Kőbányai Közösségi Hírlap

Föld alatti futás lesz Kőbányán február 24-én! A verseny célja, hogy megmutasson a futók részére egy különleges, egyedi földalatti labirintust, a kőbányai pincerendszert, mely az egykori kőbányából kialakított földalatti tároló és járatrendszer. A pince valamikor a Dreher Sörgyár raktárhelyisége volt. Az itt kitermelt kövekből épült fel többek között a Lánchíd két pilonja, vagy a Margit híd kő elemei, Budán a Citadella, a Mátyás-templom, a Halászbástya, vagy Pesten az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Magyar Állami Operaház épülete.

Nevezni a verseny napján a helyszínen lehet.

Időpont: 2018. február 24.
Helyszín: Budapest, X. Előd u.1., KÖSZI, Rottenbiller Park

További részletes információ a BBU Szervező Iroda honlapján érhető el EZEN a linken.

Published in Sport

A Hős utcai és a Bihari utcai szegregátum felszámolása társadalmi kérdés. A törvénytisztelő, a szociális bérlakásukért becsületesen fizető többséget rettegésben tartják az emberi együttélés szabályait semmibe vevő, a környékhez nem a rászorultságuk, hanem a törvénykerülő életmódjuk miatt ragaszkodó családok. A Kőbányai Önkormányzat eddig is minden segítséget megadott azoknak a bérlőknek, akik együttműködnek a kerülettel, de nem áll módjában asszisztálni ahhoz, hogy egyes civil szervezetek és ellenzéki pártok illegális lakásfoglalók, tartozást felhalmozók, a törvényekkel visszaélők botránykeltését használják fel politikai céljaikra.

A Kőbányai Önkormányzat határozottan visszautasítja, hogy különböző pártok és civil szervezetek kampánycélokra használják fel a kerület két legnagyobb szegregátumának megszüntetésére tett erőfeszítéseit. A hivatalba évek óta érkeznek panaszok a Hős utcában, illetve a Bihari utcában uralkodó közegészségügyi állapotok és az egész környéket sújtó közbiztonsági problémák miatt. A két telep helyzete az országos sajtóban is ismertté vált: a hétköznapok része a megfélemlítés, az erőszak, a drogterjesztés, a szeméthegyek – amelyek mögött az itt élő dílerek tízmilliós autói parkolnak. A mindennapos razziák miatt az „érintett” lakók a rendőrök érkezését előrejelző figyelőrendszert hoztak létre. A normális többség alig mer kimozdulni az otthonából. A teljesen lelakott, illetve életveszélyessé vált házakat mindenképpen le kell bontani, és ez jelenthet megoldást a törvényen kívüli életmódra berendezkedett csoportok felszámolására is.

Látszólag nagyon humánus A Város Mindenkié csoport javaslata: mindenkinek legyen joga a lakhatáshoz. Ez az utópisztikus szocialista elképzelés Kőbányának azt jelenti, hogy a kerület 2500 önkormányzati bérlakásában élők életfogytig jogosultak a kedvezményes lakhatásra, azok a rászoruló családok pedig, amelyek jelenleg elhelyezésre várnak, soha nem jutnak lehetőséghez. Aki pedig úgy dönt, hogy nem fizet, mert úgysem lehet kirakni, annak a többi adófizető egy életre megfinanszírozza a költségeit.

A Kőbányai Önkormányzat eddig is és a jövőben is minden segítséget megad azoknak a rászorulóknak, akik együttműködnek a kerülettel sorsuk megnyugtató rendezése érdekében, betartják az emberi együttélés szabályait és a törvényeket. Ezen lakók jó részét a Hős utca és a Bihari utca érintett házaiból már elhelyezte az önkormányzat.

„A Kőbányai Önkormányzat a Hős utcai és a Bihari utcai szegregátumok felszámolásakor minden estet egyedileg kezel, és a lehető legtisztességesebben jár el azokkal szemben, akik együttműködnek a hivatallal” – jelentette ki az ügy kapcsán a polgármester. Kovács Róbert hangsúlyozta: itt életveszélyessé vált házak lebontásáról és méltatlan körülmények felszámolásáról van szó. „Az önkormányzat patrióta politikát folytat, kötelességének tartja, hogy a törvénytisztelő többség érdekeit képviselje, ezért a jövőben sem hajlandó meghajolni egy politikai célokra felhasznált, hangos kisebbség felelőtlen látszatkeltése előtt” – mondta Kőbánya polgármestere.

Ez a két szegregátum Kőbánya és egész Budapest fejlődésének útjában áll – nem véletlen, hogy a kormány is 2,1 milliárd forinttal támogatja a Hős utcai problémák felszámolását. Az itt élő becsületes szegény emberek is jobbat érdemelnek annál a helyzetnél, amelynek fenntartásáért jelenleg elszántan kampányolnak felelőtlenül ellenzéki pártok és civil szervezetek.

Milliárdos károkat okoztak Kőbányának a problémás bérlők - további információ EZEN a linken érhető el.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A kép forrása: Google Street View

Az utóbbi időben csalók a katasztrófavédelemre és szén-monoxid-érzékelőket forgalmazó cégekre hivatkozva csöngetnek be lakásokba és árulnak szén-monoxid-érzékelőket. Többnyire egyedül élő, idős embereket keresnek fel és győzik meg őket, hogy vásároljanak tőlük 30-50 ezer forintért szén-monoxid-érzékelőt, különben bírságra számíthatnak.

Fontos tudni, hogy magánlakásokba nem kötelező szén-monoxid-érzékelőt felszerelni, senki nem bírságol azért, ha valakinek nincs ilyen készüléke. A katasztrófavédelem ezzel együtt azt ajánlja, hogy szerezzen be érzékelőt, az ugyanis életeket menthet. Jó minőségű szén-monoxid-érzékelő 10-12 ezer forintért beszerezhető.

A katasztrófavédelem honlapján elérhető azoknak az érzékelőknek a listája, amelyek megfelelő biztonságot nyújtanak. Ne vásároljanak szén-monoxid-érzékelőt házaló eladóktól!

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Published in Kék, bűn és rend

Ügyfélirodát nyitott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kőbányai kormányablakban: a fővárosban már 7 kormányablakban már elérhető a NAV ügyfélszolgálata. 2010-ben az új kormány egyértelműen meghatározta a közigazgatás célját, ami az ügyfelek maximális kiszolgálását, az ügyintézés gyorsabbá és hatékonyabbá tételét jelenti – kezdte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára. E programnak megfelelően az adóhatóságnál is megkezdődött a szemléletváltás 2015-től - folytatta. A NAV kettős célt tűzött ki maga elé: egyrészt a szolgáltatótevékenység erősítését, másfelől a bevételek biztosítását.

A szolgáltatás területén nagyon fontos elem, hogy minél több helyen biztosítsa a személyes találkozást az adózóval – emelte ki a miniszterhelyettes -, s ennek érdekében a Miniszterelnökség és a NAV közös programot dolgozott ki azért, hogy a kormányablakokban is segíteni lehessen az adózóknak.

Budapesten eddig 11 helyszínen találkozhatott a lakosság az adóhatósággal személyesen. A program befejezése után hét kormányablakban nyílik ügyfélszolgálat, s ezzel 18-ra emelkedik a találkozási lehetőségek száma. A projekt zárultával országosan összesen 91 helyszínen lesznek ilyen ügyfélpontok – tette hozzá. Mint az államtitkár rámutatott, nagyon fontos, hogy a több szempontból is kiemelt jelentőségű Budapesten maximálisan ki tudják szolgálni az ügyfeleket. Tállai András beszélt arról is, hogy a NAV több területen is megkezdte az újítást, így például a nagy jelentőségű elektronikus ügyintézés területén. Az államtitkár példaként említette az e-szja rendszerének bevezetését, amely a múlt évben mutatkozott be. Tavaly 1,4 millió ember nyújtotta be bevallását anélkül, hogy foglalkoznia kellett volna annak elkészítésével – hívta fel a figyelmet. Az adóhatóság célja, hogy 2021-re ő készítse el és ajánlja ki minél több adózónak a bevallást. Először a jövedékiadó-bevallást érinti, majd az áfa-bevallást, de más területekre is szeretnék kiterjeszteni – jegyezte meg.

A kormány az ügyintézés kultúráját kívánja megváltoztatni, aminek egyik fontos lépése volt a kormányablak-rendszer kiépítése az okmányirodák után, ami 29-ről 270-re történő emelkedést jelent – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Kovács Zoltán felidézte, hogy egy felmérés szerint 62 százalék a személyes ügyintézést részesíti előnyben az állami hivataloknál, amely arány sokféle körülményből fakadhat. Hozzátette: a jövő az elektronikus közigazgatásé, aminek alapjait 2017-ben tették le, 2018 a végrehajtás éve, 2019-től pedig ugrásszerű változás következik be a területi közigazgatásban.

Az ügyintézések jelenlegi országos adatairól szólva elmondta: 15 millió ügy került a kormányablakokhoz, ennek mintegy fele a „klasszikus okmány-ügy”. Az integrált ügyfélszolgálatról beszélve emlékeztetett arra, hogy a közismert ügytípusok mellett a kormányablakokban már jelen van a Magyar Államkincstár, de például társadalmi szervezetek választását is lebonyolították, és a Quaestor-ügy károsultjai is ide fordulhattak panaszos ügyeikkel. Január 15-től a Czeglédy-ügy diák károsultjai is itt intézhetik ügyüket – ismertette.

A kormányablakok 91 NAV-ügyfélpontjának kialakításával megduplázzák a lehetőségeket az állampolgárok számára, akik 89 ügytípusban fordulhatnak ide. Ez éppen azok számára nagy segítség, akiknek nincs könyvelőjük vagy adott esetben semmilyen más jogi segítségnyújtásban nem részesülnek adóterületen – hívta fel a figyelmet. Még sok a teendő – mondta -, de a várakozások szerint 2019-re elérhetővé válik az elektronikus ügyintézés, akár okostelefonokról is, ugyanakkor „megtartjuk azokat a személyes ügyintézési lehetőségeket, amelyek az emberek számára fontosnak látszanak”. Ezen a területen pedig a legfontosabb szerep az itt dolgozóknak jut – fűzte hozzá.

A modern közigazgatás megjelenése óta Magyarországon soha ekkora volumenű átalakítás nem zajlott le, mint az elmúlt években: kormányhivatalok, járások, kormányablakok jöttek létre és megemelkedett ügykörök szám – mutatott rá György István fővárosi kormánymegbízott. A kormányablakok rendszere biztosítja, hogy mindenki felvehesse a kapcsolatot az állammal egy járásnyi távolságon belül. A magyar közigazgatás modernizálásának elsődleges célja, hogy ezeken a találkozási pontokon minél több ügyet el lehessen intézni – emelte ki, hozzátéve, hogy Budapesten 28 kormányablak áll rendelkezésre, ami mögött igen jelentős fejlesztés áll. Felidézte: 2016-ban a Magyar Államkincstár Budapesten öt helyen létesített a kormányablakokban ügyfélpontot. A mostani NAV-pontokkal pedig újabb jelentős lépés történt, Budapesten 7 helyszínen – a IV., a VIII., a X., a XI., a XII., a XIX. és a XX. kerületben – válik lehetővé adóügyek intézése. György István kitért a területi közigazgatás fejlesztésére is, ahol a kormánymegbízottak számára is kiemelt feladat, hogy minél jobb eredményeket érjenek el az e-ügyintézésben. A kormányablakok rendszere olyan sikertörténete a magyar közigazgatás fejlesztésének, ahol az ügyfelek elsöprő többsége elégedett – fogalmazott, megjegyezve, hogy az igazi paradigmaváltást majd az jelenti, ha az elektronikus ügyintézésben is robbanásszerű fejlődés következik be.

A kormánymegbízott elmondta azt is, hogy 2017-ben a fővárosi kormányablakokban 2,5 millió ügyfél fordult meg, közel 3 millió ügyet intéztek, a kormányhivatal egészében 4,5 millió határozat született meg hatósági ügyekben. Megjegyezte: míg 2017 végéig a korábbi 146 ügykörből már 1579 ügyet lehetett elintézni, 2018 januárjától ez tovább változik, hiszen minden olyan kérelem átvételére lehetőség nyílik, amelyiket jogszabály vagy kormányrendelet kifejezetten nem rendel valamely szakterület feladatául. A kormányablakok 2018-ra alkalmassá váltak a területi közigazgatásban arra, hogy az ügyfelek igényeinek szinte 100 százalékát kiszolgálják – közölte.

A kőbányai helyszín kapcsán a kormánymegbízott szólt arról is, hogy a X. kerületben számos kiemelkedő beruházás történt és történik. Kormányhivatali egység kerül majd elhelyezésre például a volt Balusztrád Irodaházban, s az anyakönyvi- állampolgársági ügyek teljes vertikuma oda kerül. A magyar állam olyan fejlesztési programot hajt végre ebben a régióban, amilyet soha nem láthattunk – mutatott rá. A kormány közel 100 milliárd forintot fordít a régiónak és Kőbányának a fejlesztésére. Ennek része például az Operaház műhelyének vagy a Közlekedési Múzeumnak a megépítése, új szakrendelő létrehozása a Bajcsy Kórház területén, új kongresszusi központ a Hungexpón vagy a Népliget fejlesztése. „A kerület szinte hónapról hónapra fejlődik látványosan” – mondta.

Dunai Mónika országgyűlési képviselő a NAV-pont átadásán egyebek mellett annak fontosságára hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárok, így a Kőbányán, Rákosmentén élő kelet-pestiek is a lakóhelyükhöz közel tudják intézni ügyeiket.

Forrás és képek: OrientPress Hírügynökség

Monday, 22 January 2018 20:31

Jelentkezz tűzoltónak!

SZERETNÉL EGY JÓ CSAPAT TAGJA LENNI? JELENTKEZZ TŰZOLTÓNAK! A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság felvételt hirdet beosztott tűzoltói és gépjárművezetői beosztásba.

A beosztás betöltésének feltételei:
- magyar állampolgárság
- cselekvőképesség
- büntetlen előélet
- 18. és 55 év közötti életkor
- állandó belföldi lakóhely
- érettségi
- gépjárművezető esetén: „C” kategóriás jogosítvány
- a beosztás ellátásához szükséges egészségi, pszichikai, fizikai alkalmasság, kifogástalan életvitel.

Járandóságok:
A beosztással járó illetmény és egyéb juttatások megállapítása a 2015. évi XLII. törvény alapján történik, melynek elemei:
- hosszú távon kiszámítható életpálya
- évi 200.000,-Ft összegű cafeteria juttatás
- teljesítményjuttatás
- egyenruházati ellátás

Jelentkezéshez szükséges dokumentumok:
- önéletrajz, végzettséget igazoló bizonyítvány, oklevél, személyazonosító igazolvány, lakcímet igazoló hatósági igazolvány, adó-igazolvány,
- hatósági igazolvány (TAJ), valamint az esetleges vezetői engedély másolata.

Jelentkezés módja: A jelentkezés regisztrációhoz kötött és folyamatos. A regisztráltaknak későbbi időpontban adunk tájékoztatást.

További információt az alábbi elérhetőségeken lehet kérni: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen vagy a 06-1-459-2300/93015 telefonszámon.

A toborzó időpontja után a jelentkezéseket az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen tudjuk fogadni (önéletrajz megküldése szükséges).

ÁLLJ KÖZÉNK, HOGY SEGÍTHESS BAJBAJUTOTT EMBERTÁRSAIDON! SZERETETTEL VÁRUNK!

FIGYELEM! KÉRJÜK, E-MAIL CÍMÉT A REGISZTRÁCIÓS LAPON PONTOSAN ADJA MEG, MERT A SZÜKSÉGES ÉRTESÍTÉSEKET IDE KÜLDJÜK!

Helyszín: Budapest VIII., Dologház utca 1. szám alatti épület I. emeleti Tímár terem

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság

A kép forrása: dehir.hu

Published in Aktuális

Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány Kőbánya Önkormányzatát, hogy felszámolja a hírhedt Hős utcai nyomortelepet, ahol generációk óta akut problémát okoz a kábítószerfogyasztás és a szegénység  – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Kovács Róbert kőbányai polgármester még szeptemberben azt nyilatkozta a kerületi lapnak, hogy az ország egyik leghírhedtebb gettójának felszámolásához a kormány segítségére van szükség: „Az ingatlantulajdonosok kivásárlása, a közműtartozások rendezése, a házak bontása és az egyéb költségek számításaink szerint meghaladnák a 2,2 milliárd forintot” – mondta akkor Kovács Róbert.

Úgy tűnik a terület rendbetétele megkezdődhet, mert a Magyar Közlönyben közzétett határozat felhívja a belügyminisztert, hogy a Hős utca 15/A–B szám alatti ingatlan helyzetének rendezése cím javára (…) külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben (…) 2.100.000.000 forint támogatást nyújtson Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat részére.

Forrás: PestiSrácok.hu, Mno.hu, Hírpress.hu

A kép forrása: hirpress.hu

Published in Kék, bűn és rend

Magyarország szuverenitásának, biztonságának és jövőjének megvédéséhez hatalmas erőt ad a kormánynak, hogy több mint 2,3 millióan vettek részt a Soros-tervről szóló Nemzeti Konzultációban – hangsúlyozta dr. György István, a Fidesz-KDNP kőbányai képviselőjelöltje. Az adatok részleges feldolgozottsága mellett is egyértelműen látszik, hogy az emberek elsöprő többsége elutasítja a Soros-tervet. 

Minden idők legsikeresebb és legnagyobb részvételű Nemzeti Konzultációja volt a Soros-tervről szóló, amelyen több mint 2,3 millióan vettek részt; 2 171 500-an postai úton, 178 491-en pedig az interneten küldték vissza a kérdőíveket.

Az adatok feldolgozottsága ugyan még nem teljes, de világosan látszik, hogy a résztvevő magyar állampolgárok elsöprő többsége elutasítja a kötelező, felső korlát nélküli automatikus betelepítési mechanizmust, amely jelentősen csorbítaná az Európai Unió tagállamainak, így Magyarország önrendelkezését, szuverenitását és súlyosan veszélyeztetné biztonságát. 

– Köszönöm annak a több mint 2,3 millió magyar embernek a részvételét, akik felelősséget éreznek Magyarország és a magyar emberek jövőjéért, biztonságáért és önrendelkezéséért – mondta dr. György István a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. – Ez a széles támogatás minden másnál nagyobb erőt és felhatalmazást ad a kormánynak a magyar érdekek érvényesítéséért folyó harcban – tette hozzá. Mint mondta, a Nemzeti Konzultációkon való részvétel szinte folyamatos emelkedése mutatja, hogy az emberek egyáltalán nem közömbösek az őket érintő kérdésekben.

A Magyarországra leselkedő fenyegetést növeli, hogy a betelepítések célpontjai elsődlegesen olyan országok lennének, amelyek eddig nem, vagy kevés migránst fogadtak be – hazánk is ezek közé tartozik. – Ez ellen határozottan fel kell lépni – hangsúlyozta dr. György István –, és a kormány éppen erre készül az előttünk álló brüsszeli csatákban: megvédeni Magyarországot, Budapestet és megvédeni Kőbányát.

A régi – 2015 előtt kibocsátott – 20 ezer forintos bankjegyekkel már csak idén év végéig lehet a vásárláskor fizetni, mert 2017. december 31-től a Magyar Nemzeti Bank bevonja azokat a forgalomból. Még szerencse, hogy jön a Karácsony, és van mire elkölteni őket.

2018. január 1-től már csak a két évvel ezelőtt forgalomba hozott, korszerűbb 20 ezer forintos bankjegyeket lehet majd csak a kereskedelmi forgalomban használni. A megadott határidőig be nem cserélt régi bankjegyek minden bank- és postafiókban még három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, azaz 2037. december 31-ig, válthatók át díjmentesen, azonos címletű új bankjegyekre.

2017. november végéig a 20 000 forintos bankjegyeknek már több mint 95 százaléka újakra cserélődött. Ugyanakkor a régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról az MNB még nem döntött, így azok a bankjegyek továbbra is korlátozások nélkül használhatók.

Forrás: Piacesprofit.hu, MNB

Published in Aktuális
Tuesday, 05 December 2017 11:42

Nyugdíjas és munkára vágyik?

Nyugdíjas és munkára vágyik? Akkor kattintson a képre!

Published in Aktuális

Budapest 15. mentőállomása október 2-án kezdte meg működését, ahol a bevethető egységek a nap 24 órában látják el az eseteket Kőbányán, Józsefvárosban és Ferencvárosban. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és sok más szervezet együttműködésével létrejött állomáson gyermekrohamkocsi, esetkocsi, mentőkocsi és időszakosan mentőmotor révén segít a bajbajutottaknak.

Az állomás dolgozói nyilvános Facebook csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy a kerületek lakói közelebb legyenek hozzájuk és esetleges kérdéseiket, véleményüket könnyebben megoszthassák velük. Kiss Zoltán, aki a mentőállomás dolgozója és a Facebook csoport adminisztrátora is egyben, a segítségünket kéri, hogy egy megosztással járuljunk hozzá a közösségi felület ismertségének növeléséhez. A Facebook csoport EZEN a linken érhető el.

Mindenkinek jó egészséget kíván a Józsefvárosi Mentőállomás csapata, akik  remélik, hogy a segítségre szorulóknak mindig idejében fognak tudni segíteni! 

Édua Infomédia

Top Desktop version