Kőbányai Közösségi Hírlap

Babaruha és gyermekholmi börze lesz a Bárka Kőbányai Humánszolgáltató Központ Családsegítő Szolgálatában március 22-én, szombaton 9-13 óra között. A szervezők várják azokat, akik szeretnének jó állapotban lévő, de már megunt vagy kinőtt gyermekholmikat olcsón vásárolni. 

Érdeklődni lehet: 261-8183, 262-2632.
Időpont: március 22, szombat 9-13 óra
Helyszín: 1108 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.
Bárka honlapja: www.bkhk.hu

A kép a tavaly áprilisi börzén készült

Published in Aktuális

Az év elején kiírásra kerültek az idei Erzsébet-program szociális tárgyú pályázatai, melyek keretében idén is lehetőség van a nehéz anyagi helyzetű, önerőből nyaralni nem tudó idősek elő- és utószezoni üdülésére. A pihenési lehetőségre interneten lehet pályázni.

A pályázat benyújtásához a kerület lakói segítséget kaphatnak a Kőbányai Önkormányzat Bárka Humánszolgáltató Iroda alábbi telephelyein:
Bárka Családsegítő Központ – 1108 Budapest, Sibrik M. út 76-78.
- Kis Pongrác Közösségi Ház – 1101 Budapest, Pongrác út 9/b
- Bárka Idősellátás – 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 40.

 

Saturday, 28 December 2013 13:53

Meleg étel- és ruhaosztás a rászorulóknak

Sándor Zoltán, a Széchenyi István Általános Iskola igazgatója és Orosz Tibor polgárőr parancsnok elhatározta, hogy - hivatalos minőségben kifejtett közjót szolgáló tevékenységük mellett - magánszemélyként is tesznek valamit a kerületben élő rászorulókért. Az elképzelést tettek követték: összefogtak egymással, aminek köszönhetően melegétel osztást szerveztek december 22-én a "piros" iskolában.

 

Gulyás készül a bal oldali képen, a jobb oldali fotón Orosz Tibor parancsnok és Sándor Zoltán igazgató

Az eseményen a polgárőrök csapatának szakácsa 250 tányér gulyást főzött az igazgató által felajánlott pénzadományból. Sándor Zoltán elmondta, hogy a Máltai Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend kitüntetettjeként kötelességének érezte az akció megszervezését, amiben feltétel nélküli együttműködő partnerre lelt Orosz Tibor parancsnokban. Az ételosztáson a Kőbányai Wolf Polgárőrség önkéntesei is részt vettek, akik mind a szervezésből, mind a rend megóvásából kivették a részüket.

 

Juhász Attila, a polgárőrség íz- és tűzfelelőse

Amíg az iskola előtt főtt a finom ebéd, addig az épületben a rászorulók a Hit Gyülekezete szeretetszolgálata által szervezett ruhaosztáson kereshettek maguknak alkalmas ruhaneműket. A kerület rászorulóinak kiértesítését a BÁRKA Szociális Központ végezte el a saját nyilvántartása alapján. 

 

A ruhaosztás és a gyülekezet aktivistái

Published in Közösség
Sunday, 22 December 2013 21:48

Hogy ünnep legyen az ünnep

A Kőbánya.hu önkormányzati honlap számolt be arról, hogy december 19-én ajándékosztás volt a Bárkában. Sok rászoruló kőbányai nyugdíjas és gyermekes család karácsonyát szépítheti meg a jól megrakott ünnepi csomag. A kőbányai képviselők sok millió forintot szavaztak meg arra, hogy a kerületben élő rászorulók közül karácsony előtt megajándékozzák azokat, akiket a szociális ellátó szolgálatok, vagy az egészségügyi rendszer munkatársai javasoltak.

 

A kiértesítettek egy része a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán vehette át az ajándékcsomagot, a Bárka Sibrik Miklós úti központjában pedig olyanok kaptak segély-, illetve ünnepi csomagot, akiket a Gyermekjóléti Központ, vagy a Családsegítő Szolgálat munkatársai ajánlottak e körbe. A Kőbányai Önkormányzat összesen több mint 700 gyermekes családot, illetve idős embert ajándékozott meg tartós élelmiszereket és ünnepi finomságokat is tartalmazó csomaggal, ezek közül több mint félszázan jöttek a Bárkába.

 

Szabóné Gerzson Sarolta a népjóléti bizottság elnöke a Gyermekjóléti központ két munkatársával, Lados Noémivel és Árkovics Henriettával osztotta az ajándékcsomagokat, később Weeber Tibor alpolgármester is csatlakozott az ajándékozókhoz. A karácsonyi csomag sokakat váratlanul ért ugyan, de mindenki örült az ajándéknak – a legkisebbektől a legidősebbekig. Többen hálálkodva köszöngették a teli szatyrot, mások gyors léptekkel vitték haza a csomagot, had örüljenek a többiek is. Hogy mindenkinek, vagy legalább minél több kőbányainak boldog legyen a karácsony… 

 

Forrás: Kőbánya.hu

Ingyenes házi gyermekfelügyelet tanúsítványt adó 6 napos tanfolyam indul kőbányai lakosok részére - „Összefogás Kőbánya családjaiért” címmel (TÁMOP-1.2.4.5-12/4-2012.) 

Kiket várunk?

Amennyiben Önt ÉRDEKLIK a gyermekneveléssel kapcsolatos kérdések, akár mint lehetséges munkaterület szívesen foglalkozna gyermekek gondozásával és nevelésével, mert jelenlegi végzettségével, vagy a koránál fogva, esetleg a családi helyzete (kisgyermekek) miatt nehezen tud elhelyezkedni, szeretne egy olyan munkát végezni, ahol jól összeilleszthető a család és a munkavállalás, tanulmányai, munkahelye mellett kiegészítő tevékenységet vállalna,

Vagy már EZEN A TERÜLETEN DOLGOZIK és szeretne államilag elismert tanúsítvány szerezni a gyermekfelügyelet végzéséhez szeretné tudását bővíteni, elmélyíteni, korszerűsíteni, munkája során alkalmazott képességeit  fejleszteni, munkáját hatékonyabban végezni új technikák, mesterfogások megtanulásával.

A képzésről

A  tanfolyam 2 hetes, hétfőn, szerdán és pénteken 9 órától 16 óráig tart. Helyszín: Budapest, a Kőbányai Családsegítő Szolgálat tanácsterme, melynek címe Sibrik Miklós út 76-78.
A jelenléti képzés mellett lehetőséget adunk távoktatási anyagaink használatára is. Így az Internet segítségével is tanulmányozhatja a gyermekellátással kapcsolatos e-learning leckéket.
A házi gyermekfelügyelet képzést elvégzők a közös tananyag elfogadásával kapcsolódhatnak be a Fehér Kereszt Alapítvány családi napközi tanfolyamába, melynek köszönhetően azt kedvezményesen és rövidebb idő alatt végezhetik el.
Kérdéseiket, jelentkezésüket várjuk minden hétköznapon 10-16 óráig, a Fehér Kereszt Gyermekvédő  Alapítványnál a 06-1/343-6680-as vezetékes, illetve a 06-70/3175354-es  mobilszámon, vagy e-mailen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen és a projekt honlapján: www.kobanyaicsaladokert.hu

Fehér Kereszt Gyermekvédő  Alapítvány
1102 Budapest, Liget utca 6-10.
Felnőttképzési nyilvántartási szám:01-0733-04
Intézményakkreditációs szám: AL-0745
Programakkreditációs lajstromszám:  PL-7488

Published in Aktuális
Sunday, 01 September 2013 10:15

BÁRKA Sportnap szeptember 7-én

Szeptember 7-én 9 órától 13 óráig Sportnap lesz a BÁRKA Családsegítő Központban. A program BÁRKA futással indul a Széchényi István Általános Iskola elől, majd lovaglás, baba-mama sarok, vitézi próba, Közösségi vásár, íjászati bemutató és ajándéksorsolás várja a családokat. A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak!

Helyszín: Bárka Családsegítő Központ, 1104 Budapest, Sibrik Miklós út 76-78.

Published in Aktuális

Ami Önnek lom, az másnak kincs lehet!

Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből és a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány tagjaiból álló csapat szeptemberben újra közösségi vásárt szervezünk, méghozzá a BÁRKA Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központtal összefogva. Az intézmény szeptember 7-én Sportnapot tart, és a közösségi vásár e rendezvény részeként várja a résztvevőket 09:00-13:00 óra között Óhegy és Újhegy metszéspontjában, a Kőbányai BÁRKA Családsegítő Szolgálatának udvarán. A legutóbbi közös rendezésű esemény nagyon jól sikerült, a júniusi BÁRKA Családi Nappal összekötött Közösségi Vásáron együttesen majdnem 900-an vettek részt.

Amíg a BÁRKA Sportnapja szeptember 7-én 9-13:00 óra között kínál sok-sok ingyenes programot (lovaglás, baba-mama sarok, vitézi próba, íjászati bemutató) a családok apraja-nagyjának az udvar egyik felén, addig a mi Közösségi Vásárunk a hatalmas udvar másik felén tanyázik majd. Mindenkit megkérünk arra, hogy fohászkodjanak az Égiekhez jó időért! 

A Közösségi Vásárban ismét lehet PET-palackért vásárolni! Ezért újra arra kérjük a résztevevőket, hogy gyűjtsék össze a háztartásukban keletkező PET palackokat, és hozzák el a vásárba. Aki PET-palackkal érkezik, annak egy kiló hulladékért 50 Forint "Kőbányai Kőér" nevet viselő vásári "pénzt" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. 

A júniusi Közösségi Vásárról készített képgalériát EZEN a linken nézheti meg! A Kőbányai Vásár Facebook oldala EZEN a linken nyitható meg.

Facebook.com/KobanyaiVasar 

Kőbányai Közösségi Vásár - szeptember
Helyszín: BÁRKA Kőbányai Családsegítő Szolgálatának udvara, cím: 1108. Budapest Sibrik Miklós u. 76-78. Térkép EZEN a linken! 
Időpont: 2013. szeptember 7, 09:00-13:00 óra között
Helyfoglalási díj: 500 Forint

Jelentkezés: Aki eladóként szeretne részt venni az eseményen, azt megkérjük arra, hogy emailben jelentkezzen a következő email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Infrastruktúra: A helyszínen sajnos nem áll rendelkezésre asztal, így megkérjük a regisztrált eladókat, legyenek szívesek magukkal hozni bármit, amire kipakolhatják portékájukat: összecsukható kempingasztalt, műanyag gyerekasztalt, szobainast, vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, egy pokrócot. Mivel az udvar nagy, így szerencsére nincsenek méret-korlátok. Ugyanakkor arra mindenkit megkérünk, hogy az ésszerűség határain belül próbáljon maradni!

Amit a közösségi vásárról tudni érdemes: Új divat terjed Magyarországon, mely a plázák világának ellenkultúrájaként több ezer fős tömegeket mozgat meg hétvégenként országszerte. Sokan szinte megszállottjaivá válnak a hétvégi "pakold ki az udvarodba, amitől már nem férsz otthon és keress adómentesen pénzt" elven működő mozgalomnak, míg a kíváncsi vásárlók fillérekért juthatnak valóságos kincsekhez. A garázsvásárok elvére épülő közösségi vásár nem egyszerűen bolhapiac, vagy bármilyen más típusú vásár, ahol a résztvevők "idegenként", egymástól elkülönülve ülnek asztalaik mögött vevőkre várakozva. Maguk az eladók is csereberélnek egymással, kutakodnak egymás portékái között, beszélgetnek, ismeretségek szövődnek, a gyerekek fociznak, fogócskáznak, miközben szüleik megszabadulnak az otthoni felesleges lim-lomtól.

Szelektív hulladék-gyűjtési akció: A vásár egyik alapgondolata az, hogy ha az emberek képesek összejönni és egymással csereberélni, valamint egymástól vásárolni, akkor akár sokkal többre is képesek lehetnek. Nagy lépést tettünk meg azzal, hogy összekapcsoltuk a szelektív hulladékgyűjtést a közösségi vásárral. Az akció ebben a hónapban is folytatódik, így azok a személyek, akik PET palackokkal érkeznek, azoknak "vásári kupont" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. Minden egyes kiló hulladék 50 Forintot ér. A kupont a vásár végén természetesen visszaváltjuk valódi Forintra. Az akció célja a környezettudatos szemlélet terjesztése, az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés csökkentése. Az akcióval mindenki jól jár, hiszen a hulladékért kapott kuponnal nő a vásárlók vásárlóereje (azaz többet vásárolhatnak), míg az eladók több portékát adhatnak el (nő a bevételük). Hosszabb távon - ha a rendszer életképesnek bizonyul - tervezzük, hogy rászorultaknak is juttatnánk kuponokat, akik így szintén vásárolhatnának számukra szükséges tárgyakat úgy, hogy közben segítik a helybéli vásárosok pénzhez jutását.

Kérjük tehát mindazokat, akik részt kívánnak venni ebben az érdekes kísérletben, hogy kezdjék el gyűjteni az üres PET palackokat! Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtési akció kizárólag PET palackokra vonatkozik! A PET palackokat tömörítve és kiöblítve, kupakkal és címkével együtt kell gyűjteni.

 

Kőbányai Kőér és összegyűjtött palackok

Plakát: Megkérnénk azokat, akiknek van rá módja, hogy nyomtassanak a vásár plakátjából és terjesszék azt lakóhelyükön! Ezzel is több emberhez jut ez a vásár híre. Előre is nagyon köszönöm a segítséget! 

A képre kattintva a plakát A/4 méretű nyomtatható pdf. formátumban nyílik meg!

 

Piknik: Szeretnénk megkérni azokat, akiknek van rá lehetősége, hogy hozzon magával olyan harapni- és innivalót (süti, kenyér, ropi, innivaló stb.), amely révén vásározás közben jókedélyű piknik hangulat alakulhat ki. A korábbi hagyományokhoz híven most is igyekszünk egy kis zsíros kenyérrel és üdítővel megvendégelni a résztvevőket, de anyagi lehetőségeink igencsak végesek.

Online Közösségi Vásár: A nagy érdeklődés miatt létrehoztuk a Közösségi Vásár online felületét, hogy a vásárok közötti időszakban is mindenki megtalálhassa azt, amire szüksége van, valamint eladásra kínálhassa, mire már nincs. Enyhítsük együtt a válság hatását: csereberéljünk kerületen belül, vásároljuk meg egymástól pár száz forintért azokat a tárgyakat, amiket kidobni sajnálnánk, de másnak még hasznos lehet! Adja fel hirdetését ingyen, keressen, kutasson mások eladó holmijai között az Online Közösségi Vásár felületén EZEN a linken.

Információ kérhető:
Dankó Györgyi és Dankó József
- email cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- telefonszám: 06-30-350-0860
- web: www.vasar.kobanya.info
- Facebook: Facebook.com/KobanyaiVasar


A közösségi vásárral kapcsolatos adózási szabályok:

A magánszemélyek egymás közti adás-vételéből származó évi összjövedelem 200.000 Ft-ig adómentes. A jövedelem = eladási érték-beszerzési érték. Amennyiben a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a a vélelmezett jövedelem. (Konkrét példán keresztül: ha egy év alatt 800.000 Ft-ot keres valaki a tárgyai eladásával és nem tudja megállapítani a beszerzési értéket, ezért jövedelemként a 25%-ákkal kell számolni, ami 200.000 forint. Eddig adómentes, azaz 800.000-ig lehet évente eladni saját holmikat. E felett az összeg felett keresett pénzt be kell vallani!

Published in Aktuális
Saturday, 03 August 2013 10:37

Kőbányai iskolások a Hungaroringen

Szabóné Gerzson Sarolta önkormányzati képviselő, a Népjóléti Bizottság elnöke kezdeményezésére az Erzsébet-program keretén belül meghirdetett pályázat által 40 kőbányai iskolás gyerek ingyenesen tölthetett el egy napot a mogyoródi Forma1 autóverseny edzésnapján. A gyerekeket a BÁRKA Családsegítő Szolgálatának munkatársai Istvánfi Klára vezetésével kísérték el Mogyoródra július 26-án, különbusszal. Az eseményen olyan gyermekek vettek részt, akik az iskolai szünidőben sokat tartózkodtak otthon, kevés programban vehettek részt, esetleg a nyaralás is kimaradt a család szabadidős terveiből.

 

A program jól sikerült, a csoport jó helyen ülve láthatta az autócsodákat. A gyerekek a versenyzőkkel is találkozhattak, Alonso-tól pedig autogramot is kérhettek. A kőbányaiakat meleg ebéddel és jéghideg limonádéval is megvendégelték, a visszautazáshoz pedig uzsonnacsomagot adtak a vendéglátók.

 

Published in Közösség

Nyári gyerekprogramok a kőbányai Bárkában július 2-től július 26-ig, keddtől péntekig  Családsegítő épületében. Jelentkezni június 24-ig lehet a Bárka gyermekjóléti központban (Mádi u. 86.) vagy a családsegítő szolgálaton (Sibrik Miklós út 76-78.) elérhető jelentkezési lappal. 

További részletekért kattintson a plakátra!

Published in Közösség

Ami Önnek lom, az másnak kincs lehet!

Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből és a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány tagjaiból álló csapat júniusban újra közösségi vásárt szervezünk, méghozzá a BÁRKA Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központtal összefogva. Az intézmény ugyanis június 8-án Családi Napot tart, és a közösségi vásár e rendezvény részeként várja a résztvevőket 09:00-13:00 óra között  Óhegy és Újhegy metszéspontjában, a Kőbányai BÁRKA Családsegítő Szolgálatának udvarán

Amíg a BÁRKA Családi Napja június 8-án 9-15:00 óra között kínál sok-sok ingyenes programot  (lesz többek között arcfestés, pónilovaglás, bohóc, légvár óriás jenga és malom, rajzverseny, baba-mama sarok, szumó, kézműves programok, íjászat, kutyás bemutató, büfé) a családok apraja-nagyjának az udvar egyik felén, addig a mi Közösségi Vásárunk a hatalmas udvar másik felén tanyázik majd. Mindenkit megkérünk arra, hogy fohászkodjanak az Égiekhez jó időért! 

A Közösségi Vásárban ismét lehet PET-palackért vásárolni! Ezért újra arra kérjük a résztevevőket, hogy gyűjtsék össze a háztartásukban keletkező PET palackokat, és hozzák el a vásárba. Aki PET-palackkal érkezik, annak egy kiló hulladékért 50 Forint "Kőbányai Kőér" nevet viselő vásári "pénzt" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. 

A májusi Közösségi Vásárról készített képgalériát EZEN a linken nézheti meg! A Kőbányai Vásár Facebook oldala EZEN a linken nyitható meg.

Facebook.com/KobanyaiVasar 

Kőbányai Közösségi Vásár - június
Helyszín: BÁRKA Kőbányai Családsegítő Szolgálatának udvara, cím: 1108. Budapest Sibrik Miklós u. 76-78. Térkép EZEN a linken! 
Időpont: 2013. június 8, 09:00-13:00 óra között
Helyfoglalási díj: 500 Forint

Jelentkezés: Aki eladóként szeretne részt venni az eseményen, azt megkérjük arra, hogy emailben jelentkezzen a következő email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Infrastruktúra: A helyszínen sajnos nem áll rendelkezésre asztal, így megkérjük a regisztrált eladókat, legyenek szívesek magukkal hozni bármit, amire kipakolhatják portékájukat: összecsukható kempingasztalt, műanyag gyerekasztalt, szobainast, vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, egy pokrócot. Mivel az udvar nagy, így szerencsére nincsenek méret-korlátok. Ugyanakkor arra mindenkit megkérünk, hogy az ésszerűség határain belül próbáljon maradni!

Amit a közösségi vásárról tudni érdemes: Új divat terjed Magyarországon, mely a plázák világának ellenkultúrájaként több ezer fős tömegeket mozgat meg hétvégenként országszerte. Sokan szinte megszállottjaivá válnak a hétvégi "pakold ki az udvarodba, amitől már nem férsz otthon és keress adómentesen pénzt" elven működő mozgalomnak, míg a kíváncsi vásárlók fillérekért juthatnak valóságos kincsekhez. A garázsvásárok elvére épülő közösségi vásár nem egyszerűen bolhapiac, vagy bármilyen más típusú vásár, ahol a résztvevők "idegenként", egymástól elkülönülve ülnek asztalaik mögött vevőkre várakozva. Maguk az eladók is csereberélnek egymással, kutakodnak egymás portékái között, beszélgetnek, ismeretségek szövődnek, a gyerekek fociznak, fogócskáznak, miközben szüleik megszabadulnak az otthoni felesleges lim-lomtól.

Szelektív hulladék-gyűjtési akció: A vásár egyik alapgondolata az, hogy ha az emberek képesek összejönni és egymással csereberélni, valamint egymástól vásárolni, akkor akár sokkal többre is képesek lehetnek. Nagy lépést tettünk meg azzal, hogy összekapcsoltuk a szelektív hulladékgyűjtést a közösségi vásárral. Az akció ebben a hónapban is folytatódik, így azok a személyek, akik PET palackokkal érkeznek, azoknak "vásári kupont" adunk, amiért valódi portékákat vásárolhatnak. Minden egyes kiló hulladék 50 Forintot ér. A kupont a vásár végén természetesen visszaváltjuk valódi Forintra. Az akció célja a környezettudatos szemlélet terjesztése, az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés csökkentése. Az akcióval mindenki jól jár, hiszen a hulladékért kapott kuponnal nő a vásárlók vásárlóereje (azaz többet vásárolhatnak), míg az eladók több portékát adhatnak el (nő a bevételük). Hosszabb távon - ha a rendszer életképesnek bizonyul - tervezzük, hogy rászorultaknak is juttatnánk kuponokat, akik így szintén vásárolhatnának számukra szükséges tárgyakat úgy, hogy közben segítik a helybéli vásárosok pénzhez jutását.

Kérjük tehát mindazokat, akik részt kívánnak venni ebben az érdekes kísérletben, hogy kezdjék el gyűjteni az üres PET palackokat! Fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy a szelektív hulladékgyűjtési akció kizárólag PET palackokra vonatkozik! A PET palackokat tömörítve és kiöblítve, kupakkal és címkével együtt kell gyűjteni.

 

Kőbányai Kőér és összegyűjtött palackok

Plakát: Megkérnénk azokat, akiknek van rá módja, hogy nyomtassanak majd a vásár plakátjából és terjesszék azt lakóhelyükön! Ezzel is több emberhez jut ez a vásár híre. Előre is nagyon köszönöm a segítséget!

A képre kattintva a  plakát nyomtatható pdf. formátumban nyílik meg!

Piknik: Szeretnénk megkérni azokat, akiknek van rá lehetősége, hogy hozzon magával olyan harapni- és innivalót (süti, kenyér, ropi, innivaló stb.), amely révén vásározás közben jókedélyű piknik hangulat alakulhat ki. A korábbi hagyományokhoz híven most is igyekszünk egy kis zsíros kenyérrel és üdítővel megvendégelni a résztvevőket, de anyagi lehetőségeink igencsak végesek.

Matrica-cserebere: A Közösségi Vásárban várjuk azokat is, akik matricát szeretnének csereberélni az Óceánmánia (Spar) és A mi Földünk (Penny Market) albumukhoz. Az eseményen remélhetőleg mindenki megtalálja és elcserélheti majd a hiányzó matricáit! Mindenkit megkérünk arra, hogy a matricák kiterítéséhez szükséges eszközt (asztal, pokróc, terítő) hozzon magával! A részvétel ingyenes, regisztráció nem szükséges.

Házi tojás a Közösségi Vásárban: XXL méretű extrasárga tanyasi tojás is kapható lesz 40 forintos darabáron a közösségi vásárban. A tojások udvaron rohangáló tyúkoktól származnak. (A XII. kerületi biopiacon ezek a tojások 55 Forintba kerülnek.)

Online Közösségi Vásár: A nagy érdeklődés miatt létrehoztuk a Közösségi Vásár online felületét, hogy a vásárok közötti időszakban is mindenki megtalálhassa azt, amire szüksége van, valamint eladásra kínálhassa, mire már nincs. Enyhítsük együtt a válság hatását: csereberéljünk kerületen belül, vásároljuk meg egymástól pár száz forintért azokat a tárgyakat, amiket kidobni sajnálnánk, de másnak még hasznos lehet! Adja fel hirdetését ingyen, keressen, kutasson mások eladó holmijai között az Online Közösségi Vásár felületén EZEN a linken.

Információ kérhető:
Dankó Györgyi és Dankó József
- email cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- telefonszám: 06-30-350-0860
- web: www.vasar.kobanya.info
- Facebook: Facebook.com/KobanyaiVasar


A közösségi vásárral kapcsolatos adózási szabályok:

A magánszemélyek egymás közti adás-vételéből származó évi összjövedelem 200.000 Ft-ig adómentes. A jövedelem = eladási érték-beszerzési érték. Amennyiben a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a a vélelmezett jövedelem. (Konkrét példán keresztül: ha egy év alatt 800.000 Ft-ot keres valaki a tárgyai eladásával és nem tudja megállapítani a beszerzési értéket, ezért jövedelemként a 25%-ákkal kell számolni, ami 200.000 forint. Eddig adómentes, azaz 800.000-ig lehet évente eladni saját holmikat. E felett az összeg felett keresett pénzt be kell vallani!

Published in Aktuális
Page 3 of 4

Édua Infomédia

Top Desktop version