Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Csillapították a Gyakorló utca forgalmát

Rate this item
(3 votes)

Tovább enyhülhet a Gyakorló utcai lakótelepen átvezető út forgalmi terhelése azáltal, hogy dr. György István országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes, és dr. Pap Sándor, Kőbánya alpolgármestere kezdeményezésére a teljes útszakaszon 40 km/órás korlátozott sebességű övezetet jelöltek ki, és a gyalogátkelő-helyekre is látványos, figyelemfelkeltő táblákkal hívják fel az autósok figyelmét. Ez újabb lépés azután, hogy tavaly óta csak a menetrend szerint erre közlekedő autóbuszok hajthatnak be az utcába, a Kőbányai önkormányzat pedig az itt élők parkolási gondjaira talált megoldást.

A közelmúltban dr. György Istvánhoz és dr. Pap Sándorhoz, a körzet önkormányzati képviselőjéhez is egyre több panasz érkezett amiatt, hogy a sűrűn beépített lakótelepen átvezető utat a személygépkocsival közlekedők mellett a helyközi autóbuszok is használják arra, hogy elkerüljék a forgalmas Keresztúri utat, ami jelentős zaj- és környezeti terhelést okozott az itt élők számára. Dr. György István kérésére tavaly óta már csak a menetrend szerint erre közlekedő autóbuszok használhatják a Gyakorló utcát, a Volán buszok már nem kerülhetnek erre. A személygépkocsi-forgalom csillapítására pedig a Budapesti Közlekedési Központ szakemberei a lehetőségeket megvizsgálva a 40 km/órás korlátozott sebességű övezet kijelölését tartották a leghatásosabb és leggyorsabb megoldásnak.

Dr. György István országgyűlési képviselő és dr. Pap Sándor alpolgármester is jelen voltak az újfajta, látványos útburkolati jel felfestésekor

Március közepén ki is helyezték a táblákat, és felfestették a látványos útburkolati jeleket, amelyek a sebességkorlátozásra figyelmeztetik az autósokat. A gyalogosok biztonságos közlekedését három gyalogos átkelőhely előtt, mindkét irányból szintén feltűnő „Gyalogosátkelés” tábla kihelyezése segíti.

Tavaly óta csak a menetrend szerinti autóbuszok hajthatnak be a Gyakorló utcába

Forrás: Dr. György István honlapja

Last modified on Sunday, 16 March 2014 17:15

Hírek

Régi képek, emlékek

Részből egész
Már állnak a házak
Épül a Mély tó
Árkok és házak
Elkészült a lakótelep
A Mély tó
Építési terv
Lakótelep a világ végén
Épül és szépül
Régi újhegyi kép

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia