Kőbányai Közösségi Hírlap

Friday, 11 May 2018 00:07

Megújul a Pongrác úti rendelő

Saját erőből, mintegy 300 millió forintból újítja meg Pongrác úti háziorvosi rendelőjét a X. kerületi önkormányzat. Az újjáépülő intézmény alapkövét május 8-án helyezte el Kovács Róbert polgármester. 


Kőbánya megint egy olyan időszakhoz érkezett, amikor alapköveket rakhatunk le, egy barátom meg is jegyezte, hogy már nevezhetnénk találóan a kerületet „alapKőbányának” is – mondta a polgármester. Kőbánya valóban alap – folytatta ‒, minta abban, hogyan lehet fejleszteni a várost, hogyan lehet a rendelkezésére álló forrásokat ésszerűen felhasználva mindig egy kicsit előrelépni. Kovács Róbert felidézte: "a rendelőfelújítások sorát a Salgótarjáni útival kezdtük, majd a Zsivaj utcai és a Kerepesi úti intézet következett, most pedig a Pongrác úti rendelőt újítjuk meg teljes egészében. A beruházás részeként sor kerül a külső szigetelésre, a munkálatok keretében új vízvezetéket és szennyvíz-, valamint elektromos hálózatot kap az épület, a hűtő és fűtő rendszer is modern technológiára áll át. Megújul és akadálymentes lesz a rendelő közvetlen környezete is. Szerkezetében is átalakul a rendelő – folytatta -, új módon szolgálva az alapellátást. A beruházást az önkormányzat saját forrásából, mintegy 300 millió forintból valósítja meg, a munkálatok már elkezdődtek, és várhatóan az év végére fejeződnek be. Folytatjuk a fejlesztéseket, s az alapkövek letételét is az elkövetkezendőkben, hiszen van még bőven teendőnk” – fogalmazott a városrész vezetője.

A polgármester kiemelte azt is, hogy az alapellátás rendelőinek megújítása mellett a prevencióra is figyelmet fordítanak. Ennek része például a néhány éve bevezetett HPV elleni védőoltás mind lányok, mind fiúk részére – mondta, hozzátéve, hogy a közeljövőben tervezik a rotavírus elleni oltás bevezetését.

Kovács Róbert az alapkő ünnepélyes elhelyezésekor köszönetét fejezte ki az orvosoknak is, akiknek a felújítás ideje alatt nem a megszokott környezetükben kell dolgozniuk.

Forrás és képek: OrientPress Hírügynökség, Kőbányai Önkormányzat, Kőbánya.hu

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. – teljes munkaidős, határozatlan időtartamú munkaviszony betöltésére – pénzügyi asszisztens munkatársat keres. A vállalat szakmai fejlődési lehetőséget és kiemelkedő juttatási csomagot kínál a leendő pénzügyi asszisztens számára.

A munkakör célja: A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Városfejlesztési divízió beruházási, felújítási és építési feladataival összefüggően jelentkező pénzügyi és asszisztensi feladatok ellátása.

Főbb feladatok:
• közép- és nagyberuházások pénzügyi, üzleti tervezése,
• projekt menedzseri feladatok támogatása, adminisztrálása,
• projektek pályázati elszámolásának előkészítése,
• EU-s operatív és/vagy nemzeti támogatási programokból finanszírozott projektek, beruházások kifizetési kérelmének kidolgozása,
• a beruházások/projektek költségvetésének elemzése,
• hivatali kapcsolattartás,
• kapcsolattartás az ügyfelekkel, tervezőkkel, költségvetés készítőkkel és a beruházás résztvevőivel,
• hivatali ellenőrzésekre való felkészülés, azokon való részvétel,
• a beruházások kapcsán felmerülő határidők nyomon követése,
• pályázatok/beruházások elszámolásban, kidolgozásában való közreműködés,
• megvalósult beruházások nyomon követése, monitoringja
• projektvezetők, műszaki menedzserek háttértámogatása,
• általános asszisztensi feladatok ellátása.

Elvárások:
• minimum középfokú (jó esetben műszaki, pénzügy, jogi) végzettség
• legalább 2 év releváns munkatapasztalat,
• magabiztos számítógépkezelő ismeretek | Office programok,
• jó kommunikációs, problémamegoldó és priorizálási képesség,
• pontos, precíz, körültekintő munkavégzés,
• csapatmunka és önálló munkavégzési készség,
• innovatív gondolkodás, proaktív személyiség,
• megoldásorientált, felelősségteljes, szorgalmas munkavégzés,

Előnyt jelent:
• műszaki, jogi, vagy közgazdasági irányú felsőfokú végzettség
• tapasztalat nagyobb projektek bonyolítása, menedzselése, kivitelezése tekintetében
• EU pályázati rendszerek ismerete

Amit kínálunk:
• kiemelkedő jövedelem és juttatások,
• szakmai kihívást jelentő, változatos feladatok,
• dinamikus, támogató csapat,
• szakmai és személyes fejlődési lehetőség, hosszú távú karrierlehetőség,
• változatos munkakör,
• teljes munkaidős (heti 40 óra) foglalkoztatás.

Munkavégzés helye: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30.

Jelentkezési határidő: 2018. május 20.

A jelentkezéshez benyújtandó iratok:
• fényképes, részletes szakmai önéletrajz a korábbi munkahelyek megnevezésével és onnan referenciát adó személy elérhetőségének megadásával,
• motivációs levél,
• végzettséget igazoló okiratok másolata.

A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázat elbírálását követően – három (3) hónap próbaidő kikötésével – azonnal betölthető.

Jelentkezés módja: Amennyiben a munkakör felkeltette az érdeklődését, fényképes szakmai önéletrajzát, bruttó jövedelemigény megjelölésével, illetve a benyújtandó iratokkal a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják, „Városfejlesztés, pénzügyi asszisztens” jeligével.

Kapcsolat: http://www.kvzrt.hu/

Published in Aktuális

Az idén februárra balesetveszélyessé vált az Újhegyi Uszoda tetőszerkezete. A helyzet tisztázása és a károk felmérése érdekében az önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. szakértőkkel mérette fel a tető állapotát.

A vizsgálatokból és a külső, drónnal készült felvételekből az derült ki, hogy az uszoda látogatóinak biztonsága érdekében a teljes tetőszerkezetet újra kell építeni, mert a 30 évvel ezelőtt alkalmazott műszaki megoldások nem voltak megfelelőek, az átszellőzés hiánya a tető jelenlegi balesetveszélyes állapotát idézte elő. 

Az új tetőszerkezet tervezése megkezdődött, a Kőbányai Önkormányzat, a munkálatokat irányító Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és a működtető Kocsis Sándor Sportközpont mindent megtesz azért, hogy - a biztonságos használat feltételeinek megteremtését követően - az Újhegyi Uszoda újra megnyithassa kapuit a látogatók előtt.

Az Önkormányzat köszöni a türelmet!

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Befejeződött a 68,1 millió forint európai uniós támogatással érintett, Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai  Önkormányzat „Rece-Fice  óvoda  és  Csillagfürt  bölcsőde” épületenergetikai  fejlesztése pályázat  megvalósítása. A  támogatás  segítségével  az  óvoda,  bölcsőde  épület  energetikai szempontból került felújításra.

A KEHOP-5.2.9. „Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára” pályázati kiíráson, a Széchenyi 2020 program keretében Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzata, a 1103 Budapest, Vaspálya utca 8-10 épületenergetikai felújítására KEHOP-5.2.9-16-2016-00062 projekt azonosítóval ellátott pályázat keretében összesen 68 176 111 Ft támogatást nyert, és ennek segítségével tudta az érintett Vaspálya utcai épület energetikai felújítását megvalósítani.

A Kőbányai Önkormányzat 2015-ben határozta el a rendkívül rossz (a feladatellátást helyenként veszélyeztető) műszaki állapotban lévő, Rece-Fice óvoda és  Csillagfürt bölcsődének helyet adó 1103 Budapest, Vaspálya u. 8-10. sz. alatt lévő (hrsz.: 41510/9) önkormányzati tulajdonú épület komplex felújítását. A felújításra vonatkozó tervek elkészültek, az Önkormányzat (nevében a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.) lefolytatta  a  közbeszerzési  eljárást.  Ennek  eredményeként  vállalkozási  szerződés  köttetett  a  teljes felújítási munkákra (2015.12.16.). Jelen pályázat keretében a kivitelezővel megkötött vállalkozási szerződés műszaki tartalmának azon részére került a pályázatba, amelyek az épülethatároló szerkezetek fejlesztését érintik (hő technikai adottságok javítása).

Az energetikai felújítás révén - az éves elődleges energia - fogyasztásának csökkenése: 172.031 kWh/év; - az üvegházhatást okozó gázok éves csökkenése (tonna CO2 egyenérték): 46,96 t/év; - energiahatékonysági fejlesztések által elért primer energia felhasználás csökkenése:619,3 GJ/év. A projektben megújuló energia felhasználás kiépítés nem történt.

A projekt illeszkedik, a Kőbányai Önkormányzat Integrált Településfejlesztési Stratégiájához, az épület az ITS  szerinti  AT1  akcióterületen  (Kőbánya  Városközpont)  helyezkedik  el.  Az  Akcióterülethez  rendelt projektek/beavatkozások között ATP1.7. címen szerepel.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

2016-ban befejeződött az Újhegyi sétány Harmat és Bányató utca közötti szakaszának felújítása: az ott lakók és az ide látogatók is örömmel vették használatba a kellemes környezetté alakított akadálymentessé tett sétányt. 2018. áprilisában az északi szakasz, azaz a Harmat utca és a Mádi utcai részt teszi a Kőbányai Önkormányzat szebbé, élhetőbbé. Ennek keretében a biztonságos átkelés érdekében áthelyezik a gyalogátkelőt a Mádi utcánál. Megújítják a játszóteret és a 2-12 éves korosztály számára új játékelemeket telepítenek, szép és biztonságos kerítéssel veszik azt körbe. A játszótérhez kapcsolódva köztéri WC és pelenkázó létesül, akadálymentes egységgel.
 
 
Megújul a Spar előtti rész, ahol közösségi találkozó helyet alakítanak ki. A nyári melegben ezt páraoszlopok teszik kellemessé. Felújítják a csatorna és vízellátó rendszereket, melyeket új, szép térburkolattal fednek le. A kiépülő zöldterületeket automata öntöző rendszerrel tartanak frissen, szépen. Az ott lakók nyugalmának biztosítása érdekében új útcsatlakozás épül a Spar gazdasági bejáratához.

Végezetül fontos megjegyezni, hogy a felújítás részeként megújul a Csodafa Óvoda és Gyermeksziget Bölcsőde kerítése és bejárata is. A munkálatokkal párhuzamosan az óvoda és a bölcsőde épülete és homlokzata is új külsőt kap.

Sétány végpontját egy távolról is jól látható térplasztikai ”Jel” fogja lezárni. A felújítandó részen 5680 négyzetméteren történik favédelem, fakivágás, fapótlás, növénytelepítés, kertépítés, és fenntartási munka.

A munkálatok 2018. április közepén kezdődnek és decemberre befejeződnek. Ebben az időszakban is megközelíthetőek és használhatóak lesznek a területen lévő közintézmények, üzletek.

Lakossági fórum és véleményláda

A tervek részleteiről Dr. György István kormánybiztos, Kovács Róbert polgármester, valamint az önkormányzat és a tervezők munkatársai lakossági fórumon számoltak be március 26-án. Az eseményről készült videó-összefoglalót EZEN a linken tekinthetik meg.

Hamarosan "Véleményládát" is kihelyeznek az Újhegyi Közösségi Házban, ahol bárki megoszthatja a tervekkel kapcsolatos észrevételeit, véleményét.

Forrás: Pro-koord, Kőbányai Önkormányzat, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

A Kőbányai Önkormányzat 2016-ban építette teljesen újjá a Vaspálya utcai Manóvár Bölcsőde és Rece-Fice Óvoda épületét. A beruházást az Építőipari Nívódíj Bíráló Bizottsága elismerő oklevélben részesítette. Az elismeréshez egy tábla is járt, melyet az intézményegyüttes falán avattak fel.

 

Az elismerő oklevél tábláját Dr. György Istvány kormánymegbízott és Kovács Róbert polgármester avatta fel

A kőbányai óvoda és bölcsőde megérett a felújításra, a szerkezetet kivéve minden külső és belső elem felújításra szorult. Így az épület alaprajzát tekintve nem változott, de szinte mindent kicseréltek vagy felújítottak. Új a tetőszigetelés, kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a villamos és gépészeti hálózatot, új konyhatechnológiát építettek be. A homlokzatok kialakításánál olyan rendszert választottak, amely a régi vázszerkezet alakváltozásait kompenzálni tudta. Az új homlokzat az egész létesítményt megjelenésében korszerűvé, építészetileg értékessé tette. A legfontosabb szempont az volt, hogy a különböző korosztályú gyerekek számára játékos, otthonos, esztétikus, érdekes és ingergazdag környezetet biztosítsanak. A színes és változatos kialakítás a külső és belső területeken egyaránt visszaköszön. Az udvarokon is izgalmas eszközök várják a gyerekeket, még műfüves kis focipálya is van. Az udvart hangvédő kerítéssel védik a Vaspálya utca zajhatásaitól. A rekonstrukció összességében kihat a közvetlen környezetre, a közeli 7-8 emeletes épületekből kinézve a lakók jó érzéssel tekinthetnek le a megújult létesítményre.

Az épület felújításának résztvevői:
- Építtető: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
- Tervező: KJT Építész Stúdió Kft. (Budapest)
- Generálkivitelező: Jánosik és társai Kft. (Budapest)
- Lebonyolító: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.
- Fenntartó: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
- Alvállalkozó: Dohány Építő-Szigetelő Bt (Miskolc).
- Alvállalkozó: TRICOMP 95 Kft. (Budapest)
- Alvállalkozó: Denkisys Kft. (Budapest)

A KEHOP-5.2.9. „Pályázatos épületenergetikai felhívás a közép-magyarországi régió települési önkormányzatai számára” pályázati kiíráson, a Széchenyi 2020 program keretében Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzata, a 1103 Budapest, Vaspálya utca 8-10 épületenergetikai felújítására KEHOP-5.2.9-16-2016-00062 projekt azonosítóval ellátott pályázat keretében összesen 68 176 111 Ft támogatást nyert az energetikai felújítás megvalósításához.

Forrás: magyarepitok.hu, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. érettségi bizonyítvánnyal rendelkező munkatársakat keres ügyviteli munkakör betöltésére. A jelentkezéseket fényképes önéletrajzzal és végzettséget igazoló dokumentum másolattal a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják.

További információ és kapcsolat a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. honlapján érhető el EZEN a linken.

Published in Aktuális

A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. helyiséggazdálkodó munkatársat keres.

A munkakörrel kapcsolatos fő feladatok:
– A Vagyonkezelő tulajdonában lévő lakó- és nem lakóingatlanok, egyéb területek hasznosításának elősegítése, kezelési feladatának ellátása és koordinálása.
– A Társaság tulajdonában lévő lakó ingatlanok üzemben tarthatóságának biztosítása, hasznosításának elősegítése, gazdaságos üzemeltetése, üzemeltetési költségek tervezése, költségfelhasználás koordinálása.
– Kapcsolattartás a bérlőkkel, bérlők és bérlemények ellenőrzése.
– Ingatlanok működtetésével, hasznosításával kapcsolatos tervezés készítése, felhasználásának folyamatos figyelése, döntés-előkészítés, döntések határozatok végrehajtása, beszámoló készítése.

Elvárások:
– Minimum középfokú végzettség.
– Felhasználói szintű számítógépes ismeretet.
– Jó kommunikációs és problémamegoldó képesség.
– Megoldás-orientált hozzáállás.
– Érdeklődés az üzleti folyamatok iránt.
– Precizitás, megbízhatóság.
– Önállóság.
– Csapatmunkára való hajlandóság.
– Terhelhetőség.

A munkakör betöltése során előnyt jelent:
– Ingatlangazdálkodói, ingatlankezelési tapasztalat.
– Felsőfokú végzettség

Jelentkezés módja: A magyar nyelvű fényképes szakmai önéletrajzot, illetve a motivációs levéllel kiegészített pályázatokat a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címre kérjük megküldeni „helyiséggazdálkodó” jeligére.

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

A kép illusztráció

Published in Aktuális

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat értékesíteni kívánja az Alkér utca 7. fszt. 8. szám alatti, valamint a Szállás utca 32-34. szám alatti öröklakás ingatlanokat. A pályázatot az Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., mint Pályáztató írja ki.

Az ingatlanokról további információkat az alábbi linkeken érhet el:
- Alkér utca 7. fszt. 8.
- Szállás utca 32-34.

A kép illusztráció, forrása: www.joe.ie

Published in Aktuális

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 384/2017. (XI. 23.) határozata alapján együttesen értékesíteni kívánja az 1/1 arányban tulajdonát képező 38428/4/A/41, 38428/4/A/48 és a 38428/4/A/50 helyrajzi számokon felvett, természetben Budapest X. kerület Szállás utca 32-34. szám alatti öröklakás ingatlanokat:

Szállás utca 32-34. III. lh. fszt. 15.
- A lakás alapterülete, komfortfokozata: 34 m 2 / komfortos
- A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 179/10000
- A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, mosdófülke
- A lakás műszaki állapota: Felújítandó
- A lakás közös költsége és felújítási alap: Közös költség: 10 740 Ft/hó
- Felújítási alap: 1 790 Ft/hó - vízórás

Szállás utca 32-34. III. lh. I. 6.
- A lakás alapterülete, komfortfokozata: 36 m 2 / komfortos
- A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 190/10000
- A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, kamra
- A lakás műszaki állapota: Felújítandó
- A lakás közös költsége és felújítási alap: Közös költség: 11 400 Ft/hó
- Felújítási alap: 1 900 Ft/hó - vízórás

Szállás utca 32-34. III. lh. I. 7/A.
- A lakás alapterülete, komfortfokozata: 68 m 2 / komfortos
- A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 360/10000
- A lakás helyiségei: 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, wc
- A lakás műszaki állapota: Felújítandó
- A lakás közös költsége és felújítási alap: Közös költség: 21 600 Ft/hó
- Felújítási alap: 3 600 Ft/hó - vízórás

Az ingatlanok kikiáltási ára: 30 060 000 Ft – mely ár kizárólagosan az együttesen történő értékesítésére értendő

A kép forrása: Google Street View

A pályázatot a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (székhely: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30., cégjegyzékszám: 01-10- 042140, adószám: 10816772-2- 42, statisztikai számjel: 10816772-6810- 114-01, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-70593/2013, képviseletében eljáró személy: Szabó László vezérigazgató) mint Pályáztató írja ki.

A pályázatra jelentkezés helye, módja és határideje: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 102-es számú irodában átvehető ingyenes jelentkezési lap kitöltésével, 2018. február 28. (szerda) 16 óráig beérkezőleg lehet jelentkezni.

A pályázati biztosíték mértéke, megfizetésének határideje és módja: A pályázati biztosíték mértéke a kikiáltási ár 10%-a (3 006 000 Ft). A biztosítékot a jelentkezés határidejéig kell megfizetni, mely történhet a Pályáztató pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a pályáztató OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11794008 – 20508524 számú számlájára átutalással.

A pályázati tárgyalás helye és időpontja: a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, II. emeleti tárgyaló, 2018. március 5. (hétfő) 9 óra.

Az ingatlanok megtekintése: Előzetes időpont egyeztetés alapján az alábbi időpontokban
- 2018. február 6.
- 2018. február 13.
- 2018. február 20.
(Rácz Szilvia, tel.: 06-1- 666-2725, Hermann Ernő, tel.: 06-1- 666-2792)

Pályázati tárgyaláson való részvétel feltételei:
a) a jelentkezési lap teljes körű kitöltése,
b) a szükséges dokumentumok bemutatása, illetve becsatolása, valamint
c) a pályázati felhívásban megjelölt időpontig a pályázati biztosíték megfizetése.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

1. A pályázatra a jelentkezési lap teljes körű kitöltésével és határidőben történő leadásával lehet jelentkezni, amihez a szükséges mellékleteket csatolni kell. Az ajánlati kötöttség 60 nap.

2. A jelentkezési lapon a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy
a) a pályázati felhívásban foglalt pályázati feltételeket megismerte és elfogadja,
b) a természetes személyazonosító adatai és a lakcíme kezeléséhez a pályázat elbírálásával kapcsolatban hozzájárul,
c) 3 hónapnál régebben lejárt köztartozása nincs,
d) a tulajdonszerzési képessége nem korlátozott,
e) az ingatlanokat megtekintette, illetve azok műszaki állapotát megismerte,
f) legalább a kikiáltási árnak megfelelő összegű vételi ajánlatot tesz az ingatlanok megvásárlására,
g) tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződést a pályáztató megbízásából a Dr. Nagy Judit Ügyvédi Iroda készíti és jár el a tulajdonjog-változás bejegyzése során a Földhivatalnál; a pályázó vállalja, hogy az Ügyvédi Iroda részére 35 000 Ft + áfa ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási igazgatási szolgáltatási díjat megfizet az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg.
h) a Pályázó – amennyiben belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet – köteles teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon nyilatkozni arról, hogy a Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átlátható szervezet feltételeinek maradéktalanul megfelel.

3. Természetes személy pályázónak és a képviselőnek a jelentkezési lap leadásakor igazolnia kell a személyazonosságát, képviselet esetén teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni, azonban az adásvételi szerződés előkészítéséhez és megkötéséhez ügyvédi, vagy közjegyzői meghatalmazás szükséges.

4. Jogi személy, illetve egyéni vállalkozó esetén a jelentkezési lap benyújtásakor be kell mutatni
a) az eredeti vállalkozói igazolványt, vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított hatósági bizonyítványt, illetve
b) a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot vagy a cégbejegyzés folyamatban létét igazoló cégbírósági igazolást, valamint
c) a társaság cégjegyzésére jogosult képviselő aláírási címpéldányát (aláírási mintáját), továbbá mindezen iratokat fénymásolatban csatolni kell a jelentkezési laphoz.

5. Amennyiben a pályázó (vevő) külföldi, (Európai Unió tagállamainak állampolgárai kivételével) úgy ez esetben a külföldiek mező- és erdőgazdasági hasznosítási földnek nem minősülő ingatlanokat érintő tulajdonszerzéséről szóló 251/2014. (X. 20.) Kormány rendelet rendelkezései szerint a Budapest Főváros Kormányhivatalának engedélyét be kell szerezni.

6. A pályázati biztosíték határidőben történő megfizetését igazolni és az erről szóló dokumentumot csatolni kell a jelentkezési laphoz.

7. A pályázati tárgyalás megkezdéséig a Pályáztató hiánypótlási lehetőséget biztosít, ami nem terjed ki a pályázati biztosíték határidőn túli megfizetésére.

8. A jelentkezési lapot a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., kijelölt munkatársa veheti át a pályázótól a pályázati felhívásban megjelölt időpontig. A jelentkezési lap benyújtása előtt a pályázónak lehetősége van az ingatlant megtekinteni.

9. A pályázati biztosíték összege, valamint a vételár kizárólag magyar forintban határozható és fizethető meg. A pályázati biztosíték nem kamatozik.

10. Az ingatlanok a kikiáltási ár alatt nem kerülnek értékesítésre. A pályáztatás az ingatlan vételárára vonatkozó licitálással történik. A licit érvényes, ha a pályázati tárgyaláson legalább egy pályázó a kikiáltási árat megajánlja. A licitlépcső 50 000 Ft, a licitálást addig kell folytatni, amíg a licitálók érvényes ajánlatot tesznek. A pályázati tárgyalás nyertese a legmagasabb vételárat megajánló pályázó.

11. Ha a pályázati felhívásra kizárólag egy ajánlat érkezik, a licit akkor is érvényes, ha az ajánlatot tevő pályázó a pályázati tárgyaláson nem jelenik meg.

12. A Pályáztató képviseletében eljáró ügyvédi iroda a pályázat eredményhirdetésétől számított 30 napon belül az ingatlanra vonatkozóan adásvételi szerződést köt a nyertes pályázóval a licitálás során ajánlott összegű vételáron. A vételárat az adásvételi szerződés megkötéséig kell megfizetni. A pályázat nyertese az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg 35 000 Ft + áfa összegű ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni a Pályáztató jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda részére.

13. Amennyiben a pályázat nyertese saját érdekkörében felmerült ok következtében az eredményhirdetést követő 30 napon belül az adásvételi szerződést nem köti meg, elveszíti a szerződéskötésre vonatkozó jogát és a pályázati biztosíték összegét. Ebben az esetben a Pályáztató jogosult az ingatlanra a következő legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő pályázóval szerződést kötni.
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) és (4) bekezdése, valamint a Magyarország 2014. évi központi költségvetésről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 6. § (5) bekezdés c) pontja értelmében a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amennyiben az adásvétel tárgyát képező ingatlan forgalmi értéke az 5 000 000 Ft összegű értékhatárt meghaladja.
A Magyar Állam elővásárlási jogának gyakorlására nyitva álló határidő 35 nap, az ingatlan ezt követően adható birtokba.

14. A pályázat eredménytelen, ha:
a) a pályázók nem tettek érvényes vételi ajánlatot,
b) a Pályáztató az eljárás bármely szakaszában, akár indoklás nélkül is, eredménytelennek nyilvánítja,
c) a nyertes pályázó visszalépése esetében, ha a soron következő helyezettel a Pályáztató nem köt szerződést.

A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás személyesen a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) főépület, I. emelet 102-es számú irodában félfogadási időben, illetve telefonon a (06-1) 666-2725- ös számon kérhető.

Félfogadási idő:
Hétfő: 14 00 - 17 30
Szerda: 8 00 - 16 00
Péntek: 8 00 - 11 30

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version