszeli pozícióját. Az előadás végén a szakértő hosszan válaszolt a mintegy ötszáz fős közönségből érkező tucatnyi kérdésre.

 

Forrás: Dr. György István Facebook oldala, Kőbányai Szociális Védegylet, Pászti András

A Kőbányai Szociális Védegylet szervezésében Nógrádi György biztonságpolitikai szakember tart előadást Kőbányán szeptember 19-én. Az esemény témája a migráció, az Európai Unió és Magyarország szerepe, valamint az október 2-i népszavazás tétje lesz. További részletek a plakáton!

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version