Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Új kosárlabda csarnok épül a Harmat Általános Iskolában

Rate this item
(1 Vote)

A tervek szerint jövő őszre épül fel a Harmat Általános Iskola területén Kőbánya új kosárlabda csarnoka. A 610 milliós beruházás megvalósításához szükséges önrészt a Kőbányai Önkormányzat biztosította.

Akár országos versenyeknek, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési tevékenységének, valamint testnevelés óráknak is helyet ad majd a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok, amelynek alapkövét Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és dr. György István, Budapest főváros kormánymegbízottja tették le, Radványi Gábor alpolgármesterrel, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Az összesen 610 millió forintba kerülő beruházás a Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködésben épül, önrészét, mintegy 200 millió forintot a Kőbányai Önkormányzat állja, a fejlesztés 70 százalékát pedig TAO-támogatásból fedezik. 

 

A Harmat Általános Iskola területén megépülő új sportlétesítmény külön is megközelíthető lesz. A csarnokban a kosárlabdapálya méretű küzdőtér mellett helyet kap négy, egyenként húsz fős öltöző, két, két-két fő számára elegendő mozgássérült öltöző, két edzői öltöző (valamennyi mosdóval és zuhanyzóval), továbbá egy szertár, egy orvosi szoba, valamint egy közösségi szoba, ahol akár tanulhatnak, leckét is írhatnak a gyerekek. Az akadálymentes csarnok alkalmas lesz akár országos szintű versenyek lebonyolítására is. 

A kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a hazai kosárlabda-utánpótlás egyik erős bázisává nőtte ki magát az utóbbi években. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2014-ben a Kada Mihály Általános Iskola területén, 538 millió forintból új kosárlabdacsarnok létesült, szintén TAO-pénzből és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával. A kosárlabdázó gyerekek száma az elmúlt években a duplájára nőtt a kerületben – már több mint 400 igazolt játékos sportol itt –, de az akadémia középtávon már a környező kerületekben, illetve az agglomerációban élő fiatalokkal is számol, hogy olyan, akár nemzetközi szinten is sikeres kosarasokat neveljen, akik motiváltak és szeretik ezt a játékot. A most épülő létesítmény, a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok újabb lökést adhat ezen tervek megvalósításához.

 

Dr. György István kormánymegbízott a Facebook oldalán a következő bejegyzésben emlékezett meg az eseményről: "Letettük a Darázsfészek Kosárlabdacsarnok alapkövét a Harmat Általános Iskolában, amely újabb ékes példája annak, hogy összefogva megvalósíthatóak az álmaink, hiszen ez Kőbánya második kosárlabda létesítménye lesz. Köszönöm Kovács Róbert polgármester úr, a kőbányai Önkormányzat, Hajdu Péter és a Zsíros Akadémia, Budapest Főváros, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, Varga Ildikó igazgató asszony és a Harmat iskola munkáját. Sok sikert és további jó munkát kívánok a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiának a várhatóan az sport utánpótlásban végzett jelentős munkájához."

Kovács Róbert polgármester szintén örömmel adott hírt a közösségi oldalán a kerület legújabb beruházásáról: "Új kosárlabda csarnokot építünk a Harmat Általános Iskolában! Az alapkövét ma tettük le dr. György István kormánymegbízott úrral, Radványi Gábor alpolgármester kollégámmal, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Várva várt beruházás kezdődik el kerületünk egyik legnagyobb iskolájában. Kőbánya tovább fejlődik!"

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István kormánymegbízott Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Last modified on Monday, 30 October 2017 12:52

Hírek

Régi képek, emlékek

Elkészült a lakótelep
Régi újhegyi kép
A Gergely-bánya
Régi kép
Építik a tavat
Zajlik az éptkezés
Még nincs kész
Áll a szobor
Látkép
Már állnak a házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia