Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Budapesti Sakkszövetség idén is elindította ifjúsági csapatbajnokságát, amelyben a hivatalos osztályban induló „profi” versenyzők mellett a sakkjátékot szerető amatőr gyerekek is megmutathatják sakktudásukat egy olyan mezőnyben, amelyben a legjelentősebb fővárosi sakkoktató diák-sportegyesületek, iskolák indítanak csapatokat. Miután a Széchenyi István Általános Iskolában már évtizedes múltra visszatekintő sakkoktatás folyik, természetesen mi sem maradtunk/maradhattunk ki e jelentős versenysorozatból. Idén csak egy csapattal indultunk, mert az utánpótlás nevelés egy olyan szakaszában vagyunk, ahol jelenlegi gyerekeink többsége még nem érett egy ilyen színvonalú versenyen való induláshoz.

2013. november 23-án lezajlott az ifjúsági csapatbajnokság mindhárom osztályában az első kör. Az Amatőr Rapid osztályban indultunk, ahol tizennyolc fővárosi csapat nevezett a versenysorozatra. Olyan nagy múltú egyesületek mellett, mint a BEAC, a Kőbánya SC, a Vasas SC vagy a Pénzügyőr SE. 

A felsős gyerekeink kiválóan játszottak, a csapatunk a várakozásnak megfelelően szerepelt, két csapatgyőzelem mellett egyszer álltunk fel vereséggel. A csapat tagjai: NAGY Bence (7. osztályos), OLÁH Dominik és ZLOTOV Viktor (5. osztályos) valamint POSTA Zalán (3. osztályos). 

Közben tizenöt-húsz gyerekkel már készülünk a 2014-es diákolimpiára, ahol sok gyerekünk először indul majd versenyen. A most zajló ifjúsági csapatbajnokság és az azon szereplésünk ezeket a gyerekeket is arra motiválja, hogy teljesítményükkel méltóak legyenek azon elődeikre, akik már sok-sok érmet, kerületi elsőséget, budapesti és országos szintű versenyzési lehetőséget vívtak ki maguknak és iskolájuknak.

Nádasi Péter

Published in Sport
Monday, 25 November 2013 14:12

Nagy elismerés érte iskolánkat!

A kerületi önkormányzat által meghirdetett "Új Kőbánya Program" keretében iskolánk közössége a 2013. évben "Tiszta, rendezett Kőbányáért" plakettet kapott. Hálás szívvel köszönöm meg én is az iskola tanári karának, szülői közösségének, a segítő civileknek és diákoknak, hajléktalanoknak mindazt a rengeteg energiát és önkéntes, önzetlen munkát, amit ezért az elismerésért végeztek.

 

A díjat a napokban hozta el és nyújtotta át Mácsik András önkormányzati képviselő úr, mivel a központi ünnepségen nem tudtunk megjelenni. 

Köszönjük Kőbánya!

Sándor Zoltán igazgató
Széchenyi István Általános Iskola

Monday, 14 October 2013 11:25

72 óra önkéntes munka a Széchenyiben

Közösségi szolgálat három napon át –  veled kezdődik! Október 10. és 13. között 72 óra szociális önkéntes akciót szervezett a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház. Az akció célja az volt, hogy Magyarország fiatalságát összefogásra hívja: együtt tegyenek másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítettek közhasznú feladatokat. További információ: www.72ora.hu

Az akcióhoz a kőbányai Széchenyi István Általános Iskola is csatlakozott - tudtuk meg Sándor Zoltán igazgatótól. Már pénteken öt fiatal aktivista érkezett, akik délután 16 órától este 20 óráig átfestették a négy emeleti folyosót és a tantermi ajtókat. Szombaton reggel 8 órától újabb öt fiatal önkéntes érkezett az iskolába és teljesítették a vállalt önkéntes szolgálatot.

 

Munkában az önkéntesek

Az iskola számíthatott a Baptista Szeretetszolgálat kőbányai hajléktalanszállóján élő 12 hajléktalan személy önkéntes munkájára is, akik hatékonyan járultak hozzá az akció sikeréhez. Az igazgatója rendszeresen szervez olyan programokat, amely révén ételadománnyal tudja segíteni a szálló lakóit, így ők örömmel csatlakoztak az iskola megszépüléséért dolgozó csapathoz. Sándor Zoltán szerint ebben a válsággal teli világban példaértékű az az összefogás, amely a hétvégén létrejött az intézmény érdekében. 

 

Dolgoznak a hajléktalanszálló lakói

Sándor Zoltán elmondta, hogy a munka megszervezéséhez 100 000 Ft-ot kérelmeztek az önkormányzattól, amiből beszerezték a munka elvégzéséhez szükséges festékeket és anyagokat. Az igazgató véleménye szerint a pénzért már megdolgoztak, hiszen 2013 januárjától augusztusig 5,2 millió Forint bérleti bevételt "termelt" az iskola az önkormányzat számlájára. Az összeg felével - a helyi önkormányzati rendelet értelmében - az iskola rendelkezhet. 

 

Készül a folyosó

Sándor Zoltán úgy véli, hogy eddig is elismerés és az elvégzett többletmunka kifizetése nélkül dolgoztak, az ügyszeretettől vezérelve. A hétvégi önkéntes 72 órában kétszeresen is önzetlenül tették mindezt, mert még csak nem is hivatkozhatnak semmire, csak a szeretetre, amely eddig is megvolt. De a lényeg, hogy a hétfő reggeli iskolakezdésre, amikor a gyerekek jöttek, szebb lett a világ, a környezet, az iskola.

 

Önkéntesek a 72 órás szolgálat végén

2012 szeptember 13-án szülői értekezletet tartottunk, melynek során a szülők a "Határtalanul" tanulmányi kirándulással kapcsolatban minden részletre pontos tájékoztatást kaptak, valamint kiosztásra került a teljes programmal kapcsolatos írásbeli tájékoztató.

2013. április 25. Határtalanul előkészítő tevékenység. Közösen megalkottuk és elfogadtuk a szabályokat, megbeszéltük a szükséges felszereléseket, meghatároztuk a feladatokat és megtörténtek a vállalások. Videót néztünk Erdélyről és a Székely Himnuszt tanultuk.

 

Az előkészítő óra a tervezett időpontban, 2013. május 2-án került megrendezésre, melynek anyagát mellékeltük. Ellenőriztük a naplók megnyitását, valamint számon kértük a vállalt feladat teljesítését. A fokozódó érdeklődést mutatta, hogy a gyerekek kérésének tettünk eleget, amikor egy soron kívüli megbeszélést is tartottunk 2013. május 9-én.

A Tanulmányi kirándulásra 2013. május 16- 20 között került sor, Erdély- Székelyföld volt az úti cél. 

 

 

A pályázatunk során kitűzött célokat sikerült teljesíteni és a programot is maradéktalanul megvalósítottuk. A tanulók mindvégig fegyelmezettek, nyitottak, érdeklődőek voltak. Aludni a helyi középiskola kollégiumában aludtunk, térítésmentesen. A helyi iskola 7. osztályos tanulói közül többen végig velünk voltak a programokon, sőt osztályfőnökük is első pillanattól kezdve segítette a csoportunkat.

Köszönet Balánbánya polgármesterének és a helyi plébános Úrnak, mert segítettek, hogy a keresztaljához csatlakozva vehessünk részt a Csíksomlyói Búcsún.

Életre szóló élményekkel tértünk haza. Legjobban a hatást az fejezi ki, hogy a tanulók elcsendesedve, kicsit magukba fordulva jöttek iskolába, nehezen illeszkedtek vissza, s amikor pár nap elteltével, egyik alkalommal rosszalltam a viselkedésüket,és megkérdeztem, hogy „mi ütött belétek, hogy így viselkedtek”, kórusban felelték: - „mert hazajöttünk”. Kérdésemre, hogy - „ezt hogyan értitek” az válaszolták: „Ott akartunk maradni, nem akartunk haza jönni”.

Az Értékelő órát 2013. május 30-án 13:30- 16: 30 között megtartottuk. A gyerekek elismeréssel és köszönettel nyugtázták a programot.

A Témanap a Nemzeti Összetartozás Napa jegyében, a terveknek megfelelően zajlott, 2013. június 4-én.

A „Határtalanul” Tanulmányi kirándulás, Erdély- Székelyföld programot az Előadás zárta, 2013. jún. 6-án, 14: 16: 30 között.

Azok a hatodik osztályos tanulók vettek részt, akiknek a szülei nyilatkoztak, hogy ha nyer a 2014-re beadott pályázatunk gyerekeik részt vehetnek a következő „Határtalanul” programon.

Az útról készült képek a következő három Facebook galériákban érhetőek el:
"Összetartozás Napja" megemlékezés
Erdélyben jártunk 1. rész
Erdélyben jártunk 2. rész

Székely Zsuzsanna

Published in Közösség

A Budakalász Gimnázium Kőbánya - Újhegyi tagozata beiratkozása kezdődik augusztus 20. utáni héten. Az iskola várja és invitálja azokat a felnőtteket, akik még nem rendelkeznek érettségivel, de munka és család mellet elkötelezettséget éreznek a tanulásra.

Beiratkozás: 2013.08.21-től 2013. 09. 02-ig reggel 8 órától este 17 óráig lehetséges (1108 Budapest, újhegyi sétány 1-3.)

Szükséges dokumentumok:
- legmagasabb iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány,
- személyi igazolvány.

Bővebb információt kaphat: Sándor Zoltán Attila tagintézmény vezetőtől a 06 30 515 4353 mobil számon.

Published in Aktuális
Monday, 15 July 2013 11:30

Ruhaosztás Kőbányán

Határokon átívelő önzetlen szeretet 

A Baptista Szeretetszolgálat kezdeményezése és információ közvetítése kapcsán jutott el a hír Kőbányára a Széchenyi Iskolába, hogy egy HOLLANDIÁBÓL érkező kis csoport szeretne segíteni a nehéz sorsú kőbányai családoknak azzal, hogy ruha és ételosztást tart számukra.

Vigh Attila a szeretetszolgálat részéről kereste meg az Újhegyi piros iskola igazgatóját Sándor Zoltán Attilát, legyen segítője, és adjon helyszínt ennek az eseménynek.

Nem kellet sokat várni a válaszra, hiszen a Hollandiából érkező, s a határokat átívelő szeretetnek, mielőbb földre kell érnie itt Újhegyen, hogy szétáradhasson, és erősíthesse a reményt veszteni látszó családok lelkét…

50 kőbányai család kapott írásos meghívást a jótékonysági eseményre, melyet a Piros iskolában tartottak meg 2013.07.12-én.

A rendezvény zavartalanságát a WOLF Polgárőr Egyesület, Orosz Tibor parancsnok úr és csapata biztosította.

A folytatásra 2013.07.16-án kerül sor, amikor a holland önkéntesek egy játszóházi programra invitálják a gyerekeket.

Published in Közösség
Friday, 21 June 2013 09:54

35 fokos életkép Újhegyről

Egy nappal több...?! Hajléktalan is segít a piros iskolának! 

Pici ennivalóért érdemes dolgozni, s nem kukázni... "KUTYÚ" a lakótelep megosztó figurája. Évek óta munkanélküli és hajléktalan is egyben. Megszólított!  Kezében két szakadj-meg-szator, benne sörös dobozok, amit napok óta gyűjtött. Ma nem akarok "bűnbe esni"...! Nem lenne valami munka Zoli bácsi? A válasz tőlem, csak annyi volt: De tudok adni feladatot! Falfestés folytatása!? Vagy ablakkeret mázolása!? Te döntsd el, melyiket szeretnéd? Rövid gondolkodás. -35 fokban, 6 órai munka...? VÁLLALOM! Volt a válasz!  A nap végére: meghívtam ŐT! Egy ebédre! Napközben egy- két jó szóra! Egy doboz cigire! Egy kávéra! Egy sörre! Még két napig szeretne jönni! Holnap és holnap után is! Nekem egy 1000-sembe került az önkormányzati tulajdon szépítése! És egy tengődő ember" megmentése! Kösz "KUTYÚ"! búcsúztunk el  a nap végén! Holnap jövök Zoli bá! Folytatom! Oké!

Thursday, 20 June 2013 09:45

Ballagás a Széchenyiben

Az ÉLET egyik határkövéhez érvén…!? Ballagás volt a Széchenyiben 

 

Meghitt ünnepség keretében ballagtatták el a 8. évfolyam három osztályát a piros iskolában. A Helyi hagyományokat tisztelve köszöntötték az iskola diákjai, pedagógusai és a szülők a végzősöket.

Sándor Zoltán Attila igazgató úr a búcsúbeszédében intelemként szól a diákokhoz. Kiemelte az együttműködés fontosságát, a szeretetre épülő munkát, egymás megbecsülését, valamint a tudás fontosságát. Felhívta a diákok figyelmét az egyéni felelősségvállalásra, az egyéni életcélok kitűzésére és megvalósítására. A társadalmi életünkben eluralkodó önzésre és a könyörtelen versenyre is. A „Közjó” művelése csak a szeretetre épülve valósítható meg. 

Jelképesen kezet nyújtott…!? Majd egy idézettel adott útmutatást a jelenlévőknek.

„ S érezzék egy készfogásból rólad, hogy jót akarsz és Te is tiszta, jó vagy…
Egy tekintetük elhitesse véled! Szép dolgokért élsz! És érdemes élned…” 

Köszönetet mondott az osztályfőnököknek az áldozatos munkájukért, melyet egy emléklappal is megerősítendő, adott át.

Rajta ez állt!

„ A tanító tanítása”

„Sok évvel ezelőtt Éva néni ötödikes osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.

De ez lehetetlen volt, mert az első sorban Horváth Peti olyan rendetlen és figyelmetlen kisfiú volt, hogy Éva néni valójában élvezettel írt a feladataira vastag piros ceruzával nagy X jeleket, és a lap tetejére pedig legrosszabb érdemjegyet. 

Egy napon Éva néni a gyerekek régi bizonyítványait nézte át, és megdöbbent Peti előző tanítóinak bejegyzésein.

„Peti tehetséges gyerek, gyakran jókedvűen kacag. Munkáját pontosan végzi és jó modorú. Öröm a közelében lenni” – írta első osztályos tanítója. 

Másodikban így szólt a jellemzés: „Peti kitűnő tanuló, osztálytársai nagyon szeretik, de aggódik, mert édesanyja halálos beteg. Az élet Peti számára valódi küzdelem lehet.”

Harmadik osztályos bizonyítványában ez állt: „Édesanyja halála nagy megrázkódtatás számára. Igyekszik mindent megtenni, de édesapja nem nagyon törődik vele.”

Negyedik osztályos tanítója ezt írta: „Peti visszahúzódó és nem sok érdeklődést mutat az iskola iránt. Nem sok barátja van, és néha alszik az osztályban.” Ezeket olvasva Éva néni ráébredt a problémára és elszégyellte magát.

Még rosszabbul érezte magát, amikor a Karácsonyi ünnepségen tanítványai fényes papírba csomagolt, gyönyörű szalaggal átkötött ajándékait bontogatta, és köztük meglátta Peti ajándékát, a fűszeresnél kapható vastag barna papírba bugyolálva. Éva néni a gyerekek előtt bontotta ki az ajándékokat, és gondosan nyitotta ki Peti csomagját.

Néhány gyerek nevetni kezdett, amikor meglátta a kövekkel kirakott karkötőt, amiből néhány kő hiányzott, és mellette egy negyedüvegnyi parfümöt.

De a gyerekek nevetése abbamaradt, amikor hallották, ahogy Éva néni felkiált: „Milyen szép karkötő!”, és látták, hogy felveszi a karkötőt és csuklójára cseppent a parfümből.

Horváth Peti egy kicsit tovább maradt az iskolában, hogy megszólíthassa: „Éva néni, ma olyan volt az illata, mint valamikor édesanyámé.” Éva néni sokáig sírt, amikor a gyerekek elmentek.

Attól a naptól kezdve nem olvasást, írást és matematikát tanított. Elkezdte a gyerekeket tanítani.

Éva néni különös figyelmet szentelt Petinek. Ahogy dolgozott vele, Peti elméje mintha életre kelt volna. Minél több bátorítást kapott, annál gyorsabban reagált. Év végére Peti az osztály élére került, és már azért volt hazugság, hogy minden gyerekeket egyformán szeret, mert Peti lett a legkedvesebb diákja.

Négy évvel később egy üzenetet talált Petitől, amit az ajtaja alatt csúsztatott be. Az állt benne, hogy ő volt élete legjobb tanítója. Azt írta, hogy befejezte a középiskolát, az osztályában harmadik volt az élen.

Négy évvel később egy újabb üzenet érkezett, amiben azt mondta el, hogy bár voltak nehéz időszakok, kitartott tanulmányai mellett, és hamarosan egyetemi diplomát szerez, legmagasabb kitüntetéssel.

Még négy év telt el, és újra levél  érkezett Petitől. Ebben elmondta, hogy miután megszerezte diplomáját, elhatározta, hogy tovább tanul.

Hozzátette, hogy még mindig Éva néni a legjobb és legkedvesebb tanára, aki valaha is volt. Ez alatt a levél alatt az aláírás hosszabb volt: Dr. Horváth Péter.

A történetnek nincs vége itt. Azon a tavaszon újabb levél érkezett.

Peti elmondta, hogy találkozott egy lánnyal, és nősülni készül, és kérdezte, hogy Éva néni elfoglalná-e a vőlegény édesanyja számára fenntartott helyet.

Természetesen Éva néni elfogadta a meghívást.

A régi karkötőt vette fel, amiről kövek hiányoztak, és azt a parfümöt cseppentette magára, amire Peti úgy emlékezett, hogy utolsó együtt töltött Karácsonykor viselte az édesanyja.

Megölelték egymást, és Dr. Horváth Péter Éva néni fülébe súgta, „Köszönöm, Éva néni, hogy hitt bennem”. 

Hálásan köszönöm, amiért segített nekem, hogy fontosnak érezzem magam, megmutatta nekem, hogy számítok, és az életem érték.” 

Éva néni könnyekkel a szemében visszasúgta, „Peti, tévedsz. Te voltál az, aki megmutattad nekem, hogy számítok, és az életem érték.

Amikor találkoztam veled megtanultam, hogy hogyan érdemes tanítani.”

 

 

Ezután az ünnepség részeként átadta kitűnő tanulóknak a bizonyítványát.

A Diákok Széchenyi Díját idén TIM GERGŐ  kapta, melyet a Széchenyi Alapítvány kuratóriuma hagyott jóvá  Buday Miklós elnök úr aláírásával.

A közösség munkájáért Horváth Erik és  Mitrácska Máté kapott könyvjutalmat. Mátét még külön is elismerte a Magyarok Szövetsége Kőbányai Szervezete is a kemence építése során nyújtott önzetlen munkavégzésért.

A szülői munkaközösségek tagjai is emléklapot vehettek át a méltató szavak kíséretében az igazgató úrtól.

Az ünnepség végén Reményik Sándor verssel zárta beszédék az iskola igazgatója.

 

Reményik Sándor : Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,  
A színektől, ha szürke por belepte,  
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,  
A hangtól, mikor csendbe halkul el,  
Minden szótól, amit kimond a szánk,  
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,  
Minden sebtől, mely fájt és égetett,  
Minden képtől, mely belénk mélyedett,  
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,  
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,  
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,  
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:  
Valamitől mi mindig búcsúzunk.

További képek megtekintéséhez kattintson IDE!

Wednesday, 19 June 2013 11:23

Kerületi elismerés széchenyis diákoknak

Kerületi elismerésben részesültek a széchenyis diákok is 

 

A Kőbányai Önkormányzat évek óta hagyományosan ismeri el a kerületi iskolák „kiválóságait”!

Komoly szempontrendszer alapján választják ki, azokat a diákokat, akik a kerületért, az iskolájuk hírnevéért sokat tesznek, a mindennapi tanulmányi-, és emberi tevékenységükkel, valamint a közösségi munkájukkal.

kép: Weeber Tibor alpolgármester adja át az elismerést Pótor Barnabás széchenyis diáknak

 

Pótor Barnabás 6. osztályos diák laudációja

Tanulmányi eredménye egyenletesen kitűnő. Aktív közösségi munkájával, példamutató magatartásával kiemelkedik társai közül.

Aktívan részt vesz az iskola kulturális életében. Sokoldalúsága, színes egyénisége, sikerei miatt érdemes a Kiváló  Tanuló elismerő díjra.

A kerületi Német Szép kiejtési verseny 1., a Kaán Károly Természet és környezetismereti versenyen 4., a Matematika verseny 5., a Népdaléneklő verseny arany fokozatát nyerte el.

 

kép: Weeber Tibor alpolgármester adja át Takács Leventének az elismerést

 

Takács Levente7. osztályos diák laudációja 

 

Tanulmányi eredménye elsős kora óta kitűnő. Az osztályközösség aktív tagja.

Magatartása, szorgalma példamutató. Szívesen vesz részt minden iskolai kulturális rendezvényen, szervezőként és szereplőként egyaránt. A hangja a hangszere.

Az osztály programjainak lelkes szervezője. Társai elismerik és szeretik. Tanáraival udvarias, tisztelettudó, segítőkész. 

A kerületi X Faktor versenyen bronz minősítését, a kerületi és a budapesti Népdaléneklő versenyen kiemelt arany minősítést kapott.

 

 

 

 

 

 

Wednesday, 19 June 2013 11:02

Szépül a piros iskola

Igazán el sem kezdődött a Vakáció, de máris készítik elő a következő tanévet a piros iskolában.

A Hetednapi Adventista Egyház egyik tagja, Györfi János erdélyi ember tett felajánlást az iskola igazgatójának azzal, hogy néhány napot feláldoz az iskola érdekében a szabadidejéből, és önkéntes, önzetlen munkavégzéskeretében folytatja az épület külső átfestését, szépítését, melyet néhány héttel ezelőtt az igazgató úr kezdett el.

Köszönjük a szívből jövő felajánlást és a lélekből kiáradó szeretetet...! Magyarország és Erdély egy szívvel dobban...?! Ebben is látható, tetten érhető!!

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül és szépül
Épül a lakótelep
Építik a tavat
Épül a Mély tó
Építési terv
Lakótelep a világ végén
A Mély tó
A Gergely-bánya
Föld út
Árkok és házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia