Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbányai gyermekvédő elismerése

Rate this item
(1 Vote)

A Szociális Munka Napja alkalmából adtak át kitüntetéseket az Uránia Nemzeti Filmszínházban, november 8-án. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ünnepi köszöntőjében beszélt arról, hogy a szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre. A szociálpolitika legfontosabb eredményének a szemléletváltozást nevezte és azt, hogy már nem a kilátástalanság, a perspektívanélküliség jellemzi a szociális munkát, mint korábban. A miniszter az ünnepségen - amelyen a gyermekvédelmi törvény elfogadásáról is megemlékeztek annak 20. évfordulója alkalmából - szakmai díjakat adott át. A kormány nevében megköszönte a szociális szakmában dolgozó "emberséges emberek" munkáját, akik mindenkinek, köztük a legelesettebbeknek is esélyt és lehetőséget akarnak adni arra, hogy minél teljesebb értékű életük legyen.

Az ünnepségen a Kőbányai Önkormányzat intézményének, a Bárka Gyermekek Átmeneti Otthonának vezetője, Mihály Blanka részesült elismerő oklevélben.

 

 Forrás: Kőbánya.hu

Last modified on Tuesday, 21 November 2017 11:11

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Már állnak a házak
Épül és szépül
Dolgozik a daru
Építési terv
Még nincs kész
Épül a lego-ház
Folyik az építkezés
Minden a helyére kerül
Épül a Mély tó

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia