Kőbányai Közösségi Hírlap

2017. december 28., csütörtök 15:07

Kétmilliárdból teheti rendbe Kőbánya a Hős utcát

Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány Kőbánya Önkormányzatát, hogy felszámolja a hírhedt Hős utcai nyomortelepet, ahol generációk óta akut problémát okoz a kábítószerfogyasztás és a szegénység  – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Kovács Róbert kőbányai polgármester még szeptemberben azt nyilatkozta a kerületi lapnak, hogy az ország egyik leghírhedtebb gettójának felszámolásához a kormány segítségére van szükség: „Az ingatlantulajdonosok kivásárlása, a közműtartozások rendezése, a házak bontása és az egyéb költségek számításaink szerint meghaladnák a 2,2 milliárd forintot” – mondta akkor Kovács Róbert.

Úgy tűnik a terület rendbetétele megkezdődhet, mert a Magyar Közlönyben közzétett határozat felhívja a belügyminisztert, hogy a Hős utca 15/A–B szám alatti ingatlan helyzetének rendezése cím javára (…) külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben (…) 2.100.000.000 forint támogatást nyújtson Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat részére.

Forrás: PestiSrácok.hu, Mno.hu, Hírpress.hu

A kép forrása: hirpress.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Minden idők legnagyobb informatikai fejlesztése valósul meg nemcsak az összes kőbányai, hanem a budapesti iskolákban is. Kőbányán összesen 132 millió forint értékben több mint 700 eszközzel (számítógéppel, laptoppal és projektorral) szerelte fel a Klebelsberg Központ az iskolákat a kormány által biztosított fejlesztési keretből. 

Dr. György István fővárosi kormánymegbízott örömtelinek tartja, hogy éppen korábbi gimnáziumában, a Szent Lászlóban adták át az új eszközöket Kovács Róbert polgármesterrel és Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi vezetővel. X. kerület közel 132 millió forint értékben kapott informatikai eszközöket. A Kőbányai Szent László Gimnázium – mint a legnagyobb tanulói létszámmal bíró intézmény – 19,4 millió forintos támogatást nyert el.

György István az átadáson emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében soha nem látott mértékű informatikai eszközfejlesztés történik Pest megyében és a fővárosban. Hozzátette: a közép-magyarországi régió az uniós forrásokat illetően hátrányban van, így a mostani fejlesztés hazai költségvetésből valósul meg. Az oktatás stratégiai ágazat – mutatott rá –, melyet az intézményi átszervezések és a strukturális átalakítás után most már egy nyugodtabb időszak és a kibontakozás jellemez. A mostani informatikai fejlesztés részleteit ismertetve elmondta: a közép-magyarországi régió oktatási intézményei 6,2 milliárd forintos támogatást kaptak, ami 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort jelent mintegy 650 iskola számára.


Varjuné Fekete Ildikó tankerületi igazgató kiemelte, hogy december 15-ig minden intézményükbe kiszállították az eszközöket, melyek értéke 250 millió forint. Kőbánya 16 köznevelési intézménye 381 asztali számítógépet és monitort, 173 laptopot és 173 projektort vehetett át, ezekből a kőbányai gimnáziumnak 55 asztali számítógép és monitor, 28 laptop és 24 projektor jutott. A tankerületi igazgató kiemelte, hogy nemcsak a hardverek érkezetek meg, hanem a szoftvereket is, hiszen telepítették rájuk a Windows operációs rendszert, az Office 2016-ot, valamint a Panda vírusvédelem is megtalálható rajtuk, de további alkalmazások is segítik a tanulókat. Aláhúzta: a folyamat folytatódik, márciustól várhatók a tabletek a diákok számára, megindul a széles sávú internet kiépítése, mindenhol elérhető lesz a wifi, emellett azoknak a pedagógusoknak a felkészítése is elindul, akik ezt igénylik. Egyszerre ilyen mennyiségű eszköz érkezésére régen volt példa – hangsúlyozta Varjuné Fekete Ildikó, aki jelezte azt is, hogy a tankerület nagyon jól felszerelt iskolákat vett át Kőbányától.

„Egyszer már átéltünk hasonló örömteli eseményt – mondta Kovács Róbert polgármester –, hiszen a 90-es évek közepén szinte varázsütésre szerelte fel a kerületi önkormányzat az összes intézményt korszerű eszközökkel”. Most pedig – folytatta – minden tantárgynál, szaktanteremben ott vannak a korszerű infokommunikációs eszközök, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen az oktatás, de a gyerekek mindennapjait is átszövik ezek az ismeretek. Kiemelte: bár már nem iskolafenntartók, Kőbánya továbbra is igyekszik támogatni a kerület közoktatási rendszerét.

Sárkány Péter, a Kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az eszközök i7-sek (Intel Core i7), azaz a lehető legmodernebbek, ami minőségi ugrást jelent. Ezzel a tanulók a kor színvonalát képviselő gépekkel találkozhatnak az iskolában – fogalmazott. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a szaktantermekben elhelyezve a tanulók kisebb csoportokban projektmunkák végzésére lesznek így képesek, de a pedagógusok számára is megújulást hoz a fejlesztés, hiszen például a nagy számú projektorok a módszertani munkát, az élményszerű oktatást tudják jelentősen segíteni. A nettó 16 millió forintos fejlesztés hiánypótlást jelent, hiszen az elmúlt időszakban ilyen nem történt – tette hozzá.

 

A Kelet-Pesti Tankerületi Központ közel 250 millió forintjából a XVII. kerület csaknem 115 millió forint értékben részesült informatikai eszközökből, a projekt keretében 324 asztali számítógépet és monitort, 157 laptopot és 159 projektort kapott Rákosmente.

Forrás: Orientpress.hu, Dr. György István Facebook oldala

Magyarország szuverenitásának, biztonságának és jövőjének megvédéséhez hatalmas erőt ad a kormánynak, hogy több mint 2,3 millióan vettek részt a Soros-tervről szóló Nemzeti Konzultációban – hangsúlyozta dr. György István, a Fidesz-KDNP kőbányai képviselőjelöltje. Az adatok részleges feldolgozottsága mellett is egyértelműen látszik, hogy az emberek elsöprő többsége elutasítja a Soros-tervet. 

Minden idők legsikeresebb és legnagyobb részvételű Nemzeti Konzultációja volt a Soros-tervről szóló, amelyen több mint 2,3 millióan vettek részt; 2 171 500-an postai úton, 178 491-en pedig az interneten küldték vissza a kérdőíveket.

Az adatok feldolgozottsága ugyan még nem teljes, de világosan látszik, hogy a résztvevő magyar állampolgárok elsöprő többsége elutasítja a kötelező, felső korlát nélküli automatikus betelepítési mechanizmust, amely jelentősen csorbítaná az Európai Unió tagállamainak, így Magyarország önrendelkezését, szuverenitását és súlyosan veszélyeztetné biztonságát. 

– Köszönöm annak a több mint 2,3 millió magyar embernek a részvételét, akik felelősséget éreznek Magyarország és a magyar emberek jövőjéért, biztonságáért és önrendelkezéséért – mondta dr. György István a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. – Ez a széles támogatás minden másnál nagyobb erőt és felhatalmazást ad a kormánynak a magyar érdekek érvényesítéséért folyó harcban – tette hozzá. Mint mondta, a Nemzeti Konzultációkon való részvétel szinte folyamatos emelkedése mutatja, hogy az emberek egyáltalán nem közömbösek az őket érintő kérdésekben.

A Magyarországra leselkedő fenyegetést növeli, hogy a betelepítések célpontjai elsődlegesen olyan országok lennének, amelyek eddig nem, vagy kevés migránst fogadtak be – hazánk is ezek közé tartozik. – Ez ellen határozottan fel kell lépni – hangsúlyozta dr. György István –, és a kormány éppen erre készül az előttünk álló brüsszeli csatákban: megvédeni Magyarországot, Budapestet és megvédeni Kőbányát.

A kerékpáros turizmus fejlesztésének lehetőségeiről tartottak szakmai konferenciát a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban június 6-án. A Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által szervezett eseményen Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros úthálózat fejlesztésére, amely az uniós forrásokkal kiegészülve elérheti a 15-20 milliárd forintot. A kormánybiztos hozzátette: a következő 5-6 évben kerékpárút fejlesztésére 80-100 milliárd forintot fordítanak. 

Révész Máriusz szerint Magyarország ideális helyszín kerékpározásra, a kerékpáros turisták száma a jövőben megtöbbszörözhető, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra és szolgáltatások kialakítása. Kiemelte, hogy egyetlen európai uniós ország sem használt fel akkora összeget uniós forrásból kerékpárút építésére, mint Magyarország.

Révész Máriusz - fotó: Pongrátz Anita

Bodor Ádám, az EuroVelo igazgatója a konferencián elmondta, az Európai Kerékpáros Szövetség konzervatív becslése alapján a kerékpározás éves pozitív gazdasági hatása körülbelül 200 milliárd euró, ebből 44 milliárd euró kapcsolódik a kerékpáros turizmushoz. Az európai lakosság 7-8 százaléka használja fő közlekedési eszközként a kerékpárt, a kerékpározók aránya Európában Hollandiában a legmagasabb, 36 százalék, a második Dánia 23 százalékkal, a harmadik helyen Magyarország áll 22 százalékkal, ahol a listavezetőkkel ellentétben a legtöbben vidéken kerékpároznak - tette hozzá. 

Bodor Ádám - fotó: Pongrátz Anita

A konferencia előadásainak anyagai EZEN a linken érhetőek el.

Forrás: MTI, NFM, Kormány.hu

Kategória: Közlekedés
2017. máj. 04., csütörtök 12:38

Új szakorvosi rendelő épül Kőbányán

A tervek szerint még az idén, 2017 decemberében megkezdődik Kőbányán az új szakorvosi rendelő építése a Bajcsy-Zsilinszky Kórház területén. A járóbeteg-szakellátásban a régi Egészségház helyébe lépő új, négyszintes, 5497 négyzetméter alapterületű épület jelenleg tervezési szakaszban van. Mindezt május 3-án jelentették be Kőbányán.

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, dr. Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója, Révész Máriusz kormánybiztos, kőbányai országgyűlési képviselő, dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja, dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgatója és Kovács Róbert polgármester.

Kovács Róbert polgármester beszédében emlékeztetett rá, hogy a kerület az elmúlt években 1,5 milliárd forintot költött el a kőbányai egészségügyi alapellátásra, a háziorvosi rendelők felújítására és új orvosi rendelő építésére. Megújult a Salgótarjáni úti és a Zsivaj utcai rendelő, illetve új rendelő épült a Kerepesi úton, jelenleg pedig tervezés alatt áll a Pongrác úti rendelő újjáépítése, melynek keretösszege 250 millió forint. Az állami fenntartású, évek óta méltatlan infrastrukturális állapotú Egészségház problémájának megoldása azonban kormányzati segítség nélkül nem sikerülhetett volna. A meghozott pozitív kormánydöntés előkészítésében kulcsszerepe volt a sajtótájékoztatón jelen lévő közéleti szereplők és szakemberek összefogásának, lobbizásának és alapos szakmai egyeztető munkájának.

Dr. György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja felidézte az 1990‒2002 közötti időszakot, amikor a városrész polgármestere volt. Úgy fogalmazott, az 1990-es évek második felétől új fejezet kezdődött az egészségügyi intézmény életében, amikor a nagy kórházfejlesztés tervezése elindult. Kiemelte, az intézmény az évek alatt színvonalas budapesti kórházzá vált. Hozzátette, a rossz infrastrukturális körülmények ellenére is magas szinten volt biztosított az orvosi ellátás, ugyanakkor ahhoz, hogy Kőbánya élhető városrész legyen, az épített környezet fejlődése mellett a szolgáltatásoknak is megfelelő infrastruktúrával kell rendelkezniük. Mint azt a kormánymegbízott hangsúlyozta: számos beruházás történt már, és fog is történni a jövőben, de a legfontosabb, hogy a lakossági ellátás színvonalát megfelelő állapotba hozzák.

Révész Máriusz országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Kőbánya a főváros leggyorsabban fejlődő kerülete volt az utóbbi években, azonban az egészségügyi infrastruktúra "kritikus pontnak" számított. Azt mondta, a kőbányaiak az új egészségházzal és a korszerű szakrendelővel jobb egészségügyi ellátást kapnak majd.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy a következő években a központi régió egészségügyi ellátását kell megoldani azért, hogy az itt élők ellátásához olyan háttér alakuljon ki, ami a biztonságos betegellátást szolgálja. 

Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója kifejtette: a szakrendelő több évtizeddel ezelőtt épült, az állapota leromlott, viszont jelentős szerepet játszik Budapest és az agglomeráció lakosainak ellátásában. A kórház a traumatológia kivételével minden szakmai területet lefed. Mint mondta, rövid az ápolási idő, ami feltételezi a gyors és jó szakmai ellátást, és kiemelten odafigyelnek a betegbiztonságra is. A főigazgató kiemelte, az egészségügyi ellátórendszer „harmadik lába” az egynapos ellátás, amely a páciens számára is költséghatékony és nagy betegbiztonságot nyújt. Ez az ellátási forma is rendelkezésre áll a kórházban, országos szinten az egynapos műtétekből a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet végzi a legtöbbet ‒ tette hozzá.

Az egészségügyi intézmény éves szinten kétmillió beteget lát el, a szakorvosi rendelőben pedig 205 ezer ember fordul meg. A kórházban tavaly összesen 1 millió beavatkozást végeztek el. 2006-ban adták át az intézmény új diagnosztikai és műtéti tömbjét, amely akkor az ország legnagyobb egészségügyi beruházásának számított.

Az új szakrendelő a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén, 5497 négyzetméteren kerül kialakításra, megjelenésében pedig igazodik a kórház jelenlegi képéhez. Az épületben 192 helyiség és 86 szakrendelő kap helyet. Azért, hogy a fekvőbeteg- és járóbeteg-ellátás elkülönüljön, az intézmény bejárata a Maglódi út felől lesz. A felszínen 122 db, a mélygarázsban további 50 parkolóhely áll majd a betegek és a hozzátartozóik rendelkezésére. Az új szakrendelő tervezése jelenleg is zajlik, az építkezés 2017 decemberében kezdődhet el, a szerkezetépítés befejezése pedig 2018 április végére tehető. Az épület 2018 decemberétől fogadhat betegeket. A szakrendelő építése 3 milliárdos forrást igényel, a berendezés beszerzése – műszerek és informatikai rendszer kialakítása ‒ 800 millió forintos kormányzati támogatásból valósul meg. 

Forrás: MTI, Kőbánya.hu, Orientpress.hu, Kormány.hu

Brüsszel, vagy mi magyarok döntsünk a rezsicsökkentésről, a migrációról, vagy az adócsökkentésekről? – ezek a kérdések dőlhetnek el a következő hónapokban dr. György István szerint. Budapest kormánymegbízottja elmondta, a magyarok a Nemzeti Konzultációban elmondhatják véleményüket ezekről a sorsdöntő kérdésekről.

Brüsszel elvenné a nemzeti kormányoktól a gáz, az áram és más energiaárak megállapítási jogát, vagyis megszüntetnék a rezsicsökkentést. Emellett helyettünk döntve arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy engedjük be a migránsokat, sőt, elvennék tőlünk azt a lehetőséget is, hogy szabadon dönthessünk az adócsökkentésekről és a munkahelyteremtés módjairól – sorolta dr. György István azokat fontos kérdéseket, amelyek kapcsán Brüsszel a magyarok feje fölött szeretne dönteni.

A kormánymegbízott a Jobbik által erőltetett EU-s bérunió veszélyeire is felhívta a figyelmet: ha Brüsszel döntene a bérekről is, akkor valójában teljesen lemondanánk a függetlenségünkről, és egy Európai Egyesült Államok döntene a fejünk fölött az adókról, a rezsicsökkentés eltörlésével elszabadulnának az energiadíjak, egekbe emelkednének az árak és az adók, és nem tudnánk a magyar érdekeket érvényesíteni a saját gazdaságpolitikánkban.

– Ha Brüsszel mindazokban a kérdésekben, amelyekben ma nemzeti hatáskörben dönthetünk, a jövőben helyettünk döntene, akkor félő, hogy a magyar emberek nem járnak jól – emelte ki dr. György István. A kormánymegbízott szerint a mostani vita nem egyszerűen a kormány és az ellenzék nézeteltérése, hanem egy komoly politikai-filozófiai vita, amelyben arról döntünk, hogy milyen Magyarországot és milyen Európát szeretnénk.

Az egyik irány azt eredményezi, hogy a piac, a multik szabadon diktálják az energiaárakat, a migránsok szabadon áramolhatnak hazánkba és Európába, továbbá a családok adóterheinek csökkentése helyett a multinacionális cégeknek és a bankoknak kedvező adókat vezetnének be – mondta dr. György István, aki hangsúlyozta: ezt jelentené Brüsszel elképzelése. Mindezek azonban a családok megélhetését, a biztonságunkat veszélyeztetik.

A kormány ezzel szemben biztonság pártján áll: a rezsicsökkentéssel kordában tarthatók az energiaárak, a fizikai és jogi határzárakkal, és a migráció szigorú jogi keretek között tartásával fenntartható a közbiztonság, csökkenthető a terrorveszély és a párhuzamos társadalmak kialakulása, gazdaságpolitikánk eredményeként a gazdaság erősödik, ezért csökkenthetők az adók, növekednek a bérek, és csökkennek a családok terhei.

– Aki meg akarja védeni a rezsicsökkentést, aki meg akarja állítani Brüsszel elhibázott bevándorlás politikáját, töltse ki a nemzeti konzultációs kérdőívet, hiszen ezzel támogathatja a kormányt a brüsszeli küzdelmekben – folytatta a kormánymegbízott, akinek meggyőződése, hogy akik ezt nem támogatják, nem pontosan tudják, mit cselekszenek, illetve hogy mi lehet a brüsszeli álláspont következménye. A kérdőíveket május 20-ig lehet visszaküldeni, de interneten is kitölthetők a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon.

2017 a béremelések és az adócsökkentések éve lesz, amelyet a kormány jó gazdálkodása tesz lehetővé. Dr. György István kormánymegbízott elmondta, 2018-ban is ez a tendencia folytatódik, akkorra a minimálbér eléri a 138 ezer, a szakmunkás minimálbér pedig a 180.500 forintot.

A kormány felelős, jó gazdálkodásának köszönhetően a magyar gazdaság és a magyar emberek teljesítménye eredményeként valósul meg a rendszerváltás óta a legjelentősebb minimálbér- és szakmunkás minimálbér-emelés 2017-ben – mondta sajtótájékoztatóján dr. György István, budapesti kormánymegbízott, a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. A bérmegállapodás eredményeként jövőre 15%-kal, 127.500 forintra nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) pedig szintén jelentős mértékben, 25%-kal 161 ezer forintra emelkedik. A kormánymegbízott hozzátette: ezt további béremelések követik, hiszen a minimálbér 2018-tól további 8%-kal 138.000 forintra, a szakmunkás minimálbér pedig 12%-kal 180.500 forintra nő.

A béremelések mellett szintén kiemelt fontosságú gazdasági előrelépést jelentenek a jövő évi adócsökkentések. A kormánymegbízott emlékeztetett, a kormány mindig az adócsökkentés pártján volt, hiszen amióta csökkennek az adók, a magyar gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, emelkednek a bérek, és több pénz marad az embereknél. Januártól például minden vállalkozásra egységesen 9% lesz a társasági adó, amely a legalacsonyabb az egész Európai Unióban, ezzel hazánk az egyik legvonzóbb befektetési országgá válik. Duplájára nő a kisvállalkozói adókedvezmény: a KATÁ-t immár havi 1 millió forintos bevételig választhatják a vállalkozások. De csökkennek a munkáltatói járulékok is: jövőre 5 százalékponttal, majd 2018-ban további 2 százalékkal. 

A minimálbér 1998 és 2002 között 2,5-szeresére növekedett, és 2010 óta is folyamatosan emelkedik – mutatott rá dr. György István. Összességében tehát elmondható, hogy a jelenlegi kormány négy év alatt is többel növelte a minimálbért, mint azt a 2002-2010 közötti kormányok tették – mondta dr. György István.

A kőbányai Fekete István általános iskolában tartott sajtótájékoztatót Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár  és Kovács Róbert polgármester június 16-án. Az eseményen megtudhattuk, hogy akár 208 ezer gyerek kaphat a nyári szünet hétköznapjain ebédet, miután a kormány kötelezővé tette az önkormányzatok számára a díjmentes étkeztetés biztosítását, és az ehhez szükséges forrást is biztosítja.

 

Czibere Károly elmondta, idén összesen 5,3 milliárd forintot fordítanak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű gyermekek tavaszi, nyári, őszi és téli tanítási szünetekben - összesen 70 szünidei napon át - történő étkeztetésére. Jelezte: tavaly ez az összeg 3 milliárd forint volt, és akkor az önkormányzatoknak még pályázniuk kellett a támogatásért. Azt hangoztatta, az ingyenes gyermekétkeztetés biztosítása fontos társadalompolitikai cél nemcsak azért, mert a gyerekeknek joguk van a megfelelő ellátásra, hanem a szolidaritás miatt is. Egy társadalom nem nézheti tétlenül azt, hogy egy gyerek éhezzen - mondta. Hozzátette, ugyanakkor társadalmi érdek is a támogatás, mert a fiatalokra költött pénzek beruházást jelentenek a jövőbe. Tavaly 142 ezer gyermek étkezett ingyenesen a nyári szünidőben, de akkor még nem volt ez kötelező feladat az önkormányzatok számára, és voltak olyan települések, amelyek nem éltek a lehetőséggel.

 

Czibere Károly államtitkár

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a szünidei étkeztetést az önkormányzat akkor tudja biztosítani, ha a szülők (vagy a rászoruló gyermek törvényes képviselője, gyámja) azt kérelemben kéri a település jegyzőjétől. A jegyző kötelessége írásban tájékoztatni a hátrányos helyzetű gyermeket nevelő szülőket a lehetőségről, továbbá a helyi család- és gyermekjóléti szolgálatnak személyesen kell segítenie a kérelem kitöltésében, benyújtásában. Czibere Károly közölte, erre a feladatra levélben hívta fel a gyermekjóléti szolgáltatók figyelmét, azért, hogy egyetlen rászoruló gyerek se maradjon ki az ingyenes szünidei étkeztetésből. Elmondta, az ingyenes étkezést nemcsak azoknak biztosítják, akik az intézménnyel jogviszonyban állnak, hanem azoknak is, akiket például a szüleik nem visznek bölcsődébe. Czibere Károly az MTI-nek azt mondta, gyerekenként napi 570 forintot adnak arra, hogy biztosítsák a meleg étkezést. Az államtitkár közölte azt is, hogy az önkormányzatok 80-85 százalékának az állam teljes egészében megtéríti az ingyenes gyermekétkeztetés költségeit, és csak a magas iparűzési adót elérő településektől kér eltérő mértékű önrészt.

 

Kovács Róbert polgármester

Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere arról beszélt, a X. kerület a korábbi években is - amikor nem volt kötelező feladat az ingyenes étkeztetés - odafigyelt arra, hogy a rászoruló helyi fiatalok megfelelő étkezést kapjanak. Tájékoztatása szerint a kerület háromszáz gyerek számára biztosítja kötelezően, tehát állami forrásból az étkeztetést, ugyanakkor az önkormányzat további kétezer fiatal számára is lehetővé teszi ezt, saját forrásból. Közölte, a gyerekek nyáron a napközis táborban, valamint óvodákban, bölcsődékben kapják meg az ebédet. Kérdésre válaszolva arról beszélt, céljuk az, hogy egyetlen gyerek se maradjon éhes, ezért a szülők a kérelmüket bármikor beadhatják.

 

Az esemény helyszíne: a Fekete István Általános Iskola

Forrás: MTI, Kovács Róbert Facebook oldala, Kőbánya.info

Megjelent a Magyar Közlönyben az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról és a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló kormányrendelet. A CSOK hatására rég nem látott optimizmus jellemzi az ingatlanpiacot, jelentősen növekedett azon családok száma, amelyek rövid távon terveznek lakást vásárolni vagy építeni. 

Aki szereti a kihívást, és nem retten meg a nem kimondottan olvasmányos feltételrendszer átböngészésétől, annak pfd. formátumban honlapunkon is elérhetővé tettük a közlöny vonatkozó számát, amely megtekinthető EZEN a linkenAz új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Kormány rendelet a 786-813 oldalakon, míg a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Kormány rendelet a 813-835 oldalon található (az oldalak sorszáma 786-tal kezdődik).

Aki elsőre inkább átfutná, hogy miről is szól nagyjából a CSOK, annak az MTI állított össze egy rövid összefoglalót az új lakások építéséhez, vásárlásához igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről, a legfeljebb 5 millió forintos adó-visszatérítési lehetőségről, illetve a három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatásáról szóló rendeletekről. A távirati iroda a következő sarokpontokat emelte ki:
- A családi otthonteremtési kedvezmény összege új lakás építésénél vagy új lakás vásárlásánál egy gyermek esetén 600 ezer, kettőnél 2 millió 600 ezer, míg három vagy több gyermeknél 10 millió forint. A vételárat nem korlátozza a rendelet.
- A családi otthonteremtési kedvezményt házastársak, fiatal házaspárok és élettársak egyaránt igényelhetik, ugyanakkor vállalt gyerekek utáni támogatás feltétele a házasság megléte, úgy, hogy a kérelem benyújtásának időpontjában legalább az egyik félnek 40 év alattinak kell lennie.
- Gyermektelen fiatal házaspár legfeljebb három, egygyermekes fiatal házaspár legfeljebb kettő, kétgyermekes fiatal házaspár egy gyermek születését vállalhatja a családi otthonteremtési kedvezménnyel összefüggésben. A rendelet szabályozza gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidőt, amely egy gyermek vállalása esetén 4 év, kettőnél 8 év, három vagy több gyermek esetén pedig 10 év.
- A gyermekvállalás teljesítéseként kell elfogadni a támogatott által örökbefogadott, valamint bírósági vagy hatósági határozat következtében utóbb a háztartásába került vér szerinti gyermekét is.
- A rendelet rögzíti, hogy az élettársak a CSOK-ot a velük közös háztartásban élő nem közös gyermekeik után is igényelhetik, a kapható támogatási összeget mindkét fél esetében - a saját gyermekeik után - ki kell számolni és a számukra kedvezőbb konstrukciót alkalmazhatják.
- A családi otthonteremtési kedvezmény minden olyan új lakás építéséhez igényelhető, amely 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az építési tevékenység bejelentését igazoló dokumentummal rendelkezik. Illetve minden olyan új lakás vásárlásához is igényelhető, amely 2008. július 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal, az épület felépítéséről szóló hatósági bizonyítvánnyal rendelkezik. Ugyanakkor csak azon épületekre kérelmezhető a támogatás, amelyeket a gazdálkodó szervezet természetes személy részére való értékesítés céljára épít vagy építtet, és amelyet első ízben természetes személy részére értékesítenek.
- A CSOK-kal építhető, illetve vásárolható új lakás hasznos alapterülete egy gyermek esetén legalább 40 négyzetméter, két gyermek esetén legalább 50 négyzetméter, három vagy több gyermek esetén legalább 60 négyzetméter kell legyen. Kedvezménnyel építhető, illetve vásárolható egylakásos ház esetén a hasznos alapterület mérete 70-80-90 négyzetméter lehet.
- Új lakás építésénél és vásárlásánál a támogatott személy és azon gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény folyósításra került, a támogatás utolsó részfolyósítását követően - bizonyos körülmények kivételével - 10 évig életvitelszerűen az új lakásban kell, hogy lakjon.
- Új lakás építése esetén a legfeljebb 150 négyzetméter hasznos alapterületű lakás vagy a legfeljebb 300 négyzetméter hasznos alapterületű ház építője vagy építtetője az építési bekerülési költség megfizetéséhez, illetve az építkezés helyéül szolgáló építési telek vételárához adó-visszatérítési támogatást igényelhet. Az adó-visszatérítési támogatás egyidejűleg és legfeljebb egy alkalommal, 2015. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2019. december 31-ig igényelhető. A támogatás összege megegyezik az építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett általános forgalmi adó összegével, de legfeljebb 5 millió forint lehet.
- Ezen túl, a három vagy több gyermekes családok új lakás építéséhez vagy vásárlásához felvett hitelintézeti kölcsönükhöz - legfeljebb 10 millió forintig - 3 százalékpontos otthonteremtési kamattámogatást is kaphatnak.

Aki további információkat is megismerne, az keressen fel olyan tematikus oldalakat, amelyeken szakértők teszik érthetőbbé a CSOK-kal kapcsoaltos szabályokat. A teljesség igénye (és lehetősége nélkül) három hasznos honlap:
- Bankmonitor.hu
- ÚjCSOK.hu
- PiacésProfit.hu
- Család.hu
- Az ÉnPénzem.hu
- CSOK2016.hu

Ön tervezi-e, hogy él a CSOK nyújtotta lehetőségekkel? El kell-e ahhoz költözni a kerületből, vagy vannak Kőbányán olyan telkek vagy új lakások, amelyek megvásárolhatóak a CSOK segítségével?  

A kép forrása: Wikipédia

Forrás: MTI, Magyar Közlöny, Wikipédia

A kormány rendeletében nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kőbányai Hungexpo vásárvárost tulajdonló Foncière Polygone Hungária Kft. társasági részesedésének állami megszerzésére irányuló ügyletet - számolt be a Napi.huA kormányrendeletben a kabinet a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény 24/A. paragrafusára hivatkozva arról döntött, hogy a Foncière Polygone Hungária Kft. 99,9934169 százalékos társasági részesedésének az állam nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. általi megszerzését - a kft. tulajdonában álló Hungexpo Budapesti Vásárváros ingatlan feletti állami kontroll biztosítása érdekében - közérdekből nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősíti - derül ki a Magyar Közlönyből. A paragrafus 2013 novemberétől hatályos, ez kimondja, hogy a kormány a vállalkozások összefonódását közérdekből - így különösen a munkahelyek megőrzése, az ellátás biztonsága érdekében - nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítheti.

A rendelet értelmében újabb nagy horderejű kormányzati intézkedés valósulhat meg a kerületben, hiszen a kabinet egy korábbi döntése révén Kőbányára költözik az Operaház, pontosabban annak szinte teljes háttérbázisa. A Kőbányai úti Eiffel-csarnokban mintegy 14,5 milliárd forint állami támogatásból építheti fel új műhelyházát, próbaszínpadait, zenetermét és kelléktárát a Magyar Állami Operaház.

Forrás: Napi.hu, MTI

Édua Infomédia

Top Desktop version