Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Biztonságos környezet kialakítását tűzte ki célul négy budapesti iskola körül a Budapesti Közlekedési Központ, a kerületi önkormányzatokkal, a Budapest Közúttal és az adott iskolákkal együttműködve - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ honlapján. A gyermekek védelmét szolgáló programot egyelőre csak kísérleti jelleggel indítja el a BKK idén nyáron, kedvező tapasztalatok esetén pedig később több fővárosi intézmény közelében is folytatódna a projekt.

Általános tapasztalat városszerte, hogy bizonyos közlekedési szituációk az iskolák környékén, elsősorban a diákok életkorából adódó sajátosságok – alacsonyabb látási magasság, nehezebb észlelhetőség – miatt különösen veszélyesek lehetnek. Ezért a BKK Biztonságos iskolautcák néven új projektet indít, amelyben olyan egységes forgalomtechnikai irányelveket határozott meg, amelyek az oktatási intézmények környezetében zajló közlekedési fejlesztéseknél figyelembe veszik a kiskorúak speciálisabb helyzetét.

A biztonságosabb közlekedés érdekében a BKK első lépésben, tesztjelleggel négy budapesti iskola környékén módosítja a forgalmi rendet, pl.: a sebesség csökkentésével, a szabálytalan parkolás rendezésével, a gyalogátkelőhelyek beláthatóságának biztosításával stb. Az iskola környezetében közlekedők számára egy egyedi figyelemfelhívó jelzést is kihelyeznek, amely egyértelművé teszi, hogy az adott területen különös figyelemmel kell közlekedni. A projekt az infrastruktúrát érintő beavatkozásokon túl egyéb szolgáltatás és szemléletformálás célú intézkedésekkel is kiegészül majd.

A BKK a kerületi önkormányzatokkal közösen az alábbi négy iskolát választotta ki a kísérleti projekt helyszínének:

• IV. kerület, Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
• IV. kerület, Megyeri Úti Általános Iskola
• X. kerület, Kőbányai Harmat Általános Iskola
• XVII. kerület, Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola

A felsorolt iskolák környezetének átalakítása tervek szerint a következő tanévre megvalósul, azonban a fejlesztésektől függetlenül a BKK arra kéri a közlekedőket, hogy az oktatási intézmények közelében mindig fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek.

Forrás: bkk.hu

Published in Közlekedés

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát: már jártak Spanyolországban és Franciaországban, márciusban pedig Lettországba utaztak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.


 

A digitális állampolgárság interaktív formái - beszámoló a lettországi tapasztalatokról

A lettországi diákmobilitás partnertalálkozón a Kőbányai Harmat Általános Iskola 3 tanulója és tanárai vettek részt. Szeibert Dorottya 7.a Fábián Péter 7. a és Beke Bence 8. a osztályos tanulók. Az Erasmus+ team előzetesen ismét egy angol nyelvű előadással készült, mely tartalmazta  a magyar oktatásról és az iskolánkról szóló prezentációt is. A felkészítő munka részét képezte a Lettországgal kapcsolatos földrajzi és kulturális tudnivalók megosztása digitális formában. Elkészültek a Citizen 3.0 plakátok, melyből a legfontosabbat lefordították magyar nyelvre. Digitális állampolgárként a Húsvéti szokásokról beszéltek egymásnak a kijelölt partnerek (Szlovákia-Magyarország, Spanyolország-Portugália, Lettország-Franciaország) egy webkonferencia keretében.

 

A mobilitás 5 munkanapján, külső helyszíneken tartott workshopokon, előadásokon, kulturális és tanulmányi kirándulásokon vettek részt diákjaink, bővítve ismereteiket. Az első munkanap a fogadó rigai iskola mutatkozott be, többek között az iskola énekkara és tánckara adott színvonalas előadást a nemzetközi (Lettország, Spanyolország, Portugália, Szlovákia, Franciaország, Magyarország) résztvevőknek. Az oktatást és iskolákat bemutató prezentációk angol nyelvű előadásával folytatódott az ismerkedés. Diákjaink angol nyelvű előadása nagy sikert aratott.

 

A gazdag program az iskola megismerésével és poszterkészítéssel folytatódott. A téma természetesen az internetes biztonság volt. A délután folyamán a diákok megtapasztalhatták a virtuális valóságot egy interaktív kiállításon, melynek címe „World of Dream in virtual reality” volt. 

A második nap szintén a digitális állampolgárság köré szerveződött. Ellátogattunk a rigai Lielvards Digitális kompetencia központba. Itt a nemzetközi teamek Ipad, notebook és mobiltelefonnal kapcsolatos módszertani workshopon vettek részt, ezután a tanult alkalmazásokkal egy rövid filmbemutatót készítettek az országok, az Erasmus+ projektben  résztvevő városok imázsát középpontba helyezve. A diákok rendkívül kreatívan és a digitális eszközöket megfelelően használva érdekes, izgalmas filmeket mutattak be rögtönzött előadások keretében. A délután folyamán megismerhettük Riga belvárosát és gyönyörködhettünk a szecessziós épületekben. A napi program a rigai Szépművészeti Múzeumban ért véget, ahol a lett és orosz művészeken kívül más az országban híres műalkotást csodálhattunk meg.

A harmadik nap programja is izgalmasnak ígérkezett, hiszen egy 2014-ben átadott 9 emeletes üvegpalotába látogattunk el, mely a városi könyvtárnak ad helyet. Természetesen a modern könyvtár a digitális könyvtárnak is helyet ad, ahová szintén bepillanthattak a diákok. A Természettudományi Múzeumban folytatódott a nap, itt vetélkedhettek egymással a tanulóink, ki ismer meg több állatfajt az interaktív kérdések megoldása után.

A negyedik nap ellátogattunk a „Cinevilla” nevű filmvárosba. Ez egy filmek, mozik forgatására berendezett helyszín, utcákkal, harckocsikkal, üzletekkel, vonattal. Miután egy idegenvezető bemutatta a „várost” a gyerekek átalakultak „ színészekké” egy forgatószobában,  és ízelítőt kaptak, illetve aktív szereplőivé váltak  a filmtrükkök és filmkészítés világának. Valódi nemzetközi stáb dolgozott együtt a „filmforgatáson”. Több kisfilm született, melyet azonnal megnézhetett a közönség. (azaz az Erasmus +  találkozó résztvevői) A  kirándulás a Balti -tenger meglátogatásával zárult. Mindenki kipróbálhatta, milyen a befagyott tenger jéghullámai között sétálni. 

 

A záró munkanapon a diákok egy tájékozódási versenyen próbálhatták ki digitális írástudásukat, az iskola tanítási óráin vehettek részt. Van, aki matematika órán kahootozott, van, aki technika órán, és van, aki angol vagy lett órán adhatott számot tudásáról. A tanárok a tapasztalatokat és a következő hónapok feladatait beszélték meg, illetve készítették elő. (Óravázlatok írása, QR kód vadászat a Költők napján, E-mailes levelezés a kijelölt partneriskolákkal, további Citizen 3.0 plakátok elkészítése, webquest)

Az este fénypontja a Lett Nemzeti Operaházban tett látogatás volt.  A „Don Quijote” balett előadást nézhettük meg.

Mindhárom diákunk rengeteg tapasztalattal és életre szóló élménnyekkel gazdagodva tért haza, melyet előadások keretében megosztanak az iskola tanulóival.

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CTIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”
Időpont: 2018. március 18-24.
Helyszín: Riga, Lettország
Cél: Transnational students mobility (Tanár- diák munkatalálkozó)

Szerző: Harmat Általános Iskola

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát, decemberben Franciaországban voltak, hamarosan pedig Lettországba utaznak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.

Szabóné Valkony Mária igazgató beszámolója a spanyolországi koordinátori találkozóról

A 2017. október 18-22. között a spanyolországi San Fernando-ban megtartott koordinátori találkozón hat ország (Spanyolország, Portugália, Szlovákia, Franciaország, Lettország és Magyarország) projektkoordinátorai és a programban segítő tanárok vettek részt.

A három napos munkamegbeszéléseken elsősorban a két év munkatervét beszéltük meg. Az együttműködés végső produktuma egy 72 óravázlatot tartalmazó informatikai tanmenet létrehozása lesz, melyen a 6 ország tanárai és diákjai közösen  dolgoznak. Az utolsó Brüsszelben tartandó koordinátori találkozón, ahova minden országból egy önkormányzati képviselő megjelenésére is számítanak, a tervek szerint a brüsszeli parlament prominens oktatással foglalkozó képviselőjének mutatnánk be a tanmenetet. Célunk a tanmenet nemzetközi akkreditációja.

A találkozók során megbeszéltük a különböző országok részfeladatait, hiszen a munka során , minél több diák bevonásával, kollaboratív munka során elkészül a Citizen 3.0 fogalmának  definíciója, a közös logó, közös újság és weblap, közös országonként prezentálva és az intézményekben kiállított tablók, és egyéb disszeminációra alkalmas produktumok. Az internet biztonságos használata és a digitális műveltség elsajátítása végig kíséri a kétéves munkát.
Magyarország egyik fő feladata a projekt értékelési rendszerének kidolgozása, az egyes találkozók online kérdőíves kiértékelése.

Előkészítettük a következő tanár-diák találkozót, melyre Franciaországban kerül sor. A saját logó elkészítése, (mely a nemzetközi szavazáson képviseli az iskolát és Magyarországot),  mellett a diákok egy rövid prezentációval készülnek, amelyben bemutatják lakóhelyüket (Budapest, Kőbánya) és az iskolánkat. Természetesen a prezentációnak tartalmaznia kell a magyar oktatási rendszer bemutatását is.

A rövid látogatásunk során alkalmunk nyílt a partneriskola oktatási környezetébe is betekinteni. Ide 5-12. évfolyamos tanulók járnak. Érdekes volt, hogy a gyerekek egyenruhát hordanak, és 2. évtől mindenki saját laptoppal rendelkezik, amit a szülők önként megvesznek számukra, és az iskola befejezéséig használják. Gyakorlatilag nincs papíralapú tankönyvük, a házi feladatokat is internetes office alkalmazással kapják, és küldik vissza az oktatóknak.

Vendéglátónk nem feledkezett el a kulturális programokról sem. Alkalmunk volt megismerni a környék híres városait. Többek között ellátogattunk  El Puerto de Santa Maria városában abba a kikötőbe, ahol Kolumbusz Kristóf a hajóira toborzott legénységgel, felfedezte Amerikát. Megnéztük Cádíz nevezetességeit, ahol Cortez 1812-ben kihirdette a spanyol alkotmányt. A spanyol gasztronómiai élvezetek mellett (paella, churros), lehetőségünk volt egy eredeti Flamenco (tradicionális spanyol tánc )táncműsor megtekintésére is. A találkozó sikeres volt.

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CITIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”

A Harmat Általános Iskola sikeresen indult egy Erasmus-pályázaton, melynek központi témája a biztonságos internet-használat. A két éves pályázat keretében az iskola diákjai bejárják Európát, decemberben Franciaországban voltak, hamarosan pedig Lettországba utaznak. A programokról Szabóné Valkony Mária, az iskola igazgatója szeretne tájékoztatást adni, hogy a szülők és a kőbányaiak is értesülhessenek a pályázati időszakban szerzett tapasztalatokról.


Szabóné Valkony Mária igazgató beszámolója a franciaországi Metz városában tett utazásról

A francia partnertalálkozón a Harmat Általános Iskola 3 tanulója és 3 tanára vett részt 2017. december 3-9. között. Kocsis Kitti, His Imre és Virág István 7. a osztályos tanulók. A kiutazást megelőzően a tanulóink részt vettek a Citizen 3.0 definíciójának  kialakításában, a logóversenyben és felkészültek egy prezentáció előadására, mely az országunkat, fővárosunkat és iskolánkat mutatta be. A mobilitás 5 munkanapján workshopokon, előadásokon, kulturális és tanulmányi kirándulásokon vehettek részt a tanáraikkal, Kocsis Hajnalka angol tanár, Mátrainé Borbély Lívia francia és Valkony Mária angol tanárral. Fő témánk, amely feldolgozásra került az internetes biztonság és internetes zaklatás témaköre volt. A diákok francia családoknál laktak, ahol a vendéglátó gyerekekkel és a szülőkkel angolul kommunikálhattak, együtt mentek az iskolába és a programokra.

Az első munkanapon a Strassbourgi Parlamentben tettünk látogatást, ahol a gyerekek az idegenvezetőtől hallott  és egyéb információs csatornákon szerzett ismereteikről, egy kvíz formájában adtak számot. Minden ország megtalálta a nemzeti zászlóját és az országot képviselő parlamenti képviselőit.

A második nap került sor országonként, a bemutató prezentációkra. Minden ország diákjai (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Szlovákia, Lettország, Magyarország) angol nyelven adták elő az országról és az iskolájukról szóló tudnivalókat. A magyar diákok előadása, melyet Preziben adtak elő nagyon sikeres volt. Workshop keretében a cyber- bullying témát dolgozták fel interaktív módon. Délután a várost ismerhették meg a tanulók egy E-hunting játék során. Különböző információkat kellett megszerezniük a város nevezetességeiről, történelméről. Közben megörökítették az érdekesebb épületeket.

A harmadik nap megismerhették a kimagaslóan jól felszerelt iskolát, ahová több mint 700 tanuló jár. Néhány tanítási órán is részt vehettek diákjaink, mely szintén nagy élmény volt számukra. Az ebéd elfogyasztása is a francia iskolában a többi diákkal együtt történt. A nap folyamán a workshopon elkészítettek kis csoportokban egy-egy plakátot, a canva internetes program segítségével, melynek a már megismert cyber-bullying (Internetes zaklatás) volt a központi témája.

A negyedik nap különleges fogadáson vehettek részt a városházán mind a tanulók, mind a tanárok. Egy képviselő fogadott minket, aki szintén angol nyelven érdekes előadást tartott az Európai polgárság főbb ismérveiről. Délután minden ország külön-külön egy rádiófelvételen vett részt, ahol röviden bemutatkoztak a tanulók, utána pedig egy nemzetre jellemző jeles eseményt mutattak be. A mi diákjaink a Luca-naphoz kapcsolódó népszokásokról beszéltek.
Este közösen a vendéglátó családokkal, gyerekekkel, tanárokkal egy búcsúestet tartottak a házigazdák, ahol különleges francia ételekkel vendégeltek meg minket.

Az utolsó nap is egy különleges élményt adott, hiszen egy bezárt szénbányába látogattak el a gyerekek. Délután kikapcsolódásként a helyi bowling pályán versenyezhettek egymással. A búcsú során mindenki e-mail címet cserélt és ígéretet tett a folyamatos kapcsolattartásra.

Ez a típusú projektlátogatás lehetőséget adott a diákoknak és a tanároknak is , hogy egy európai ország oktatási rendszerébe bepillanthassanak, illetve az együttműködésre más nemzetekkel. Az angol nyelvi készségeik pedig fejlődhettek a tanítási órán kívüli környezetben. Megtapasztalhatták, hogy milyen fontos egy nyelv tanulása és tudása, hiszen ez a kapocs és a híd mások megismeréséhez.

Szabóné Valkony Mária

2017-1-ES01-KA219-037823 azonosító számú Erasmus+ pályázati beszámoló
CITIZEN 3.0 „Empowering students with Digital Literacy”

A tervek szerint jövő őszre épül fel a Harmat Általános Iskola területén Kőbánya új kosárlabda csarnoka. A 610 milliós beruházás megvalósításához szükséges önrészt a Kőbányai Önkormányzat biztosította.

Akár országos versenyeknek, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési tevékenységének, valamint testnevelés óráknak is helyet ad majd a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok, amelynek alapkövét Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és dr. György István, Budapest főváros kormánymegbízottja tették le, Radványi Gábor alpolgármesterrel, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Az összesen 610 millió forintba kerülő beruházás a Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködésben épül, önrészét, mintegy 200 millió forintot a Kőbányai Önkormányzat állja, a fejlesztés 70 százalékát pedig TAO-támogatásból fedezik. 

 

A Harmat Általános Iskola területén megépülő új sportlétesítmény külön is megközelíthető lesz. A csarnokban a kosárlabdapálya méretű küzdőtér mellett helyet kap négy, egyenként húsz fős öltöző, két, két-két fő számára elegendő mozgássérült öltöző, két edzői öltöző (valamennyi mosdóval és zuhanyzóval), továbbá egy szertár, egy orvosi szoba, valamint egy közösségi szoba, ahol akár tanulhatnak, leckét is írhatnak a gyerekek. Az akadálymentes csarnok alkalmas lesz akár országos szintű versenyek lebonyolítására is. 

A kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a hazai kosárlabda-utánpótlás egyik erős bázisává nőtte ki magát az utóbbi években. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2014-ben a Kada Mihály Általános Iskola területén, 538 millió forintból új kosárlabdacsarnok létesült, szintén TAO-pénzből és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával. A kosárlabdázó gyerekek száma az elmúlt években a duplájára nőtt a kerületben – már több mint 400 igazolt játékos sportol itt –, de az akadémia középtávon már a környező kerületekben, illetve az agglomerációban élő fiatalokkal is számol, hogy olyan, akár nemzetközi szinten is sikeres kosarasokat neveljen, akik motiváltak és szeretik ezt a játékot. A most épülő létesítmény, a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok újabb lökést adhat ezen tervek megvalósításához.

 

Dr. György István kormánymegbízott a Facebook oldalán a következő bejegyzésben emlékezett meg az eseményről: "Letettük a Darázsfészek Kosárlabdacsarnok alapkövét a Harmat Általános Iskolában, amely újabb ékes példája annak, hogy összefogva megvalósíthatóak az álmaink, hiszen ez Kőbánya második kosárlabda létesítménye lesz. Köszönöm Kovács Róbert polgármester úr, a kőbányai Önkormányzat, Hajdu Péter és a Zsíros Akadémia, Budapest Főváros, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, Varga Ildikó igazgató asszony és a Harmat iskola munkáját. Sok sikert és további jó munkát kívánok a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiának a várhatóan az sport utánpótlásban végzett jelentős munkájához."

Kovács Róbert polgármester szintén örömmel adott hírt a közösségi oldalán a kerület legújabb beruházásáról: "Új kosárlabda csarnokot építünk a Harmat Általános Iskolában! Az alapkövét ma tettük le dr. György István kormánymegbízott úrral, Radványi Gábor alpolgármester kollégámmal, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Várva várt beruházás kezdődik el kerületünk egyik legnagyobb iskolájában. Kőbánya tovább fejlődik!"

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István kormánymegbízott Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Hírek

Régi képek, emlékek

Már állnak a házak
Régi újhegyi kép
Folyik az építkezés
Átadó ünnepség
Épül a lakótelep
Áll a szobor
Épül a Mély tó
Árkok és házak
Látkép
Épül a lego-ház

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia