Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Közösség

Kőbánya egyik legjelentősebb műemléke a 112 éves Szent László plébániatemplom, amely épületben kiemelkedő kulturális, közösségi és hitéleti tevékenység is zajlik. Többek között ezért is volt fontos a kerület életében annak az új biztonsági- és webkamera, illetve kivetítő-rendszernek a kiépítése, amely fejlesztést március 21-én adták át ünnepélyes körülmények között. A vállalkozói támogatásból megvalósított beruházás során egyrészt webkamerákat telepítettek a Szent László templomra és az épületbe, hogy a világ minden tájáról meg lehessen tekinteni a templomtoronyból látható panorámát, valamint követni lehessen a templomban zajló eseményeket. Másrészt elkészült a templomi kivetítőrendszer, amely a híveket hivatott segíteni a szertartások során.

 

Kovács Róbert polgármester köszöntője

Az eseményen Balogh Attila atya plébániai kormányzó és Kovács Róbert polgármester köszöntötte a megjelenteket. A polgármester elmondta, hogy ismét a kerületi emberek összefogása volt az, amely eredményeként megvalósulhatott ez a fejlesztés. Bízik benne, hogy a vetített képek sokakhoz fognak eljutni az interneten, és sok embernek okoznak majd örömet. A polgármester köszöntötte azt a látogatót, aki tavaly augusztus 1-je óta a 10 000-ként lépett be a templomba. Augusztus elseje emlékezetes nap a templom életében, hiszen - az Önkormányzat támogatásának köszönhetően - ekkortól vált lehetővé, hogy a templom minden nap nyitva tarthasson. A látogatót Kovács Róbert megajándékozta az alkalomból.

A tízezredik látogató köszöntése

Az eseményen megtudhattuk még, hogy máris érezhető változást hozott a kivetítő a templom életébe. Az új eszköz beüzemelése óta óta zeng a templom a szent misék alatt: a hívek könnyebben tudják követni a kivetítőn megjelenített ének-szövegeket, így hangosabban és lelkesebben éneklik azokat.

 

Balogh Attila atya bemutatja a belső kamerát, illetve az üzembe helyezett kivetítő

Friday, 30 March 2012 09:52
Published in Közösség
Written by
Read more...

Március 29-én, most csütörtökön 18 órától Rosta Gábor író, főiskolai tanár tart előadást Újhegyen "A városi tanya" címmel.

Tartalom:

Modern városi kertek.
A közösségi kertek története, külföldi példák.
Szemléletváltás a városi életben.
Új életstratégiák.
Fogyasztási szokásaink megváltoztatása.
Váltás a felelőtlen, környezetpusztító technológiákról.
Hogyan igazíthatjuk életünket -pár egyszerű alapelv mentén-  a természet rendjéhez?
Budapesti tervek, lehetőségek és megvalósításuk.
Az "Első Kis-Pesti Kert" Kispesten.

Referencia: www.avarositanya.hu

Előadás helyszíne: Széchenyi István Általános Iskola, 1108 Budapest, Újhegyi sétány 1-3.

Kőbányai Szabad Magyar Emberek Közössége


Thursday, 29 March 2012 10:29
Published in Közösség
Written by
Read more...

Meghívó a Szomszédsági Tanács alakuló ülésére! - „A kőbányai Kis-Pongrác lakótelep szociális célú városrehabilitációja” 

A Kőbányai Önkormányzat által közel 1,2 Mrd Ft összköltségvetéssel megvalósítandó Kis-Pongrác szociális városrehabilitációs projekt keretében intenzív közösségfejlesztő tevékenységet és közösségi önszervező képességet erősítő feladatok is megvalósítását tervezzük. Ennek egyik fontos állomása lesz a Kis-Pongrác lakótelep ügyeivel foglalkozó Szomszédsági Tanács megalakítása.

A Szomszédsági Tanács feladata sokrétű. Kiterjed a negyed lakóinak tájékoztatására, a közösség egészét, vagy annak egy részét érintő problémák megvitatására. Jelzéseket juttathat el az önkormányzathoz, vagy más hivatalos szervekhez, így képviselve tagjait. Igen fontos szerepe van a rehabilitációs programok kommunikálásában, megismertetésében, illetve a helyiek e programokba való bevonásában, létrejötte és működése lehetővé teszi a közösségek helyi érdekképviseletét és társadalmi részvételét a negyed szociális rehabilitációjában.

A Tanács feladatot kap a lakótelepi közösségi események (rendezvények, kulturális események, lakossági találkozók) szervezésében, lebonyolításában, rendszeres közösségi összejöveteleket szervez.

Kérem, fogadja el meghívásunkat a Szomszédsági Tanács első, alakuló összejövetelére!

A Szomszédsági Tanács első, alakuló időpontja és helye: 2012. március 29. (csütörtök) 17.00, Kőbányai BÁRKA Szociális és Gyermekjóléti Központ, Idősek Klubja (1101 Bp. Salgótarjáni út 47.)


Thursday, 29 March 2012 10:57
Published in Közösség
Written by
Read more...

A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének honlapja számolt be arról, hogy az Utcafront Bánya utcai Szállójának lakói szokatlan felajánlást tettek. Elvállalták, hogy összegyűjtik a szomszédos vasúti töltésen a szemetet, amihez csak eszközöket és mellényeket kértek. A vállalást tettek követték, és a szálló lakói lelkiismeretesen összeszedték a környéket elcsúfító szemetet. Az Utcafront részleg a maga és a környék lakóinak nevében megköszönte az elvégzett munkát.


Wednesday, 21 March 2012 09:48
Published in Közösség
Written by
Read more...

A tavalyi sikerre való tekintettel a Főkert Zrt. idén is megrendezi Miénk a park! elnevezésű környezetszépítő rendezvényét március 31-én 10 órától a Népligetben. Az eseménnyel azt szeretnék hangsúlyozni, hogy közösen könnyebb rendben tartani a zöld területeket. A kezdeményezést a főváros vezetése is fontosnak tartja, ezért Dr. György István Kőbánya országgyűlési képviselője, valamint a fővárosi közműcégek vezetői és dolgozói is részt vesznek a rendezvényen. Várjuk Önöket is szeretettel!

Kattintson a képre a nagyobb méretért!

Wednesday, 21 March 2012 09:23
Published in Közösség
Written by
Read more...

Vajon mi az oka, ha egy pékségben már kora reggel, de legkésőbb délelőttre elfogy az áru? A Cserkesz pékség mintaboltjában délelőtt tíz óra után már sokszor üresen árválkodnak a reggel roskadásig megrakott polcok. Addigra már eltűnnek a boltból a finomabbnál finomabb péksütemények, a kenyerek; köztük a pékség különlegességének számító Napkenyér is. S otthon még egy kellemes meglepetés várja a vásárlót: az itt vásárolt kenyér még másnap is jóízű, nem morzsálódik, nemcsak aznapra őrzi meg kenyér formáját.

A pékség ezen kívül egy másik sajátossággal is rendelkezik: fenntartója az Emberbarát Alapítvány, mely alkohol- és szenvedélybetegeknek, drogfüggőknek nyújt hosszútávú, komplex kezelést. Ennek a kezelésnek része a munkaterápia is: különböző képzési lehetőségeket nyújtanak a terápiában résztvevőknek, majd biztosítják számukra a védett foglalkoztatást is. A folyamat egyik „gyümölcse” ez a pékség is: termékeiket egyébként nemcsak a Cserkesz utcai pékségben lehet megvásárolni, megrendelésre máshova is szállítanak péksüteményekből.

Az Alapítványról, a pékségről, (s a szintén alapítványi tevékenység keretében működő asztalosműhelyről) itt lehet többet megtudni:
Emberbarát Alapítvány
1105 Budapest, Cserkesz utca 7-9.
Tel.: (36 1) 431 97 92
Fax: (36 1) 431 97 96
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
www.emberbarat.hu

Cserkesz pékség
1105 Budapest, Cserkesz utca 11.
Tel.: (06 1) 262-9980, 06-30- 986-7750

Tuesday, 20 March 2012 20:07
Published in Közösség
Written by
Read more...

Március 31-én ismét megrendezik a "Miénk a park!" elnevezésű közösségi akciót a Népligetben, amely során lombgyűjtésre, szemétszedésre és árvácskaültetésre invitálják az érdeklődőket. 

Kattintson a plakátra a nagyobb méretért!

Tavaly több száz önkéntes vett részt a tavaszváró önkéntes takarításon és cserjeültetésen. A Főkert vezérigazgatója szerint akkor többhétnyi munkát végeztek el a közterületek szépségéért tenni vágyók. Ismételjük meg a sikert!

 

Sunday, 11 March 2012 15:27
Published in Közösség
Written by
Read more...
A Föld iránti elkötelezettség jegyében még aktívabb részvételt kér a Föld órája globális környezetvédő mozgalom ez évi eseménysorozatában a WWF, az akció főszervezője.

Változtasd meg a világot, amelyben élsz! – szólít fel a WWF, a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, amely idén 6. alkalommal rendezi meg a történelem legnagyobb környezetvédelmi eseménysorozatát, a Föld óráját.

Városok és települések, intézmények és lakások sötétülnek el március 31-én, hogy ezzel jelezzék, figyelnek a bolygó állapotára. A klímaváltozás elleni küzdelem szimbólumává vált akció 2007-ben indult egyetlen város részvételével, Sydney mellé azóta több mint ötezer település csatlakozott. 2011-ben már 5251 városban 1,8 milliárd ember vett részt a kezdeményezésben.

A WWF felhívására hírességek, vállalatok, politikusok százai tettek már vállalást, ezek a világ legnagyobb videomegosztóján, a youtube.com/earthhour oldalon tekinthetők meg. A WWF Föld órája társalapítója, Andy Ridley cápákkal fog úszkálni, a Fidzsi-szigetek elnöke, Ratu Epeli Nailatikau 71 éves létére 30 kilométert fog gyalogolni.

A vállalásokat meg lehet osztani a Facebookon, a Twitteren és a Google-on keresztül is. Az ígértek a lehető legegyszerűbb dolgok is lehetnek: szelektív szemétgyűjtés, energiatakarékos izzók használata, vagy online ügyintézés papíralapú helyett - olvasható a szervezők közleményében.

Forrás: MTI


Thursday, 01 March 2012 13:23
Published in Közösség
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Építik a tavat
Dolgos kezek
Épül és szépül
Dolgozik a daru
Árkok és házak
Folyik az építkezés
Részből egész
Zajlik a munka
Lakótelep a világ végén

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia