Kőbányai Közösségi Hírlap

Édes hagyománnyá vált Kőbánya legfinomabb süteményének versenye

Rate this item
(2 votes)

A Kőbányai Önkormányzat idén is meghirdette Kőbánya legfinomabb süteményének pályázatát. A versenyen minden kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjas személy indulhatott, aki nem foglalkozik hivatásszerűen a sütéssel és kedvet érzett kreativitása, cukrásztudása megcsillogtatásához.

A farsangi mulatsággal egybekötött eseményre teljesen megtelt a KÖSZI színházterme. A látogatókat D. Kovács Róbert Antal polgármester, a verseny ötletadója és fő támogatója köszöntötte, majd látványos görög műsor szórakoztatta a közönséget. A szakmai zsűri értékelése szerint a kőbányai versenyzők minden eddiginél több és különlegesebb süteménnyel érkeztek, olyanokkal is, amelyek a cukrászdában is megállnák a helyüket. A 25 süti közül végül Csubák Györgyné Banános tekercse végzett az első helyen.


"Az Idősügyi Tanács ülésein sorra születnek a jobbnál jobb ötletek, hogyan tudnánk a szépkorúakat megmozgatni, hogyan tudnánk tettre serkenteni őket" - nyilatkozta a TV10 riporterének Decsi Margit, az Idősügyi Tanács Kulturális és Oktatási Bizottságának vezetője. Az októberben megrendezett Senior Tízkarikás Játékok keretében sportosabb megmérettetéseken vehettek részt, legutóbb pedig süteménykészítésben mérhették össze kreativitásukat.

A TV10 összefoglaló videója az eseményről a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás és képek: D. Kovács Róbert Antal Facebook oldala, Kőbányai Hírek Facebook oldala, centrumtv.hu

Last modified on Wednesday, 20 February 2019 08:38

Media

Édua Infomédia

Top Desktop version