Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Előállítottak egy korábbi kőbányai országgyűlési képviselőjelöltet

Rate this item
(1 Vote)

A Fővárosi Főügyészség megerősítette a 444.hu információját, miszerint a rendőrség június 14-én a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elfogta az Izraelből hazaérkező korábbi kőbányai országgyűlési képviselőjelöltet, dr. Dániel Pétert. A férfit ezután a Budapest Környéki Törvényszéken állították elő, majd a Budapesti Nyomozó Ügyészségen hamis vád miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ezután szabadon távozott. Dr. Dániel Péter a gyanúsítás ellen panaszt tett. 

Elfogatóparancsot a bíróság azért adta ki Dr. Dániel Péter ügyvéd ellen, mert Wittner Máriát gyalázta. Dr. Dániel Péter akkori állításait azonban tételesen cáfolta Eörsi László történész, aki kifejtette, hogy az a fénykép, amely alapján Dániel Péter a kijelentéseit tette, nem Wittner Máriát ábrázolja. Wittner azért sem szerepelhet a képen, mert a felvétel készítésének időpontjában éppen Kőbányán(!) volt tagja annak a csapatnak, amely sikerrel ostromolta meg a kerületi rendőrkapitányságot.

Az ügyben indult per kezdetén Dániel Péter azt hangoztatta, hogy az eljárást üldöztetésnek tekinti. Ezt követően a tárgyalásokon nem jelent meg, majd Izraelbe költözött, így a bíróság kiadta ellene az elfogatóparancsot. 

Dániel Péter Kőbányán indult az MSZDP színeiben képviselőjelöltjeként a 2010-es országgyűlési választáson. Az alaptörvény elleni akcióiról és a Horthy-szobor megrongálásáról ismertté vált jogász közéleti tevékenysége nem nyerte el pártja tetszését, amely 2010 augusztusában elhatárolódott tőle. Az MSZDP vezetése Dániel Péter politikai szerepvállalását méltatlannak találta egy 120 éves demokratikus párt hagyományaihoz.

Forrás: 444.hu, 24.hu, Index, MTI, Kőbánya.info

Last modified on Sunday, 18 June 2017 17:06

Hírek

Régi képek, emlékek

Részből egész
Épül a lakótelep
Épül a Mély tó
Az iskola
Régi kép
Régi újhegyi kép
A Gergely-bánya
Építik a tavat
A Mély tó
Látkép

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia