Kőbányai Közösségi Hírlap

Díszdiplomás pedagógusok és a Kőbánya számít rád program nyerteseinek köszöntése

Rate this item
(2 votes)

A Kőbányai Önkormányzat születésüktől fogva támogatja a kerületben élő gyermekeket. A születési támogatás, az óvodai és iskolai kedvezmények sorát idéntől iskolakezdési támogatás egészíti ki, valamint az egyetemi felkészülést és tanulmányokat is segíti az önkormányzat. A támogatások sorába jól illeszkedik a országosan is különlegesnek mondható „Kőbánya számít rád” pályázat, amelynek nemrég tartották az ünnepélyes „eredményhirdetését”. 

 

Két generáció találkozott azon az ünnepi rendezvényen, amelyen a tudás, annak régi birtokosai és fiatal befogadói voltak a főszereplők. A Kőbányai Önkormányzat a sok évtizedet tanító díszdiplomás pedagógusokat és a „Kőbánya számít rád” program nyertes tanulóit köszöntötte.

Kovács Róbert polgármester személyes emlékekkel kezdte köszöntőjét: ő éppen 30 esztendeje lépett be tanárként a Bem József Általános Iskola kapuján és akkor még együtt taníthatott azokkal a pedagógusokkal, akiket most arany, vagy gyémántdiplomával köszöntött. „Jó dolog látni, hogy sok szépkorú pedagógus eljött és ez is bizonyítja, hogy aki ezt a hivatást műveli, soha nem szakad el a közélettől, a gyerekektől.” – jegyezte meg Kovács Róbert.

 

A kerület pedagógusait és ifjú reménységeit köszöntő ünnepségen a Kőbánya.hu portál megtudta: a fővárosban nincs még egy kerület, amely ennyi szolgáltatással segítené a nyugdíjasokat és ennyi féle támogatással ösztönözné a jövő nemzedékét.

A „Kőbánya számít rád” tanulmányi ösztöndíjra azok a kerületben lakó általános- és középiskolás diákok pályázhatnak, akik az átlagosnál nehezebb körülmények között tanulnak, ám ennek ellenére az átlagosnál jobb eredményt érnek el. Vagyis jól tanuló, vagy a korábbi eredményeiket fokozatosan javító iskolásokról van szó, akik havonta 5-10 ezer forintot kapnak a Kőbányai Önkormányzattól. Idén hatvan iskolás nyert a pályázaton.

 

Díszdiplomás pedagógusok:

Aranydiplomások (50 éve kaptak tanári diplomát): Balázs Lászlóné, Németh Ferenc. Gyémántdiplomások: (60 éve kaptak tanári diplomát): Balogh Imréné, Benkovich Béláné, Fehér Péterné, Guttmann Károlyné, Hegedűs Lászlóné, Kelemen Zsigmondné, Nagy Lászlóné, Németh Ferencné, Schmidt Lászlóné, dr. Soproni Vilmosné, Szabadkai Pálné, Tömör Károlyné, Zsíros-Szabó Lászlóné. Vasdiplomás (65 éve kapott tanári diplomát): Simon Lajosné. Rubindiplomás (70 éve kapott tanári diplomát): Bácskai Győzőné. Platinadiplomás (75 éve kapott tanári diplomát): Merley Ferencné.

Kőbánya számít Rád tanulmányi ösztöndíj pályázat támogatottjai:

Általános iskolai tanulók: Kurucz Petra, Ispány Vivien, Szinovál István, Miller Viktória, Orbán Mihály, Unger Aliz Júlia, Andó András, Péntek Judit, Bajkai Boglárka, Varga Nikolett, Molnár Dávid, Héjja Dávid, Xiong Dávid Li, Gyenge Liliána, Horváth Zsolt, Turi-Kovács Maja, Gönczi  Nagy Gergely, Gulyás Gergő, Tyahor Richárd, Püspöki Lotti, Keszei Korina, Rédei Vivien, Makarész Martina, Gulyás Petra Zsófia, Heveli Ervin, Pável Dominika, Gyenge Dominik, Moldován Rebeka, Kiss Károly, Magyari Dominik, Gálicz Barbara Mercédesz, Balassa Alexandra, Rácz Jonatán, Kiss Domonkos Keve, Szűcs Imola, Tóth Terézia, Bahurek Balázs

Középiskolai tanulók: Medve Julietta, Bahurek Enikő, Dudás Klaudia, Lévay Leona, Unger Judit Adél, Szabó Cintia Brigitta, Farkas Veronika Sára, Fehér László, Tapody Vanessza, Medve Renáta Virginia, Fejes Vivien, Molnár István Dávid, Illés Attila György, Kolatsek Richárd, Baráth Gergő Ferenc, Lévay Dániel, Aranyosi Bernadett, Tóth Péter Richárd, Csáky Dorottya, Csorvási Márton Ferenc, Pataki Klaudia Bernadett, Balázs Botond Zoltán, Sztojka Alex

A cikkhez kapcsolódó kisfilm EZEN a linken tekinthető meg!

Forrás, szerző és képek: Kőbánya.hu

Last modified on Sunday, 26 October 2014 15:40

Édua Infomédia

Top Desktop version