Kaszab hivatalában 2005-ben tartott házkutatást az ügyészség. A nyomozók a kerületben végzett önkormányzati támogatással finanszírozott épület-felújítások papírjait vitték magukkal. Kiderült, hogy 2000-ben számos nagyobb értékű munkával ugyanazokat a cégeket bízta meg a vagyonkezelő. A pályáztatás felügyeletét végző Holló Levente azt vallotta, hogy a két vállalkozást Kaszab közbenjárására választották ki. A nyomozás során arra is fényderült, hogy a szerződtetett vállalkozások több helyen túlszámláztak, és több millió forintot továbbutaltak Kaszab kft.-jének.
A kőbányai szocialista 2007-ben tárgyalás nélküli eljárás lefolytatását kérte a bíróságtól. Kaszab abban a reményben, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kap, és a sajtónyilvánosságtól is megkíméli magát, beismerő, egyben megbánó vallomást tett. A nyomozás során tagadta, hogy tudott volna a cégekről, a bíróságon azonban még azt is elismerte, hogy 4,4 milliós kárt okozott a túlszámlázó vállalkozók protezsálásával.
A MSZP-s politikus ügyvédje felülvizsgálati indítványt nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz, amely tavaly nyáron hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Ítélőtáblát. Az indoklás szerint Kaszabék nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a tárgyalás nélküli eljárásban nem kaphat felfüggesztettet. Az Ítélőtábla a megújított másodfokon viszont a 2007-es elsőfokú bíróság ítéletét helyezte hatályon kívül, mert kiderült, hogy bíró közeli rokona volt a vizsgálat során közreműködő egyik ügyvédnek.
Az ügy tárgyalása hétfőn kezdődött újra az elejétől. A Budai Központi Kerületi Bíróságon Kaszab Csaba nem tett új vallomást, és a 2007-es beismerő vallomását is visszavonta.
Forrás: Index.hu