Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

2014. április 5-én, szombaton Kőbányáról indul az Isaszegi kerékpáros emléktúra Az első 200 előnevező emblémázott hátizsákot kap ajándékba a Kőbányai Önkormányzat által szervezett kerékpártúrán. A Kőbánya – Isaszeg - Kőbánya útvonalon zajló, összesen 60 km-es túrára április 4-ig lehet regisztrálni a www.kobanyabringa.hu honlapon. A nevezés ingyenes! 

Az isaszegi csata évfordulója alkalmából megrendezett, hagyományos Isaszegi kerékpáros emléktúra során rendőri és szervezői felvezetés mellett eltekerünk Kőbányáról Isaszegre, érintve a Rákos-patak partján épült bringás sétányt és Pécelt. Út közben még egy kis frissítőre is lesz idő Pécelen – itt zsíros kenyérrel, teával várják a bicikliseket. Isaszegen a csata emlékművénél megemlékezünk a Hősökről. A közös főhajtás és koszorúzás után szervezetten indulunk vissza Kőbányára. 

A túráról: A várhatóan 250-300 kerékpáros zárt csoportban halad, 15-20 km/órás sebességgel. Odafelé és visszafelé is megállunk egy 20-30 perces pihenőre. 12 évnél idősebb, rendszeresen bicikliző gyerekek számára már javasoljuk a részvételt, vagyis családi programnak sem utolsó ez a közös kerékpárzás. 

Kérjük, hogy mindenki megfelelően felkészített (szervizben ellenőrzött) kerékpárral jöjjön! Különösen javasoljuk, hogy a kerekek, gumik, fékek legyenek rendben! Fejvédő viselését javasoljuk! A kulacsban legyen víz, és a kis hátizsákba, a széldzseki mellé érdemes betenni egy-két szendvicset és egy kis édességet is. 

Ha valakiknek út közben problémája akad, akkor a szervezők segítenek, szükség esetén be lehet ülni a kísérő autók egyikébe. Az indulásnál, ha valakinek hirtelen támad technikai problémája akad a BigBike kerékpárbolt szerelői segítenek (kérjük, hogy ne itt javíttassák meg a régen elszakadt fékbowdeneket, mert erre nem lesz idő!). 

A túra biztonságos haladását a Kőbányai Rendőrkapitányság, a BRFK, és a Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság mellett a Kőbányai Wolf Polgárőrség, és az Alfa Polgárőrség is segíti. Az útvonalon a Vuelta Sportiroda és a Kőkert Kft. autói és munkatársai segítenek a rászorulóknak. 

Időrend:
- Gyülekező: 8:00 órától a Kőbányai Szabadidő Központ (KÖSZI) előtt (1105 Budapest, Előd utca 1). A Szent László templommal szemben.
- Indulás: 9:00
- Érkezés Isaszegre: várhatóan 11:30-kor
- Visszaindulás: 13:00
- Visszaérkezés Kőbányára: várhatóan 15:30-kor

Táv: 60 km (oda-vissza)

Nevezés: A túrán való részvétel ingyenes. Regisztrálni a Kőbányai Torna Club honlapján lehet: www.kobanyabringa.hu

Az első 200 előnevező ajándék hátizsákot kap!

Minden lelkes biciklist, kicsiket és nagyokat, családokat szeretettel vár a szervező Kőbányai Önkormányzat és a Kőbányai Torna Club.

Részletek a www.kobanyabringa.hu oldalon

Published in Aktuális

Két hete még havas, jeges pályán, egy hete sárban, ezen a hétvégén pedig már napsütésben, tavaszias időben szervezték meg a kőbányai BringaPark kupa soron következő futamát. A harmadik és egyben befejező futam végén Buruczki Szilárd személyében hazai győztest ünnepelhettek: Szilárd a férfi elit kategóriában egy győzelmet és két második helyet szerzett az elmúlt hetekben. De talán még nála is boldogabbak voltak azok a gyerekek és szüleik, akik ebben a gyönyörű időben eljöttek a Sportligetbe és a verseny után tekertek egyet az ősszel épült, különleges hullámpályán, vagy kipróbálták az óriás csúszdát a játszótéren.

Jól láthatóan, hétről-hétre népszerűbb lett a bringások között a BringaPark Kupa. Az utolsó futamon már nyolcvannál is többen szerepeltek az eredménylistán, de ennél is többet mond, hogy nagyon sokan nézni, szurkolni érkeztek ide a csapat- vagy, családtagoknak. Nem csalódtak, mert a kőbányai Sportliget valóban varázslatos hely: szánkódombjával, rétjeivel, fás ligetes területeivel, változatos és látványos versenyek szervezésére is alkalmas. A gyermekes családok két futam között pedig a játszótér óriáscsúszdájánál, vagy mászófalánál múlathatják az időt. De a tavaly ősszel a BringaPark első „létesítményként” megépült, 75 m hosszú pumpapályán (vagy más néven hullámpálya) is sokszor torlódás alakult ki ezen a napon – olyan sokan akarták kipróbálni.

Ahogy eddig minden alkalommal, most is 10 órakor a legkisebbek kezdtek. A gyerek versenyek megszokott forgatókönyve helyett (ahol egymástól viszonylag nagy idő különbségekkel érkeznek a célba a bringások) most egész más történt. Több kategóriában is másodpercre azonos idők születtek. Az 8 évesek versenyében mindössze 10 cm döntött Ördög Ákos javára Rónay Bálinttal szemben. A 10-11 éves fiúk közül meg kell említeni Rozgonyi Ádámot, aki mindhárom futamon meggyőző versenyzéssel szerezte meg az első helyet.

 

A népes, és nagy küzdelmet hozó Master és hobbi futamok után került sor az elit kategóriára. A hazaiak természetesen Buruczki Szilárdnak szurkoltak, de ott állt a rajtnál a belga Wouter Cleppe is, aki két hete megelőzte a KTC-s versenyzőt. A futam képe most sem alakult másként, mint két héttel ezelőtt: ők ketten már a rajt után elszakadtak a mezőnytől, és egy körig Szilárd haladt elől. De a második körben Cleppe robbantott, és körről körre növelte előnyét a láthatóan edző tempóra váltó Buruczkival szemben. Szilárd azonban ezzel a második hellyel is megszerezte az összetett győzelmet. Vagyis Kőbányán maradt az első BringaPark Kupa az elit férfiak versenyében.

 

 

A helyszínen beszélgetve a résztvevőkkel, biztosak lehetünk abban, hogy a következő versenyeken még többen fognak indulni. Sőt már sokat ezt kérdezték, hogy ugye nyáron is lesznek futamok a Sportligetben? Köszönettel tartozunk a pálya építésében és karbantartásban sokat dolgozó KTC-s egyesületi tagoknak, és mindazon szervezeteknek, és kollégáiknak, akik hozzájárultak a versenysorozat sikeréhez. A Kőbányai Önkormányzat mellett fontos megemlítenünk a Kőkert Kft-t, valamint a Kőbányai Wolf Polgárőrséget, akik önzetlenül álltak a bringások mellé, és segítették a biztonságos lebonyolítást.

A fotókat Tóth Donald Lászlónak és Dr. Kovács Kristófnak köszönjük!

A 3. futam eredménylistája ERRŐL a linkről tölthető le.
Az összetett eredmények ITT érhetőek el.

Eisenkrammer Károly
Vuelta Sportiroda

Published in Sport

Buruczki Szilárd nyerte a BringaPark Kupa második futamát, folytatás most vasárnap Kőbányán!

Február 9-én, vasárnap került sor a Kőbányai Torna Club által szervezett BringaPark Kupa második versenyére. A helyszín ezúttal is a tizedik kerületi Sportliget volt. Kék éggel, napsütéssel indult a reggel, és bár a felhők végül átvették a hatalmat, az egy héttel azelőtti ónos esős, havas, jeges pályához képest szinte ideális cyclo-cross időben indultak a futamok. A kellemesebb körülmények a nevezők létszámára is kedvező hatással voltak: ezúttal 68 versenyző vágott neki a különböző távoknak.

 

Színvonalas, érdekes összecsapások döntöttek minden futam helyezéseiről, látszott, hogy mindenki kihozta magából a maximumot. A hihetetlen energiával rendelkező gyerekversenyzők pedig a futamaik végeztével sem hagyták abba a tekerést, így igazi családi program kerekedett a kerékpáros rendezvényből.

 

Az elit férfimezőny tagjai ezúttal is hat kört teljesítve csaptak össze egymással. Az előző verseny győztese, a belga Cleppe hiányában is színvonalas csata zajlott a pályán az aranyéremért. Buruczki Szilárd dolgát most Búr Zsolt igyekezett megnehezíteni. A két kiváló bringás fej-fej mellett haladt több mint öt körön keresztül, végül az utolsó körben a KTC sokszoros magyar bajnok versenyzője, Buruczki robbantott, és végül 17 másodperc előnnyel ért célba riválisa előtt.

 

Az összetett versenyben Buruczki így szinte behozhatatlan előnyre tett szert. A “hazai” versenyzőnek gyakorlatilag csak végig kell tekernie a távot az utolsó futamban, hogy megszerezze a végső diadalt.

Az első futamon is népszerű pálya most kisebb módosításokkal még nagyobb sikert aratott. A második helyre érkező, ezért elfogultsággal nem vádolható Búr Zsolt is kifejezetten dicsérte a pálya vonalvezetését és az izgalmas szakaszokat. Külön élmény volt, ahogyan „BuZsó” a mesterséges akadályokat vette: míg mások a bringáról leszálltak, addig ő átugrotta ezeket. A sorozat utolsó versenyén ugyanezt a pályát ellenkező irányban kell megtenni, így a változatosság ezúttal is biztosítva lesz. Remélhetőleg még kellemesebb idő, és még több látogató teszi tiszteltét február 16-án, vasárnap Sportligetben, a sorozat befejező, egyben mindent eldöntő versenyén.

Az eredmények ERRŐL a linkről tölthetők le.

Kőbányai BringaPark Kupa 3. futamának időpontja:
Időpont: 2014. 02. 16. (vasárnap): Kőbányai BringaPark kupa
- Helyszín: Budapest, X. Sportliget, Hangár utca 10.

Eisenkrammer Károly, KTC SE

Published in Sport

A Kőbányai Torna Club elnöke a Fővárosi Főügyészségen kérte a törvényes működés helyreállítását a Magyar Kerékpársportok Szövetségénél. Az egyesület elnöke a következő levélben tájékoztatott a Vuelta.hu portálon:


Kedves Sporttársak, Egyesületi Tagok és Vezetők!

Az elmúlt napokban nyilvánosságra került az a tény, hogy a Kőbányai Torna Club vezetőjeként egy bejelentéssel éltem a Fővárosi Főügyészség felé, melyben felhívtam az Ügyészség figyelmét néhány, a kerékpársport állami támogatásának felhasználásával, valamint az Magyar Kerékpársportok Szövetségének költségvetésével és gazdálkodásával kapcsolatos komolyabb szabálytalanságokra. A nyilvánosságra kerülést követő napon az MKSz hirtelen ráöntött egy csomó információt a klubokra, sőt még a médiának is jutott belőle.

A sportágban hallható pletykák és félreértések tisztázása érdekében, módosítás nélkül, itt csatolom az Ügyészségnek küldött levelet, amely EZEN a linken érhető el.

Korábban a Szövetség Elnökségének írt levélben (levelekben) megpróbáltam más módon elérni az Alapszabályban és a Törvényekben meghatározott működést, de ez nem járt sikerrel. Megírtam, hogy alapvető félreértésben vannak mindazok, akik azt gondolják, hogy a sportegyesületek vezetőinek csupán az a dolga, hogy megtapsolják, és megköszönjék azt a munkát, amit az Elnök vagy az Elnökség két közgyűlés között végez. Az egyesületek jelentős részének önálló véleménye, elképzelése van arról, hogy hogyan és merre kell(ne) menni, milyen stratégiai célokat kellene kitűzni. Az MKSz egyesületeinek azonban nem volt lehetősége sem arra, hogy a stratégiába beleszóljanak, sem abba, hogy a költségvetést előzetesen befolyásolják, vagy jóváhagyják. Noha ezek mindegyike kizárólagos Közgyűlési (vagyis a tagegyesületek összességének) hatásköre lenne!

2013. július 16-án tartott közgyűlésen annak ellenére, hogy már akkor, vagyis az év első felében 40-60 millió Ft-ra vállalt kötelezettséget a Szövetség, és már a médiában is megjelent, hogy további 90-120 millió Ft-ra számíthat a sportág, szóval ekkor, ebben a helyzetben 8, azaz nyolcmillió Ft-os költségvetést terjesztett a közgyűlés elé az Elnökség (ez több mint komikus, de tényleg így volt). Az ekkor támadt vita után az Elnök Úr ígéretet tett (sőt a közgyűlés ezt meg is szavazta), hogy hamarosan összehívnak egy rendkívüli közgyűlést, ahol pótolhatjuk ezt a hiányosságot. Hozzáteszem, hogy már akkor, vagyis 2013. júliusában is késő lett volna a 2013-as költségvetésről szavazni, a további halogatásnak meg végképp nem volt semmi logikus értelme.

De ez az ígéret sem valósult meg. Azóta (vagyis, az azóta eltelt hét hónapban) sem volt közgyűlés. Ezzel a klubokat a sportág elnöksége kizárta a döntéshozatalból. Így kényszerhelyzetet teremt az elnökség. A következő közgyűlésen már csak két lehetősége maradt a tagegyesületek vezetőinek: vagy utólag, visszamenőleg, módosítás nélkül elfogadják a 2013-as költségvetést (és ezzel belenyugszanak abba, hogy nincs beleszólásuk abba, hogy mire költik a pénzüket), vagy nem szavazzák meg azt, és ezzel egy lehetetlen, megoldhatatlan jogi helyzetet teremtődik.

Még ha azt feltételezzük is (és mért is feltételeznénk mást?), hogy az Elnökség az állami támogatást kizárólag a sportág érdekében, a lehető legjobb hatékonysággal használta (használja) fel, akkor is felelőtlen magatartás az, hogy utólag tolják a közgyűlés elé ezeket az adatokat. Soha ennyi pénz nem volt még a sportágban és éppen ezért most lenne, most lett volna igazán nagy szükség a tiszta és átlátható működésre. De nem ez történt, nem ez történik.

Bízom abban, hogy az ügyészségi bejelentésem és például ez a levelem is hozzájárul ahhoz, hogy tiszta, átlátható képünk legyen arról, hogy mi is történik a kerékpársport vezetésében.

Üdvözlettel,
Eisenkrammer Károly
KTC SE


Forrás: Vuelta.hu

Published in Sport

A kőbányai székhelyű Vuelta Sportiroda immár negyedik alkalommal szervezte meg a Határon Túrát július 20. és 27. között. A túra idén visszatér a gyökerekhez, és 2010-hez hasonlóan ismét Budapestről kerekeznek a részvevők Erdélybe. Az úti cél Kelet-Európa legszebb és egyik legkanyargósabb magashegyi útja, a Transalpina. 

Hat remek hangulatú felkészítő túra után július 20-án útnak indultak a Határon Túra kerekesei. A több tucat bringásra 7 nap alatt 674 kilométer és 5460 méter szint teljesítése vár. Joggal állítható, hogy a túrán minden korosztály képviseli magát, hiszen a legfiatalabb kerekesek 18 évesek, míg a legidősebb résztvevő cím egy visszatérő 69 éves túrázóé. Erdélyben számos jelentős történelmi, turisztikai állomást érintenek, többek között ellátogatnak Vajdahunyad és Déva várához is. 

Az esemény célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremetést a határok más-más oldalán  élő emberek, a magyarok és más nemzetek között, felhívva a figyelmet a Kárpát-medence múltjára, történelmi értékeinkre. Bemutatja az Európai Unió egyik értékét, a határok átjárhatóságát. Nem utolsósorban pedig népszerűsíteni kívánja a kerékpározást és a biztonságos közlekedést, ezzel hozzájárulva a közlekedési kultúra javulásához. Az esemény védnökségét Kovács Pál Klíma- és Energiaügyért Felelős Államtitkár, valamit Dr. Simicskó István Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkár vállalta. 

A túra szomorú küldetést is teljesít. Néhány nappal az esemény előtt egy tragikus kimenetelű  kerékpáros balesetben elhunyt Petényi Zsolt, az eddigi Határon Túrák nagyra becsült, állandó résztvevője. Zsolt 58 éves volt. A résztvevők az Ő emlékére tekerik le a távot, emlékezve a korábbi közös túrákra és egy nagyszerű emberre. 

Az első két nap: 

Régi ismerősként köszöntötték egymást a résztvevők, hiszen sokuk már harmadik vagy negyedik alkalommal vesz részt a már hagyománynak számító Határon Túrán. A több tucat bringás a Kőbányai Önkormányzat épülete előtt gyülekezett, ahol a rajtcsomag átvétele után Eisenkrammer Károly főszervező köszöntötte őket. Ezt követően Radványi Gábor, Kőbánya alpolgármestere és Kiss Norbert az EMMI ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott néhány biztató szót a startra várakozóknak. 

„A magyar embereknek a magyar emberek irányába nincs határa. A szem határa addig tart, amíg ellátunk, az ország határa addig van, ameddig az útlevelünk szól, de az igaz magyar embernek egy másik magyar ember irányába addig tart a határa, ameddig a szíve gondolja. E tekintetben a túra során nem lépitek át a határt.” – fogalmazott Kiss Norbert. 

Az útra bocsátó  szavakat követően a kerekesek felsorakoztak a rajtkapu mögött, a visszaszámolás alatt szóltak a biciklik csengői, majd Radványi Gábor elsütötte a startpisztolyt. Ezzel kezdetét vette az egyhetes túra, ami alatt 674 kilométer és 5460 méterszint teljesítése vár a kitartó bringásokra. 

Az első  napon, Budapest-Szolnok útvonalon 15 város érintésével 120 kilométert tekertek, ahol csak kisebb „buckákat” kellett legyőzni. A magyarországi szakaszon szinte végig síkon tekertek, hiszen az Alföldön keresztülvágva jutottak el a határig. Úgy tűnik, a Határon Túra már nem csak hagyományteremtő kerékpáros megmozdulás, hanem állatmentő akció is egyben. 2012-ben egy elhagyott kutyát fogadott be a csapat, idén pedig egy út szélén kóborló kiscicát vettek magukhoz Szolnoktól nem messze. A magányos apróságot egy szolnoki menhely fogadta be, ahol remélhetőleg hamar gazdára talál. 

A második napon – egy-két defekttől eltekintve – minden a tervek szerint zajlott: a Szolnok és Békéscsaba közötti 113 kilométert kevesebb, mint 8 óra alatt tették meg. Az időjárás talán túlságosan is a kegyeibe fogadta a Túrát, hiszen egész hétvégén 30 fok körüli hőmérsékletben rótták az utakat. A túrázók a reggeli és a vacsora között napi három frissítésre állnak meg. Szükség is van ezekre a pihenőkre ebben a melegben, mert a csapat nem profi sportolókból, hanem lelkes amatőrökből áll: az átlagéletkoruk 40 év, és többen közöttük hatvannál is idősebbek. De a lelkesedés mindenkit visz előre. 

Videó az indulásról: https://vimeo.com/70762225

Bringaút avatás és jótékonyság a Határon Túrán

Hétfő  reggel Békéscsabáról indult tovább a csapat az aznapi úti cél felé, immár végig bringaúton, ugyanis uniós forrásból megépült a Békéscsabát Nagyszalontával összekötő turisztikai kerékpárút. Az út Sarkad és Nagyszalonta közötti szakaszát a Határon Túra érkezésével egy időben nyitotta meg Sarkad város polgármestere, Bende Róbert. A hivatalos átadás után a túrázók voltak az első kerékpárosok, aki végig gurulhattak a frissen megépült, 27 kilométer hosszú, három méter széles úton. Az átadást a helyi média kiemelt figyelemmel kísérte, a Sarkad TV egyik operatőrét a túrát kísérő Útvonal-biztosítás Egyesület motorosa szállította néhány kilométeren keresztül. 

A Túra a kezdetek óta nem csak a határon túli kapcsolatok ápolásáról szól, hanem a jótékonyságról is. A túrázók Nagyszalontára érve a Béke Királynője Gyermekvédelmi Központhoz gurultak, ahol nehéz sorsú nagycsaládosok gyermekeinek adták át tartós élelmiszerekből és édességekből álló csomagot, valamint a három, Magyar Termék védjeggyel ellátott tésztacsomagot. A bringásokat Török László polgármester és Makai István, a Központ vezetője fogadta. 

Nagyszalonta után Várasfenes felé  folytatták útjukat, ahová tizenkét település érintésével, nem sokkal 16 óra után érkeztek meg. Az utolsó három kilométer eléggé megizzasztotta a társaságot, mivel az utat nemrég murvával szórták fel. A 2011-es Korszakváltó Határon Túra alkalmával már tekertek ezen a szakaszon, akkor még döngölt földúton haladtak, ami helyett most köves, technikás terep fogadta a túrázókat. A várasfenesi szállásra érve el is kezdődtek a gumicserék, mivel a következő napokban szinte végig murvás, köves emelkedőkön kell tekerniük. A hétfői, harmadik túranapot 350 megtett kilométerrel zárták, felkészülve lelkiekben a még rájuk váró közel 300 kilométerre és a több mint 5000 méterszintkülönbség teljesítésére.  

További információk: www.hatarontura.hu

Published in Közösség
Page 4 of 4

Hírek

Régi képek, emlékek

Építik a tavat
Árkok és házak
Épül a lakótelep
Lakótelep a világ végén
Még nincs kész
Minden a helyére kerül
Folyik az építkezés
Elkészült a lakótelep
Zajlik az éptkezés
Dolgos kezek

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia