Kőbányai Közösségi Hírlap

A megújuló Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szakmai szervezeteivel a kőbányai vállalkozók helyben, székhelyükhöz, telephelyükhöz közel vagy a Krisztina körút 99. szám alatti központban könnyen felvehetik a kapcsolatot, ha bármilyen üzletmenettel kapcsolatos információra, szakmai tanácsra van szükség.


Nem árt tudni, hogy a budapesti kamarának számos ingyenes szolgáltatása van, amelyekhez azok is térítésmentesen hozzájutnak, akik csak az évi ötezer forintos regisztrációs díjat fizetik meg, de önkéntes tagok nem akarnak lenni. 

Csoltó Gábor, a BKIK Ipari Tagozatának elnöke a Kőbányai Híreknek az ingyenes szolgáltatások között a békéltető testületi eljárást említette elsőnek. Mint mondta, egyre nagyobb igény van rá, mert a szervezet a vitás ügyeket gyorsabban, olcsóbban és megfelelő jogbiztonsággal képes kezelni úgy, hogy az igazságszolgáltatás egyéb részeit is mentesíti a terhelés alól. 

Az ingyenes szolgáltatások között találjuk az adó-, a jogi- az építésügyi-, a környezetvédelmi-, és a pályázati tanácsadást. Természetesen ezek csak az állandó szolgáltatások, de a tagozatok, és az osztályok munkatársai szakterületükön minden érdeklődőnek szívesen adnak felvilágosítást. A kis- és középvállalkozások az ország munkavállalóinak mintegy 70 százalékának adnak kenyeret. Ezek a szervezetek azonban nem minden feladatra tudnak felkészülni. Ezért a BKIK fontosnak tartja, hogy a tanácsadói szolgálat a vállalkozók mindennapi problémáinak megoldásához segítséget nyújtson az egyszerűbb esetekben telefonon, a bonyolultabb ügyekben személyesen. 

További fontos szolgáltatásai a Kamarának a szakmai workshopok, és továbbképzések. Több szakmában mestervizsgára felkészítő tanfolyamot szervezünk, és a mestervizsga letételét is megszervezzük, biztosítjuk. Szakmai versenyeket rendezünk, s az új technológiákról is tartunk bemutatókat. Nem beszéltem még az okmányhitelesítésről, és a Széchenyi Kártyáról, mely szintén megkönnyíti a vállalkozások számára az ügyintézést, illetve a vállalkozásuk finanszírozását. A Széchenyi Kártya hitelkeretét ráadásul most emelte a Kormány kétszeresére! Sok segítséget kapunk továbbá a kerületi önkormányzatoktól a Kamara Kerületi Tagcsoportjain keresztül– mondta el lapunknak Csoltó. 

Az információcserén azonban javítani kell, ezért szervezik a Vállalkozói Napot – és várják a X. kerületi vállalkozásokat - november 15-én 10 órától a BKIK központjában (Budapest I. kerület, Krisztina krt. 99. VII. em. Széchenyi terem), amelyen nemcsak kapcsolatfelvételre, hanem az igények meghallgatására is sor kerül.

Forrás: Kőbánya.hu, Kőbányai Hírek, BKIK

2017. november 05., vasárnap 15:28

1956 üzenete

A Kőbányai Önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére a KÖSZI-ben megemlékezést, míg a Nemzeti Gyásznap alkalmából az Élessaroknál lévő emlékműnél koszorúzást tartott. A résztvevők mindkét helyszínen és alkalommal elhelyezték a megemlékezés mécseseit, koszorúit és virágait.

 

Dr. György István kormánymegbízott október 23-ai ünnepi beszédében kiemelte, hogy a forradalom legerősebb üzenete sohasem változik: mi, magyarok a szabadság népe vagyunk. Beszédében párhuzamot vont az 1956-os események nemzetközi, politikai álságossága és a jelen kor politikai viszonyai között, ahol a nemzetközi, globális politikai érdekek olykor sajnálatos hasonlóságot mutatnak: idegen hatalmi akarat alapján akarták ugyanis kijelölni, hogy ki és hogyan vezesse Magyarországot, hogy mi magyarok hogyan és kikkel éljünk együtt hazánkban.

 

Dr. György István véleménye szerint 1956-ban a forradalom és szabadságharc idején, az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül. Beszéde zárásaként hangsúlyozta 1956 üzenetét: meg kell tennünk mindent, amit a haza megkövetel. 

 

Kovács Róbert polgármester a november 4-ei meghitt eseményén elmondta, hogy a kőbányai forradalmárok legkitartóbb ellenállása az Éleskanyarnál folyt. Kiemelte, hogy nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk: a szabadságot, melyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk. Őrizzük meg!

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert Facebook oldala, Dr. György István Facebook oldala

2017. november 05., vasárnap 15:20

Lányfoci-edzés - télen is!

A Kőbányai Ifjúsági SE (KISE) szeretettel várja a 8-15 év közötti, focizni szerető lányok jelentkezését. Az egyesület leány labdarúgó csapatánál a téli időszakban sem áll le a munka, amely novembertől a téli edzésbeosztás szerint alakul. A téli edzések helyszínei és időpontjai a következőek:

- Hétfő: 18:10-19:10 óra: Keresztury Dezső Általános Iskola kinti műfüves pályája (bejárat hátul a zsákutcánál)
- Szerda: 18:10-19:10 óra: novemberben – megfelelő az időjárás esetén – a Keresztury Dezső Általános Iskola kinti műfüves pályája, míg decemberben az iskola tornaterme (bejárat hátul a zsákutcánál)
- Péntek: 17:00-18:00 óra: Keresztury Dezső Általános Iskola tornaterme (bejárat hátul a zsákutcánál)

A szabadtéri edzésekre az időjárásnak megfelelő öltözet szükséges, míg a teremben sima talpú váltócipő használata kötelező!

Kapcsolat és további információ: Magyari András: 06-70-266-9885, Malik Dóra: 06-70-637-5519
Elérhetőségek: web: www.kise.hu, Facebook: www.facebook.com/KISE97, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , tel./fax: 06-1-261 -9837

Kategória: Ajánló
2017. november 05., vasárnap 15:12

Emlékmű a reformáció 500. évfordulóján

Istentisztelettel és szoborállítással ünnepelte Kőbánya, hogy 1517. október 31-én Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, és éppen félezer éve elkezdődött a reformáció. A református templom kertjében felállított alkotás Mózes két kőtábláját, s rajtuk a tízparancsolatot ábrázolja. A szoborállítást döntő részben – egymillió forinttal – az önkormányzat támogatta. 

 

Ez az alkotás az összetartó kőbányai közösség újabb jelképe. Mert ahogyan a mózesi kőtáblák is csak együtt értelmezhetőek, úgy kerületünk is csak a református gyülekezettel együtt lehet igazán erős” – mondta a kőtáblák leleplezése alkalmából Kovács Róbert polgármester, aki a Kőbányai Református Egyházközösség lelkipásztorával, Szilágyi-Sándor Andrással avatta fel az emlékművet. A polgármester az gyülekezet előtt emlékeztetett arra, hogy a reformáció nélkül sem Európa, sem Magyarország, de még Kőbánya sem lenne olyan, mint amilyennek ma ismerjük. A mozgalom ugyanis hatással volt a kultúrára, a filozófiára, az oktatásra, a politikai életre, de még a gazdaságra is.

 

A 132 éves kőbányai gyülekezet pedig történelme során az egész kerületet gazdagította és szolgálta, így örökségét nemcsak megóvni kötelességünk, hanem gyarapítani is kell. Az istentiszteleten Varnus Xaver orgonaművész orgonajátékát hallgathatta az ünneplő gyülekezet.

 

Forrás: Kőbányai Hírek, Kovács Róbert Facebook oldala

Kategória: Közösség

A Gyermeksziget Bölcsődében birtokba vették a csöppségek az új fejlesztőszobákat, melyeket Radványi Gábor alpolgármester adott át október 18-án. A fejlesztés a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. pályázatán nyert támogatásból valósult meg. A 2017-es bölcsődei fejlesztés része - az eszközökön és felújításon túl - a Kőbányai Önkormányzat által, a 2017/2018-as tanévtől biztosított plusz egy gyógypedagógusi állás, melynek köszönhetően több szakember is foglalkozik a gyerekekkel.

 

A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2011-ben hirdette meg a Társadalmi Felelősségvállalási Programot a működési környezetében található települések és kerületek önkormányzatai számára, amely keretében a Kőbányai Önkormányzat már több alkalommal részesült támogatásban.

A Gyermeksziget Bölcsődében a 2.499.780 forint összegű támogatásból kialakított új egység két fejlesztő szobából áll, az egyik egy nagyobb területű egyéni, páros vagy csoportos foglalkozások megvalósítására, a másik egy kisebb helyiség, ami az egyéni foglalkozások céljára készült.  Az átadáson részt vett dr. Mátrai Gábor, a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke is.

 

Forrás és kép: Kőbánya.hu, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Gróf Széchenyi István születésének 226. évfordulóján a Széchenyi István Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában avatták fel a néhai Koós László szobrászművész Széchenyit ábrázoló alkotását.

 

A közadakozásból elkészült szobor Sándor Zoltán igazgató kitartó munkájának eredménye, és amely felállítását az alkotó nem érhette meg, hiszen 2010-ben elhunyt. Az ünnepi műsorral egybekötött szoboravatón Sándor Zoltán igazgató köszöntötte a résztvevőket, majd megemlékeztek a legnagyobb magyarra.

  

A megemlékezést követően a résztvevők az iskolához tartozó kertben leplezték le a szobrot. Az alkotást és a Koós László műveiből készült kiállítást Feledy Balázs művészettörténész méltatta. Az ünnepség végén Koós Lászlóné köszönetet mondott az álom megvalósításában közreműködőknek, minden adományozónak. A szoboravatón a Kőbányai Önkormányzatot Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, valamint dr. Mátrai Gábor, a Humánszolgáltatási Bizottság elnöke képviselték.

  

A TV10 eseményről készített videó-összeállítása EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. Mátrai Gábor Facebook oldala, TV10

Kategória: Közösség

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 338/2017. (X. 19.) határozata alapján együttesen értékesíteni kívánja az 1/1 arányban tulajdonát képező 41599/0/A/1, 41599/0/A/4, 41599/0/A/6, 41599/0/A/7 és a 41599/0/A/8 helyrajzi számokon felvett, természetben Budapest X. kerület Alkér utca 5. szám alatti öröklakás ingatlanokat:

Alkér utca 5. fszt. 1.
A lakás alapterülete, komfortfokozata: 36 m 2 / komfortos
A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 132/1000
A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, kamra
A lakás műszaki állapota: Felújítandó
A lakás közös költsége és felújítási alap: 14 609 Ft/hó - vízórás

Alkér utca 5. fszt. 4.
A lakás alapterülete, komfortfokozata: 52 m 2 / komfortos
A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 190/1000
A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, hall, kamra, wc
A lakás műszaki állapota: Felújítandó
A lakás közös költsége és felújítási alap: 28 635/hó – nem vízórás

Alkér utca 5. fszt. 6.
A lakás alapterülete, komfortfokozata: 24 m 2 / komfortos
A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 89/1000
A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha
A lakás műszaki állapota: Felújítandó
A lakás közös költsége és felújítási alap: 13 396/hó – nem vízórás

Alkér utca 5. fszt. 7.
A lakás alapterülete, komfortfokozata: 28 m 2 / félkomfortos
A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 102/1000
A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, kamra
A lakás műszaki állapota: Felújítandó
A lakás közös költsége és felújítási alap: 11 297/hó - vízórás

Alkér utca 5. fszt. 8.
A lakás alapterülete, komfortfokozata: 26 m 2 / komfortos
A lakáshoz tartozó közös tulajdoni hányad: 94/1000
A lakás helyiségei: 1 szoba, konyha, kamra
A lakás műszaki állapota: Felújítandó
A lakás közös költsége és felújítási alap: 10 395/hó - vízórás

Az ingatlanok kikiáltási ára: 31 565 000 Ft – mely ár kizárólagosan az együttesen történő értékesítésére értendő

A pályázatot a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat megbízásából a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (székhely: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30., cégjegyzékszám: 01-10- 042140, adószám: 10816772-2- 42, statisztikai számjel: 10816772-6810- 114-01, adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-70593/2013, képviseletében eljáró személy: Szabó László vezérigazgató) mint Pályáztató írja ki.

A pályázatra jelentkezés helye, módja és határideje: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, I. emelet 102-es számú irodában átvehető ingyenes jelentkezési lap kitöltésével, 2017. december 4. (hétfő) 16 óráig beérkezőleg lehet jelentkezni.

A pályázati biztosíték mértéke, megfizetésének határideje és módja: A pályázati biztosíték mértéke a kikiáltási ár 10%-a (3 156 500 Ft). A biztosítékot a jelentkezés határidejéig kell megfizetni, mely történhet a Pályáztató pénztárába történő készpénzbefizetéssel vagy a pályáztató OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11794008 – 20508524 számú számlájára átutalással. 

A pályázati tárgyalás helye és időpontja: a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. címe: 1107 Budapest, Ceglédi utca 30. főépület, II. emeleti tárgyaló, 2017. december 6. (szerda) 9 óra.

Az ingatlanok megtekintése: Előzetes időpont egyeztetés alapján az alábbi időpontokban
- 2017. november 9.
- 2017. november 14.
- 2017. november 16.
- 2017. november 23.
- 2017. november 28.
(Rácz Szilvia, tel.: 06-1- 666-2725, Hermann Ernő, tel.: 06-1- 666-2792)

Pályázati tárgyaláson való részvétel feltételei:
a) a jelentkezési lap teljes körű kitöltése,
b) a szükséges dokumentumok bemutatása, illetve becsatolása, valamint
c) a pályázati felhívásban megjelölt időpontig a pályázati biztosíték megfizetése.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

1. A pályázatra a jelentkezési lap teljes körű kitöltésével és határidőben történő leadásával lehet jelentkezni, amihez a szükséges mellékleteket csatolni kell. Az ajánlati kötöttség 60 nap.

2. A jelentkezési lapon a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy
a) a pályázati felhívásban foglalt pályázati feltételeket megismerte és elfogadja,
b) a természetes személyazonosító adatai és a lakcíme kezeléséhez a pályázat elbírálásával kapcsolatban hozzájárul,
c) 3 hónapnál régebben lejárt köztartozása nincs,
d) a tulajdonszerzési képessége nem korlátozott,
e) az ingatlanokat megtekintette, illetve azok műszaki állapotát megismerte,
f) legalább a kikiáltási árnak megfelelő összegű vételi ajánlatot tesz az ingatlanok megvásárlására,
g) tudomásul veszi, hogy az adásvételi szerződést a pályáztató megbízásából a Dr. Nagy Judit Ügyvédi Iroda készíti és jár el a tulajdonjog-változás bejegyzése során a Földhivatalnál; a pályázó vállalja, hogy az Ügyvédi Iroda részére 35 000 Ft + áfa ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási igazgatási szolgáltatási díjat megfizet az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg.
h) a Pályázó – amennyiben belföldi vagy külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet – köteles teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt módon nyilatkozni arról, hogy a Nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI törvény 3.§ (1) bekezdésében meghatározott átlátható szervezet feltételeinek maradéktalanul megfelel.

3. Természetes személy pályázónak és a képviselőnek a jelentkezési lap leadásakor igazolnia kell a személyazonosságát, képviselet esetén teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni, azonban az adásvételi szerződés előkészítéséhez és megkötéséhez ügyvédi, vagy közjegyzői meghatalmazás szükséges.

4. Jogi személy, illetve egyéni vállalkozó esetén a jelentkezési lap benyújtásakor be kell mutatni
a) az eredeti vállalkozói igazolványt, vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által kiállított hatósági bizonyítványt, illetve
b) a 30 napnál nem régebbi cégkivonatot vagy a cégbejegyzés folyamatban létét igazoló cégbírósági igazolást, valamint
c) a társaság cégjegyzésére jogosult képviselő aláírási címpéldányát (aláírási mintáját), továbbá mindezen iratokat fénymásolatban csatolni kell a jelentkezési laphoz.

5. Amennyiben a pályázó (vevő) külföldi, (Európai Unió tagállamainak állampolgárai kivételével) úgy ez esetben a külföldiek mező- és erdőgazdasági hasznosítási földnek nem minősülő ingatlanokat érintő tulajdonszerzéséről szóló 251/2014. (X. 20.) Kormány rendelet rendelkezései szerint a Budapest Főváros Kormányhivatalának engedélyét be kell szerezni.

6. A pályázati biztosíték határidőben történő megfizetését igazolni és az erről szóló dokumentumot csatolni kell a jelentkezési laphoz.

7. A pályázati tárgyalás megkezdéséig a Pályáztató hiánypótlási lehetőséget biztosít, ami nem terjed ki a pályázati biztosíték határidőn túli megfizetésére.

8. A jelentkezési lapot a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., kijelölt munkatársa veheti át a pályázótól a pályázati felhívásban megjelölt időpontig. A jelentkezési lap benyújtása előtt a pályázónak lehetősége van az ingatlant megtekinteni.

9. A pályázati biztosíték összege, valamint a vételár kizárólag magyar forintban határozható és fizethető meg. A pályázati biztosíték nem kamatozik.

10. Az ingatlanok a kikiáltási ár alatt nem kerülnek értékesítésre. A pályáztatás az ingatlan vételárára vonatkozó licitálással történik. A licit érvényes, ha a pályázati tárgyaláson legalább egy pályázó a kikiáltási árat megajánlja. A licitlépcső 50 000 Ft, a licitálást addig kell folytatni, amíg a licitálók érvényes ajánlatot tesznek. A pályázati tárgyalás nyertese a legmagasabb vételárat megajánló pályázó.

11. Ha a pályázati felhívásra kizárólag egy ajánlat érkezik, a licit akkor is érvényes, ha az ajánlatot tevő pályázó a pályázati tárgyaláson nem jelenik meg.

12. A Pályáztató képviseletében eljáró ügyvédi iroda a pályázat eredményhirdetésétől számított 30 napon belül az ingatlanra vonatkozóan adásvételi szerződést köt a nyertes pályázóval a licitálás során ajánlott összegű vételáron. A vételárat az adásvételi szerződés megkötéséig kell megfizetni. A pályázat nyertese az adásvételi szerződés megkötésével egyidejűleg 35 000 Ft + áfa összegű ügyvédi munkadíjat, valamint 6 600 Ft ingatlan-nyilvántartási eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat köteles megfizetni a Pályáztató jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda részére.

13. Amennyiben a pályázat nyertese saját érdekkörében felmerült ok következtében az eredményhirdetést követő 30 napon belül az adásvételi szerződést nem köti meg, elveszíti a szerződéskötésre vonatkozó jogát és a pályázati biztosíték összegét. Ebben az esetben a Pályáztató jogosult az ingatlanra a következő legkedvezőbb érvényes ajánlatot tevő pályázóval szerződést kötni.
A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 14. § (2) és (4) bekezdése, valamint a Magyarország 2014. évi központi költségvetésről szóló 2013. évi CCXXX. törvény 6. § (5) bekezdés c) pontja értelmében a Magyar Államot elővásárlási jog illeti meg, amennyiben az adásvétel tárgyát képező ingatlan forgalmi értéke az 5 000 000 Ft összegű értékhatárt meghaladja.
A Magyar Állam elővásárlási jogának gyakorlására nyitva álló határidő 35 nap, az ingatlan ezt követően adható birtokba.

14. A pályázat eredménytelen, ha:
a) a pályázók nem tettek érvényes vételi ajánlatot,
b) a Pályáztató az eljárás bármely szakaszában, akár indoklás nélkül is, eredménytelennek nyilvánítja,
c) a nyertes pályázó visszalépése esetében, ha a soron következő helyezettel a Pályáztató nem köt szerződést.

A pályázati eljárással kapcsolatban további felvilágosítás személyesen a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. (1107 Budapest, Ceglédi utca 30.) főépület, I. emelet 102-es számú irodában félfogadási időben, illetve telefonon a (06-1) 666-2725- ös számon kérhető.

Félfogadási idő:
Hétfő: 14 00 - 17 30
Szerda: 8 00 - 16 00
Péntek: 8 00 - 11 30

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

A kép forrása: Google Street View

Kategória: Aktuális

Budapest 15. mentőállomása október 2-án kezdte meg működését, ahol a bevethető egységek a nap 24 órában látják el az eseteket Kőbányán, Józsefvárosban és Ferencvárosban. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és sok más szervezet együttműködésével létrejött állomáson gyermekrohamkocsi, esetkocsi, mentőkocsi és időszakosan mentőmotor révén segít a bajbajutottaknak.

Az állomás dolgozói nyilvános Facebook csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy a kerületek lakói közelebb legyenek hozzájuk és esetleges kérdéseiket, véleményüket könnyebben megoszthassák velük. Kiss Zoltán, aki a mentőállomás dolgozója és a Facebook csoport adminisztrátora is egyben, a segítségünket kéri, hogy egy megosztással járuljunk hozzá a közösségi felület ismertségének növeléséhez. A Facebook csoport EZEN a linken érhető el.

Mindenkinek jó egészséget kíván a Józsefvárosi Mentőállomás csapata, akik  remélik, hogy a segítségre szorulóknak mindig idejében fognak tudni segíteni! 

A tervek szerint jövő őszre épül fel a Harmat Általános Iskola területén Kőbánya új kosárlabda csarnoka. A 610 milliós beruházás megvalósításához szükséges önrészt a Kőbányai Önkormányzat biztosította.

Akár országos versenyeknek, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelési tevékenységének, valamint testnevelés óráknak is helyet ad majd a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok, amelynek alapkövét Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és dr. György István, Budapest főváros kormánymegbízottja tették le, Radványi Gábor alpolgármesterrel, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Az összesen 610 millió forintba kerülő beruházás a Kőbányai Diákok Sportegyesületével együttműködésben épül, önrészét, mintegy 200 millió forintot a Kőbányai Önkormányzat állja, a fejlesztés 70 százalékát pedig TAO-támogatásból fedezik. 

 

A Harmat Általános Iskola területén megépülő új sportlétesítmény külön is megközelíthető lesz. A csarnokban a kosárlabdapálya méretű küzdőtér mellett helyet kap négy, egyenként húsz fős öltöző, két, két-két fő számára elegendő mozgássérült öltöző, két edzői öltöző (valamennyi mosdóval és zuhanyzóval), továbbá egy szertár, egy orvosi szoba, valamint egy közösségi szoba, ahol akár tanulhatnak, leckét is írhatnak a gyerekek. Az akadálymentes csarnok alkalmas lesz akár országos szintű versenyek lebonyolítására is. 

A kőbányai Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia a hazai kosárlabda-utánpótlás egyik erős bázisává nőtte ki magát az utóbbi években. Ehhez hozzájárult az is, hogy 2014-ben a Kada Mihály Általános Iskola területén, 538 millió forintból új kosárlabdacsarnok létesült, szintén TAO-pénzből és a Kőbányai Önkormányzat támogatásával. A kosárlabdázó gyerekek száma az elmúlt években a duplájára nőtt a kerületben – már több mint 400 igazolt játékos sportol itt –, de az akadémia középtávon már a környező kerületekben, illetve az agglomerációban élő fiatalokkal is számol, hogy olyan, akár nemzetközi szinten is sikeres kosarasokat neveljen, akik motiváltak és szeretik ezt a játékot. A most épülő létesítmény, a Darázsfészek Kosárlabda Csarnok újabb lökést adhat ezen tervek megvalósításához.

 

Dr. György István kormánymegbízott a Facebook oldalán a következő bejegyzésben emlékezett meg az eseményről: "Letettük a Darázsfészek Kosárlabdacsarnok alapkövét a Harmat Általános Iskolában, amely újabb ékes példája annak, hogy összefogva megvalósíthatóak az álmaink, hiszen ez Kőbánya második kosárlabda létesítménye lesz. Köszönöm Kovács Róbert polgármester úr, a kőbányai Önkormányzat, Hajdu Péter és a Zsíros Akadémia, Budapest Főváros, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, Varga Ildikó igazgató asszony és a Harmat iskola munkáját. Sok sikert és további jó munkát kívánok a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémiának a várhatóan az sport utánpótlásban végzett jelentős munkájához."

Kovács Róbert polgármester szintén örömmel adott hírt a közösségi oldalán a kerület legújabb beruházásáról: "Új kosárlabda csarnokot építünk a Harmat Általános Iskolában! Az alapkövét ma tettük le dr. György István kormánymegbízott úrral, Radványi Gábor alpolgármester kollégámmal, Hajdu Péterrel, a Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia elnökével és Szabóné Valkony Máriával, a Harmat Általános Iskola igazgatónőjével. Várva várt beruházás kezdődik el kerületünk egyik legnagyobb iskolájában. Kőbánya tovább fejlődik!"

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István kormánymegbízott Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

2017. október 30., hétfő 09:15

Új játszótér a Száva parkban

Vadonatúj játszóteret épített a Kőbányai Önkormányzat a Száva parkban. Közel 2 ezer négyzetméteren két korosztálynak összesen 15 játszóeszközt alakítottak ki, valamint új utcabútorokat, ivókutat, kerékpártárolókat helyeztek ki, illetve sok fát és növényt telepítettek. A Kőbányai Önkormányzat 38 millió forintból új, műfüves burkolatú játszóteret alakított ki a Száva parkban, a Metrodom Cégcsoporttal kötött településrendezési szerződés keretében biztosított támogatással.

 

A 12 évnél fiatalabb gyermekeket 450 négyzetméteren egy kerekesszékes hinta és 9 különböző játszóeszköz várja (kéttornyú kombinált mászóvár, kombinált mászócső egyensúlyozóval, fészekhinta, kétüléses hinta bölcsőüléssel, kétüléses hinta lapüléssel, rugós mérleghinta, rugós bárány, rugós motor és homokozó). A 12 évesnél idősebb gyerekeknek műfűvel, homokkal és ütéscsillapító burkolattal ellátott területen alakítottak ki új játszóteret. 1200 négyzetméteren kötélpiramis, kötélpálya, függeszkedő, háromelemes nyújtó és korlát várja a kiskamaszokat. A korszerű játszótereken biztonságos körülmények között játszhatnak a kisebb és a nagyobb gyerekek egyaránt.

 

A szalag ünnepélyes átvágása, illetve a játszótér kis birtokosai, a gyerekek

A beruházás részeként a Kőbányai Önkormányzat új térburkolattal egészítette ki a meglévő járdaszakaszokat, 20 fát és 1500 évelő növényt ültetett, ivókutat, kerékpártárolókat, valamint a játszóeszközökhöz illeszkedő utcabútorokat helyezett el. Így a kísérő szülők, nagyszülők, illetve a parkba látogató, pihenni vágyó felnőttek, idős emberek is kulturált körülmények között kapcsolódhatnak ki.

 

Kovács Róbert polgármester az átadó ünnepségen

Bár az eső az átadáson végig esett, ez szerencsére nem rontotta el az izgatott gyermekek örömét, akik vidám műsorral köszöntötték majd vették birtokba az új játszóteret. A nemzeti szín szalagot Kovács Róbert polgármester, Dr. György István kormánymegbízott, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, Marksteinné Molnár Julianna képviselő asszony és a fejlesztést támogató Metrodom Cégcsoport képviselője vágta át.

Dr. György István kormánymegbízott kiemelte, hogy a mozgásukban korlátozott gyermekek is használhatják a szépen rendbe tett Száva parki játszóteret, amelyet immár birtokba vehet Kőbánya apraja-nagyja. Megköszönte Kovács Róbert polgármester, a képviselő-testület, a kivitelezők és minden közreműködő munkáját és hozzáállását, hiszen ez a fejlesztés is összefogás eredménye. A gyermekeknek sok eltöltött örömteli órát kívánt az új játszótéren.

 

Dr. György István kormánymegbízott a gyerekek között

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Dr. György István kormánymegbízott Facebook oldala, Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Édua Infomédia

Top Desktop version