Kőbányai Közösségi Hírlap

2018. március 05., hétfő 09:14

Farsang görög módra

Idén először óhazájuk hagyományait felelevenítő karneváli mulatsággal ünnepelték a kőbányai görögök a farsangot, ami náluk a 40 napos nagyböjt kezdetéig tart. A farsangi mulatság az utolsó alkalom, amikor még ehetnek húst, ilyenkor aztán oregánóval fűszerezett kolbász és rablóhús illata tölti be a környéket, amit tzatziki salátával és pitával fogyasztanak.

A görög farsang gyökerei az ókori boristen, Dionüszosz ünnepléséig nyúlik vissza, ami meg is látszik rajta. A farsangi mulatságok egyik fő jellemzője Görögországban a szabadosság, a jelmezviselés és a jelmezekben előadott jelenetek, amelyek az egykori termékenységi szertartások emlékeit őrzik. Az utolsó napon, a Tiszta Hétfőn a gyermekek papírsasokat eregetnek, ami a szabadság szimbóluma.

Kőbányán is e hagyományok jegyében ünnepeltek az itteni görögök. A gyerekek beöltöztek télűző maskarákba, meggyújtották a Tangala nevű máglyát, amelyen kiszebábút égettek, valamint jelképesen elégették azokat a papírlapokat is, amelyekre azokat a rossz dolgokat írták fel, melyektől meg kívánnak szabadulni. E módszerrel tehát a télűzéssel együtt praktikusan a rossz dolgokat is elűzték életükből, ami követendő eljárás lehet mindannyiunk számára.

Forrás és kép: Kőbánya.hu

Kategória: Közösség

Emlékezetes, már-már vígjátékba illő bankrablás történt 2017. november 23-án Kőbányán. A történet véresen komolyan kezdődött, hiszen egy fegyveres férfi kirabolt egy bankot a Kőrösi úton, majd menekülés közben fegyvert fogott az őt üldöző rendőrökre. Ám ekkor - az internet világában csak "instant justice"-ként emlegetett módon - autó elé lépett, amely elgázolva őt az igazságszolgáltatás kezére juttatta.

A rablásnál használt fegyver

A BRFK tájékoztatása szerint a férfi ügye vádemelési javaslattal zárult. A nyomozás adatai szerint a 33 éves budapesti Sz. Károly 2017. november 23-án délelőtt bement egy Kőrösi Csoma Sándor úti bankfiókba, ahol egy gumilövedékes fegyverrel megfenyegette az egyik alkalmazottat és pénzt követelt. Miután a nő átadta a kasszában lévő pénzt, a férfi megpróbált elmenekülni, de a kőbányai rendőrök pár percen belül a helyszínre értek.

A férfit a Kőrösi Csoma Sándor útnál, egy járdaszigeten érték utol, ahol a rabló a rendőrökre ráfogta a gumilövedékes fegyverét, majd az úttestre lépett, ahol elütötte egy autó. Sz. Károlyt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a fegyveresen elkövetett rablás miatt indított nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratot vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére

Forrás és kép: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A Kőbányai Önkormányzat az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére március 14-én és 15-én ünnepséget szervez a kerületben, amely során számos program várja az érdeklődőket. Részletekért kattintson a plakátra! 

Rekordszámú, jelen pillanatban 21 jelölt található az országgyűlési képviselők választásának adatait tartalmazó és nyilvántartó honlap (http://www.valasztas.hu) kőbányai felületén. Ezek szerint népes mezőny próbálja majd elnyerni az április 8-ai voksolásnál a kerületi választópolgárok bizalmát, és így szavazatait. Bár még nincs mindenki jogerősen nyilvántartásba véve, de már most is elég valószínű, olyan széles lesz a kőbányai politikai kínálat, hogy mindenki megtalálhatja azt a formációt, amelyet közel érez közéleti nézeteihez.

A parlamenti pártokon kívül képviseltetik magukat az irányt mutatók, a romák, a rendpártiak, a békét, a hazát, illetve a nemzetet szeretők, valamint a velünk értünk, illetve a családokért, a hátrányos helyzetűekért és a szegényekért küzdők.

Egyszerű helyzetben van, aki elégedett a kormány teljesítményével, hiszen az állandóságot György István képviseli, ugyanakkor a kormányváltást kívánók számára feladja a leckét a sikeres "hódmezővásárhelyi modell" kőbányai megvalósítása.  Ha az MSZP-P, az LMP és a Jobbik nem állapodik meg egymással, hogy ki lép vissza a másik javára (amire nincs sok esély), akkor a választók nem nagyon fogják  tudni eldönteni, hogy ki a legesélyesebb kerületi ellenzéki/kormányváltó erő. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Tubák István indító Jobbik rendelkezik a legtöbb szavazóval, ugyanakkor az LMP és az MSZP országos ismertségű politikusokat jelölt a kerületben Demeter Márta és Burány Sándor személyében. Azaz bármi elfordulhat.

Következzen hát a jelöltek felsorolása, ahol a zárójelben a jelölő szervezet neve található. Kellemes böngészést!

A még nem minden esetben jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek listája (a felsorolás a valasztas.hu sorrendjét követi):
- Dr. György István (FIDESZ-KDNP)
- Burány Sándor (MSZP-PÁRBESZÉD)
- Demeter Márta (LMP)
- Tubák István (JOBBIK)
- Burai Ferenc (Magyarországi Cigánypárt - MCP)
- Csendi Mária (ERP)
- Denke Sándor (ÉRTÜNK ÉRTETEK)
- Gara Tamás (ÖSSZEFOGÁS PÁRT)
- Homok Norbert (Magyarországon Élő Dolgozó és Tanuló Emberek Pártja - MEDETE PÁRT)
- Kara Sándor (IRÁNYTŰ Párt)
- Keizler Krisztián (JMP)
- Kerezsi László (MUNKÁSPÁRT)
- Kovács Csaba (NEMZET ÉS BÉKE)
- Lantos Tivadar (HAJRÁ MAGYARORSZÁG!)
- Ménesi Áron (Hátrányos Helyzetűek Pártja - HHP)
- Pálfi Margit Erzsébet (KÖZÖS NEVEZŐ)
- Sándor Ernő Tamás (REND PÁRT)
- Telek Róbert (HAZA MINDENKIÉ)
- Ajtai László (Szegényekért Párt - SZP)
- Fényes Annamária (Családok Pártja - CSP)   
- Kolompár Alexandra (Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt - KEDN)

 

Forrás: Választás.hu

A Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium épületeire olyan fotovoltaikus rendszert telepítettek, amely hozzájárul a kőbányai intézmény villamos-energia fogyasztása csökkentéséhez. A 142.181.707 Forint összegű - sikeres pályázat révén megvalósult - beruházás 2017. márciusában kezdődött és idén februárban fejeződött be.

A pályázat megvalósításának köszönhetően az iskola tanulói és dolgozói – az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően – korszerűbb, gazdaságosabban működtethető intézményben tanulhatnak és dolgoznak. A fejlesztés révén jelentősen csökkent az épületek energiafelhasználása, amely hozzájárul a fenntartási költségek optimalizálásához.

A pályázat

A Széchenyi 2020 előirányzatából a FM Közép-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ a pályázatban foglaltak megvalósítására egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az előirányzat a Kohéziós Alapból és a hazai központi költségvetésből valósult meg. A pályázat támogatási intenzitása 100%.

A „FM Közép-magyarországi Agrár-Szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeire fotovoltaikus rendszerek telepítése” című pályázat során az Iskola célul tűzte ki és megvalósította az érintett épületek villamos energia fogyasztásának csökkentését.

A KEHOP-5.2.11-16-2016-00030 azonosító számmal regisztrált, a „FM Közép-magyarországi Agrár- Szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium épületeire fotovoltaikus rendszerek telepítése” c. pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Környezeti és Energia Operatív Program Irányító Hatósága 142 181 707,- Ft összeggel támogatta.

Forrás és fotó: Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet emléktábla avató ünnepséget rendezett Professzor Dr. Keszler Pál mellkassebész emlékére. Dr. Bodnár Attila főigazgató beszédével kezdődött Professzor Dr. Keszler Pál (1923 – 2016) emléktábla avatási ünnepsége. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház tisztelettel adózik a XX. század második fele magyar mellkassebészetének egyik meghatározó alakja és tanítómestere emlékének.

Az ünnepélyes avatást megtisztelték jelenlétükkel az egészségügyi ágazat képviselői, a mellkassebészet, sebészet és tüdőgyógyászat prominensei, egykori tanítványok és munkatársak, családtagok és barátok. Professzor Dr. Keszler Pál a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban abban az időben újnak számító eljárások bevezetésével korszerűsítette a mellkassebészet területét.

Dr. Mészáros Zsolt főorvos, egykori munkatársa professzor úrnak, méltatta a gazdag életutat, szakmai tevékenységét. Külön kiemelte Professzor Dr. Keszler Pál magyar és nemzetközi társasági tagságait. Részt vett a Magyar Sebész Társaság – és annak később megalakult Mellkassebészeti Szekciójának -, valamint a Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetőségének munkájában.

A család és a barátok képviseletében professzor úr fia, Keszler András, arról az emberről emlékezett meg, akinek életpályája, emberi kvalitásai – humanizmusa és nyitottsága – példaértékűek.

Az emléktábla avató ünnepségen dr. Bodnár Attila és dr. Mészáros Zsolt leleplezték Buda István szobrász művész Professzor Dr. Keszler Pált ábrázoló domborművét, mely a Bajcsy-Zsilinszky Kórház „A” épületének félemeleti lépcsőfordulójában található.

Ez az emléktábla szolgáljon mementóul nemzedékek számára, és emlékeztessen minden erre járót az emberre és orvosra, akinek nyomdokain haladva elkötelezettek vagyunk pácienseink gyógyításáért, életminőségük javításáért.” – zárta beszédét dr. Bodnár Attila főigazgató.


 Professzor Dr. Keszler Pál

Életútja (1926 – 2016)

Középosztálybeli családban született. Felsőfokú orvosi tanulmányait a kolozsvári (majd 1946-tól marosvásárhelyi) Bolyai Tudományegyetemen kezdte meg 1945-ben. 1947-ben átköltözött Magyarországra, és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán diplomázott 1949-ben. Anyanyelve mellett románul, angolul, németül és franciául is megtanult.
- Pályafutását az európai hírű szívsebész, Littmann Imre vezetése alatt kezdte meg a Szent János Kórház sebészeti osztályán.
- Innen 1949 őszén az egyetem III. számú Sebészeti Klinikájára, Borisz Petrovszkij professzor mellé, majd
- 1952 elején a Littmann által igazgatott Városmajor utcai Sebésztovábbképző Klinikára került. Két évvel később osztályvezető tanársegédi pozícióba nevezték ki.
- Az 1956-os forradalom után a Rubányi Pál által átvett III. számú Sebészeti Klinikán folytatta pályafutását. Sebészeti szakvizsgája letétele után tüdősebészeti osztályvezetővé nevezték ki.
- 1960-tól 1981-ig a János-kórház mellkassebészeti (utóbb traumatológiai) osztályát,
- 1981-től 1989-es nyugdíjba vonulásáig a Bajcsy-Zsilinszky Kórház sebészeti osztályát vezette. Ugyanitt 1991-ig szaktanácsadóként működött.
- 1992-től rövid ideig az Országos Traumatológiai Intézet munkáját segítette.
- 1955-ben megszerezte az orvostudomány kandidátusi, 1973-ban doktori fokozatát.

Munkássága

- Az 1950-es években jelentős szerepet játszott a modern narkózis eredményeinek magyarországi meghonosításában, elsőként végzett altatást endotracheális (légcsőbe történő) intubálás útján. A Katona Ferenccel együtt konstruált tábori altatógépéből ötven
darabot gyártottak.
- Az 1960-as évektől a mellkassebészet terén folytatott kutatásokat. Vezetői időszakában indult meg az ér- és plasztikai sebészeti ellátás a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.
- A hazai és nemzetközi szakmai kongresszusok, vándorgyűlések rendszeres előadója volt.
- Magyar és idegen nyelvű folyóiratokban több mint százhetven közleménye, valamint hat könyvfejezete látott napvilágot a légzésfunkciós diagnosztika sebészeti jelentőségéről, a tüdőben megjelenő óriás léghólyagról (bullosus emphysema), a hörgőplasztikáról és a mellkasfali deformitások korrekciós műtéteiről.
- Részt vett a több kiadásban és nyelven megjelent Littmann-féle nagy sebészeti műtéttan megírásában.
- Ismeretterjesztő cikkeit a Természet és Társadalom, a Természet Világa és az Élet és Tudomány közölte. Visszaemlékezései a második világháború utáni magyar orvostörténet fontos forrásai.
- Tagja volt a European Journal of Cardio-thoracic Surgery és az International Trends in General Thoracic Surgery című folyóirat szerkesztőbizottságának.
Társasági tagságai
- A European Association of Cardio-thoracic Surgery és az International Society of Thoracic Surgeons alapítói közé tartozott.
- Tagjai közé választotta a torontói American College of Chest Physicians and Surgeons és a párizsi székhelyű Société française de chirurgie thoracique et cardio-vasculaire.
- Részt vett a Magyar Sebész Társaság és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság vezetőségének tevékenységében. 1975 és 1979, majd 1987 és 1991 között
elnökölte a Magyar Sebész Társaság Mellkassebészeti Szekcióját (az 1999-ben megalakult Magyar Mellkassebész Társaság elődjét), amely 1994-ben örökös tiszteletbeli tagjává választotta.
- A Magyar Tudományos Akadémia Klinikai Műtéti Tudományos Bizottságának tagja volt.

Díjai, elismerései

- Két alkalommal is elnyerte az Orvosi Hetilap által alapított Markusovszky-díjat.
- 1974-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki.
- 1977-ben kitüntették a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Semmelweis-emlékérmével,
- 1987-ben a Magyar Sebész Társaság Balassa János-emlékérmével. Utóbbi átvételekor emlékelőadását A rekeszizom sebészetében szerzett tapasztalatok címmel tartotta meg.
- 2003-ban, nyolcvanadik születésnapja alkalmából tanítványai tudományos konferenciát szerveztek tiszteletére a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet

Egy ötven négyzetméteres kőbányai épületben történt vélhetően térrobbanás, személyi sérülés nem történt. A robbanás egy Maglódi úton lévő régi gyártelepen történ szerdán este. A nagy erőkkel kivonuló fővárosi hivatásos tűzoltók a telepen egy ötven négyzetméteres tégla raktárépületet találtak, amely robbanás következtében összedőlt és kigyulladt. A robbanás a környező épületek ablakait betörte, illetve több jármű megrongálódott.

A tűzoltók három vízsugárral elfojtották a lángokat. Az elsődleges információk szerint személyi sérülés nem történt. A robbanás okát a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági eljárás keretében vizsgálja.

Forrás: fovaros.katasztrofavedelem.hu

A kép illusztráció, forrása: pixabay.com

Kategória: Kék, bűn és rend

Föld alatti futás lesz Kőbányán február 24-én! A verseny célja, hogy megmutasson a futók részére egy különleges, egyedi földalatti labirintust, a kőbányai pincerendszert, mely az egykori kőbányából kialakított földalatti tároló és járatrendszer. A pince valamikor a Dreher Sörgyár raktárhelyisége volt. Az itt kitermelt kövekből épült fel többek között a Lánchíd két pilonja, vagy a Margit híd kő elemei, Budán a Citadella, a Mátyás-templom, a Halászbástya, vagy Pesten az Egyetemi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia vagy a Magyar Állami Operaház épülete.

Nevezni a verseny napján a helyszínen lehet.

Időpont: 2018. február 24.
Helyszín: Budapest, X. Előd u.1., KÖSZI, Rottenbiller Park

További részletes információ a BBU Szervező Iroda honlapján érhető el EZEN a linken.

Kategória: Sport

Közel száz rendezvényen és már hat sportágban gyűjthetik a kilométereket, illetve a pontokat az Ötpróba-mozgalom keretén belül a sportolni vágyók, az idei esztendő első pontszerző állomása a kőbányai pincerendszerben zajló, föld alatti futás volt február 24-án.


Fotó: Hossala Tamás

Az Ötpróba-sorozat szerdai, évindító sajtótájékoztatóján Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos emlékeztetett rá: másfél éve bízták meg azzal, kormánybiztosként tegyen meg mindent azért, hogy emelkedjen az aktívan kikapcsolódók száma. A kormánybiztos szólt az ez idő alatt megújult turistaházakról, a megépített kerékpárutakról, valamint kiemelte a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Ötpróba-mozgalom tavaly áprilisi újraindítását.

"Kevesebb mint egy év alatt ez lett a legnagyobb szabadidős sportmozgalom" - hangsúlyozta Révész, s megemlítette, hogy idén már 120 rendezvényt tartanak. "Büszke vagyok arra, hogy immár a sportszervezők keresnek meg minket azzal, hogy szeretnének a mozgalom részévé válni" - közölte a kormánybiztos. Újdonságként említette, hogy márciustól már csoportos pontszerzésre is mód nyílik, és ehhez elsőként a kőbányai Szent László Gimnázium csatlakozott.

Fotó: Hossala Tamás

További újdonság, hogy az úszás, a futás, a kajak-kenu, a túrázás és kerékpározás mellett már triatlonban is lehet pontokat szerezni. "Jelenleg 10 590 tagunk van, és szeretnénk, ha ez a szám év végére elérné a 20 ezret" - mondta Révész Máriusz.

Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Ötpróba futószámának nagyköveteként hangsúlyozta, hogy nemcsak olimpiai érmesekből áll a magyar sport, hanem el kell jutni a széles rétegekhez is. "Büszke vagyok arra, hogy az óvodásoktól az idősekig sokakat el tudunk érni a rendezvényeinkkel" - mondta Kiss Gergely, és megígérte, hogy június 16-án, a Mozgás Éjszakáján beszáll egy sárkányhajóba.

A Mozgás Éjszakáján kívül kiemelt esemény lesz idén is a Vizesgála, valamint a Kolonics György Emlékfutás.

Fotó: Hossala Tamás

Szélpál Tamás, az Ötpróba projektvezetője arról beszélt, hogy a sajtótájékoztatónak is otthont adó Kőbánya ezer szállal kapcsolódik a mozgalomhoz. Többek között szombaton a kőbányai pincerendszer ad otthon a BBU föld alatti futóversenynek.

Forrás: MTI, Kormány.hu

Kategória: Sport

A Hős utcai és a Bihari utcai szegregátum felszámolása társadalmi kérdés. A törvénytisztelő, a szociális bérlakásukért becsületesen fizető többséget rettegésben tartják az emberi együttélés szabályait semmibe vevő, a környékhez nem a rászorultságuk, hanem a törvénykerülő életmódjuk miatt ragaszkodó családok. A Kőbányai Önkormányzat eddig is minden segítséget megadott azoknak a bérlőknek, akik együttműködnek a kerülettel, de nem áll módjában asszisztálni ahhoz, hogy egyes civil szervezetek és ellenzéki pártok illegális lakásfoglalók, tartozást felhalmozók, a törvényekkel visszaélők botránykeltését használják fel politikai céljaikra.

A Kőbányai Önkormányzat határozottan visszautasítja, hogy különböző pártok és civil szervezetek kampánycélokra használják fel a kerület két legnagyobb szegregátumának megszüntetésére tett erőfeszítéseit. A hivatalba évek óta érkeznek panaszok a Hős utcában, illetve a Bihari utcában uralkodó közegészségügyi állapotok és az egész környéket sújtó közbiztonsági problémák miatt. A két telep helyzete az országos sajtóban is ismertté vált: a hétköznapok része a megfélemlítés, az erőszak, a drogterjesztés, a szeméthegyek – amelyek mögött az itt élő dílerek tízmilliós autói parkolnak. A mindennapos razziák miatt az „érintett” lakók a rendőrök érkezését előrejelző figyelőrendszert hoztak létre. A normális többség alig mer kimozdulni az otthonából. A teljesen lelakott, illetve életveszélyessé vált házakat mindenképpen le kell bontani, és ez jelenthet megoldást a törvényen kívüli életmódra berendezkedett csoportok felszámolására is.

Látszólag nagyon humánus A Város Mindenkié csoport javaslata: mindenkinek legyen joga a lakhatáshoz. Ez az utópisztikus szocialista elképzelés Kőbányának azt jelenti, hogy a kerület 2500 önkormányzati bérlakásában élők életfogytig jogosultak a kedvezményes lakhatásra, azok a rászoruló családok pedig, amelyek jelenleg elhelyezésre várnak, soha nem jutnak lehetőséghez. Aki pedig úgy dönt, hogy nem fizet, mert úgysem lehet kirakni, annak a többi adófizető egy életre megfinanszírozza a költségeit.

A Kőbányai Önkormányzat eddig is és a jövőben is minden segítséget megad azoknak a rászorulóknak, akik együttműködnek a kerülettel sorsuk megnyugtató rendezése érdekében, betartják az emberi együttélés szabályait és a törvényeket. Ezen lakók jó részét a Hős utca és a Bihari utca érintett házaiból már elhelyezte az önkormányzat.

„A Kőbányai Önkormányzat a Hős utcai és a Bihari utcai szegregátumok felszámolásakor minden estet egyedileg kezel, és a lehető legtisztességesebben jár el azokkal szemben, akik együttműködnek a hivatallal” – jelentette ki az ügy kapcsán a polgármester. Kovács Róbert hangsúlyozta: itt életveszélyessé vált házak lebontásáról és méltatlan körülmények felszámolásáról van szó. „Az önkormányzat patrióta politikát folytat, kötelességének tartja, hogy a törvénytisztelő többség érdekeit képviselje, ezért a jövőben sem hajlandó meghajolni egy politikai célokra felhasznált, hangos kisebbség felelőtlen látszatkeltése előtt” – mondta Kőbánya polgármestere.

Ez a két szegregátum Kőbánya és egész Budapest fejlődésének útjában áll – nem véletlen, hogy a kormány is 2,1 milliárd forinttal támogatja a Hős utcai problémák felszámolását. Az itt élő becsületes szegény emberek is jobbat érdemelnek annál a helyzetnél, amelynek fenntartásáért jelenleg elszántan kampányolnak felelőtlenül ellenzéki pártok és civil szervezetek.

Milliárdos károkat okoztak Kőbányának a problémás bérlők - további információ EZEN a linken érhető el.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A kép forrása: Google Street View

Édua Infomédia

Top Desktop version