Kőbányai Közösségi Hírlap

A kérdés aktuális, egyre könnyebben eshetne meg bármelyikünkkel az elszegényedés. Néhány hónapja találkoztam Annával, aki megosztotta velem ő és családja történetét. Több részletben szeretném közre adni a jelenleg kőbányán élő család kálváriáját. Számomra ez rávilágított arra, hogy hová vezethet a hatóságok és a társadalom közönye és hogy milyen azoknak a családoknak az élete, akiket Magyarország "otthagyott az út szélén". 

A kép forrása: Lapos Péter Facebook oldala

Az 1. rész EZEN a linken olvasható el!

2. rész

"Nem sokkal előtte megismertem életem párját. Sikerült egy harmonikus kapcsolatot kialakítanunk, a gyermekeim imádják, apjukként tisztelik, az ő fia pedig engem anyjaként. Ő biztonsági őrként dolgozik. Közösen próbáltuk átvészelni ezt az időt, támogatott mindenben. Szóba került, hogy törvényesítjük a kapcsolatot, de a tartozás miatt nem mertük, és így egy kicsikét többet tudtunk kipréselni a hőn szeretett családcentrikus államunkból. Tavaly márciusra a lábam feladta a harcot. Visszereimmel súlyos gondok lettek, nem bírtam már állni, kénytelen voltam belemenni egy műtétbe. A gyógyszerek már nem segítettek. Mivel nem akartam elveszíteni a lábam. Március 31.-én műtöttek. Akkor időarányosan a tavalyi évre 58 nap szabadságon volt, és soha nem voltam táppénzen. Édesapám meghalt előtte való hónapban, közel 400 km-re lakott tőlem. Nagylelkűen közölték-az 58 nap szabi mellett- erre kapok 3 nap fizetés nélküli szabit. Majd megszakadt a szívem, de belementem. De hogy csak 2 nap legyen, temetés utáni napon hajnalban visszaindultam, leszálltam a vonatról és beálltam dolgozni. Nagy könyörgések árán nem táppénzre mentem a műtétre, hanem szabira. Mivel a táppénz nagyon kevés, nem lett volna jó, szabim meg rengeteg volt. Már itt látszott, hogy mennyire kezd elcsúszni az egészségügy. Aki nagyon beteg nem mer otthon maradni, mert 1:nem kap semmi pénzt, 2: az állásával játszik. Ma nem lehetsz beteg…ha kell négykézláb…haldokolva, de dolgozz! Ez itt is igaz. 4 héttel műtét után nem bírtam még lábra állni. A főnökeim közölték akkor le is út, fel is út....mehetek. Itt a köszönet a rengeteg ingyen ledolgozott óráért. Hogy bármikor számíthattak rám. Se gyerekkel táppénz, se magammal, se szabi. Csak a napi 10-14 óra munka....

Párom akkor jó helyen dolgozott, nyugtatott majdcsak lesz valahogy. Apósom pedig meglepett bennünket: kapunk egy lakást! Minden álmunk valóra válik lassan, végre normálisan családként élhetünk együtt!Végre egy kis boldogság a rengeteg rossz után....Ősszel sikerült is a postán elhelyezkednem,mint kézbesítő. Persze a lábam még mindig iszonyú állapotban, a bokám a combommal van egy szintbe és iszonyúan fáj, a vágás pedig a bokámon ki akar szakadni. Az orvosvándorlás már javában tartott,és miért is ne, aki engem műtött, már Németországban van, a főorvos, aki szintén ott volt műtétnél, folyamatosan elzavart, hogy nincs ezzel semmi baj, én hisztizek csak...Az egészségügy romokban, az infláció hihetetlen mértéket ölt, születnek az újabb és újabb adók.....munkahely pedig nincs,a bérek a 20 évvel ezelőttivel vannak egy szinten. Bejártam Pesten az összes kórházat. Mind elküldött, hogy nem ők műtöttek, vagy átmásoltak egyik zárót a másikra. Egy ismerősöm vitt egy nyugdíjas sebészhez, aki csak egyetlen helyen ügyel...na ő segített, de csak ideiglenesen tudott...És ami a lényeg, vérrögöt talált. Ha ő nincs.....belegondolni is rossz. 

Na szóval kézbesítő lettem. Hajnal 6-ra jártam, mivel helyettes voltam és nem ismertem a kerületet, de minden járást becsülettel megcsináltam. Este 6-7 volt, mire hazaértem, mindezt bruttó 90000-ért! A nettója olyan 60000, a letiltásommal 45000..na szépen indulunk :(A sírás környékezett, de muszáj volt mennem. A párom egyedül nem bírta, ráadásul el is bocsájtották.24/24 szolgálatba járt hónapokig, mellette volt egy másodállása, ami nyáron ment, télen nem. Szeptemberben hazajött reggel, este felhívták, nem kell többé mennie. Maradt az én kemény 45000 fizetésem 4 emberre. Iszonyú volt, páromat nagyon megviselte. A legszebb ebben az volt, mikor megkapta a papírjait: kiderült, olyan cég mondott fel neki,akivel szerződésbe sem állt! Na írtam egy szép kerek e-mailt, hogy ugyan milyen jogviszonyban is van ő ezzel a céggel? És ugyan hová lett a szabadsága?Mert egy napot nem vett ki....és még egyéb szépségekkel tele, aminek az lett a vége, hogy kifizették a szabadságát és meg is toldották egy kis pénzzel. Volt kollégái már nem voltak ilyen szerencsések.... Alvállalkozók jönnek-mennek, pár hónapig elvannak,persze a munkavállaló velük van szerződésben, nem a fővállalkozóval, munkavállalótól levonják a rengeteg járulékot, viszont elfelejtik befizetni..ha szorul a hurok, hirtelen megszűnnek és jön az újabb. Végül is így meg lehet élni...

Januárra lábam ismét megadta magát. Nem bírtam ráállni, szét akart szakadni annyira meg volt dagadva. Irány a doki...persze aki műtött megint elhajtott, és le is írta, hogy ez teljesen normális! Nála akkor voltam utoljára, aztán soha többet! Irány megint a nyugdíjas sebész. Belevörösödött, mikor elolvasta a fődoki jelentését,azonnal injekció és gyógyszer. És végre lett bokám! Nem fájt, nem dagadt, rá tudtam állni! Miért nem lehetett ezt annak megcsinálni, aki műtött? Én elhiszem, hogy kevés a bérük, de a mienk is. Nem tudunk nekik jattot adni, mert nincs miből. Gyógyszereket is elég megvenni, ők pedig erre esküdtek fel. Mi betegek a jelen helyzetről nem tehetünk, viszont ellátásra szükségünk van. De ha ez így folytatódik, lassan mi fogjuk ellátni magunkat...

4 napja voltam itthon, mikor behívtak a munkahelyemre. Közölték, hogy el kell küldjenek. A munkámmal nincs ugyan bajuk, de ha most beteg lettem, beteg lehetek máskor is. Na erre nagyon berágtam, irány a munkaügyi főfelügyelőség. El voltak sápadva, hogy a posta hogyan is mer ilyet megtenni azonnal jegyzőkönyv, miegymás, eljárás. Pár nap múlva egy nyájas férfihang hívott: állítsuk le az eljárást, mert a posta úgyis csak egy kis írásbeli ejnye-bejnyét kap, nem lesz következménye ismét a dolgoknak. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy a törpe a saját kezébe beleharapjon..."

Lapos Péter, kőbányai LMP tag

Kategória: Lapos Péter blogja
2013. február 04., hétfő 16:48

Gázolás szemtanúit keresik!

Baleset szemtanúit keresi egy család Kőbányán. A következő levelet kaptuk:

"2012. május 22-én reggel 7:25 órakor munkába menet, a 168-as busz Hungaropharma megállójánál elgázolták 26 éves fiamat. 30 métert repült, súlyos koponyasérülése mellett számos törése volt, el kellett távolítani a lépét is.

Sajnos a kiérkezett rendőrök nem készítettek fotót az ott fekvő fiamról, a gázolón és egy a közelben tartózkodó kislányon kívül hagyták elmenni a további tanúkat: a buszvezetőt, a buszon utazókat, az ott közlekedő autók vezetőit.

Szeretnénk kérni, hogy ha a lap olvasói között van olyan, aki jelen volt a balesetnél, vagy bármilyen információval rendelkezik róla, legyen szíves keressen meg.

A család nevében is köszönjük!"

Sápi Sándor
06 30 940 4815

Kategória: Kék, bűn és rend

A CIKK Egyesület a Kőbányai Önkormányzat támogatásával a 2012/2013-as tanévben „Polgár a helyi demokráciában” címmel társadalomismereti-helyismereti versenyt szervez a kőbányai általános iskolák felső tagozatos tanulói (elsősorban 6.-7.-8. osztályosok) számára. A verseny immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre. Az elmúlt évek lebonyolítási rendjén a szervezők néhány változtatást eszközöltek, figyelembe véve a felkészítő tanárok tapasztalatait, kéréseit.

A verseny célja: a tanulók állampolgári ismereteinek szélesítése; a kőbányai hagyományok, emlékek megismertetése; az iskolai emberismeret-társadalomismeret oktatás segítése; a tanulók közéleti érdeklődésének felkeltése; a demokratikus értékrend közvetítése.

A verseny fővédnöke: Kovács Róbert polgármester

A verseny lebonyolítása: A verseny kétfordulós rendszerben kerül lebonyolításra. Az első fordulóban a négyfős csapatok írásbeli tesztet oldanak meg iskolájukban helyismereti és társadalomismereti kérdésekből. A teszt megíratásának időpontját egyeztetik a résztvevőkkel. A második fordulóba továbbjutott csapatoknak egy közösségi programon kell részt venniük, amelynek dokumentációja a CIKK Egyesület segítségével történik. A második fordulóban a csapatok írásbeli és szóbeli (vita, nyilvános beszéd) feladatokat oldanak meg, illetve a közösségi munka kerül kiértékelésre. A második fordulót az életszerű szituáció megteremtése céljából a szervezők a Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestületének üléstermében kívánják megrendezni.

Jelentkezés a versenyre: A versenyen az általános iskola 6.-7.-8. évfolyamába járó tanulók négyfős csapati indulhatnak. A levelünkben mellékelt jelentkezési lapot február 11-ig kell beküldeni a CIKK Egyesület címére (1108 Budapest Mádi u. 173.) A borítékra ne felejtsék el ráírni, hogy „Polgár a helyi demokráciában”. Egy iskolából több csapat is indulhat, a jelentkezési lap fénymásolható.

Felkészülés a versenyre:

A felkészülés folyamán felhasznált irodalom:
- A Kőbányai Hírek 2012- január 1-től kiadott számai
- A Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény látványtárának anyagai (Halom utca 37/B)
- A www.kobanya.hu honlapon megtalálható anyagok

Ajánlott kiegészítő irodalom
- A Kőbánya történetéről megjelent könyvek közül:
- Ungváry Jenő: Üdvözlet Kőbányáról
- Kőbányai utcák, utak, terek, parkok története Bp.1985
- Dr. Szalai György: Kőbánya története Bp.1970
- Dausz Gyula: Kőbánya múltja és jelene
- Jubileumi évkönyv: Sörről híres Kőbánya 1854-2004

Az említett könyvek megtekinthetők a Helytörténeti Gyűjteményben és a Pataky Művelődési Központ Könyvtárában is.

Jutalmazás: A versenyen résztvevő csapatok mindegyike oklevelet kap. A második fordulóba jutott csapatok könyvjutalomban részesülnek. Az első három helyezett csapat részt vesz egy helyi intézménylátogatáson és egy Kőbányához kötődő helyszínre tervezett kiránduláson.

A versenyről további információkat a www.cikkegyesulet.hu honlapon és a 06-70-389-03-27 telefonszámon nyújtanak.

 

Forrás: CIKK Egyesület honlapja

Kategória: Közösség

Ismerje meg a Kőbányai Ezüstkorúak Szabadidősport Egyesületének (KESZE) februári foglalkozásainak és túra programjainak kínálatát.

A KESZE februári foglalkozásai

Hétfő
9:00 óra Kőbányai Sportközpont (Ihász u. 24. tornaterem), tartásjavító torna vezeti: Nagy István
10:00 óra Kőbányai Sportközpont - nordic walking vezeti: Majorszky Klára

Kedd
10:00 óra Újhegyi Uszoda, nordic walking vezeti: Váradi Ica és Majorszky Klára

Szerda
10:00 óra Újhegyi Uszoda, nordic walking vezeti: Váradi Ica
14:30 — 15 óra Janikovszky é. Ált Isk. uszodája (Kápolna tér 4. uszoda) - vízitorna vezeti: Váradi Ica
15:00 — 16,30 Janikovszky é. Ált Isk. uszodája (Kápolna tér 4. uszoda) - vízitorna vezeti: Váradi Ica

Csütörtök
A csütörtöki túraprogramokról további információt lentebb talál! 

Péntek
9:00 óra Kőbányai Sportközpont (Ihász u. 24. tornaterem), tartásjavító torna vezeti: Nagy István

 

Csütörtöki túra programok

Február 7. Margitszigeti séta vezeti: Árvai István, találkozó: 10 órakor a Széll Kálmán téri Metro felszíni kijáratánál

Február 14. Virtuális séta Kőbányán előadó: Verbai Lajos, találkozó: 10 órakor X. Halom u. 37/b, Helytörténeti Gyűjtemény

Február 21. Hárshegyi körút vezeti: Árvai István, találkozó: 10 órakor a Széll Kálmán téri Metro felszíni kijáratánál

Február 28. Kecske-hegyi séta - Árpád kilátó vezeti: Majorszky Klára, találkozó: ½ 10-kor a Batthyány téri Metro felszíni kijáratánál

Március 7. Séta a Budai hg-ben vezeti: Árvai István, találkozó: 10 órakor a Széll Kálmán téri Metro felszíni kijáratánál

Március 14. Normafa – Makkosmária vezeti: Majorszky Klára, találkozó: 10 órakor a Széll Kálmán téri Metro felszíni kijáratánál

Március 21. Memento Park vezeti: Majorszky Klára, találkozó: ¼ 10-kor a 4-es villamos Újbuda-központ végállomásánál

Március 28. Séta a Tata Nagy-tó körül vezeti: Árvai István, találkozó:9 órakor a Déli pu.-on a Komárom felé induló vonat végén

További részletekről felvilágosítás: Majorszky Klára 06-20-443-7048 e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kategória: Aktuális
2013. február 03., vasárnap 15:57

Városrészi fórum Újhegyen

A Kőbányai Önkormányzat múlt év novemberében tartott éves közmeghallgatása után második alkalommal szervezett városrészi fórumot, amelyre ez alkalommal az újhegyi kerületrészben élőket várták. Az esemény kezdetére megtelt az Újhegyi Közösségi Ház erre a célra kialakított tanácsterme, ahol több érdeklődő volt jelen, mint amennyien az egész kerületnek szóló novemberi közmeghallgatáson részt vettek. Az újhegyi fórumon - a nagyszámú megjelent mellett - az Önkormányzatot részéről Kovács Róbert polgármester, Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője, valamint Mácsik András, Agócs Zsolt és Mihalik András önkormányzati képviselők vettek részt. 

 

Sokan voltak

Az eseményen először Kovács Róbert számolt be az elmúlt két év jelentősebb önkormányzati eredményeiről, külön kitérve az Újhegyet érintő témákra. Tájékoztatást adott arról, hogy - a tervek teljesülése esetén - jégcsarnok épülhet a Sportligetben. Elmondta, hogy a termálvíz kutatófúrás technikai okokból nem vezetett eredményre, ugyanakkor a kerület nem adta fel a geotermikus energia hasznosítására vonatkozó elképzeléseit. Amíg megtalálják az optimális megoldást, addig a Sportligetben lévő kerítést sem bontják el. Megtudhattuk, hogy az egykori Gergely-bánya területét egyelőre nem nyitják meg a közönség előtt, valamint, hogy fel fogják újítani az Újhegyi sétányt. 

Kovács Róbert polgármester

A polgármester után az újhegyiek következtek, akik számos kérdést tettek fel az otthonokat és a lakókörnyezetet érintő közérdekű ügyek kapcsán. A legtöbben a közbiztonság témakörében jelezték észrevételeiket, így például a közterületi rendőri jelenlét fokozását kérték, valamint szerették volna megismerni a körzeti megbízotti iroda működésének mikéntjét és elérhetőségét. A fórumon bemutatkozott a kerületi kapitányság újhegyi körzeti megbízottja, aki arra kérte a megjelenteket, hogy legyenek a rendőrség szeme és füle, mert támogatásuk nélkül a rendőrség nem lehet eredményes. Érkeztek kérdések a térfigyelő kamera-rendszerről is, amelyekre Kovács Róbert polgármester válaszul elmondta, hogy bár 32 kamera vigyáz Újhegy biztonságára és egy rendőrautó köröz folyamatosan a városrészben, mégis több rendőrre lenne szükség. Szintén a közbiztonság témakörébe tartozott az Újhegyi Lakásszövetkezet képviselőjének kérdése is, aki a lépcsőházi kamerarendszer bevezetéséhez kért segítséget az Önkormányzattól. A polgármester válaszul elmondta, hogy a kerület költségvetésében idén 10 millió Forintot különítettek el erre a célra, amelyre hamarosan pályázatot írnak ki.

Az újhegyi körzeti megbízott bemutatkozik

A közlekedés témaköre kapcsán többen kifogásolták azt a kerületszerte jellemző parkolási morált, amely nem veszi figyelembe sem a KRESZ előírásait, sem a zöldfelületek megóvására irányuló szándékot. Többen szóba hozták a dohányzás korlátozásának betartatását a buszmegállókban, mint ahogy szóba került a Gergely utcai hiányzó zebra ügye is, amely az Újhegyi sétányt kötné össze az a CBA-val. Észrevételek érkeztek a Bajcsy-kórház megközelítésének nehézsége, a Sibrik felüljárónál lévő buszmegálló kettős megállóvá alakítása, valamint a temető előtti körforgalomban lévő buszmegálló fedetté alakításáról is. Kovács Róbert polgármester és Dr. György István országgyűlési képviselő minden kérdésre válaszoltak, illetve feljegyezték azokat az elintézendő feladataik közé. A polgármester a parkolással kapcsolatos problémák kapcsán kiemelte, hogy azok oka főképp a viselkedéskultúra része, és megoldása nem várható egyedül az Önkormányzattól, hiszen nem lehet mindenhova közterület-felügyelőt vagy rendőrt állítani. A többeket irritáló "kutyapiszok-probléma" vonatkozásában is erre a konklúzióra jutottak: amíg a kutyatartók nem látják be a környezet megóvásának fontosságát, addig a kerület hiába tesz meg mindent és költ pénzt ürülék-tárolókra és közterület-felügyelőkre, nem lesz előrelépés.

Többek panaszkodtak olyan szomszédaik életvitelére, amelyek miatt az egész lakóközösség szenved. Az Önkormányzat segítségét kérték ezeknek a renitens személyeknek a "megregulázására". A kerület vezetői méltányolták a lakók igényeit és támogatásukról biztosították őket, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy tulajdonos esetében az Önkormányzatnak alig van eszköz a kezében. Kiemelték továbbá, hogy önkormányzati bérlők esetében is minden egyes esetet külön megvizsgálva, és csak a törvényes út betartásával lehet eljárni. Szóba került az Újhegyi úti Kingston vendéglátóhely is, amely miatt több házban nem tudnak pihenni a lakók. Dr. György István arra kérte az érintetteket, hogy forduljanak a jegyzőhöz, akinek egy újonnan elfogadott jogszabálynak köszönhetően hatékony eszközei vannak a csendháborító módon működő üzlet működésének korlátozására, vagy beszüntetésére.

Kovács Róbert polgármester mögött az asztalnál Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője, valamint Mihalik András, Agócs Zsolt és Mácsik András önkormányzati képviselők

A Rózsaliget lakópark gyakorlatilag önálló, ám elég komplex problémakörként jelentkezett a fórumon. Dr. György István országgyűlési képviselő kiemelte, hogy évekkel ezelőtt 1000 lakás épült úgy Újhegyen, hogy a korábbi önkormányzati vezetés nem járt el kellő körültekintéssel. Történt ugyanis, hogy az akkori testület olyan szabályzási tervet fogadott el, ami miatt mára alkalmatlanná vált a lakótelep arra, hogy emberi módon lakható legyen. A problémákat fokozták olyan egyedi döntésekkel, mint amikor a beruházó "kedvéért" elengedték a mélygarázs építési kötelezettséget az egyik Rózsaliget lakóparki társasház esetében. Kevés vigasz, hogy az akkori szabályozási tervet beterjesztető alpolgármester ma börtönben ül. A problémákat a mostani Önkormányzat próbálja orvosolni, ugyanakkor utólag mindezt sokkal nehezebb megoldani.

A kerület vezetői megtudhatták, hogy az újhegyieknek messze van a kőbányai központi kulturális központ épülete, oda sokaknak nincs lehetősége eljutni. Ezért is örülnek az Újhegyi Közösségi Ház megnyitásának, és ezért is vettek részt ilyen nagy számban a fórumon. Egy férfi a lakótelep aggastyánjai nevében kérte a kártyázás, a sakkozás és a dominózás lehetőségének lehetővé tételét a közösségi házban, míg mások a kamaszok helyzetére hívták fel a figyelmet, akiknek nincs hova menniük, így sokszor a közterületen múlatják idejüket. A polgármester válaszában elmondta, hogy a tervekben szerepel a Sportligetben egy fiataloknak szóló gördeszka és bringa-pályából álló játszótér létrehozása.

Az újhegyiek kérdéseket tettek fel még - többek között - a hiányzó nyilvános illemhelyiségek, a csatornázás, a közvilágítás és a kivágott fák pótlása kapcsán is. Megtudhatták, hogy a nyilvános WC-k hiánya komoly problémát jelent egész Budapesten, amelyre megoldást keresnek. Ígéretet  kaptak a közvilágítási és csatornázási hiányosságok gyors orvoslására. A kivágott fák pótlásáról Kovács Róbert polgármester elmondta, hogy arra a kerület minden évben tízmillió Forintot költ, és beszereztek egy olyan eszközt is, amellyel a fák földben maradt gyökerei is eltávolíthatóak. A városrészi fórum végén az egyik hölgy megköszönte, hogy létrejött a fórum, és hogy az újhegyiek a saját városrészükben vehettek részt azon. 

A városrészi fórumokat Kőbánya valamennyi kerületrészében megrendezik. A következő alkalomra a Gyakorló utcai lakótelep és a királydombi kerületrész lakosságát várják február 7-én, csütörtökön, 17 órakor a Keresztury Dezső Általános Iskolában (1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.). A fórumon részt vesz Kovács Róbert polgármester és Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője.

A Gyakorló utcai lakótelep és a királydombi kerületrész lakossága számára 2013. február 7-én (csütörtökön) 17:00 órakor városrészi fórumot tartanak a Keresztury Dezső Általános Iskolában (1106 Budapest, Keresztúri út 7-9.).

A fórumon részt vesz Kovács Róbert polgármester és Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője.

Minden kedves érdeklődőt várnak!

2013. február 01., péntek 21:12

Felfüggesztették az új beutalási rendszert!

Január 24-én számoltunk be arról, hogy Budapesten megváltozik a járóbeteg-ellátás rendszere. A legutóbbi hírek szerint azonban már fel is függesztették a Budapesten és Pest megyében múlt hétfőn életbe lépett új járóbeteg-beutalási rendet. Az egészségügyi államtitkárság tájékoztatás szerint Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérésére Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) felülvizsgálja a január 21-én kiadott határozatát a Budapest és Pest megye területén működő járóbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók ellátási területének megállapításáról.

Budapesten és Pest megyében működő járóbeteg-szakellátókhoz történő beutalás és a betegellátás során a vizsgálat lezárultáig a 2013. január 21-ét megelőző ellátási területeket kell figyelembe venni, vagyis a korábbi rend marad érvényben. Szócska Miklós kérését az államtitkársághoz és az OTH-hoz érkezett szakmai észrevételekkel indokolta - olvasható az államtitkárság közleményében.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) múlt kedden tájékoztatta az MTI-t az új járóbeteg-beutalási rendről. Közleményükben azt írták: az új határozatok nyomán "egyértelmű, átlátható, átfedés- és hézagmentes" lesz a járóbeteg-irányítási rendszer. Paller Judit országos tiszti főorvos akkor az MTI-nek azt mondta, hogy a fővárosban és Pest megyében a területi ellátási kötelezettség eddig nem volt pontosan meghatározva.

Az országos tiszti főorvos azt is elmondta, hogy a területi ellátási kötelezettségek megállapításakor az ÁNTSZ figyelmet fordított arra, hogy az adott területen élőket lehetőség szerint a hozzájuk legközelebbi szolgáltatóhoz sorolja be, valamint arra is, hogy az önkormányzatok által fenntartott járóbeteg-ellátók az általuk működtetett szakrendelésekkel az adott települést, illetve kerületet elláthassák. Azt is számításba vették, hogy az uniós fejlesztési forrásból felújított rendelőintézetek a támogatási szerződésben vállalt fenntartási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni - közölte az ÁNTSZ.

Forrás: MTI

2013. január 31., csütörtök 12:49

Mackóünnep a Kőbányai könyvtárban február 1-jén

"Lássuk a medvét!" címmel február 1-jén, pénteken egész napos mackóünnepet rendeznek a Kőbányai Könyvtárban! A program folyamatos: lesz játékos medvevadászat, macis könyvek kölcsönzése extra pontért, macirejtvények, kézműves asztal. Aki elhozza a maciját, az benevezhet a maciszépségversenyre is! Fődíj: maciméz!

Forrás, elérhetőség és további információ: Kőbányai Könyvtár

Kategória: Aktuális
2013. január 31., csütörtök 12:27

Elsőajtós a felszállás februártól a 117-es buszon

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) február 2-től a 117-es járaton bevezeti az elsőajtós felszállást. Ez azt jelenti, hogy a buszra csak az első ajtónál lehet majd felszállni, és az utazásra jogosító jegy, bérlet vagy egyéb igazolvány érvényességét a járművezetők ellenőrzik. 

Amennyiben felszálláskor az utas nem rendelkezik érvényes jeggyel vagy bérlettel, emelt áron jegyet vásárolhat a járművezetőnél.

A BKK célja nem a pótdíjazás, hanem a jogosulatlanul, azaz érvényes jegy vagy bérlet nélkül felszálló bliccelők számának csökkentése.

A BKK kéri az utasokat, hogy támogassák a járművezetők munkáját azzal, hogy jegyüket, bérletüket, vagy a vonaljegy megvásárlásához szükséges összeget előkészítik, segítve ezáltal az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését.

Az intézkedéssel 76 nappali és 31 éjszakai járaton lesz elsőajtós felszállási rendszer Budapesten.

  

Forrás: BKK

Kategória: Közlekedés
2013. január 30., szerda 21:41

Kalló Zsolt hegedűművész Kőbányán

Január 29-30-án a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Kőbányai Alapfokú  Művészeti Iskola vendégeként hegedű-, illetve vonószenekari kurzust tartott Dr. Kalló Zsolt hegedűművész, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének tanára, egyetemi adjunktus, a Capella Savaria együttes művészeti vezetője és koncertmestere.

A tavalyi évet követően Dr. Kalló Zsolt most másodízben fogadta el Széll Ritának, a Kroó György AMI igazgató asszonyának meghívását. A kurzus a 2012 évi TÁMOP 3.2.11/10-1/KMR-2010-0066  pályázat folytatásaként került megrendezésre a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központtal történő együttműködés keretében.

 

A világjáró művész virtuóz játéka, szellemes, plasztikus instrukciói pillanatok alatt feloldották a növendékekben munkáló feszültséget,  s magával ragadó személyisége, a játékos, színes együtt muzsikálás nyomán az ifjú „komoly zenészek” felszabadultan muzsikáló gyerekekké váltak, és nagy-nagy élvezettel dolgoztak mesterükkel. A gyerekek személyre szabott feladatokat, instrukciókat kaptak, melyeket tehetségüknek, képességeiknek és igyekezetüknek megfelelően oldottak meg. Szinte percről percre, szemünk láttára, fülünk hallatára született meg az eredmény. Varázslatos pillanatoknak  lehettünk tanúi mind az egyéni előadók, mind a vonószenekar játékát hallgatva.  Köszönet és dicséret illeti a zeneiskola tanárait, akik nagy gondoskodással és nagyon magas színvonalon oktatják a napi munka során ezeket a növendékeket, kísérik őket a zenei tanulmányaik útján.

 

Köszönet illeti Széll Rita igazgató asszonyt is, aki a kiváló tantestülettel, példaértékűen együttműködő kollégáival - akik maguk is kiváló zenepedagógusok és zenészek - Kőbányán egy kincset érő alkotó közösséget, művészetet oktató centrumot növesztett naggyá.

 

Bár az idei kurzus csupán néhány órája ért véget, az ifjú hegedűsök és tanáraik már azon töprengenek, jövőre mely művek előadásmódját csiszolják majd Kalló tanár úrral.  Mert ezt a munkát folytatni érdemes!

 

Szöveg és fotó: Szabóné Gerzson Sarolta önkormányzat képviselő

Édua Infomédia

Top Desktop version