Kőbányai Közösségi Hírlap

Saturday, 05 January 2019 11:46

Ilyen lesz a Dél-pesti Centrumkórház

Bemutatták a Dél-pesti Centrumkórház terveit, amely az egyesített Szent István és Szent László kórházból jelentős bővítéssel építenek majd. Az M3-as metró vonaláról, a Nagyvárad téri aluljáróból közvetlenül elérhető új komplexum az Egészséges Budapest Program (EBP) 188 milliárd forintos fejlesztésének köszönhetően valósulhat meg. 


A pályázat győztese a ZDA-Zoboki Építészeti iroda Kft. lett, akinek terveit nemrég mutatták be a nagyközönségnek. A tervezők elképzelései szerint közvetlenül az M3-as metró vonaláról, a Nagyvárad téri aluljáróból elérhető főépületben rögtön a megfelelő helyszínre irányítják majd a betegeket. Az egykapus és ezáltal gyorsabb és közvetlenebb ellátásra alkalmas létesítményként születik meg a régi komplexumból az épületegyüttes. Az EBP keretein belül korábban 188 milliárd forintot különítettek el a fejlesztés előkészítésére és kivitelezésére, illetve 190 ezer négyzetméternyi új egészségügyi tér kialakítását jelentették be. A Szent István Kórház területén egy teljesen új épületegyüttes születik, mivel a 150 éves épületek jelenleg nem alkalmasak az elvárt modern orvosi technológia alkalmazására. A bejárati pavilon megőrzése mellett a létesítmény két fő egysége az intézmény fogadó tereként funkcionáló Campus-kert és az intézmény főépülete lesz.

A kormány kiemelt figyelmet szentel az egészségügyi ellátás javítására: a vidéki kórházak 500 milliárdos fejlesztése után a 2017-ben indult Egészséges Budapest Programnak köszönhetőn várhatóan 2025-re teljes egészében megújulhat a fővárosi és pest megyei egészségügyi ellátás. A hazai, 700 milliárd forintos beruházásból a három centrumkórház és egy súlyponti kórház mellett további huszonöt kórházat, illetve hét önálló szakrendelőt is felújítanak, ami az infrastruktúrát és az eszközállományt is érinti. Emellett szinte minden kerület nyert forrást a szakrendelők felújítására is. Kispest baloldali városvezetése sajnos nem élt ezzel a lehetőséggel, pedig a kerület is kaphatott volna fejlesztési pénzt az elavult szakrendelő felújítására.

A János kórház súlyponti kórház lesz, míg Dél-Budán egy teljesen új centrumkórház épül a XI. kerületben, ugyanezt a feladatot Észak-Pesten a Honvédkórház látja el, míg Dél-Pesten a Szent István-, Szent László Kórház és az Országos Kardiológiai Intézet összevonásával jön létre „szuperkórház”.

Forrás és fotók: Magyarepitok.hu, Kispest.info

Budapest 15. mentőállomása október 2-án kezdte meg működését, ahol a bevethető egységek a nap 24 órában látják el az eseteket Kőbányán, Józsefvárosban és Ferencvárosban. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány, az Országos Mentőszolgálat és sok más szervezet együttműködésével létrejött állomáson gyermekrohamkocsi, esetkocsi, mentőkocsi és időszakosan mentőmotor révén segít a bajbajutottaknak.

Az állomás dolgozói nyilvános Facebook csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy a kerületek lakói közelebb legyenek hozzájuk és esetleges kérdéseiket, véleményüket könnyebben megoszthassák velük. Kiss Zoltán, aki a mentőállomás dolgozója és a Facebook csoport adminisztrátora is egyben, a segítségünket kéri, hogy egy megosztással járuljunk hozzá a közösségi felület ismertségének növeléséhez. A Facebook csoport EZEN a linken érhető el.

Mindenkinek jó egészséget kíván a Józsefvárosi Mentőállomás csapata, akik  remélik, hogy a segítségre szorulóknak mindig idejében fognak tudni segíteni! 

A Kőbányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kábítószer-ellenes együttműködési megállapodást kötött október 16-án, a Ferencvárosi Polgármesteri Hivatalban. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok stratégiai céljainak elérése és működése szempontjából rendkívül fontos a kerületi határokon túlmutató társszervezetek összehangolt munkája. A két szervezet egyeztetett munkaterv alapján dolgozik, illetve összehangolva közös programokat és képzéseket szerveznek. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok fontosabb feladatai: a lakosság, az érintettek, a családok tájékoztatása, az ifjúság védelme, prevenció megvalósítása, gyermek-tinédzser ellátás biztosítása.

Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok közös tanácskozása, kép forrása: Ferencvaros.hu

A Kőbányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum nevében a megállapodást Weeber Tibor alpolgármester, a fórum társadalmi elnöke, valamint Bereczki Sándorné szakmai elnök látta el kézjegyével, míg a Ferencvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot Kállay Gáborné alpolgármester, a fórum elnöke és Nagy Zsolt társelnök képviselte. 

Weeber Tibor alpolgármester aláírja a megállapodást, kép forrása: Ferencvaros.hu

A közös tanácskozáson Kállay Gáborné, a ferencvárosi KEF elnöke köszöntőjében elmondta, az önkormányzat 2015-ben fogadta el a ferencvárosi drogellenes stratégiát, amely öt évre előre határozza meg az irányvonalakat, célkitűzéseket. Három fő feladatot azonosított: a prevenciót, a kezelést és a kínálatcsökkentést, amelyek elérését munkacsoportok segítik. A KEF tavasszal hasonló együttműködési megállapodást kötött a VIII. kerülettel; a józsefvárosi kooperáció egyik első lehetősége az életvezetési ismeretekről, készségekről tartandó továbbképzés lesz, amelyen a IX. kerületi óvodák és általános iskolák munkatársai is részt vehetnek. Az alpolgármester szerint a pedagógusok szerepe kulcsfontosságú a prevencióban, hiszen a felismerés általuk történhet meg legkönnyebben.

Kiss Éva, a kőbányai KEF titkára elmondta, rendkívül pozitív eredményeket értek el mind a Józsefvárossal, mint pedig a Kelet-pesti Tankerülettel zajló együttműködésben. A pedagógusokat, szakembereket és gyerekeket továbbképzésekkel, konferenciákkal, és ifjúsági teapontokkal igyekeznek elérni.

A többek közt Kőbányán is aktívan működő Emberbarát Alapítványt Bereczki Sándorné alelnök képviselte. A kiemelten közhasznú szervezet 1989 óta dolgozik a fiatalokért, a VIII. és a X. kerület összes szenvedélybetegét ellátva. Teaházi prevenciós ifjúsági programjukban már több mint 8000 fő vett részt, a rehabilitációban pedig mintegy 2000. Komplex intézményhálózatuk révén integrált serdülő-addiktológiai ellátást képesek nyújtani, és az érintett családokat is támogatják. Az alelnök elmondása szerint különösen a korai kezeléssel tudnak kiemelkedően jó eredményeket elérni, 9–18 hónapos terápiáik során nem csupán az egészségügyi, de a szociális, a foglalkoztatási és a képzési rehabilitációban is támogatják klienseiket.

Forrás és képek: Kőbánya.hu, Ferencváros újság

Nyugdíjasoknak ingyenes alapfokú SZÁMÍTÓGÉP és INTERNET HASZNÁLATOT oktat a DélUtán Alapítvány a IX. és a XIV. kerületben. Jelentkezés munkanapokon 14 és 18:00 óra között a következő telefonszámon: 06-30-377-9030

A DélUtán Alapítvány egyik legnépszerűbb tevékenysége a IX. kerület sétálóutcájában zajlik. A számítógép használatára 4-5 fős csoportokban, ingyen oktatják a nyugdíjasokat. Sokan 80 felett vállalják a tanulást, az eddigi legidősebb tanítvány 93 éves volt.  A végzett tanítványokat sem hagyják magukra, gyakorlási lehetőséget biztosítanak számukra, segítik őket, ha elakadnak a digitális térben.

További információ: DélUtán Alapítvány

Published in Közösség

Egy idős kőbányai férfi még október elején rosszul lett egy közértben, majd a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét, a mentőautóban meghalt, írja a Bors. Így a férfit a patológiára vitték, ahol a cikk szerint senkinek eszébe sem jutott értesíteni a családot, pedig minden irata nála volt.

Az eltűnt férfi miatt felesége telefonálgatni kezdett. Hívta a rendőrséget, illetve a mentőket is. Utóbbiak azt mondták, ilyen nevű betegük nincs. Ezután a rendőrség eltűntként kereste a férfit. A X. kerületi Rendőrkapitányság felhívását mi is közzétettük október 14-én portálunkon, miszerint eljárást folytatnak Szövérfi László György eltűnése ügyében, akinek felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

A család teleplakátolta a otthonuk környéket, az összes kórházat végigtelefonálták, de igyekezetük hiábavaló volt. Egészen november közepéig nem történt előrelépés az ügyben, majd megszólalt a férfi feleségének telefonja: a IX. kerületi önkormányzat egyik ügyintézője telefonált, hogy vállalnák-e a férfi temetési költségeit, vagy indítsák el a köztemetési eljárást. Ebből a telefonból tudta meg az idős nő, hogy a férje több mint egy hónapja a SOTE orvostani intézetében feküdt. A SOTE hívta fel az önkormányzatot, hogy a köztemetést kezdeményezzék.

A Bors megkérdezte a rendőrséget és a mentőszolgálatot is az esetről. A rendőrség válaszában azt írta, hogy mivel a halott férfi a patológián nem ismeretlenként volt nyilvántartva, a halottszemlét végző orvosnak kellett volna keresnie a családot. A rendőrök többször keresték a mentőszolgálatot - mivel a férfit eltűntként keresték -, hogy ilyen nevű embert szállítottak-e be, de a válasz mindig az volt, hogy nem.

A mentőszolgálat válaszából végül kiderült, min múlott, hogy a család egy hónapig nem tudta, hol van a férfi: „A mentők több mint egy órán át küzdöttek az idős férfi életéért, de sajnos nem lehetett újraéleszteni. Az elhunytat a SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetbe szállították. A számítógép adatnyilvántartásába a beteg nevének első betűje hibásan került be, így fordulhatott elő, hogy amikor a telefonos érdeklődés kapcsán a számítógépben keresték a nevet, az adatbázisban nem találták. Az elhunyt személy hozzátartozóinak értesítése ilyen esetekben egyébként nem az Országos Mentőszolgálat, hanem a fogadó intézmény feladata. Az OMSZ a családnak kinyilvánította részvétét és sajnálatát a történtek miatt" − írták.

Forrás: Index.hu, Bors.hu

A SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének bejárata - a kép forrása: Google Street View

Published in Aktuális

Tudta-e azt, hogy az 2015-ös év sörfőzdéje a kőbányai MONYO Brewing Co. lett? És azt tudta, hogy november 4-én, szerdán, este 19:00 órától akár meg is kóstolhatja a csapat kedvenc Culágerét, amelyet azért teremtettek, hogy jó segédmunkásként szolgálja és segítse a melóban megfáradt embereket? 


A kőbányai Culágerrel a MONYO Brewing Team a hajdani Fővárosi Sörfőző Rt.-nek állít emléket. A sörfőzde a kőbányai épületegyüttesnek a területén működik. Tiszteletük jeléül egy hagyományos sörtípust készítettek, amely illeszkedik a hely szelleméhez, a címkén pedig az egykori sörgyár épülete látható, melynek területén több mint száz év elteltével újra sörgyártás folyik. Úgy gondolták, hogy tartoznak Kőbánya polgárainak és a hazai sörkultúrának azzal, hogy újra legyen egy olyan sör, melynek címkéjén ez a gyönyörű ipari műemlék látható. A kőbányai Culáger egy klasszikus aranyszínű Pilsner, amelyben a pilseni maláta jellegzetes édeskés karakterét egészíti ki a típusra jellemző keserűség, amit a Mittelfrüh komlónak köszönhet. 

A MONYO Brewing Team mindenkit vár sok szeretettel november 4-én, szerdán, este 19:00 órától a ferencvárosi Élesztőben, a Tűzoltó utca 22. szám alatt, ahol a bemutatón az első hordó Culágert ingyen csapolják ki.

Az esemény Facebook oldala IDE kattintva érhető el.
A Maglódi út 47. alatt működő sörfőzdének honlapja: monyobrewing.com

Helyszín: Budapest, 1094, Tűzoltó utca 22. 
Időpont: 2015. november 4., szerda, 19:00 óra

Aki szeretne exkluzív fotókat nézegetni az 1900-as évek elején épült sörgyár belsejéből az látogassa meg EZT a képgalériát.

 

Forrás: MONYO Brewing Co.

Published in Aktuális

Az FTC hivatalos alapítványa, az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás-, és Sport Alapítvány 2015. augusztus 30-án, vasárnap reggel 9 órától 17 óráig rendezi meg a IV. Fradi Családi Napot a klub Vajda Péter utcai népligeti sportcentrumában. A belépés ingyenes!

Mi is az Albert Flórián Labdarúgó Utánpótlás- és Sport Alapítvány Fradi Családi Nap? Ismét, immár negyedszerre egy olyan  alkalom, amikor együtt vannak azok, akik élnek-halnak a Ferencvárosért kortól és nemtől függetlenül és sokadszor is megtapasztaljuk, hogy mi mindannyian egy nagy család tagjai vagyunk.

Az előző évek rendezvényeinek sikerein felbuzdulva (a tavalyi családi napról készült összeállítás ITT tekinthető meg), az Albert Flórián Alapítvány és az FTC idén augusztusban is újra megrendezi a Fradi Családi Napot, amelyre szeretettel várunk kicsiket és nagyokat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt a Népligetbe. Ismét itt egy alkalom, hogy személyesen is találkozzanak az érdeklődők a Ferencváros jelenlegi és egykori sportolóival, legendáival, akiktől megtudhatják, hogy milyen felemelő, páratlan érzés és élmény is egyben az FTC címeres mezében pályára lépni. Ismét egy lehetőség részt venni számtalan ingyenes programon a felújított, megszépült és folyamtosan fejlődő Népligeti Sporttelepen! A Ferencváros 17 szakosztályának képviselői jelentik a biztosítékot arra, hogy mindenki felhőtlenül jól érezze magát augusztus utolsó vasárnapján, hiszen ott lesznek a futball-, a kézilabda-, a vízilabda csapat és a többi sportág játékosai és vezetői közül is.

A 9 órakor kezdődő eseményen nem csak számos szórakoztató, játékos program várja az érdeklődőket, hanem a tudatos egészségre nevelés jegyében is lesznek különböző bemutatók, programok.

Egészségnap:
- Kerékpáros közlekedési biztonságprogram
- Kresz pálya
- Decathlon sportjátékok
- Zebra zebi foglalkoztató szőnyeg
- MOL-Bubi bemutató
- Játékváros, arcfestés, hennafestés 

Játékváros:
- Eurobungee
- Paintball
- Rudas csocsó
- Vízidodzsem
- Vízigolyó
- Vonatos akadálycsúszda
- Gyerekjátszó
- Dzsungel csúszda
- Rodeó foci
- Trambulin

Budapesti Közlekedési Központ rendezvények:
- KRESZ kerékpáros tanpálya
- MOL BUBI bemutató

Dechatlon játékos sportversenyek

Házigazda:Várkonyi Attila (DJ. Dominique)

Jöjjön el Ön is és hozza el családját is, hogy együtt töltsünk ismét egy vidám Családi Napot a Népligetben! Várjuk a kőbányai polgárokat is szeretettel augusztus 30.-án, vasárnap a Népligetben!

Ferencvárosi Torna Club

Published in Aktuális

Nyugdíjasoknak SZÁMÍTÓGÉP és INTERNET HASZNÁLATOT ingyen oktat  a IX. kerületben a DélUtán Alapítvány.

Jelentkezés a 0630 377 9030 telefonszámon 9:00 és 17:00 óra között.


A DélUtán Alapítvány egyik legnépszerűbb tevékenysége a IX. kerület sétálóutcájában zajlik. A számítógép használatára 4-5 fős csoportokban, ingyen oktatják a nyugdíjasokat. Sokan 80 felett vállalják a tanulást, eddigi legidősebb tanítványuk 93 éves volt. A végzett tanítványaikat sem hagyják magukra. Gyakorlási lehetőséget biztosítanak számukra, segítik őket, ha elakadnak a digitális térben. 

Published in Közösség

Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Kubatov Gábor, az FTC elnöke vasárnap átadta a Bihari úti Kocsis Sándor Sportközpontot, amely egyben az FTC Női Labdarúgó Központ is. Az avatóünnepségen részt vett a névadó Kocsis Sándornak, az Aranycsapat 1979-ben elhunyt legendás csatárának Barcelonában élő fia, ifj. Kocsis Sándor is. A Ferencváros női labdarúgóinak, illetve a Törekvés SE edzéseinek otthont adó sportcentrumban mintegy 683 millió forintos beruházást hajtott végre az FTC és Kőbánya. 

 

Az új kőbányai Sportközpont, kép: Űllői129.hu

A szervezők közlése szerint a tavaly októberben kezdett beruházásból 68 milliót a Kőbányai Önkormányzat állt, 615 millió forintot pedig az FTC Labdarúgó Zrt. TAO-forrás és saját erő felhasználásával biztosított. A központ Kőbánya tulajdona marad, de a Ferencváros és az önkormányzat megállapodása értelmében az FTC összesen 15+15 évig használhatja a füves és a műfüves nagypályákat, cserébe fizeti a karbantartási és közüzemi díjakat. A pályák nyitottak a kőbányai csapatok előtt is. A kispályákkal és a többi létesítménnyel a Kőbányai Önkormányzat Kocsis Sándor Sportközpontja rendelkezik.

 

A bal oldali kép közepén Kovács Róbert polgármester, kép: Űllői129.hu

A 3,5 hektáros területen megmaradt a parasportolók központja, a Törekvés Sportegyesület vívóterme, valamint a salak- és teniszpályák is. A fejlesztések eredményeként a felújított centerpálya mellett egy nagy méretű, valamint két kis műfüves pályán lehet futballozni. Megújult a 800 fős lelátó, elkészült az eredményjelző, felújították a pályahangosítást és helyreállították a salakos futókört. Több mint kétezer négyzetméteren új parkosított, öntözött zöldfelületet alakítottak ki. A futballpálya mellett található, 700 négyzetméteres konténervárosban öltözőket, társalgót, masszázsszobát és szertárat alakítottak ki. A munkálatok során megőrizték a múlt emlékeit, így az 1930-as években épült, műemlék jellegű kútházat is. A 60 méter mély, felújított kútról működik az öntözőrendszer.

A névadó Kocsis Sándor magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat csatára volt. A Kőbányai TC-ben kezdett gyermekként futballozni, majd 17 évesen a Ferencvároshoz, 1950-ben a Budapesti Honvédhez került. Az 1952-es helsinki nyári olimpián az olimpiai aranyérmes csapat tagja volt. A magyar válogatottban 68 alkalommal lépett pályára és 75 gólt lőtt. Az 1954-es világbajnokságon Svájcban 11 gólt rúgott, ezzel a vb gólkirálya lett. Az 1956-os magyar forradalom leverése után nem tért haza, előbb Svájcban a Young Fellows Zürich, majd 1958 és 1966 között az FC Barcelona játékosa volt, utóbbival kétszeres spanyol bajnok és kupagyőztes lett. Hamvait 2012-ben a budapesti Szent István-bazilikában helyezték végső nyugalomra.

Kőbányán lett először bajnok a Ferencváros női labdarúgócsapata

Az avatóünnepséget követően a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontban mérkőzött meg egymással az FTC és az MTK női labdarúgó csapata a bajnoki címért. A két nyert mérkőzésig tartó bajnoki fináléban a Ferencváros várhatta kedvezőbb helyzetben a találkozót, ugyanis a bajnoki döntő első összecsapásán a zöld-fehérek az 1-1-es döntetlen után 11-esekkel legyőzték az MTK-t. A két csapat a finálé második felvonásán sem bírt egymással és 2-2-es döntetlen után újra a büntetők következhettek. Az idegek párharcát végül a fradis lányok 4-1-re nyerték meg, amivel megszerezték a bajnoki címet. 

Végeredmény: FTC-MTK (2-1), 11-esekkel 4-1

A kép forrása: MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség Facebook oldala

Forrás: MTI, Fradi.hu, MLSZ, Űllői129.hu

Kőbányán, a Törekvés Sporttelepen mérkőzik meg egymással az FTC és az MTK női labdarúgó csapata a bajnoki címért május 31-én, vasárnap 13:30 órától. Az avatóünnepséget megelőzően, 13:15 órától a Kőbányai Önkormányzat és a Ferencvárosi Torna Club közösen felavatja a kőbányai Kocsis Sándor Sportközpontot. Az avatóünnepségen beszédet mond Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere és Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

A két nyert mérkőzésig tartó bajnoki fináléban a Ferencváros várja kedvezőbb helyzetben a találkozót, ugyanis a bajnoki döntő első összecsapásán a zöld-fehérek az 1-1-es döntetlen után 11-esekkel legyőzték az MTK-t. A Fradi.hu portál összegzése szerint a szezon során eddig négyszer játszott egymással a két klub: ősszel az alapszakaszban mindkétszer a kék-fehérek nyertek, tavasszal viszont a felsőházi rájátszásban két Fradi-siker született.

Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont, Budapest 1107, Bihari utca 23.
Időpontok:
- Avató ünnepség: 2015. május 31. vasárnap, 13.15
- FTC-MTK női bajnoki labdarúgó bajnoki döntő, 2. mérkőzés: 2015. május 31. vasárnap, 13.30

Forrás és kép: Fradi.hu, Wise Advisory Group Kft.

Published in Sport
Page 1 of 2

Édua Infomédia

Top Desktop version