Kőbányai Közösségi Hírlap

Köz, politika és önkormányzat

2017 a béremelések és az adócsökkentések éve lesz, amelyet a kormány jó gazdálkodása tesz lehetővé. Dr. György István kormánymegbízott elmondta, 2018-ban is ez a tendencia folytatódik, akkorra a minimálbér eléri a 138 ezer, a szakmunkás minimálbér pedig a 180.500 forintot.

A kormány felelős, jó gazdálkodásának köszönhetően a magyar gazdaság és a magyar emberek teljesítménye eredményeként valósul meg a rendszerváltás óta a legjelentősebb minimálbér- és szakmunkás minimálbér-emelés 2017-ben – mondta sajtótájékoztatóján dr. György István, budapesti kormánymegbízott, a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. A bérmegállapodás eredményeként jövőre 15%-kal, 127.500 forintra nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) pedig szintén jelentős mértékben, 25%-kal 161 ezer forintra emelkedik. A kormánymegbízott hozzátette: ezt további béremelések követik, hiszen a minimálbér 2018-tól további 8%-kal 138.000 forintra, a szakmunkás minimálbér pedig 12%-kal 180.500 forintra nő.

A béremelések mellett szintén kiemelt fontosságú gazdasági előrelépést jelentenek a jövő évi adócsökkentések. A kormánymegbízott emlékeztetett, a kormány mindig az adócsökkentés pártján volt, hiszen amióta csökkennek az adók, a magyar gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, emelkednek a bérek, és több pénz marad az embereknél. Januártól például minden vállalkozásra egységesen 9% lesz a társasági adó, amely a legalacsonyabb az egész Európai Unióban, ezzel hazánk az egyik legvonzóbb befektetési országgá válik. Duplájára nő a kisvállalkozói adókedvezmény: a KATÁ-t immár havi 1 millió forintos bevételig választhatják a vállalkozások. De csökkennek a munkáltatói járulékok is: jövőre 5 százalékponttal, majd 2018-ban további 2 százalékkal. 

A minimálbér 1998 és 2002 között 2,5-szeresére növekedett, és 2010 óta is folyamatosan emelkedik – mutatott rá dr. György István. Összességében tehát elmondható, hogy a jelenlegi kormány négy év alatt is többel növelte a minimálbért, mint azt a 2002-2010 közötti kormányok tették – mondta dr. György István.

2016. december 23., péntek 19:39
Bővebben...

Tízmillió forinttal támogatja Budapest a növénytelepítést a kőbányai Gergely-bánya területére - döntött a Fővárosi Közgyűlés. A testület 28 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta a javaslatot. A kerületi önkormányzat terve szerint 393 lombos fát, 122 örökzöld fát és 715 cserjét ültetnek majd el.

A X. kerületben a Gergely utca, a Sibrik Miklós út, a Harmat utca és a Noszlopy út által határolt, mintegy 26 hektár nagyságú területen helyezkedik el az úgynevezett Gergely-bánya, ahol az 1900-as évek elejétől termeltek ki agyagot, a bányaművelést 1992-ben befejezték. A felhagyott bányarészeket az 1950-es évektől építési és kommunális hulladékkal töltötték fel, 1989-től engedélyezetten csak úgynevezett inert (építési, bontási) hulladékot rakhattak le itt. A bányaművelés felhagyása után 2004 végéig folyt rekultiváció.

A terület jelentős része alatt található kommunális hulladék bomlásának következtében gázképződés tapasztalható, míg a talaj- és esővizek által a lerakott hulladékból kioldott szennyezőanyagok a határértéket jelentősen meghaladó mértékben csurgalékvíz-szennyezést okoznak. Emiatt a területen határozatlan idejű építési tilalom áll fenn, a hasznosítás lehetősége rendkívül korlátozott. Folyamatos gáz- és talajvíz-monitoringozást kell végezni, továbbá a bányapillérre épített néhány ház védelmében folyamatosan gázelszívót kell üzemeltetni.

A kőbányai önkormányzat folyamatosan, évente 100-120 millió forintot kénytelen a terület őrzésére, a gázelszívó rendszer üzemeltetésére, a környezetvédelmi monitoringozásra, valamint a növényzet ápolására, bővítésére fordítani.

A támogatást megadását az előterjesztők azzal indokolták, hogy az egykori bánya területére mintegy negyven éven át hordott hulladék nemcsak a kerületből, hanem Budapest egész területéről érkezett. A kerületi önkormányzat terve szerint 393 lombos fát, 122 örökzöld fát és 715 cserjét ültetnek majd el.

Forrás: MTI

Az egykori Gergely-bánya az űjhegyi lakótelep szomszédságában, a kép forrása: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény

2016. december 08., csütörtök 08:34
Bővebben...

Úgy tűnik, hogy a kőbányaiak összességében elégedettek az önkormányzat működésével, hiszen a szokásos éves közmeghallgatáson idén alig ötvenen vettek részt, a megjelentek által jelezett problémák többsége ráadásul nem a kerületi önkormányzat hatáskörébe tartozott. Kovács Róbert polgármester ennek ellenére ígéretet tett arra, hogy közbenjár az ügyek előmozdítása érdekében.


A közmeghallgatás résztvevői

A november 17-ei közmeghallgatás a polgármesteri évértékelővel kezdődött, Kovács Róbert beszámolt az elért eredményekről, ismertette a jövő évre vonatkozó terveket. A résztvevők megtudhatták, hogy a három kőbányai vasútállomás teljes átépítésének tervezésére a MÁV kiírta a közbeszerzést, így a milliárdos beruházás várhatóan két éven belül lezárulhat. Szólt arról, hogy a Népliget sportcélú fejlesztése nem csökkenti a zöldfelület nagyságát, csupán funkciót ad a parknak és sportolási lehetőséget kínál majd minden korosztálynak. Tájékoztatást adott a felújítás előtt álló tűzoltó-laktanyáról, az Újhegyi sétány rekonstrukciójának folytatásáról és az utak, járdák és intézmények folytatódó felújításáról.

Kovács Róbert polgármester évértékelője

A polgármesteri tájékoztató után az állampolgárok tehették fel kérdéseiket. A legtöbb észrevétel a közterületek állapotával kapcsolatban hangzott el, visszatérő problémát jelent az illegális hulladéklerakás jelensége. A Kőkert illetékese mindezek kapcsán elmondta, hogy – bár nem  tartozik a feladataik közé – két teherautóval folyamatosan szállítják el a szeméthalmokat, de nem győzik, mert van, hogy másnapra újratermelődik. A polgármester ígéretet tett a közterület-felügyelet további erősítésére, de emellett arra kér mindenkit, hogy az észlelés pillanatában jelentse be a közterület-felügyelet napi 24 órában működő számára, ha illegális hulladéklerakást, más közterületi szabályszegést tapasztal.

Az eseményen ott volt a polgármester, az alpolgármesterek, a képviselők, az országgyűlési képviselő, önkormányzati tisztviselők, valamint a különböző állami és önkormányzati szolgáltató cégek képviselői

A közterületek rendjével összefüggő probléma a kocsmák, kisboltok környékén előforduló italozás, ami joggal háborítja fel a jóérzésű embereket. Sok feszültséget okoznak a nem megfelelő kutyatartás következményei, így például a gazdák által fel nem takarított ürülék, vagy a lakásokba bezárt állatok állandó ugatása. Dr. Szabó Krisztián jegyző ezzel kapcsolatban adott tájékoztatása szerint csak törvényben részletesen szabályozott módon lehet állatot tartani. Ha ez nem így történik, akkor lehetőség van birtokvédelmi vagy állatvédelmi hatósági eljárást kezdeményezni, amiben az önkormányzat jegyzői hivatala kész tanácsadással segíteni.

Több panasza volt a posta által nem időben kézbesített levelekre. A polgármester ígéretet tett arra, hogy jelzi a problémát a postahivatal vezetőjének, de tart tőle, hogy a Magyar Posta létszámgondjaival függ össze a jelenség, ami túlmutat egy hivatalvezető lehetőségein.

A résztvevők megtudhatták, hogy a közlekedési problémát jelentő Kőér utcai vasúti átkelő kérdése a ferihegyi gyorsvasút megépítésével együtt oldódhat meg, míg a jövő évi informatikai fejlesztésnek köszönhetően a Kőbányát érintő földhivatali ügyek intézése a Budafoki útról átkerül a sokkal közelebb lévő Bosnyák térre.

Forrás és kép: Kőbánya.hu

2016. december 07., szerda 11:33
Bővebben...

A Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete novemberi ülésén döntött arról, hogy tovább bővítik az együttműködését a Baptista Szeretetszolgálattal. Az önkormányzat ezúttal a Román utca 6. szám alatti ingatlanát 20 évre térítésmentesen a szeretetszolgálat használatába adja családok átmeneti otthonának megvalósítására.

A családok átmeneti otthonában nyújtott segítség célja, hogy az ideiglenesen lakhatási gondokkal küzdő családok számára lehetőséget biztosítson a család egységének megtartására, és támogassa a családot önálló életvitelük megtartásában, vagy annak visszaállításában. A szolgáltatást elsősorban az átmenetileg otthontalanul maradt, veszélyeztető környezetből menekülő, családon belüli erőszak áldozatává vált gyermek és szülője, illetve a válsághelyzetben lévő várandós anya veheti igénybe.

A két korszerű, 40-40 fős átmeneti otthon a jelenlegi Román utcai épületek bontása után két ütemben, döntő részben belügyminisztériumi pályázati forrásból épülhet fel. A pályázati önrészt – összesen 58 millió forintot – a terület mellett szintén az önkormányzat biztosítja. Az első ütem összköltsége 260, a másodiké 193 millió forint lesz.

A tervek szerint a jövőre induló beruházás 2018 végi befejezését követően Kőbánya ellátási szerződést köt a Baptista Szeretetszolgálattal, amely így befogadást nyer az állami finanszírozási rendszerbe.

Kőbánya összetett, széles spektrumú szociális ellátórendszert működtetve segíti a kerület lakosait. Ebbe a rendszerbe illeszkedik a családok átmeneti otthonának megvalósítása, valamint annak a terápiás szobának létrehozása is, amelyet a Gyermekek Átmeneti Otthonában adtak át november 16-án.

Az átadott terápiás szobában a gyermekek és családjaik kaphatnak segítséget a traumák és a mindennapi nehézségek feldolgozásához

Forrás: Kőbánya.hu, Kőbánya.info

2016. december 05., hétfő 14:11
Bővebben...

Amíg Budapesttől Pro Urbe kitüntetést kapott dr. György István kormánymegbízott, Kőbánya volt polgármestere, valamint a kerületben élő Imre Géza világklasszis vívó, addig a Kőbányai Önkormányzat Turi György mesteredzőt, a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának újonnan megválasztott tagját köszöntötte.

Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget egyesítésével született meg az egységes Budapest 143 évvel ezelőtt, 1872. november 17-én. Az évforduló hagyományához tartozik mindazok munkájának az elismerése, akik életművükkel érdemben járultak hozzá a főváros fejlődéséhez, a budapestiek életminőségének javulásához, a nagyváros hírnevének öregbítéséhez.

 

Az Új Városháza Dísztermében megtartott ünnepségen Dr. György István Kőbánya korábbi polgármestereként, majd Budapest főpolgármester-helyetteseként a főváros érdekében több mint másfél évtizeden át végzett felelősségteljes és kiemelkedő munkája elismeréseként vehette át a rangos Pro Urbe díjat Tarlós István főpolgármestertől. Szintén Pro Urbe kitüntetést kapott a családjával Kőbányán élő Imre Géza kétszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó. Ő a magyar párbajtőrvívás egyik legsikeresebb vívójaként elért kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeiért, valamint példamutató emberi magatartásáért részesült elismerésben. 

  

Kovács Róbert polgármester a novemberi testületi ülésen abból az alkalomból köszöntötte Turi Györgyöt, a Kőbánya SC vezető edzőjét, hogy a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjává választották. Ezzel ismerték el edzői és sportvezetői munkásságát, amelyet nemzetközi versenyeken szerzett 63 arany, 50 ezüst és 43 bronzérem, 12 Európa-rekord, 5 rövidpályás világrekord, 10 rövidpályás Európa-rekord, 2 junior világrekord és több mint 250 országos rekord fémjelez. A mesteredző mellett a Kőbánya SC elnökének, dr. György István kormánymegbízottnak is kijutott a gratulációból annak kapcsán, hogy az általa irányított egyesület úszószakosztálya az ország magasan legeredményesebb műhelye.

 

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István Facebook oldala

2016. december 05., hétfő 13:35
Bővebben...

A Kőbányai Polgármesteri Hivatalban 2016. december 23. és december 30. között igazgatási szünet lesz, ezért az ügyfélfogadás a Hivatal valamennyi szervezeti egységében szünetel.

Az anyakönyvi ügyekért felelős szervezeti egység a Szent László tér 29. szám alatt, a II. emelet 223. és 225. szobában igazgatási szünet időszakában ügyeletet tart szerdán 8.00 órától 16.00 óráig, valamint pénteken 8.00 órától 11.30 óráig. Az anyakönyvi ügyekért felelős szervezeti egységben a születéssel, valamint a halálesettel kapcsolatos ügyek intézésére lesz lehetőség.

Forrás: Dr. Szabó Krisztián jegyző

A polgármesteri hivatal épülete, a kép forrása: 10ker.blog.hu

2016. december 05., hétfő 12:59
Bővebben...

Történelmi jelentőségű testületi ülést tartott a Kőbányai Önkormányzat júliusban: a képviselők döntöttek arról, hogy a kerület visszavásárolja a Mázsa téri ingatlanokat, valamint a Liget téri volt szolgáltatóház épületét. Akkoriban Kovács Róbert polgármester a kerület két szégyenfoltjának felszámolása érdekében tett lépésként értékelte a döntést.

A polgármester a Facebook oldalán számolt be a legfrissebb örömteli fejleményekről, miszerint megtörténtek a "történelmi" aláírás pillanatai. A felek mindkét ingatlan esetében ellátták kézjegyükkel az adásvételi szerződéseket, ami az alapja annak, hogy a Mázsa tér és a Liget téri volt szolgáltatóház épülete önkormányzati tulajdonba kerüljön és el tudják kezdeni a tervezést. Kovács Róbert most mindenkinek a türelmét kéri az ingatlanok tényleges birtokbavételéig, valamint a jövőbeni sorsuk rendezéséig.

  

A Liget téri volt szolgáltatóház épülete, illetve a Mázsa Mázsa tér adásvételi szerződésének aláírása

A Mázsa tér visszavásárlásáról szóló szerződést Kovács Róbert eképpen tette közhírré: "Egy “történelmi” aláírás pillanatai. Kedves Kőbányaiak! Örömmel jelentem be, hogy aláírtuk a Mázsa téri ingatlanok adásvételi szerződését. Ezt az ígéretünket is teljesítettük. A Mázsa teret 2005-ben az akkori, MSZP vezette önkormányzat eladta. Az új tulajdonos terveiből semmi nem valósult meg, a terület hosszú évek óta az enyészeté. Dr. György István kormánymegbízott és Révész Máriusz kormánybiztos urakkal együttműködésben évek óta dolgozunk a terület helyzetének rendezéséért. Bár még hosszabb ideig nem lesznek látható jelei a változásnak, azonban e nélkül nem gondolkodhatnánk kerületünk “kapujának" további sorsáról. Az első lépést, ami minden továbbinak az alapja, ezzel megtettük."

Forrás: Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

2016. november 22., kedd 17:46
Bővebben...

Az Origo.hu által elkészített beruházási ranglistán a legjobban teljesítő budapesti kerület Kőbánya lett! Az október végén megjelent összegzés szerint a rendszerváltást követő évtizedek után ugyanis itt történik a legtöbb fejlesztés, nagyon látványosak a változások. 

A portál ezt követően riportot készített Kovács Róberttel, Kőbánya polgármesterével, aki elmondta, hogy a kerület saját forrásból évente 2,5-3 milliárd forintot tud fejlesztésre fordítani, aminek következtében Kőbánya már nem külváros, hanem Budapest - rengeteg lehetőséggel rendelkező - mértani középpontjává vált. A polgármester a riportban számot ad azokról a megvalósított, valamint tervezett beruházásokról, amelyek lendületben tartják Kőbányát. 

A beszélgetésből megtudhatjuk azt is, a polgármester jól ismeri és szereti a kerületet. Napi kapcsolatban van az itt élőkkel, akikkel bárhol szívesen beszélget, ismeri, hogy milyen problémáik vannak, mi a fontos számukra, és mi nem.

Az Origo riportja teljes terjedelmében EZEN a linken érhető el.

Kovács Róbert átadja a teljesen újjáépített Manóvár Bölcsődét és Rece-fice Óvodát, a kép forráa: Kovács Róbert Facebook oldala

Forrás: Origo.hu

2016. november 22., kedd 17:11
Bővebben...

Édua Infomédia

Top Desktop version