Kőbányai Közösségi Hírlap

A Fővárosi Önkormányzat fontos célkitűzése a város zöldítése, a zöldfelületek növelése.

A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése által 2021-ben elfogadott Radó Dezső Terv (Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterv) partnerségi programjai között szerepelteti udvarzöldítési pályázat kiírásának célját a lakossággal való együttműködés, a környezeti szemléletformálás jegyében.

A nagyfokú beépítettség miatt a lakóházak belső udvarainak zöldfelületi és rekreációs szerepe felértékelődik. A historikus, belvárosi városszövetben ezek a sokszor elhagyatott, alulhasznosított, kihasználatlan belső udvarok adnak egyedül lehetőséget a zöldfelületi fejlesztésre, kondicionáló és szabadtéri rekreációs lehetőséget nyújtó zöld terek kialakítására, a közösségi életre. Ezt a lehetőséget számos európai nagyváros mellett Budapest is felismerte, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel, a 2020-as évi után újra 

ÉGIG ÉRŐ FŰ címmel udvarzöldítési pályázatot hirdet 

társasházak, lakásszövetkezetek számára a belső udvarok zöldítésére. A rendelkezésre álló támogatási keretösszeg: bruttó 30 000 000 Ft, amelyből 800.000- akár 2.000.000 Ft vissza nem térítendő pénzbeli támogatást is elnyerhetnek a pályázók.

A támogatás belső udvarok felújítási- és megújítási munkáira, a szükséges műszaki vizsgálatok, tervezési munkák, növényzet telepítése, földmunkák, alapanyagok, köztéri elemek készítésére, kész bútorok beszerzésére, kerti szerszámok beszerzésére, bérlésére, növényorvosi, favédelmi munkák elvégzésére nyerhető el. A beérkezett pályázatok szakmai bírálata alapján, a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg erejéig a fővárosi önkormányzat támogatási szerződést köt a nyertes társasházakkal, lakásszövetkezetekkel. A bírálati szempontokat és a pályázat lebonyolítás részleteit az alábbi linken elérhető pályázati kiírás tartalmazza. 

Pályázati dokumentációt kizárólag e-mailben, az This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják a pályázati kiírásban foglaltak szerint. Az email tárgyában tüntessék fel: A társasház nevét, pontos címét és hogy „ÉÉF pályázat 2021-22"

Az e-mail szövegében kérik, sorolják fel tételesen a benyújtásra került mellékleteket. A pályázat beérkezését e-mailben igazoljuk vissza .

A pályázatok benyújtási határideje 2022. március 3. 

Pályázati kiírás

Adatlap (pályázati kiírás 1.sz melléklet)

Alapadatok (pályázati kiírás 3.sz. melléklet)

Költségbecslés (pályázati kiírás 4. sz. melléklet)

Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törtvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról. vagy hiányáról

Forrás és további információ: budapest.hu

 

 

 

Saturday, 18 December 2021 12:12

Használt sütőolajgyűjtés a KÖSZI-ben

A háztartásokban keletkező hulladékok szelektív gyűjtése egyre elterjedtebb. A műanyag, papír és fémhulladék után igény mutatkozik a háztartási sütőolaj elkülönített gyűjtésére is. A legtöbben a használt sütőolajat a lefolyóba, WC-be, vagy akár a földre öntik, netán a kommunális hulladék között végzi, ezzel károsítva környezetünket.

Mit tegyünk a használt sütőolajjal?

Öntsük vissza ugyanabba az olajos flakonba, amelyben megvásároltuk és adjuk le a legközelebbi gyűjtőponton.

Mostantól a KÖSZI-ben is lehetőség van a használt sütőolaj leadására. Hétköznapokon 9-18 óra között vihetik be a flakonokat a központba (1105 Budapest, Előd utca 1.).

Védjük környezetünket! A használt sütőolaj ráadásul 100 százalékban újrahasznosítható, amennyiben összegyűjtjük: 90 százalékából biodízel, 10 százalékából a biogáz képződik.

Forrás: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Published in Aktuális
Thursday, 04 November 2021 10:23

Adománygyűjtési akció

A Kőbányai Önkormányzat, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és a Kőrösi Kulturális Központ Kőbányáról szeretettel címmel ünnepi adománygyűjtő akciót hirdet a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthonok részére 2021. december 5-éig.


Szívesen fogadnak jó állapotú, használható

- játékot és könyvet
- ruhákat
- tartós élelmiszert, édességet,
- kozmetikumokat, tisztálkodási szereket.

Az adományokat a Kőrösi Kulturális Központban (1102 Budapest, Szent László tér 7-14.) lehet leadni hétfőtől péntekig 15-18 óráig. Kérjük, az adományokon tüntessék fel a korosztályt, illetve a nemet!

Információ: Földényi Krisztina, +36703319909
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Töltsünk meg egy kamiont szeretettel!

Várják szeretetteljes felajánlásaikat!

Forrás: korosi.org

Published in Aktuális
Tuesday, 02 November 2021 12:06

Háztartási sütőolaj-gyűjtő program

Published in Ajánlat
Wednesday, 20 October 2021 11:55

Tervezett forgalmiirány-változás

Tervezett forgalmiirány-változás a Kőrösi Csoma Sándor út, Kolozsvári utca, Korponai utca és Állomás utca által határolt területen

Az elmúlt időszakban sor került a Budapest X. kerület, Kőrösi Csoma Sándor út, Kolozsvári utca, Korponai utca és Állomás utca által határolt terület forgalomtechnikai felülvizsgálatára.

A felülvizsgálat alapján a Hölgy utca, a Füzér utca, a Halom utca, a Bánya utca és a Szent László tér belső útjai egyirányúsításáról született döntés. Ez megoldást jelent a szűk útszakaszon tapasztalható közlekedési nehézségekre úgy, hogy a várakozóhelyek száma sem csökken. A kétirányú forgalom megszüntetésével megszűnnek a kényszerű kikerülési manőverek, az ellenirányú forgalom elhaladása miatti várakozások. Az útszakaszok egyirányúsítása biztonságosabb és akadálymentesebb közlekedési lehetőséget biztosít majd.

Az Önkormányzat a tervezés során a terület adottságaira tekintettel igyekezett az egyirányú forgalmi rendet úgy kialakítani, hogy az egyes ingatlanok elérése ne járjon indokolatlanul nagy kerülővel, továbbá a várakozóhely-keresési hurkok is biztosítottak legyenek.

A forgalmi rend változását az alábbi térkép mutatja be.

A változtatások bevezetését követően a területen nyomon követik az új forgalmi rend működését és a forgalmi terhelés alakulását annak érdekében, hogy az esetlegesen szükséges további beavatkozásokra is sor kerülhessen. 

A fentiek kapcsán felmerülő, segítő szándékú észrevételeket a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen fogadják 2021. október 26-áig.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

 

Published in Közlekedés

Egymilliárd forintos, kormányzati és önkormányzati együttműködéssel megvalósult beruházással folytatódtak az egészségügyi fejlesztések Kőbányán. Elkészült a mintegy 10 ezer felnőtt és gyermek ellátására alkalmas Szárnyas utcai Tengerszem Orvosi Rendelő. A korszerű, 21. századi körülményeket biztosító új ellátóhely két régi, leromlott állapotú Üllői úti rendelőt vált ki. Az egészségügyi fejlesztéshez kapcsolódóan az önkormányzat a rendelő környezetét is rendezte.


A Szárnyas utcai különleges, kör alakú épületben kapott helyet Kőbánya új orvosi rendelője. A Tengerszemben egykor presszó, étterem, majd iskola működött, az ingatlan most egészségügyi ellátóhelyként kapott végleges funkciót.

A Kőbányai Önkormányzat 2010-ben határozott arról, hogy egy több cikluson átnyúló, tervszerű folyamat részeként az összes kerületi háziorvosi rendelőt modernizálják. Megújult a Salgótarjáni úti, a Zsivaj utcai és a Pongrác úti orvosi rendelő, de alapjaitól újjáépült a Kerepesi úti intézmény is. Az önkormányzat az egészségügyi fejlesztések mellett kiemelt figyelmet fordít az egészséges életmódra és ehhez kapcsolódóan a helyi sportolási lehetőségek bővítésére, valamint a prevencióra. Utóbbi volt a középpontban a Tengerszem Orvosi Rendelő átadásán is, Kőbánya polgármestere a megelőzés, egészségmegőrzés fontosságát emelte ki. 

 

„Az épület mögöttem kalandos sorsú. A kőbányaik szívesen emlékeznek arra, hogyan szórakoztak, táncoltak az egykori Tengerszem presszóban. A tánc és a jókedv természetesen mindig jó hatással van az egészségre, és a funkcióváltással ez kerül még inkább a középpontba. A gyógyítás mellett azonban az egészségmegőrző, prevenciós tevékenységek fontosságát is szeretnénk hangsúlyozni, ezért is szerveztünk az átadás napjára Családi Egészségnapot. A programmal kicsiket és nagyokat is az egészséges életmódra szeretnénk ösztönözni, de fontosnak tartjuk a szűrővizsgálatokon való részvételt is, amire itt is több lehetőséget is biztosítunk.”– mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester. 

 

A Tengerszem Orvosi Rendelő három blokkból áll. A földszinten kapott helyet 5 felnőtt és 5 gyermekháziorvosi rendelő, az emeleten pedig az egészséges gyerekeket ellátó részleg található a védőnőkkel, itt működik a terhesgondozás és tanácsadó szolgálat, de itt kaphatják meg például a soron következő oltásokat is a gyerekek. Az új intézmény mintegy 10 ezer felnőtt és gyermek ellátására alkalmas, általa a Gyárdűlőn és környékén élők 21. századi egészségügyi ellátáshoz juthatnak kellemes, kulturált környezetben. 

A Kőbányai Önkormányzat tavaly decemberben kezdte meg a Tengerszem Rendelő felújítási munkálatait. A beruházás 1 milliárd forintba került, a feladatra 500 millió forintos támogatást nyert el a Kőbányai Önkormányzat az Egészséges Budapest Programból és saját forrásból ugyanennyit tett hozzá. A felújítás során az épület kívül és belül is teljesen megújult, a mellette lévő közel ezer négyzetméteres park, zöldterület és a szobor teljes felújításon esett át. Az épület árkádjára biztonsági háló került, amelyre növények vannak futtatva. A park új térkövekkel, pihenő padokkal, fákkal és vízjátékkal bővült. A beruházáshoz kapcsolódóan az önkormányzat a rendelővel egy épületben lévő társasház homlokzatát és az erkély korlátokat is megújította. 

A Kőbányai Önkormányzat soron következő nagyobb egészségügyi beruházása az Újhegyi Orvosi Rendelő felújítása, amelynek előkészítése már folyamatban van. A munkálatok itt jövőre kezdődhetnek el, a rendelések ez idő alatt a Sibrik Miklós úton kialakított, egészségügyi ellátásra alkalmassá tett ideiglenes rendelőben is zavartalanul működhetnek majd.

Forrás és képek: Kőbányai Önkormányzat

Wednesday, 06 October 2021 10:36

Zöld családi nap Kőbányán

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Zöld Családi Nap Kőbányán, a Rottenbiller parkban.

A „Zöld Kőbánya – Rajtad múlik” eseménysorozat zárórendezvényén számos aktivitás mellett nagyon népszerűek voltak a ZöldEb Egyesület programjai, a Kőbányai Bringás Egyesület túrái, az Ökojátékok, de a vegán ételek is. A rendezvény keretében vehették át az igénylők az önkormányzattól kapott, ingyenes komposztáló ládákat, illetve már itt is jelentkezhettek az önkormányzat új, csapadékvíz-gyűjtő pályázatára is. A Madárbarát kert programhoz csatlakozók a madárodúkat, az idei címet elnyerők pedig a „Tiszta udvar rendes ház”, a „Tiszta, rendezett Kőbányáért” és a „Virágos Kőbányáért” elismeréseket vehették át D. Kovács Róbert Antal polgármestertől. A rajzpályázaton nyert óvodás és iskolás csoportok oklevelet kaptak.

Fotó: kobanya.hu

A nap folyamán érdekes és különleges előadásokat hallhattak az érdeklődők,  többek között a kerti- és szobanövények ápolásáról, az okos városokról, a Felsőrákosi réteken élő állatokról.

Kicsik és nagyok, családok és egyedülállók, állatartók és állatszeretők találkozhattak és érezhették jól magukat az egész napos ingyenes programon. A rendkívül színes, tartalmas, többségében interaktív lehetőségekből mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelőt. Az érdeklődők betekinthettek a környezettudatos élet, a fenntartható fejlődés, a klímavédelem kulisszái mögé. Megtapasztalhatták, hogy kis lépésekkel is sokat tehetünk a környezetvédelemért és a fenntartható fejlődésért. Zöld Kőbánya – Rajtad múlik! 


Fotó: kobanya.hu

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Saturday, 04 September 2021 12:13

Tanulj ingyen a Rocksuliban!

10-ik év Budapesten, a X. kerületben!

A kerületünkben található Rocksuli ezt a szép jubileumot egy nyereményjátékkal szeretné megünnepelni. Előző sorsolásuk után, amelynek nyertese egy félévet tanulhat náluk ingyen, most újfent lehetőség van részt venni egy nyereményjátékon, amelyben 10 fő részére sorsolnak ki 1-1 félévet, az általa választott szakon.

A Kőbányai Önkormányzatnak köszönhetően egy nagyszerű lehetőséget biztosít az iskola közösen olyan 18 éven aluliak számára, akik eddig valamilyen okból nem tudtak beiratkozni hozzájuk, de szeretnék kipróbálni magukat náluk. 

Fontos, hogy a játékban csak X. kerületi lakosok és 18. évüket be nem töltött személyek vehetnek részt. 

Ha jelentkezni szeretnél, nincs más dolgod, mint megosztani a Rocksuli Facebook oldalán található bejegyezését, majd írni nekik a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre.

A levél tárgya: Jelentkezés nyereményjátékra 

Írd bele lakcímedet, születési idődet és hogy melyik szakra szeretnél jelentkezni! 

Ezután nincs más dolgod, mint várni a sorsolásra, mely október 8-án lesz, 19 órától! A szerencsés nyertesekkel felveszik a kapcsolatot, hogy egyeztessék az órarendet.

Forrás: Rocksuli Facebook oldala

A Kőbányai Önkormányzat szeretettel várja a megemlékezni vágyókat  az aradi vértanúk tiszteletére rendezendő ünnepségére 2021. október 6-án 10 órától.

Helyszín: Új Köztemető, 1848-as sírhelyek
1108 Budapest, Kozma utca 8-10.

Beszédet mond: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere

Az Októberi levelek című műsorban a KOHÓ Kulturális és Közművelődési Egyesület színházi neveléssel és drámapedagógiával foglalkozó színjátszó műhelyének előadói (Nagy Krisztina, Üveges Anita és Danka Márta) működnek közre.

A megemlékezés koszorúzással zárul.

Forrás: kobanya.hu

 

 

 

 

Friday, 10 September 2021 10:59

Zöld Családi Nap október 3-án

Zöld Családi Nap Kőbányán! A Kőbányai Önkormányzat szeretettel várja Önöket vasárnap, október 3-án 10 és 16 óra között a Rottenbiller parkban tartandó rendezvényére.

A környezettudatos családi nap gazdag programkínálata az alábbi plakátokra kattintva olvasható: 

 

Forrás: kobanya.hu

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version