Megint itt volt, a dermesztő  hidegben, egy új, ki tudja hányadik élettársával. Csapzottan, ápolatlanul, ugyanúgy a férfi is, aki még a maga nyomorúságával is támasza tud lenni ennek a nőnek, akinek mégannyira nyomorúságosa élete van. Első gyerekemet tologattam még, amikor kiderült, hogy a szomszéd utcában lakik. Nevezzük Vanessának, és két kislányt nevel egy cigifüstös és penésztől meg kosztól bűzlő egyszobás lakásban, akkori élettársával, a lányok apjával. A férfi képes volt alkoholmámorban napokig ágyban feküdni (mert állítólag szívbeteg) és inni és gorombáskodni. A történet azonban nem öt évvel ezelőtt kezdődött, csak én kapcsolódtam be itt.

Onnan indult, hogy Vanessát édesanyja 14 évesen az utcára küldte és hamarosan összejött első terhessége, melyből egy kislány született, akit a nagymama nevel még most is. Azután néhány évvel Pesten ismét terhes lett, szült még egy kislányt. A gyereket az apja akkor perelte el tőle, amikor harmadik kislányát szült és ezért kórházba ment, ennek a gyereknek persze már másik apja lett. Aztán harmadik kislánnyal összeköltözött az elején említett szívbeteg alkoholistával, és hamarosan megszületett a negyedik kislány. Most már négyen éltek a büdös, koszos szobában. Hamarosan megszületett Vanessa ötödik gyermeke, végre egy fiú, aki néhány nap múlva bölcsőhalálban meghalt.
Még nem ismertem az egész addigi életét, amikor ismét gyermeket várt, ezúttal egy kislányt. Ruhát és élelmet kért a hidegben, megszántam, mert mégiscsak egy újszülöttnek és szoptatós anyának kell ez-az. A pék is és még néhányan támogatták őt, remélték, hogy talán jobb lesz a gyereknek, talán tudunk változtatni valamit. Megszületett a hatodik gyermek, kislány, időre, egészségesen, nem fogyatékosan, pedig többszörösen is veszélyeztetett gyermek volt.
Szépen cseperedtek a lányok, amikor Vanessa ismét teherbe esett. Az egész környék igyekezett segíteni nekik. Egy vasárnap délután megjelent, szokás szerint az ebédért. A férjem rászólt „Dobod el azt a cigit, árt a gyereknek!” „Már nincs a hasamban!” jött a hirtelen válasz, kiderült hogy néhány órája szült. Mivel az élettársa nem volt beszámítható, ezért kijött a kórházból, hogy ennivalót szerezzen a kislányoknak, hiszen az újszülött az első napon úgysem szopik. Adtunk hát ennivalót. A hetedik egy kisfiú lett, egy másik apától, de még mindig ugyanebben a Kőér utcai lakásban. Amikor hazaengedték a kezembe vettem, együtt örültünk Vanessával, hogy fia született, időre, egészségesen, életerősen. Hiszen mindketten édesanyák vagyunk. Hat hét eltelt… Ádám, az orvosi jelentés szerint bölcsőhalált halt, a boncolási lelet is ezt igazolta. Hamvasztották és az önkormányzat értesítette az anyát, hogy mikor és hova temetik.
Halála hírére összeomlottam, ütöttem, vertem az autó tetejét, mert tudtam, éreztem, hogy ez lesz a vége. Nem lehet egy újszülöttet alkoholista felnőttek társaságában, higiénia nélkül, lefüggönyözött ablak mögött, egy áporodott, állandóan füstös levegőjű helyiségben tartani, amit sosem szellőztettek. Mondtam, Vanessa „tedd ki őt az ajtó elé a kocsiba!” Nem. Ennek a gyereknek kiságyat, ruhát, tápszert, gyógyszert vittem és most temetik. Vanessa elmesélte, hogy reggel hatkor még megszoptatta, negyed hétkor pedig már halott volt, szájából halványan vért folyt ki.
Eltelt egy év, a három lányból kettő már óvodába járt. Az óvónéni mosott rájuk, az önkormányzathoz kérvényt írt, hogy lakást utaljanak nekik, amit meg is kaptak. Ráadásul egy vadonatúj mosógépet is szerzett nekik, mert ugye három gyerekre van mit mosni. Lett is nagy öröm, hogy kétszobás lakásba költöznek. Nem állítom, hogy a Noszlopy utca ezen részén szívesen élnék, de nekik minőségi ugrást jelentett ez a lakás. Férjem kifestette az alkoholista apával a szobát, akit nem mertünk a létrára sem fölengedni, nehogy valami baja legyen.
A bérleti szerzősét még alá sem írták, de már eladta a tűzhelyet, néhány hónap múlva a mosógépet, a másik szobába lecsúszott bérlőket szerezett, akik idővel a lakásban főnökök lettek és ki tudja, mit csinálhattak a kislányokkal, amíg Vanessa a kórházban megszülte nyolcadik gyermekét, Erzsikét. Belegondolni is megborzongok, mi mindent láthattak, hallhattak már életükben.
Erzsike már több esélyt kapott az élettől, de nem tudom jobbat, rosszabbat-e, csak az emberi logika és az életéért vállalt felelősség diktálhatta a felelősöknek, hogy édesanyja nem viheti őt haza, csecsemőotthonba került, azóta is állami gondozásban van.
A tartozások hamarosan felhalmozódtak, kikapcsolták az áramot, ide-oda csapódtak, mindenkinél aludtak. Bár az iskolában kiemelten figyeltek az elsős nagylányra, decemberre túllépte az éves hiányzási lehetőséget. Végül a három kislányt a nagymamához küldték Borsod megyébe. Nem tudni milyen alapon, hiszen a lánya élete bizonyítja, hogy alkalmatlan gyereknevelésre. A három gyönyörű szőke kislány, akit az óvodában, iskolában dicsértek, most állítólag egy fűtetlen szobában alszik, élelmet nem nagyon kapnak, csak az iskolában, ha egyáltalán elmennek. Megbeszéltük, hogy Csobánkán Böjte atya induló gyermekotthonába befogadják őket. Vanessának tetszett az otthon, de a gyerekeiért, (vagy a családi pótlékért) pereskedik édesanyjával. A bíróság februárban fog dönteni.
Megint itt volt, pereli a gyermekeket az édesanyjától, de analfabétaként, nagyothallóan, nem tud ügyet intézni, ráadásul TBC-s. Segíteni nem tudtam, így koromfekete arcú élettársával elmentek.
Megint jött, állítólag most Kőbánya Alsón, a vasútállomáson aludtak. Vanessa most 29 éves, foga alig van, nem tudni kigyógyult-e a tüdőbajból, de ilyen életmód mellett nincs rá sok esélye. Már a télikabát alatt is látszik, hamarosan megszületik kilencedik gyermeke…