Kőbányai Közösségi Hírlap

Az országgyűlési képviselők választásának adatait tartalmazó és nyilvántartó honlapon (www.valasztas.hu) elérhető információk szerint rekordszámú jelölt próbálkozott azzal, hogy összegyűjtse Kőbányán és Kispesten az induláshoz szükséges 500 érvényes aláírást. A nagy kerületi "beszavazó-show" megharmadolta a jelölteket, hiszen a 36 fős mezőnyből mindössze 12-t vett jogerősen nyilvántartásba a választási bizottság. Így hát nélkülözni leszünk kénytelenek azokat a választási alternatívákat, amelyeket eddig a MEDETE, EMKHHP, MISZEP, KEDN, HHP, HAM, EMMO, EU.ROM, ÉBMP, ERP vagy épp a KÖSSZ kínált számunkra. Az országos ismertséggel rendelkező pártok közül az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt jelöltje sem lesz rajta a kerületi választási íven.

Búslakodnunk szerencsére nem kell, hiszen továbbra is olyan széles a kőbányai politikai kínálat, hogy mindenki megtalálhatja azt a formációt, amelyet közel érez közéleti nézeteihez. Az április 8-ai voksolásnál a következő pártok jelöltjei szeretnék elnyerni a kerületi választópolgárok bizalmát, és így szavazatait: FIDESZ-KDNP, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!, IRÁNYTŰ Párt, JOBBIK, KÖZÖS NEVEZŐ, LENDÜLETTEL, LMP, MIÉP, MOMENTUM, MSZP-PÁRBESZÉD, MUNKÁSPÁRT, NEMZET ÉS BÉKE Párt.

Következzen hát a jelöltek ábécé rendben történő felsorolása, ahol a zárójelben a jelölő szervezet neve található. Kellemes böngészést!

Nyilvántartásba vett jelöltek:
- Burány Sándor (MSZP-PÁRBESZÉD)
- Demeter Márta (LMP)  
- Dr.György István (FIDESZ-KDNP)
- Kara Sándor (IRÁNYTŰ Párt)
- Kerezsi László (MUNKÁSPÁRT)
- Kovács Csaba (NEMZET ÉS BÉKE Párt)
- Lantos Tivadar (HAJRÁ MAGYARORSZÁG!)
- Pálfi Margit Erzsébet (KÖZÖS NEVEZŐ)
- Postásné Balázs Ildikó Ilona (LENDÜLETTEL)
- Tölcsér Borbála (MOMENTUM)
- Tubák István (JOBBIK)
- Závoczki Tibor (MIÉP)

Nyilvántartásba nem vett jelöltek:
- Fényes Annamária (CSP) - elutasítás nem jogerős
- Varga Andrea (DEMOKRATA PÁRT) - elutasítás nem jogerős
- Ajtai László (SZP)
- Batyi Károly (EU.ROM)
- Bogdán Zsolt (ÉBMP)
- Burai Ferenc (MCP)
- Csendi Mária (ERP)
- Denke Sándor (ÉRTÜNK ÉRTETEK)
- Galyas Zoltánné (KÖSSZ)
- Gara Tamás (ÖSSZEFOGÁS PÁRT)
- Gulyás Alexandra (MISZEP)
- Hofmann Krisztina (MAGYAR DEMOKRATIKUS UNIÓ)
- Homok Norbert (MEDETE PÁRT)
- Iván Klára Ilona (MKKP)
- Keizler Krisztián (JMP)
- Kolompár Alexandra (KEDN)
- Kőszegi Krisztián (EMKHHP)
- Ménesi Áron (HHP)
- Nádasi Dávid Ádám (HAM)
- Sándor Ernő Tamás (REND PÁRT)
- Skultéti László (SZEM PÁRT)
- Tábi Attila (EGYÜTT)
- Telek Róbert (HAZA MINDENKIÉ)
- Vinter Tiborné (EMMO)

Forrás: Választás.hu

Az elmúlt időszak kerületi rendőrségi hírei között figyelmet érdemel Bianka, az első sikeres akcióját végrehajtó nyomkövető kutya, valamint az a szabadnapos rendőr, aki saját autójával keresete meg és fogta el egy rablás gyanúsítottját. A BRFK beszámolt továbbá azokról a tolvajokról is, akik mindössze húsz percig örülhettek egy lopott mobiltelefonnak.

Szabadnapos rendőr fogta el a rablót

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a fővárosi férfit, aki kirabolt egy járókelőt Kőbányán. A Készenléti Rendőrség szabadnapos rendőre 2018. február 21-én késő este X. kerületi társasházi lakásában segélykiáltásokra lett figyelmes, ezért kiszaladt a ház elé. A főtörzszászlós egy férfit talált az Emőd utcában, aki elmondta, hogy néhány perccel korábban egy fiatal a földre lökte, és a nyakához kést szorítva pénzt követelt tőle. Ötezer forintot átadott a rablónak, aki a pénzzel elfutott. A rendőr a közelben parkoló autójába ültette a sértettet és a rabló után hajtottak. Az 54 éves férfi az elkövetés helyszínének közelében felismerte támadóját. A szabadnapos főtörzszászlós szolgálatba helyezte magát, majd elfogta és járőrkollégái kiérkezéséig visszatartotta a 19 éves budapesti Cs. Tibort.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság járőrei a férfit a kerületi rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók Cs. Tibort rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vétele mellett - előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Bucsek Gábor r. vezérőrnagy Budapesti Rendőr-főkapitánya a Készenléti Rendőrség rendőrét jutalomban részesítette.

Sikeres volt Bianka első nyomkövetése

A kőbányai rendőrök egy használaton kívüli kamionmosóban fogták el azt a két férfit, akik egy telephelyről autóalkatrészeket loptak. A 29 éves budapesti B. Zoltán és társa, egy 24 éves szalaszendi férfi 2018. február 21-én reggel egy kőbányai telephelyen megpróbált feltörni két raktárépületet, de nem tudta lefűrészelni a rajtuk lévő lakatot. Mielőtt távoztak volna, egy autó nyitott motorteréből ellopták az akkumulátort, valamint autóalkatrészeket is magukkal vittek. A lopásról a rendőröket a telephely tulajdonosa értesítette.

A rendőrök forrónyomon voltak a biztonsági kamera felvételei, illetve az elkövetők által hagyott lábnyomok miatt, ezért követni kezdték a két férfit Bianka, a nyomkövető kutya segítségével, akinek ez volt az első, éles nyomkövetése. A hótakaró alatt Bianka először az elkövetők hátrahagyott szerszámait (feszítővasat és vasfűrészt) találta meg, majd elvezette a rendőröket, egy erdős-bokros, gyéren beépített területre, ahol egy használaton kívüli kamionmosóban elfogták a szalaszendi férfit, majd egy közeli épületben B. Zoltánt is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Húsz percig örülhettek a lopott mobiltelefonnak

Húsz perc kellett a rendőröknek ahhoz, hogy elfogják azt a két férfit, akik Kőbányán elloptak egy mobiltelefont. A BRFK Tevékenység-irányítási Központjába január 4-én 10 óra 10 perckor érkezett a bejelentés, hogy a Maglódi úton egy vendéglátóhely előtt két férfi kölcsönkérte a bejelentő mobiltelefonját, de azt az egyikük zsebre tette majd futva távoztak a helyszínről. A kőbányai rendőrök a megadott személyleírás alapján a helyszíntől körülbelül egy kilométerre megtalálták az elkövetőket. A két férfi, amikor meglátta a rendőröket eldobta a lopott mobiltelefont és menekülni akart, azonban a járőrök 10 óra 30 perckor - húsz perccel a bejelentést követően - elfogták őket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 21 éves Sz. Dániel és a 24 éves K. Richárd budapesti lakosokat lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Sz. Dánielt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, társa, K. Richárd a nyomozás alatt szabadlábon védekezhet.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Szurkoljunk együtt a kőbányai tehetségeknek!

A Kőbányai Önkormányzat és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ „Kiben van az X?” címmel előadó-művészeti tehetségkutató versenyt hirdetett Budapest X. kerületében élő vagy tanuló diákok részére. A jelentkezők több kategóriában nevezhettek.

A rendezvény célja, hogy szűkebb pátriánk fiatal tehetségei bemutatkozási lehetőséghez jussanak, és egy-egy műfajban olyan kiemelkedő egyéneket, illetve csoportokat fedezzünk fel, akik a későbbiek során akár országos versenyeken is helytállnak. A díjazottak pénzjutalomban részesülnek és felléphetnek a Kőrösi Kulturális Nonprofit Kft. rendezvényein.

A rendezvény fővédnöke: Kovács Róbert polgármester.

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Időpont: 2018. március 24., szombat, 10:00 óra
Belépődíj: 500 Ft

Kategória: Aktuális

Kőbánya arculata jelentősen megújul azoknak a beruházásoknak köszönhetően, amelyek során ipari műemlékből kulturális városközpontot alakítanak ki az egykori MÁV Északi Járműjavító helyén, olyan intézményeknek adva otthont, mint a Magyar Állami Operaház új műhelyháza és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.


Ipari műemlékből kulturális városközpont Kőbányán

A kilenc éve bezárt MÁV Északi Járműjavító rozsdaövezete helyén, az ott lévő ipari műemlék csarnokok felújításával és átalakításával az Opera háttérbázisa mellett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kap helyet a kerületben.

Ipari műemlékből kulturális városközpont Kőbányán

Mindkét intézmény helyhiánnyal küzd: a rövidesen megújuló Andrássy úti zenepalotában nincs próbaterem, sem zenekari öltöző, és raktáruk sincs, a Közlekedési Múzeum pedig már évtizedek óta kinőtte a Városligetben található épületet, és szintén nincs helyük a raktározásra és restaurálásra – árulta el Ókovács Szilveszter, az Opera és Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. Az Opera Műhelyház építése már javában zajlik az egykor gőzmozdonyoknak helyet adó úgynevezett Eiffel-csarnokban; létesítmény legalább tíz funkciót tud majd betölteni: lesz benne többek között egy 400 fős kamarajátszóhely és próbacentrum, valamint korszerű gyártóüzemet és raktárbázist alakítanak ki.

Ókovács Szilveszter

– Nagy öröm számunkra, hogy sikerült elérnünk, hogy ez a két kulturális a fejlesztés is nálunk, Kőbányán valósuljon meg, hiszen szépül a környezetünk, munkahelyek jönnek létre, és bízunk benne, hogy a kőbányaiak is büszkék lehetnek majd erre a két, országosan is jelentős intézményre – mondta lapunknak a kiemelt beruházásokat koordináló dr. György István kormánymegbízott. Hangsúlyozta, Budapest fejlődése az elmúlt években szemmel látható, és ez annak is köszönhető, hogy míg 2010 előtt mindössze hét kiemelt beruházásról döntött az akkori kormány, addig 2010 után több mint kétszáz helyszínen zajlanak ilyen fejlesztések mintegy 110 projekt keretében; ebből kilenc Kőbányán.

dr. György István

– Kőbányát ipari területek szegélyezik, ezek azonban megújulóban vannak, így van ez az Északi járműjavítóval is, amely egykor a kőbányai ipar zászlóshajója volt, most pedig kulturális komplexum épül ott – közölte Kovács Róbert polgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a fejlesztések az egész kerületnek új lendületet adnak, megváltoztatják a kerületről kialakult képet is.

Kovács Róbert

A Dízel-csarnokban helyet kapó Közlekedési Múzeum főigazgatója, Vitézy Dávid kiemelte, az új múzeum nem "régi vasak gyűjteménye" lesz, hanem a magyar közlekedés történetét a jelenből kiindulva, élményszerűen mesélik el. A beruházások célja, hogy a múzeumi funkciók mellett közösségi tereket is létrehozzanak a hatalmas, parkosítandó területen.

Vitézy Dávid

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos is kiemelte, hogy a megújuló Kőbánya folyamatosan javítja a budapestiekben a kerület megítélését. Olyan ikonikus fejlesztések valósultak és valósulnak meg Kőbányán, mint az újjászülető Népliget, az épülő új egészségház, az új kongresszusi központ a Hungexpo területén és ilyen az Északi járműjavító területén létesülő kulturális központ is – mondta.

Révész Máriusz

Forrás: BFKH Sajtó

A Cselekedjünk Alapítvány ingyenes nyugdíjas klubot működtet az újhegyi Cselekedjünk Adománybolt és Közösségi Tér helyiségében azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a Kőbányán élő nyugdíjas korú lakosság életminőségének fejlesztéséhez, a helyi nyugdíjas közösség erősítéséhez.

Az ingyenes nyugdíjas klub szolgáltatásai:
- senior torna
- egyén- és probléma központú számítástechnika és internethasználat oktatás
- ingyenes internet hozzáférés biztosítása
- az egészséges életmódról tanácsadás és előadások szervezése
- kulturális szolgáltatás (filmvetítés, ingyenes könyvszekrény működtetése)
- tematikus napok szervezése

Senior torna

Időpont: kedd és csütörtök: 10:30-11:30 óra között
Helyszín: Cselekedjünk Adománybolt és Közösségi Tér, 1108 Budapest, Újhegyi sétány 14/A
További információ és kapcsolat: telefonszám: 0620/312-18-90, email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , weboldal: www.cselekedjunk.hu

Kategória: Ajánló
2018. március 08., csütörtök 20:29

Kedvezményes üdülés kőbányai nyugdíjasoknak

A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai lakcímmel rendelkező nyugdíjasok részére, kedvezményes üdülésre az önkormányzat Balatonalmádiban lévő üdülőjébe.

A pályázható üdülési turnusok:
1. turnus: 2018. május 7–12.
2. turnus: 2018. május 22–27.
3. turnus: 2018. május 28–június 2.
4. turnus: 2018. szeptember 3–8.
5. turnus: 2018. szeptember 10–15.
6. turnus: 2018. szeptember 17–22.
7. turnus: 2018. szeptember 24–29.

A pályázatokat egy példányban, papír alapon 2018. március 19-én 17:30 óráig lehet benyújtani a Kőbányai Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatain (1102 Budapest, Állomás utca 26. és 1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.). Elektronikus azonosítással rendelkező személy a pályázatot elektronikusan is benyújthatja az e-papír szolgáltatás igénybevételével a BP10KER hivatali kapu címre.

Dokumentumok:
- Pályázati felhívás
- Pályázati adatlap

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Kategória: Ajánló
2018. március 27., kedd 10:49

Így jár az M3-as metró húsvétkor

Változik a közösségi közlekedési járatok menetrendje, a húsvéti hosszú hétvégén is jár az M3-as metró Kőbánya-Kispest és Lehel tér között. A fővárosban közlekedők kényelme érdekében 2018. március 30-i nagypéntektől húsvét hétfőig terjedő hosszú hétvégén Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között teljes üzemidőben közlekedik az M3-as metró. A két hosszú hétvégén a metrópótló buszok csak a Lehel tér és Újpest között közlekednek.

Az M3-as metró felújításával és pótlásával kapcsolatos további forgalmi információk a www.bkk.hu/m3felujitas oldalon olvashatók.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

Kategória: Közlekedés

Az Operaház háttérbázisa mellé költözik a Közlekedési Múzeum

A hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, -javítás egykori fellegvára nemcsak megmenekül a lassú pusztulástól, de eredeti karakterét megőrizve egyedülálló, modern, világszínvonalú kulturális térré alakul. Az Északi Járműjavítóban az Operaház háttérbázisa mellett a Közlekedési Múzeum kap helyet.

A világ számos nagyvárosában sorra kelnek életre az elhagyatott ipartelepek, Magyarországon azonban a kőbányai az első olyan nagyberuházás, amely a jelenlegi rozsdaövezetet kulturális központtá alakítja át. A több mint 140 éves Északi Járműjavító különleges helytörténeti és építészeti emlék marad, ám ezzel a funkcióváltással véglegesen bekapcsolódik Kőbánya és egész Budapest vérkeringésébe.

Az Északi Járműjavító egyikcsarnoka egy 2017-es fotón. Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, forrás: hirado.hu

A MÁV Északi Járműjavító 2009-ben bezárt ingatlanának területén tavaly tették le a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának alapkövét. Az ipari műemléknek számító Eiffel-csarnok átalakítása olyan vállalkozás, amely mintaként szolgálhat az elkövetkező évek hasonló beruházásaihoz. A tervek szerint 20 milliárd forintból, 2019-ben készül el az ipari jellegét megőrző egykori szerelőcsarnokból kialakított kulturális létesítmény.

Magyarország legnagyobb alapterületű műemléki védelem alatt álló ipari csarnoka próbacentrum, műhelyközpont, raktárrendszer és egyben képzőhely. A két, operaházival méretazonos színpadon párhuzamosan két produkció próbálhat, és az egyik ezek közül méretazonos zenekari árokkal és mobil nézőtérrel is rendelkezik majd, így hétvégenként barokk, 20. századi vagy kortárs operák, kamarabalettek, kísérleti produkciók láthatók majd. A szünetet az aulában álló vonatszerelvénynél töltheti a közönség: egy legendás magyar gőzösnél, a 327-es megmaradt példányánál. Az Északi Járműjavító történetét külön kiállításon mutatják be, a parkban pedig lesz egy kis kézi hajtánypálya a gyerekeknek.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kőbányára költöztetéséről tavaly decemberben döntött a kormány, a beruházás előkészítése megkezdődött. A tervek szerint a mintegy 30 ezer négyzetméteres területen helyezik el majd a múzeum nagy járműveit és alakítják ki az új állandó kiállítást. A múzeum fő épülete a Dízelcsarnokban kap helyet. Az összesen 7 hektáros területen pedig új restaurálási és raktározási központ, dokumentumtár és szabadtéri kiállítás is fogadja majd a látogatókat. Európa egyik első közlekedési múzeuma így nemzetközi színvonalú kiállítóhelyként, tudásközpontként és az ország egyik leginkább családbarát intézményeként születik újjá.

A formálódó kulturális centrum a tervek szerint hamarosan új funkciókkal bővülhet, így néhány éven belül sokféle színvonalas kikapcsolódási lehetőség lesz elérhető az 1-es és a 28-as villamosok találkozásánál, a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút sarkán. Az egykori iparnegyed nemcsak megmenekül a lassú pusztulástól, de az elkövetkező években eredeti karakterét megőrizve egyedülálló, modern, világszínvonalú kulturális térré alakul.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat, Budapest Főváros Kormányhivatala, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A Fővárosi Vízművek 1868 óta van jelen a nap 24 órájában a budapestiek otthonában

Hagyomány és innováció a mottója a Fővárosi Vízművek 2018-as, jubileumi évének. A másfél évszázados múltra visszatekintő, a hagyományokra és az elődökre büszke, de megújulni képes, az új szemléletmódnak és technológiának tág teret biztosító, a szolgáltatói és műszaki tevékenységét folyamatosan fejlesztő társaság egész éven átívelő eseménysorozatának középpontjában a fővárosi víziközmű-szolgáltatás történelmének és hátterének bemutatása áll.

2018 a Fővárosi Vízművek történetében fontos mérföldkő, hiszen másfél évszázaddal ezelőtt, 1868-ban létesült az Első Pesti Vízmű a Flotillenplatzon, a mai Parlament helyén. Ekkortól számítjuk a Fővárost azóta is egészséges ivóvízzel ellátó társaság történelmét. Az elmúlt 150 évben a fővárosiak és mind több agglomerációban élő mindennapjai elképzelhetetlenek lettek volna a Fővárosi Vízművek tevékenysége nélkül, amely – hála az elődöknek a technológia kialakítása során tanúsított előrelátásának és a másfél évszázad alatt egymást váltó szakemberek felhalmozott tudásának és tapasztalatának – a háborúk és forradalmi események alatt is mindvégig folyamatos és magas színvonalú volt. Napjainkban pedig elmondható, hogy a Fővárosi Vízművek nemcsak hazai viszonylatban számít a víziközmű-szolgáltatás meghatározó tényezőjének, hanem mind több sikeres nemzetközi projekt is kötődik a társaság nevéhez. 

Bár azt az elvet követik, hogy egy ivóvíz-szolgáltató akkor teszi jól a dolgát, ha láthatatlan, ezt az évfordulót kivételesen szeretné a Vízművek arra is felhasználni, hogy az ellátási területén élőkkel több személyes találkozás során jobban megismertesse tevékenységét, azt a szép és felelősségteljes munkát, amit kollégáik a háttérben nap nap után végeznek a biztonságos és magas színvonalú vízszolgáltatás érdekében, és ily módon is felhívják a figyelmet a világ számos táján napjainkban mind inkább felértékelődő egészséges ivóvíz értékére és fontosságára.

Az évforduló alkalmából a Fővárosi Vízművek emblémája is kiegészült egy, a 150 éves történelemre való utalással. 2018-ban a Víz Világnapjához kapcsolódóan a jövő nemzedéke, az iskolai csoportok számára megnyílnak a társaság nagyközönség elöl egyébként elzárt létesítményeinek kapui, kezdve a Fővárosi Vízművekkel szinte egyidős, 1869-1871. között épített, építészeti megoldásait és esztétikai értékét tekintve is rendkívüli, a mai napig üzemelő Kőbányai medencétől egészen a legújabb és legkorszerűbb technológiát felvonultató, Közép-Európa legjelentősebb környezetvédelmi beruházásaként megépült Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen át a közelmúltban átadott Budakeszi Szennyvíztisztító Telepig. „150 előadás az iskolákban” címmel cégtörténeti és szemléletformáló előadássorozat keretében első kézből, az egy-egy óra idejére tanárokká váló Vízműves munkatársak közvetítésével ismerkedhetnek a társaság szolgáltatási területén tanuló diákok a fővárosi vízellátás múltjával és jelenével. A megújult személyes ügyfélszolgálati irodában pedig minden 150. ügyfélnek ajándékkal kedveskednek.

Az év során időről időre újabb meglepetésprogramra számíthatnak mindazok, akik a mindennapokban a csapból folyó vízen keresztül már jó ismerősei a társaságnak, de a kulisszák mögött folyó munkáról talán kevesebbet tudnak. Így válhat a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevők számára 2018 az egészséges ivóvíz és a biztonságos ivóvízellátás évévé. További olvasnivalók a Vízművek honlapján.

Kőbányai víztározó medence

A Fővárosi Vízművek talán legelbűvölőbb létesítménye az Ihász utcai Kőbányai medence, amelyet olasz mesteremberek építettek 1869–71 között. A tároló két, egyenként 11 000 m³-es medencéje a mai napig kifogástalanul üzemel. A hatalmas csarnokok oszlopaikkal, téglaboltozatos födémükkel háromhajós templom hatását keltik. Bővítésként 1970-ben épült négy darab 5.000 m3-es medence is, melyek helyigénye miatt az addig ott álló víztornyot lebontották. A kőbányai telep területe egy kisebb arborétum, néhány ritkább növénnyel.

Az Ihász utcai víztározó

Kategória: Aktuális

Március 15-én Te magad is huszár lehetsz a kőbányai huszártáborban a Tébláb Művészeti Iskola, a Mogyoródi Sándor-huszárok, valamint Olasz György és barátai közreműködésével. 

Időpont: 2018. március 15., csütörtök, 10:30-14:00 óra
Helyszín: KÖSZI előtti (Rottenbiller park, 1105 Bp., Előd u. 1.).

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére a Kőbányai Önkormányzat - a huszártáboron kívül - fáklyás felvonulást és ünnepi megemlékezést rendez, amely eseményekről bővebbem EZEN a linken tájékozódhat!

Kategória: Közösség

Édua Infomédia

Top Desktop version