Kőbányai Közösségi Hírlap

2012 szeptember 13-án szülői értekezletet tartottunk, melynek során a szülők a "Határtalanul" tanulmányi kirándulással kapcsolatban minden részletre pontos tájékoztatást kaptak, valamint kiosztásra került a teljes programmal kapcsolatos írásbeli tájékoztató.

2013. április 25. Határtalanul előkészítő tevékenység. Közösen megalkottuk és elfogadtuk a szabályokat, megbeszéltük a szükséges felszereléseket, meghatároztuk a feladatokat és megtörténtek a vállalások. Videót néztünk Erdélyről és a Székely Himnuszt tanultuk.

 

Az előkészítő óra a tervezett időpontban, 2013. május 2-án került megrendezésre, melynek anyagát mellékeltük. Ellenőriztük a naplók megnyitását, valamint számon kértük a vállalt feladat teljesítését. A fokozódó érdeklődést mutatta, hogy a gyerekek kérésének tettünk eleget, amikor egy soron kívüli megbeszélést is tartottunk 2013. május 9-én.

A Tanulmányi kirándulásra 2013. május 16- 20 között került sor, Erdély- Székelyföld volt az úti cél. 

 

 

A pályázatunk során kitűzött célokat sikerült teljesíteni és a programot is maradéktalanul megvalósítottuk. A tanulók mindvégig fegyelmezettek, nyitottak, érdeklődőek voltak. Aludni a helyi középiskola kollégiumában aludtunk, térítésmentesen. A helyi iskola 7. osztályos tanulói közül többen végig velünk voltak a programokon, sőt osztályfőnökük is első pillanattól kezdve segítette a csoportunkat.

Köszönet Balánbánya polgármesterének és a helyi plébános Úrnak, mert segítettek, hogy a keresztaljához csatlakozva vehessünk részt a Csíksomlyói Búcsún.

Életre szóló élményekkel tértünk haza. Legjobban a hatást az fejezi ki, hogy a tanulók elcsendesedve, kicsit magukba fordulva jöttek iskolába, nehezen illeszkedtek vissza, s amikor pár nap elteltével, egyik alkalommal rosszalltam a viselkedésüket,és megkérdeztem, hogy „mi ütött belétek, hogy így viselkedtek”, kórusban felelték: - „mert hazajöttünk”. Kérdésemre, hogy - „ezt hogyan értitek” az válaszolták: „Ott akartunk maradni, nem akartunk haza jönni”.

Az Értékelő órát 2013. május 30-án 13:30- 16: 30 között megtartottuk. A gyerekek elismeréssel és köszönettel nyugtázták a programot.

A Témanap a Nemzeti Összetartozás Napa jegyében, a terveknek megfelelően zajlott, 2013. június 4-én.

A „Határtalanul” Tanulmányi kirándulás, Erdély- Székelyföld programot az Előadás zárta, 2013. jún. 6-án, 14: 16: 30 között.

Azok a hatodik osztályos tanulók vettek részt, akiknek a szülei nyilatkoztak, hogy ha nyer a 2014-re beadott pályázatunk gyerekeik részt vehetnek a következő „Határtalanul” programon.

Az útról készült képek a következő három Facebook galériákban érhetőek el:
"Összetartozás Napja" megemlékezés
Erdélyben jártunk 1. rész
Erdélyben jártunk 2. rész

Székely Zsuzsanna

Published in Közösség

Megkezdte működését a Magyarok Madara Íjászegyesület, amely hétfőnként 17:00 órától tart nyilvános edzést és tagtoborzást a Széchenyi István Általános Iskolában. Gyerekek a szüleikkel együtt léphetnek be az egyesület soraiba. A tagdíj felnőtteknek havi 200 Ft, a diákoknak 100 Ft. 

Jelentkezni lehet az edzéseken Sándor Zoltán Attila alelnöknél személyesen, vagy emailen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.  

Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola hátsó udvara (Újhegyi sétány 1-3.) 

 

 

Published in Közösség

A Kis-Pongrác projektben részt vevő kőbányai rendvédelmi szervezetek október 4-én, pénteken 13-16:00 óra között Közlekedésbiztonsági napot rendeznek a Pongrác telepen.

Részletekért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

Rekord számú vendég érkezett szepetmber 25-én,pénteken a Keresztury Dezső Általános Iskola udvarára, a hagyományos bográcsozásra. Idén már ötödször rendezték meg a legnépszerűbb, szülő – tanár - tanuló rendezvényt. Finomabbnál finomabb paprikások rotyogtak a bográcsokban, vidáman sercegtek a húsok a grilleken. A gyerekek örömmel fogyasztották a házi ízeket. Sötétedésig tartott a vidám beszélgetés a kellemes őszi délutánon. Az eseményről készült videót EZEN a linken tekintheti meg!

Soósné Bacsinszky Csilla

 

Tuesday, 01 October 2013 08:55

Őszi séta a templomokban október 12-én

Ismerje meg a templomokat! Őszi sétát szervez az Idősügyi Tanács az idősek hónapjában, október 12-én, szombaton. Úti céljuk a történelmi egyházak városközpontban található műemlék templomainak meglátogatása. 

A találkozó október 12-én 9 órakor lesz az óhegy utcai Lengyel templom előtt. 

A program menete:
9.45: Kápolna tér, Conti-kápolna
10.30: Gergely utcai református templom
11.15: Kápolna utcai evangélikus templom
12.00: Szent László-plébániatemplom

A templomokban rövid ismertetés lesz az épület történetéről és az ott folyó közösségi életről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Aktuális

Ismét fantasztikus eredményt értek el a Sentinel Sportegyesület Taekwondosai a szeptember 28-án,  a budapesti Láng Sportcsarnokban megrendezett 6. Hungarian Open Poomsae Nyílt Magyar Formagyakorlat Országos Bajnokágon. A versenyen 27 ország képviseltette magát, közel 275 indulóval. Egyesületünk a magyar csapatok közül a legtöbb indulóval, 15 fővel nevezett be. A legeredményesebb magyar poomse csapat a  Sentinel SE lett!

A versenyen indult: Remetei Dániel, Kerülő Márton, Szécsényi Anna, Törőcsik Bálint, Nickl Dávid, Molnár Viktor Bendegúz, Kohl Kinga, Nuszbaum Krisztina, Hegyesné Bauda Viktória, Ferencz Ádám, Benedek Péter, Nagy Csaba, Helembai Csaba, Kupcsik Anna és Neller Ábel.

Eredményeink:
-Törőcsik Bálint gyerek kategóriában: egyéniben, párban, csapatban aranyérem
- Nagy Csaba senior 1 kategóriában: egyéniben aranyérem, csapatban ezüstérem
- Nuszbaum Krisztina senior 2 kategóriában: egyéniben aranyérem
- Benedek Péter senior 2 kategóriában: egyéniben, csapatban ezüstérem
- Remetei Dániel gyerek kategóriában: egyéniben: ezüst érem
- Ferencz Ádám kadett kategóriában: egyéniben ezüst érem, párban csapatban aranyérem.
- Kupcsik Anna gyerek kategóriában: egyéniben bronz érem.
- Szécsényi Anna kadett kategóriában: egyéniben bronz érem csapatban aranyérem.
- Neller Ábel:gyerek kategóriában: egyéniben bronz érem
- Kerülő Márton:gyerek kategóriában: párban bronz érem
- Nickl Dávid kadett kategóriában: csapatban ezüst érem
- Molnár Viktor Bendegúz gyerek kategóriában: párban bronz érem
- Kohl Kinga kadett kategóriában 4. helyezés
- Helembai Csaba senior 2 kategóriában 4. helyezés
- Hegyesné  Bauda Viktória senior 2 kategóriában 4. helyezés. 

Összesítve: 8 arany érem, 6 ezüst érem, 5 bronz érem, 3 negyedik helyezés

Gratulálunk a csapatnak és Hegyes Imre mesternek a sikeres felkészítésért!

Egyesületünk minden korosztályt szeretettel vár a Szent László Általános Iskolában (X. kerület Szent László tér 1.).

További információ az egyesületről: www.sentinelse.hu, kapcsolat: Hegyes Imre 3. danos taekwondo mester

Kerülő Attila

Published in Sport

"Ötórai tea" néven élő zene és bulizenekar várja az érdeklődőket szombatonként 17:00-22:00 óra között a Törekvés Művelődési Központban. Részletekért kattintson a plakátra!

Published in Aktuális

A Kőbánya.huszámolt be arról az örömteli hírről, hogy idősbarát önkormányzati díjat vehetett át a Kőbányai Önkormányzat képviseletében Weeber Tibor szociális ügyekért felelős alpolgármester és Szabóné Gerzson Sarolta, a Népjóléti Bizottság elnöke. Az idén tizedik alkalommal kiosztott díjakat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára és Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a kerület vezetőinek. Az Idősbarát önkormányzat díjakat azoknak a helyhatóságoknak, illetve magánszemélyeknek ítélik oda, amelyek, illetve akik rendkívül sokat tettek a szépkorúak egészségének és életminőségének javításáért. Az ünnepélyes díjátadón Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy szüleink, nagyszüleink korosztályainak segítése és a nemzedékek közötti együttműködés erősítése az aktív generációk egyik legfontosabb feladata. A kormány ezért a folyamatos nyugdíjemeléssel, valamint a rezsicsökkentéssel megőrizte és 2012-től emelte a nyugdíjak vásárlóértékét, idén 4 százalékkal.

  

Weeber Tibor alpolgármester átveszi az elismerést

Az önkormányzati portál arról is hírt adott, hogy a Kőbányai Idősügyi Tanács szeptember 27-én tartotta aktuális konzultációját, amelyen Kovács Róbert polgármester bemutatta a díszes elismerő táblát és az oklevelet, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ítélt oda Kőbányának. Az elismerést a kerület polgármesterének a szépkorúak testi és lelki egészségének megőrzésére irányuló kezdeményezései, valamint az idősek társasági és kulturális életének színesítése érdekében tett lépések alapozták meg. Kőbánya polgármestere az Új Kőbánya Program keretében új időspolitikát kezdeményezett: újraalakította az Idősügyi Tanácsot, elindította a Nordic Walking mozgalmat, nyugdíjasok százainak szervezett számítógépes tanfolyamot, mindemellett a már működő programokat is folytatta. A kőbányai nyugdíjasok önkormányzati támogatású, kedvezményes nyaraltatása során idén 90 nyugdíjas pihenhetett a Balaton partján rendkívül olcsón. 

 

Kovács Róbert polgármester az Idősügyi Tanács ülésén

Weeber Tibor alpolgármester a tanácskozáson arról tájékoztatta a tanács tagjait, hogy várhatóan jelentős összeget fordítanak majd az Újhegyi sétány felújítására - amelynek része az akadálymenetesítés – és megnyugtatta azokat, akik azt hallották, hogy a Népligetbe akarják telepíteni a Petőfi Csarnok körüli bolhapiacot. Weeber Tibor a jelenlévők és a nyugdíjasklubok tagságának segítségét kérte abban, hogy októberben, a nyugdíjasok hónapjának rendezvényeire minél több szépkorút invitáljanak és e rendezvényeken kívül is több idős kőbányait vonjanak be a helyi programokba.

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Tuesday, 01 October 2013 11:53

Alma koncert október 5-én

Az Alma együttes ad koncertet október 5-én, szombaton 10:30 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban (1105 Budapest, Szent László tér 7-14. Jegyár: elővételben, kőbányai nagycsaládos kártyával 1000 Ft, a program napján 1400 Ft. Lehetőség van online jegyvásárlásra is EZEN a linken.

Published in Aktuális
Saturday, 21 September 2013 13:55

Lakossági fórum a Kertvárosban október 1-jén

Meghívó!

Tisztelettel és szeretettel várunk minden érdeklődőt az október 1-jén, kedden 18:00 órakor a Kertvárosi Általános Iskolában tartandó lakossági fórumra. A fórumot Agócs Zsolt önkormányzati képviselő tartja.

Kérjük részvételével, észrevételével Ön is segítse a fórum eredményességét!

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version