Kőbányai Közösségi Hírlap

Megoldják a Gyakorló utcai parkolási gondokat

Rate this item
(4 votes)

Augusztus 21-én megkezdte működését a parkolási ügyfélszolgálat a Gépmadár utca 2-8. alatt. A Gyakorló utcai lakótelep autóval rendelkező lakóinak érdemes meglátogatni az ügyfélszolgálatot, hogy biztosítsák maguk számára az ingyenes parkolást. A Kőbánya.hu portál számolt be arról, hogy fellélegezhetnek az Örs vezér tere környékén lakó kőbányaiak, akik eddig csak komoly nehézségek árán tudtak otthonuknál parkolni a közeli bevásárlóközpont vásárlói, illetve az utcákat gerilla P+R parkolónak használó ingázók miatt. Októbertől ugyanis fizetőövezetté nyilvánította a környéket az önkormányzat képviselő-testülete – tudta meg a portál Pap Sándor alpolgármestertől.

A Kerepesi út–Fehér út–Gyakorló utca–Hatház utca által határolt területen élők számára szinte ellehetetlenült a parkolás, mivel sokan ezeket az utcákat használják parkolónak, akik a külsőbb területekről vagy az agglomerációból a belvárosba tartva az Örs vezér terén ülnek át autójukból a metróra; de a közeli bevásárlóközpont látogatói szintén előszeretettel hagyják itt járművüket, hogy megspórolják a parkolási díjat. „Azt szeretnénk, ha az itt lakók gond nélkül tudnának parkolni az utcán, ezért a többiek számára fizetőparkolást vezet be az önkormányzat” – mondta Pap Sándor. Az alpolgármester – aki egyben a körzet egyéni önkormányzati képviselője – azt is elárulta, hogy az övezetben lakók háztartásonként egy ingyenes várakozási engedélyt igényelhetnek augusztus 21-től a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Gépmadár utca 2–8. szám alatti ügyfélszolgálati irodájában.

Rendezett közterületek

A szabályozott parkolás elősegítése, a zöldfelületeken való parkolás visszaszorítása szintén az önkormányzat céljai között szerepel, erre a célra 15 millió forintot különítettek el. Ha rendezettek a közterületek, akkor az itt élők, dolgozók is sokkal jobban érzik magukat, ezért járda- és gyalogút-felújításokat, az Erdősi utcában új útburkolat fektetését, a leromlott állapotú reklámtáblák eltávolítását, illetve a veszélyes játszóterek rendbehozatalát tervezi az önkormányzat a területen – hangsúlyozta a városvezető, majd hozzátette, a kerületben több olyan helyen is hasonló módon oldanák meg a lakók parkolási problémáit, ahol mára kritikussá vált a helyzet.

Parkolási rend a Kerepesi út–Fehér út–Gyakorló utca–Hatház utca által határolt területen:

Az itt élők számára lakásonként egy személygépkocsinak ingyenes.
Fizetési időszak: 8.00–18.00
Parkolási díj: 175 Ft/óra

A hozzájárulások és a parkolásokkal kapcsolatos ügyek intézése 2013. augusztus 21-től: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodája, Bp. X., Gépmadár u. 2–8.

Parkolóóra

Új P+R parkolóhelyek az M2 metrónál

A tervek szerint bővíti a főváros az Örs vezér téri és a Pillangó utcai metrómegállóknál kialakított P+R parkolókat is – számolt be György István. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettestől tudta meg a Kőbánya.hu: a metró végállomásánál lévő 110 férőhelyes parkolót 327 férőhelyesre tervezik bővíteni, ám mint arról már korábban beszámoltunk, a telektulajdonosok közötti vita továbbra is hátráltatja a megvalósítást. Az egyeztetések folynak, a városvezető bízik benne, hogy mielőbb sikerül megállapodni a tulajdonosokkal. Ugyancsak bővülhet a Pillangó utcai parkoló, a jelenlegi 58 helyett 133 autót fogadhat majd a tervek szerint. A kialakítást várhatóan jövő tavasszal megkezdik – mondta György István.

Forrás: Kőbánya.hu, Dr. Pap Sándor

Last modified on Tuesday, 27 August 2013 14:34

Édua Infomédia

Top Desktop version