Kőbányai Közösségi Hírlap

Friday, 15 November 2013 08:12

Ünnep a jégen

Születésnapi ünnep volt múlt hét végén a Kőbányai Jégpályán, az Ihász utcában. Fennállásának tíz éves évfordulóját ünnepelte a White Sharks Hockey Club. A Fehér Cápák Hoki Klub az eddigi támogatóit, partnereit, sportolókat, barátokat és persze nagyon sok gyereket hívott meg a születésnapi partira. A cápák népes családjának tagjait Paska Zoltán, a klub elnöke köszöntötte, illetve köszönetük jeléül ajándékot adtak és tiszteletbeli cápává fogadtak több olyan sportszerető és támogató kerületi szakembert, aki megkönnyítette az eddigi működést. A kőbányai gyerekeket ingyen oktató, utánpótlást nevelő és a felnőttek számára is kiváló sportolási lehetőséget kínáló White Sharks köszöntésére eljött Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára, valamint Révész Máriusz országgyűlési képviselő és Radványi Gábor alpolgármester is gratulált a lelkes csapatnak. Az ünneplők között megjelent többek között Huszti Péter, a magyar floorball válogatott szövetségi kapitánya, aki korábban Paska Zoltánnal együtt álmodta meg a kőbányai jeges klubot, illetve jégpályát. A kissé hideg környezet ellenére szívmelengető eseményen az ovisok bemutatójától az utánpótlás mérkőzésekig sok izgalmas program várta az ünneplő közönséget.

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Sport

Ami Önnek lom, az másnak kincs lehet!

Mi, azaz a Kőbánya.info szerkesztőségéből, valamint a Cselekedjünk Közhasznú Alapítvány és Nagycsaládosok Országos Egyesületének Óhegyi Csoportjának tagjaiból álló csapat decemberben újra közösségi vásárt szervezünk, méghozzá a Széchenyi István Általános Iskola tornatermében. Az esemény december 8-án, vasárnap 09:00-12:00 óra között várja a vásárlókat és résztvevőket.

Bár a tornaterem elég nagy, azonban mégsem korlátlan, ezért megkérjük azokat, akik eladóként szeretnének részt venni a vásárban, hogy lehetőleg email-ben regisztráljanak a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címem. Előre is köszönjük megértésüket és együttműködésüket!

A Kőbányai Vásár Facebook oldala EZEN a linken nyitható meg.

Facebook.com/KobanyaiVasar 

Kőbányai Közösségi Vásár - december
Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola tornatermében, megközelíthető az iskola Sütöde utcai gazdasági bejárata felől.
Időpont: 2013. december 8., vasárnap 09:00-12:00 óra között
Helyfoglalási díj: 500 Forint

Jelentkezés: Aki eladóként szeretne részt venni az eseményen, azt megkérjük arra, hogy emailben jelentkezzen a következő email címen: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Infrastruktúra: A helyszínen korlátozott mennyiségben áll majd rendelkezésre asztal, így megkérnénk a regisztrált eladókat arra, hogy a biztonság kedvéért legyenek szívesek hozzanak magukkal bármit, amire kipakolhatják portékájukat: összecsukható kempingasztalt, műanyag gyerekasztalt, szobainast, vagy ha ezek nem állnak rendelkezésre, egy pokrócot. Mindenkit megkérünk arra, hogy az eladni kívánt portékák mennyisége terén az ésszerűség határain belül próbáljanak maradni!

Térkép: A Sütöde utcai gazdasági bejárat a térképen - kattintson a képre a nagyobb méretért!

Amit a közösségi vásárról tudni érdemes: Új divat terjed Magyarországon, mely a plázák világának ellenkultúrájaként több ezer fős tömegeket mozgat meg hétvégenként országszerte. Sokan szinte megszállottjaivá válnak a hétvégi "pakold ki az udvarodba, amitől már nem férsz otthon és keress adómentesen pénzt" elven működő mozgalomnak, míg a kíváncsi vásárlók fillérekért juthatnak valóságos kincsekhez. A garázsvásárok elvére épülő közösségi vásár nem egyszerűen bolhapiac, vagy bármilyen más típusú vásár, ahol a résztvevők "idegenként", egymástól elkülönülve ülnek asztalaik mögött vevőkre várakozva. Maguk az eladók is csereberélnek egymással, kutakodnak egymás portékái között, beszélgetnek, ismeretségek szövődnek, a gyerekek fociznak, fogócskáznak, miközben szüleik megszabadulnak az otthoni felesleges lim-lomtól.

Plakát: Megkérnénk azokat, akiknek van rá módja, hogy nyomtassanak a vásár plakátjából és terjesszék azt lakóhelyükön! Ezzel is több emberhez jut ez a vásár híre. Előre is nagyon köszönöm a segítséget! 

A képre kattintva a plakát A/4 méretű nyomtatható pdf. formátumban nyílik meg!

 

Piknik: Szeretnénk megkérni azokat, akiknek van rá lehetősége, hogy hozzon magával olyan harapni- és innivalót (süti, kenyér, ropi, innivaló stb.), amely révén vásározás közben jókedélyű piknik hangulat alakulhat ki. A korábbi hagyományokhoz híven most is igyekszünk egy kis zsíros kenyérrel és üdítővel megvendégelni a résztvevőket, de anyagi lehetőségeink igencsak végesek.

Online Közösségi Vásár: A nagy érdeklődés miatt létrehoztuk a Közösségi Vásár online felületét, hogy a vásárok közötti időszakban is mindenki megtalálhassa azt, amire szüksége van, valamint eladásra kínálhassa, mire már nincs. Enyhítsük együtt a válság hatását: csereberéljünk kerületen belül, vásároljuk meg egymástól pár száz forintért azokat a tárgyakat, amiket kidobni sajnálnánk, de másnak még hasznos lehet! Adja fel hirdetését ingyen, keressen, kutasson mások eladó holmijai között az Online Közösségi Vásár felületén EZEN a linken.

Információ kérhető:
Dankó Györgyi és Dankó József
- email cím: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
- telefonszám: 06-30-350-0860
- web: www.vasar.kobanya.info
- Facebook: Facebook.com/KobanyaiVasar


A közösségi vásárral kapcsolatos adózási szabályok:

A magánszemélyek egymás közti adás-vételéből származó évi összjövedelem 200.000 Ft-ig adómentes. A jövedelem = eladási érték-beszerzési érték. Amennyiben a beszerzési érték nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-a a vélelmezett jövedelem. (Konkrét példán keresztül: ha egy év alatt 800.000 Ft-ot keres valaki a tárgyai eladásával és nem tudja megállapítani a beszerzési értéket, ezért jövedelemként a 25%-ákkal kell számolni, ami 200.000 forint. Eddig adómentes, azaz 800.000-ig lehet évente eladni saját holmikat. E felett az összeg felett keresett pénzt be kell vallani!

Published in Aktuális

Magyar füstölt hús termékek őszbúcsúztató akciós vására lesz november 15-én. pénteken 9:00 - 17:00 óra között a Demokratikus Koalíció szervezésében, a párt önkormányzati képviselői irodájában. Részletekért kattintson a plakátra! 

Published in Aktuális

A Házikence tanoda ezúttal a "szappancsodák" birodalmába kalauzolja az érdeklődőket november 14-én, csütörtökön 18:00 - 20:00 óra között. A résztvevők megismerkedhetnek az otthonunkban elkészíthető takarító-, tisztító- és tisztálkodó szerekkel. Kiderül, hogy a házi készítésű szappan nemcsak szép, de felhasználási területe rendkívül széleskörű is. Erre kaphatunk válaszokat és rengeteg inspirációt! Az előadást dr. Torma Viktória kutatóvegyész, kozmetikai szakértő vezeti. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak!

Érdeklődés, jelentkezés és regisztráció: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy 06-1-260 5041
Részvételi díj: 600 Ft/fő
Helyszín: 1105 Budapest, Előd u. 1. KÖSZI épülete

Forrás: Kőrösi Kulturális Központ Facebook oldala

Published in Aktuális

A kőbányai Apróvár Családi Napközi gyűjtést szervez a Dankó utcai hajléktalan óvodába járó gyermekeknek.

Szükségük lenne:
- 98-146 gyermek ruhák
- 24-35 gyermek cipők
- játékok
- tartós élelmiszerek
- illetve bármi, amire már nincs szükség.

A napköziben december 15-ig gyűjtik a holmikat, amelyeknek átszállítását vállalják. 

Apróvár Családi Napközi címe: 1103 Budapest, Kis Gergely utca 3.
Elérhetőség: (1)260 85 90
Weboldalwww.aprovar.hu

Forrás: Apróvár Családi Napközi Facebook oldala

Published in Közösség
Monday, 11 November 2013 09:33

Közmeghallgatás november 28-án

A Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 28-án (csütörtökön) 17 órai kezdettel közmeghallgatást tart a lakosságot érintő kiemelt ügyekben (néhány ezek közül: közlekedés, parkolás, környezetvédelem, közbiztonság, útfelújítás, egészségügy, kultúra, kerületfejlesztés). A közmeghallgatás nyilvános, az ülésen a megjelentek felszólalhatnak és kérdezhetnek a kerület vezetőitől és döntéshozóitól.

Időpont: 2013. november 28. (csütörtök) 17:00 óra
Helyszín: a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ 1. számú terme, Szent László tér 7-14 . fszt. 1.)

 

A tavalyi közmeghallgatás és az idei meghívó

Published in Aktuális

A Kőbányai Élő Közösség újabb előadással folytatja az "ébredezőknek" szóló, csütörtöki napokon megtartott előadássorozatát Kőbányán a Széchenyi István Általános Iskola aulájában. November 21-én 18:00 órától az egészség, a biztonság és a "jól lét" alapjáról, az összhangról tart előadást Pataki Antal, aki bemutatja a szerves társadalmat, avagy a spiritualitás és a hétköznapi élet szerves egységét.

Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola, 1108 Budapest, Újhegyi-sétány 1-3.


A szerves társadalomról röviden: Magyarországon - ahogy a világban máshol is - sokan keresik a megoldást arra, hogy hogyan lehetne véget vetni a jelenleg fennálló, élet- és emberellenes gazdasági és társadalmi körülményeknek. Sok jó ötletet megismertünk már, ám a legtöbbjük egy konkrét személyhez vagy csoporthoz köthető, emiatt "sérülékeny": a máshonnan jövő javaslatokat, elképzeléseket többnyire elutasítják. Eddig az sem vezetett egy egységes világkép kialakulásához és valamiféle nemzeti egységhez, ha az elképzeléseket valamilyen hagyományhoz kötötték, mert sok "hagyomány" valójában csak dogma. Egy igazságos társadalmat csak abszolút igazságra lehet építeni. Az előadásomban a tudomány, pontosabban a kvantumfizika (már nem is új!) kutatási eredményeire alapozva próbálok meg felvázolni egy olyan világképet, ami véleményem szerint mellőzi a dogmákat és mintegy átugorja azokat az alacsonyabb szintű álláspontokat, amik vitákat szülhetnek és így továbbra is a megosztást tartják fenn. Persze, tévedhetek. Fogadd kritikával, amiket hallasz tőlem, ám légy nyitott az újra! Szeretettel várlak, hogy elmondhassam Neked az elképzeléseimet! A szerves társadalomról bővebben ezen a honlapon olvashatunk: szervestarsadalom.info

Pataki Antal

Kőbányai Élő Közösség

Published in Aktuális
Tuesday, 12 November 2013 11:22

Felvonót kap az idősek otthona

A kőbányai Gergely utcai idősek otthonába látogatott a napokban dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettessel. A közvetlen hangulatú délutánon jó hírrel is szolgálhattak a városvezetők: megépülhet a rég várt felvonó az épületben.

 

Magyar nóta, mulatós dal és operett – aki száraz protokolláris látogatásra számított a két városvezető láttán, annak bizony csalódnia kellett. Rendkívül jó hangulatú délutánt varázsoltak ugyanis a Budapest Esély Nonprofit Kft. által foglalkoztatott zenészek és Erdős Melinda operaénekesnő, akik a „Városok napján” nagyszerű zenei műsorral látogattak el  a fővárosi fenntartású intézménybe. Az aula teljesen megtelt, az idősek pedig szinte egy emberként énekeltek az előadókkal, és ehhez különleges kísérőt is kaptak dr. György István főpolgármester-helyettes személyében. Ő ugyanis nem jött zavarba, amikor kezébe nyomták a mikrofont. Aki ismeri, tudja róla, hogy szívesen gitározik és énekel. A hangolással sem volt gond, hiszen már javában próbál a december 6-i jótékonysági koncertjére Póka Egonékkal.

 

 

Bár a délután hangulata felért egy vidéki lakodalommal, azért néhány komoly dologról is szó esett. Dr. György Istvántól megtudtuk: saját életében is tapasztalta, mennyire fontos közösségformáló szerepet töltenek be az idősotthonok a mindennapokban. 83 éves édesanyja, akivel egy családi házban lakik, maga kérte, hogy a hétköznapokat, amíg a család dolgozik, egy hasonló intézményben tölthesse el. Ott ugyanis amellett, hogy orvosi felügyeletet élvez és gondoskodnak az étkezéséről, a legfontosabb, hogy nincs egyedül, van kihez szólnia, és tartalmas programokon is részt vehet. Városvezetőként pedig arról biztosította az otthon dolgozóit és vezetőjét, Vágner Zsuzsannát, hogy a jövő évben fővárosi forrásból megépülhet a várva várt felvonó. Az otthonban 160 idős ember él, sokuk nehezebben mozog már, emellett a látogatóba érkező hozzátartozók közül is sokan idősek, akik számára igazán nagy könnyebbséget jelenthet a lift, hiszen sajnos ma még csak lépcsőn közlekedhetnek. Az otthon lakói búcsúzóul saját készítésű asztaldísszel kedveskedtek a főpolgármester-helyettesnek.

Az intézmény vezetése dr. Szentes Tamás és dr. György István főpolgármester-helyettesekkel egyeztetett az új felvonóról

Forrás: Dr. György István honlapja

L'art pour l'art társulat "Piroska, a farkas" címet viselő produkciója várja az érdeklődőket  november 16-án 19:00 órától a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. 

Már a cím is elárulja, hogy nem mindennapi szórakozás várja azokat, akik megtekintik a hazai abszurd tótumfaktumainak 14. színházi estjét. Ez azért is igaz, mert ha valaki tényleg minden nap meg szeretné nézni estünket, valószínűleg csalódna, hiszen nem minden nap mutatjuk be. Lennének napok, amikor a fanatikusabb rajongók hiába keresnék előadásunkat, helyette vagy egy másik műsort találnának, vagy üres színpadot, ha egyáltalán nyitva lenne az intézmény. Ezért javasoljuk, hogy aki teheti, inkább az előre megadott napokon látogassa estünket. Szuperlatívuszok és egekbe magasztalás helyett (amik persze indokoltak lennének), szerényen megemlítjük, hogy énekel a darabban egy tehén, akit a mezőn felejtettek, előkerülnek a legendás osztályfőnöki óra tanulóinak szülei egy szülői értekezleten, és végre együtt szerepelnek a színpadon a már-már világhírűnek számító Besenyő család tagjai, sok-sok év után először. A társulat jó szokásához híven csak újdonsággal szolgál ezen az estjén is. Új dalok, új vetítések, új jelenetek a rég megszokott, toronymagas színvonalon. Hát, jöjjenek, Kedves Érdeklődők, és kapaszkodjanak fel velünk az izgalmas szellemi csúcsokra, ahol Piroska, a farkas is velünk viháncol örömében, amíg le nem lövik. Ja, és csaléteknek álljon itt egy kifejezés a darabból: „trafik”. Ha valakit ez a szó nem annyira vonz, annak eláruljuk, hogy nincs is benne az előadásban. Ha valaki pedig csak emiatt jönne el, annak majd külön elmondjuk, ha nagyon ragaszkodik hozzá. Mindenkit szeretettel vár Piroska, a farkas és a Társulat tagjai megannyi szerepben, például a bádogember, a gyáva oroszlán, a madárijesztő és Dorothy páncéljába, szőrébe, kabátjába és bőrébe bújva.

Jegyárak: elővételben 1900 Ft, az előadás napján 2400 Ft.

Forrás: Kőrösi.org

Published in Aktuális

Novák Péter játékvezetésével és Foltin Jolán rendezésében "TITITÁ" címmel interaktív, zenés gyerekelőadás lesz november 17-én, vasárnap 16.00 órától a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központba. 

Játékvezető: Novák Péter
Zenészek: Küttel Dávid, Babos Károly, Szokolay Dongó Balázs
Táncosok: Pótor Kata, Lengyel Szabolcs
Zene: Novák Péter és Lázár Zsigmond
Koreográfia: Lengyel Szabolcs
Szerkesztő-rendező: Foltin Jolán

„Kalandra fel Ritmusországba, hol taktusra jár a gyerekek keze, feje, lába! Tititá, tátiti, gyertek velünk játszani! Itt minden kipróbálható, fazék, födő, fakanál megszólaltatható! Hallasd a hangod, dobogjon a lábod, üsd össze a tenyered, soha meg nem bánod!” – így szól a kikiáltó, aki nem más, mint Novák Péter, az előadás főszereplője, mozgatója. A játékmester előadói készsége mellett, civil tapasztalatait is integrálta a hatvanperces foglalkozásba, így a gyerekek számára közérthető, interaktív módon mesél a hulladék felhasználás, újrahasznosítás, avagy éppen a családi, baráti kapcsolatok fontosságáról, Tamkó Sirató Károly versei kapcsán. Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus ötlete alapján Novák Péter partnerei muzsikusok, és egy táncos pár – “Titi” és “Tá” – akikkel Ritmusországba kalandozik, a gyerekközönséget választva útitársul. Az országjárás természetesen többgenerációs, hiszen Tamkó költészete a hatvanas évek óta meghatározó verses élmény, nem egy korosztálynak. Kicsik, nagyok találkozása tehát az előadás, ami számos pedagógiai mintával is szolgál a jövő nemzedékeinek művészeti oktatására.

Jegyárak: elővételben 1200 Ft, az előadás napján 1500 Ft

Forrás: Kőrösi.org

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version