Kőbányai Közösségi Hírlap

Január elsejétől gyorsabb és egyszerűbb lesz az adatváltoztatásokkal kapcsolatos ügyintézés és a közművek átírása az adatváltozás-kezelési szolgáltatás bevezetésével: a lakossági ügyfelek kezdeményezhetik, hogy okmányadataik változtatásairól elektronikusan kapjanak értesítést a velük szerződésben álló közművek és cégek, kiváltva a személyes ügyintézést.

A szolgáltatás indulását beharangozó keddi budapesti rendezvényen Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára mérföldkőnek nevezte a projektet, amellyel az állam már nemcsak saját adminisztratív eljárásaiban segít az embereknek, hanem a privát szolgáltatók esetében is érdemi támogatást kíván nyújtani.

Közölte, a szolgáltatásnak köszönhetően januártól az adatváltozásokat elég lesz egyszer bejelenteni a kormányhivatalnak, és az állampolgárok felhatalmazása alapján a szerződött szolgáltatónál elvégzik a munkát az emberek helyett.

Első ütemben magánszemélyeket támogatnak a szolgáltatással a közmű- és a telekommunikációs szektor szereplőinek bevonásával - mondta az államtitkár, aki megjegyezte, hogy évente mintegy 4 millió adatváltozással összefüggő ügyet intéznek a magyar emberek.

Közölte, a következő ütemben a vállalkozásoknak és az egyéni vállalkozóknak is biztosítani kívánják ezt a kényelmi szolgáltatást. A szolgáltatókört is szélesítik a banki és a biztosítói piac szereplőivel.

Ágostházy Szabolcs elmondta, ha megvalósul a teljes projekt, az emberek évente 17,5 millió óra adminisztrációt spórolnak majd meg. A szolgáltatók oldalán ez évente mintegy 12 millió munkaóra megtakarítását jelenti majd, és ezzel jelentősen csökkennek a költségeik. A becsléseik szerint évente mintegy 140 milliárd forint megtakarítást jelent majd a projekt elindítása - tette hozzá.

Ágostházy Szabolcs azt mondta, a projekt mintegy másfél milliárd forint vissza nem térintendő európai uniós támogatásból valósult meg, így ez már egy éven belül százszoros megtérülést jelent. Egy éven belül elérik a teljes szolgáltatói lefedettséget - tette hozzá Ágostházy Szabolcs.

Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a szolgáltatás a kényelmi és nemzetbiztonsági faktorokon túl nagyon komoly biztonsági és jogbiztonsági tényezőt is jelent. Példaként említette, hogy ha esetleg elmarad az átíratás, levelezésekkel, akár bírósági eljárásokkal is számolni kell, ami mindenkinek kiadást és további ügyintézést jelent.

Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, a szolgáltatás célja, hogy az ügyfél elégedettebb legyen, időt spóroljanak meg neki.

A szolgáltatást nem csak elektronikusan, hanem a kormányablak ügyintézőinek segítségével is igénybe vehetik majd az emberek - mondta.

Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott kiemelte: a kormány egy évtizede igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy egyszerűbbek legyenek az emberek mindennapjai, és az adatváltozás-kezelési szolgáltatás ehhez járul hozzá.


Fotó: Soós Lajos/MTI

A közreadott sajtóanyag szerint az adatváltozás-kezelési szolgáltatás név-, lakcím-, és elérhetőségi adatok változása, okmánycserék, valamint például költözésből, bérbeadásból adódó közműátírás esetén elektronikus adatközvetítő szerepet tölt be a lakossági ügyfelek, valamint a piaci szolgáltató között.

Januártól a magánszemélyek kezdeményezhetik, hogy az állami nyilvántartásokban tárolt adataik változása esetén értesítést kapjanak azok a közművek és cégek, amelyekkel szerződésük van. Az ügyfeleknek így nem szükséges adatváltozásaik bejelentését, továbbá a közműátírásokat személyesen megtenniük, hanem az e-bejelentő webes felületen, néhány gombnyomással vagy a kormányablakban nyújtott szolgáltatással végezhetik el az eddig időigényes feladatot - olvasható.

Forrás: kormanyhivatal.hu

Published in Aktuális

3,8 millió forint adomány gyűlt össze dr. György Istvánék "'Adjunk a húroknak… és a Rászorulóknak is!" elnevezésű jótékonysági koncertjén. Nyolcadik jótékonysági koncertjükön közel 3,8 millió forint adomány gyűlt össze, így dr. György István Póka Egonnal és zenésztársaikkal közösen ismét több száz kőbányai és kispesti gyerek táborozását tudják támogatni. A 2011 óta tartó koncertsorozat összbevétele így már meghaladja a húszmillió forintot.

 

Nemcsak a KÖSZI nagyterme, hanem az adományoknak kihelyezett üveggömb is megtelt az idei Adjunk a húroknak… és a Rászorulóknak is! elnevezésű jótékonysági koncerten, aminek köszönhetően közel 3,8 millió forinttal tudják támogatni kőbányai és kispesti gyerekek nyaralását dr. György Istvánék. Budapest kormánymegbízottja Póka Egon basszusgitárossal és profi zenésztársaikkal immár nyolcadik alkalommal csaptak a húrok közé jó ügy érdekében; a 2011 óta minden évben megrendezett, mindig remek hangulatú koncertre érkező felajánlásoknak köszönhetően így már mintegy 24 millió forintot szántak jótékony célra. Korábban segítették többek között a nehéz sorsú gyerekeket és családokat vagy otthonban élő időseket is, az utóbbi négy alkalommal pedig gyermekek nyári táborozását támogatták.

– Így tudunk a legtöbb családnak segíteni, támogatást nyújtani – árulta el dr. György István, aki hozzátette: az elmúlt három évben több mint hatszáz kőbányai és kispesti gyerek számára adtak át fejenként 10-15 ezer forintos táborozási támogatást.

 

A kormánymegbízott a hagyományoknak megfelelően Póka Egon basszusgitárossal, Szakadáti Mátyás dobossal, ifj. Tornóczky Ferenc szólógitárossal és Sipeki Zoltánnal, Zorán gitárosával adták elő az olyan slágereket, mint a Gedeon bácsi, Újra itt van a nagy csapat, vagy a Kell ott fenn egy ország, a vokálban pedig a Kőbányai Zenei Stúdió fiataljai voltak segítségükre.

 

Forrás: Pászti András, Kispest.info, képek: Kőbányai Hírek Facebook oldala

Több mint 300 kőbányai és kispesti gyermek táborozását támogatta idén is dr. György István budapesti kormánymegbízott a hagyományos „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjén összegyűlt nagylelkű felajánlásokból. A kőbányai gyerekek és szüleik május 24-én a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban rendezett családias ünnepségen vehették át a gyermekenként 15 ezer forintos összeget dr. György Istvántól, aki Kovács Róbert polgármesterrel közösen adta át a táborozási támogatást.

 

Idén több mint 150 kőbányai gyereknek tudtak segíteni, a kispestiekkel együtt pedig több mint 300 általános iskolás gyerek nyaralását támogatták. Egymás után harmadik éve, hogy gyermekek nyaralását támogatja Dr. György István, mert úgy érzi, így tud a legtöbb családnak segíteni. A rendezvényen a kormánymegbízott jó táborozást és szép élményeket kívánt a gyermekeknek.

 

Forrás és kép: Dr. György István Facebook oldala

Published in Közösség

Idén is kőbányai és kispesti gyermekek táborozását támogatja dr. György István budapesti kormánymegbízott, a hagyományos „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjén összegyűjt nagylelkű felajánlásokból. Száz kőbányai és száz kispesti gyermek pályázhatott a fejenként 15 ezer forintos támogatásra.


Több mint kétszáz gyermek nyári táborozását támogatja idén is dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja a december „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” elnevezésű jótékonysági koncertjén összegyűlt nagylelkű felajánlásokból. A tavalyi évhez hasonlóan idén is 100 kőbányai és több mint 100 kispesti gyermek nyaralását támogatják a Kőbányai Szociális Védegylet és a Kispesti Társaskör Egyesület pályázatain keresztül. Idén több mint hárommillió forint adományból gyermekenként 15 ezer forintos támogatást nyertek el a családok.

A kőbányai gyerekek és szüleik a Kőrösi Kulturális központban rendezett családias ünnepségen vehették át a gyermekenként 15 ezer forintos támogatásokat dr. György István kormánymegbízottól és Kovács Róberttől, Kőbánya polgármesterétől. A rendezvényen dr. György István és a gyerekek közösen egy dalt is elénekeltek, amelyeket a kormánymegbízott gitáron kísért.

Dr. György István és Póka Egon basszusgitáros zenésztársaikkal 2011 óta minden évben megrendezik az immár hagyományos Adjunk a húroknak… jótékonysági koncertet. Az elmúlt években összegyűlt több mint 15 millió forintból segítették a Minden Gyerek Lakjon Jól és a Down Alapítványt, a kőbányai és kispesti Gyermekek Átmeneti Otthonainak lakóit számítógépekkel és fitnesz eszközökkel lepték meg, de hozzájárultak a kispesti Eszterlánc Bölcsőde sószobájának kialakításához is, valamint gyógyászati segédeszközöket vásároltak a Kőbányán és Kispesten működő idősotthonok számára. 

– Amikor hat évvel ezelőtt barátommal, Póka Egonnal elindítottuk az „Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is!” című jótékonysági koncertet a kőbányai KÖSZI-ben, még nem is gondoltuk volna, hogy ennyi örömet és boldogságot élhetünk át együtt a nyerteseinkkel. Tavaly, amikor száz-száz kőbányai és kispesti gyermek táborozását segítettük, a rengeteg csillogó szempárt látva határoztuk el, hogy idén is erre a célra ajánljuk fel a koncertre érkező támogatásokat – mondta dr. György István.

Forrás: Kőbánya.info, Kőbánya.hu, Dr. György István Facebook oldala

Édua Infomédia

Top Desktop version