Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Pénzintézet, közlekedési vállalat és rendőrkapitányság is szerepel a Kiemelkedően családbarát hely díjban részesülők között az idén; az ünnepélyes eseményen 13 cég, szervezet, valamint önkormányzat vehette át az elismerést - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) május 12-én az MTI-vel.

A közlemény szerint a Családbarát Magyarország Központ védjegygálájának résztvevőit Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter videóüzenetben köszöntötte, melyben hangsúlyozta, a kormány számára kiemelten fontos, hogy Magyarországon minél több család, valamint minél több családbarát munkahely, vállalkozás és intézmény legyen.

Hozzátette, egy vállalatvezetőnek vagy egy vállalkozónak sokkal könnyebb a helyzete, ha szilárd családi háttér áll mögötte, és azok a cégek valamint intézmények, amelyek figyelembe veszik a munkavállalók és családjuk igényeit, sokkal sikeresebbek lehetnek a piacon, mint versenytársaik.

Harmonikus együttműködést mindenhol ki lehet alakítani, melyet a mostani díjazottak is példamutatóan bizonyítottak - mondta.

Hornung Ágnes, a KIM családokért felelős államtitkára gratulált az elismert szervezetek képviselőinek, majd beszédében kitért arra, hogy amikor hazánk több mint egy évtizeddel ezelőtt végrehajtotta a családbarát fordulatot, a kormány kiemelt céljai között szerepelt, hogy Magyarországnak előre kell lépnie a családok támogatásának területén is.

Azóta több mint 30 elemmel bővült a családtámogatások köre. Ezeknek az intézkedéseknek a jelentős része azt segíti, hogy a gyermeket nevelő vagy gyermeket tervező szülőknek ne kelljen a család és karrier között választaniuk - emelte ki.

Szuromi-Kovács Ágnes a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője arra biztatta a családbarát szervezetek vezetőit, hogy védjegyes munkáltatóként fejlesszék a tanúsításban érintett területeket, gondoljanak arra, mit tudnak tenni azért, hogy öt év múlva visszanézve büszkék lehessenek majd az elért eredményekre.

A Kiemelkedően családbarát hely díjat az ezer munkavállaló feletti kategóriában a dm Kft., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Richter Gedeon Nyrt. nyerte el.


Kép: Richter Gedeon Nyrt. Facebook oldala

A száz és ezer munkavállaló közötti kategóriában a DKV Debreceni Közlekedési Zrt., a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., továbbá a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság képviselői vehették át az elismerést. A száz munkavállaló alatti kategóriában pedig az Alfaseed Kft., a Herbow International Zrt. és a Solar360 Áramtermelő Kft. kapott díjat - sorolták.

Partneri tagszervezetekkel közösen is adtak át Kiemelkedően családbarát hely díjakat. A Családbarát Magyarország Központtól, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségétől Alsómocsolád község önkormányzata; a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségétől a SIPOS Kft.; a Magyar Bankszövetségtől pedig az OTP Bank Nyrt. vezetői vehették át az elismerést.

2019 óta a Családbarát hely védjegytanúsítvány-program Családbarát munkahely kategóriájában 950, Családbarát szolgáltatóhely kategóriában 1250, vagyis összesen 2200 szervezetet auditáltak sikerrel, köztük kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szerveket. A minősített munkahelyek családbarát intézkedéseinek előnyeit e szervezeteknél összesen már több mint 310 ezer munkavállaló élvezheti - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Published in Aktuális

Befejeződött a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet új szakrendelőjének építése, a beruházásra 5,8 milliárd forintot fordított a kormány.


Fotó: EMMI

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházban tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az utolsó tíz évben arra törekedtek, hogy ez az intézmény visszanyerje régi státuszát, 1932-es megnyitásakor ugyanis az ország legkorszerűbb kórházának számított.

Jelezte, a kormány által indított egészségügyi fejlesztések nem csak erre a kórházra vonatkoznak, hiszen az Egészséges Budapest Program (EBP) célja központi forrásól megújítani a főváros és Pest megye egészségügyi intézményeit; centrumkórházakat, kórházakat és 32 járóbeteg-szakrendelőt.

A miniszter elmondta, a Bajcsy-Zsilinszky kórházban az elmúlt időszakban több fejlesztés is megvalósult, a most elkészült szakrendelő alapjait 2018-ban rakták le.

Hozzátette: a kormány 3,2 milliárd forintot biztosít a rendelő bútorainak, orvostechnikai eszközeinek és informatikai megoldásainak beszerzéséhez.

Stubnya Gusztáv, a kórház főigazgatója elmondta, hogy Kőbánya és a XVII. kerület, valamint a Pest megyei agglomeráció egy részében lakó mintegy 240-250 ezer ember ellátásáért felelnek. A kórház működteti a X. és a XVII. kerületi, valamint a monori és a gyömrői szakrendelőt is.

A Maglódi út és a Lavotta utca sarkán lévő új, 5500 négyzetméteres szakrendelőbe megkezdődött az eddig a kőbányai egészségházban és a kórházban működő járóbeteg-szakrendelések átköltöztetése.

Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az önkormányzat az elmúlt években is sokat fordított a kerület fejlődésére. Azt mondta, a szakrendelő nagyon elhanyagolt állapotban volt, azonban az új, korszerű épülettel "minőségi ugrás" történt. Ezzel a beruházással további lendületet kapott Kőbánya fejlődése - tette hozzá.

Pap Sándor (Fidesz-KDNP), a kőbányai önkormányzat gazdasági és fejlesztési tanácsnoka azt mondta, a városrész egészségügye tizenkét éve folyamatosan fejlődik. A kerületi rendelők többsége megújult; a Tengerszem és az újhegyi rendelőre fél-fél millió forintot fordítottak kormányzati forrásból.

A kormány és az önkormányzat együtt dolgozik az ott élők megfelelő egészségügyi ellátásán - tette hozzá.

Forrás: MTI

A kormány meghosszabbította az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.


A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy a Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is.  

A Szép-kártyára történő feltöltések adatait ismertetve elmondta, hogy az elmúlt években a feltöltések 70 százaléka vendéglátás alszámlára, a 10 százaléka szabadidő alszámlára és a 20 százaléka szálláshely alszámlára érkezett.

Ám ennek a megoszlásnak lényegében 2022. szeptember 30-ig nincs jelentősége, hiszen Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható, így például a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető - mutatott rá Tállai András.

A kormány számos eszközzel segíti a turizmusban tevékenykedő vállalkozásokat, hiszen ez a koronavírus-válságnak leginkább kitett ágazat - húzta alá.

Az intézkedés annak ellenére szükséges, hogy az online pénztárgépek adatai már kedvező képet mutatnak. A vendéglátás forgalma ugyanis például 2021. október 30-tól november 5-ig tartó hét napban 16,6 százalékos növekedést mutatott a 2019. év azonos időszakához képest - tette hozzá.

Felidézte, hogy 2020. április 22-től 2021. december 31-ig tartó több mint másfél éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, az azóta már csak 15 százalék. Az adókönnyítés idén összességében 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a Szép-kártyát érintő kedvező változások címzettje nemcsak a turisztikai ágazat, hanem a magyar lakosság, a családok, hiszen a zsebek közti átjárhatóság, a csökkentett adó, a megemelt keretösszeg egyre többek pihenését, rekreációját biztosítja.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A kerület eddigi egyik legnagyobb egészségügyi beruházása 500 millió forintnyi kormányzati  támogatással valósulhat meg. 

Nagy múltú helyszínen várja hamarosan a betegeket Kőbánya legmodernebb háziorvosi rendelője - olvasható az otthonunkkobanya.hu oldalon. A Szárnyas utcában álló Tengerszem ikonikus, kör alakú épülete volt már ugyanis kávézó, étterem és  iskola is, a most zajló átépítésnek hála pedig az ősszel egészségügyi intézményként szolgálja a  Kékvirág lakótelepen élőket. 

 

Az emeletes épületben év vége óta tart az átalakítás, és a nyári melegben dr. Pap Sándor gazdasági és  fejlesztési tanácsnok D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel vette szemügyre, hogy a munkálatok a  terveknek megfelelően haladnak-e. A városvezetőket a bejárásra lapunk is elkísérte, és állíthatjuk: a  sebességre nem lehet panasz, a kivitelezés a tervek szerint halad. Az építkezés december közepén  indult, és mint ahogy az várható volt, az épület újjávarázsolása komoly szakértelmet kívánt. A kör alakú  épületrész és az ingatlanegyüttes másik része – amely egyben a rendelőt magába foglaló társasház alsó szintje is – ugyanis mintegy hetven esztendős, és állagát tekintve tartogatott néhány  meglepetést a szakembereknek. Nemcsak az idő vasfoga mélyedt a vártnál jobban a betonelemekbe,  de mint a bontási munkálatok közben kiderült: a körépület alatt egy a tervrajzokon nem jelzett  közműalagút futott, így az aljzat megerősítése elkerülhetetlenné vált.

Ez azonban már a múlt, hiszen a hiba elhárítása nemhogy megtörtént, de azóta már legalább 90  százalékban elkészült az érintett épületrész felújítása. A bő féléves erőfeszítésnek köszönhetően  ugyanis elkészült a körépület lapostető felújítása, a homlokzati hőszigetelés, a  leendő orvosi rendelő új nyílászárókat kapott és a gépészeti és elektromos vezetékek cseréje után a  fűtési rendszere is megújult. Az immár akadálymentes épület energetikailag megfelel  majd a korszerű előírásoknak, és természetesen az ott dolgozók igényeinek is. Utóbbiról a  beruházó úgy gondoskodott, hogy a rendelőhelyiségek kialakításáról folyamatosan  egyeztetett az orvosokkal.

– D. Kovács Róbert Antal polgármester úrral már tíz éve azon dolgozunk, hogy a kerület orvosi  rendelői megújuljanak, és a kőbányaiak korszerű egészségügyi intézményekbe járhassanak – mondta  el dr. Pap Sándor. – Ez az elmúlt egy évtized ötödik háziorvosi rendelő beruházása, amelyet az  önkormányzat hajt végre. A Szárnyas utcai építkezés jelentős kormányzati segítséggel valósul meg,  hiszen Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében 500 millió forint támogatást is kapott.

 

A beruházásnak hála a Kékvirág lakótelepen élők minden igényt kielégítő létesítménnyel  gazdagodnak. Az intézményben a földszinten öt felnőtt és három beteg gyermek háziorvosi rendelő, az emeleten három védőnői helység, továbbá egy egészséges gyermek rendelő, ill. egy  gyermektanácsadói helység kap helyet. A Tengerszem rendelő mintegy 10 ezer kőbányai  egészségügyi ellátását biztosítja. Az orvosok várhatóan augusztus végén költözhetnek új helyükre, de  az épület környezetében a munkások még szeptember végéig a helyszínen maradnak. A rendelő felújításával párhuzamosan ugyanis a környező közterületeket is megújítják: a  Szárnyas utca és az Üllői út közötti területen rendezett pihenőhelyet alakítanak ki zöldfelületekkel, sétánnyal és a szökőkút felújításával, valamint a közvilágítás fejlesztése mellett térfigyelő kamerák is  kerülnek a helyszínre.

Forrás és képek: otthonunkkobanya.hu

Sunday, 16 December 2018 18:41

Indul az új egészségház építése

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, a cél az, hogy a betegséget okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta az emberi erőforrások minisztere a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén. Kásler Miklós kiemelte, az egészség helyreállítása is épp ilyen fontos, ezért költött a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére. Hozzátette, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében pedig további 700 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának javítására.

 

A miniszter kiemelte, hogy az épület, csak a szükséges feltételt jelenti, de nem elégséges, mert a gyógyítás lényege a beteg és az orvos közötti bizalmi kapcsolat. Úgy fogalmazott: "amikor alapkövet teszünk le, az utódokra gondolunk, mint ahogy a kormány sem egy választási ciklusra tekint, amikor a fejlesztéseket elindítja, hanem 15-30 évre ".

 

Kásler Miklós miniszter

Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hétmilliárd forintból épülő szakrendelő mérföldkő a kórház és a lakosság életében. Az új épületben 86 rendelőhelyiség kap majd helyet, és a kórházzal közös telephely nagy mértékben növeli a betegbiztonságot, hatékony betegútszervezést tesz lehetővé, és az egyszerűbb betegirányítással tovább rövidíti az intézményben amúgy sem túl hosszú várólistát.

 

Bodnár Attila főigazgató

D. Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere úgy fogalmazott, az új szakrendelővel évtizedes álom válik valóra, hiszen hosszú évek óta dolgoztak azon, hogy a régi, leromlott Egészségház helyett korszerű és az itt folyó szakmai munkához méltó rendelő épüljön. Kitért arra, hogy az önkormányzat az elmúlt években 1,5 milliárd forintot költött egészségügyi fejlesztésekre; folyamatosan újítják fel a házi orvosi rendelőket, új fogorvosi székeket szereztek be, ingyenes védőoltási programot vezettek be, van mentőállomása a kerületnek, és kiemelkedően költenek szociális- és gyógyszertámogatásra is. A polgármester szerint az itt lakók és a kórházhoz tartozó agglomerációban élők egészségügyi ellátása nagymértékben javulni az új szakrendelő átadásával, amelyre várhatóan jövő év végén kerül sor.

 

D. Kovács Róbert polgármester

Forrás: MTI, Kormány.hu, fotó: Fotó: Bartos Gyula, valamint D. Kovács Róbert Antal polgármester Facebook oldala 

Kőbánya arculata jelentősen megújul azoknak a beruházásoknak köszönhetően, amelyek során ipari műemlékből kulturális városközpontot alakítanak ki az egykori MÁV Északi Járműjavító helyén, olyan intézményeknek adva otthont, mint a Magyar Állami Operaház új műhelyháza és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.


Ipari műemlékből kulturális városközpont Kőbányán

A kilenc éve bezárt MÁV Északi Járműjavító rozsdaövezete helyén, az ott lévő ipari műemlék csarnokok felújításával és átalakításával az Opera háttérbázisa mellett a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kap helyet a kerületben.

Ipari műemlékből kulturális városközpont Kőbányán

Mindkét intézmény helyhiánnyal küzd: a rövidesen megújuló Andrássy úti zenepalotában nincs próbaterem, sem zenekari öltöző, és raktáruk sincs, a Közlekedési Múzeum pedig már évtizedek óta kinőtte a Városligetben található épületet, és szintén nincs helyük a raktározásra és restaurálásra – árulta el Ókovács Szilveszter, az Opera és Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. Az Opera Műhelyház építése már javában zajlik az egykor gőzmozdonyoknak helyet adó úgynevezett Eiffel-csarnokban; létesítmény legalább tíz funkciót tud majd betölteni: lesz benne többek között egy 400 fős kamarajátszóhely és próbacentrum, valamint korszerű gyártóüzemet és raktárbázist alakítanak ki.

Ókovács Szilveszter

– Nagy öröm számunkra, hogy sikerült elérnünk, hogy ez a két kulturális a fejlesztés is nálunk, Kőbányán valósuljon meg, hiszen szépül a környezetünk, munkahelyek jönnek létre, és bízunk benne, hogy a kőbányaiak is büszkék lehetnek majd erre a két, országosan is jelentős intézményre – mondta lapunknak a kiemelt beruházásokat koordináló dr. György István kormánymegbízott. Hangsúlyozta, Budapest fejlődése az elmúlt években szemmel látható, és ez annak is köszönhető, hogy míg 2010 előtt mindössze hét kiemelt beruházásról döntött az akkori kormány, addig 2010 után több mint kétszáz helyszínen zajlanak ilyen fejlesztések mintegy 110 projekt keretében; ebből kilenc Kőbányán.

dr. György István

– Kőbányát ipari területek szegélyezik, ezek azonban megújulóban vannak, így van ez az Északi járműjavítóval is, amely egykor a kőbányai ipar zászlóshajója volt, most pedig kulturális komplexum épül ott – közölte Kovács Róbert polgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a fejlesztések az egész kerületnek új lendületet adnak, megváltoztatják a kerületről kialakult képet is.

Kovács Róbert

A Dízel-csarnokban helyet kapó Közlekedési Múzeum főigazgatója, Vitézy Dávid kiemelte, az új múzeum nem "régi vasak gyűjteménye" lesz, hanem a magyar közlekedés történetét a jelenből kiindulva, élményszerűen mesélik el. A beruházások célja, hogy a múzeumi funkciók mellett közösségi tereket is létrehozzanak a hatalmas, parkosítandó területen.

Vitézy Dávid

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos is kiemelte, hogy a megújuló Kőbánya folyamatosan javítja a budapestiekben a kerület megítélését. Olyan ikonikus fejlesztések valósultak és valósulnak meg Kőbányán, mint az újjászülető Népliget, az épülő új egészségház, az új kongresszusi központ a Hungexpo területén és ilyen az Északi járműjavító területén létesülő kulturális központ is – mondta.

Révész Máriusz

Forrás: BFKH Sajtó

Kétmilliárd forinttal támogatja a kormány Kőbánya Önkormányzatát, hogy felszámolja a hírhedt Hős utcai nyomortelepet, ahol generációk óta akut problémát okoz a kábítószerfogyasztás és a szegénység  – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

Kovács Róbert kőbányai polgármester még szeptemberben azt nyilatkozta a kerületi lapnak, hogy az ország egyik leghírhedtebb gettójának felszámolásához a kormány segítségére van szükség: „Az ingatlantulajdonosok kivásárlása, a közműtartozások rendezése, a házak bontása és az egyéb költségek számításaink szerint meghaladnák a 2,2 milliárd forintot” – mondta akkor Kovács Róbert.

Úgy tűnik a terület rendbetétele megkezdődhet, mert a Magyar Közlönyben közzétett határozat felhívja a belügyminisztert, hogy a Hős utca 15/A–B szám alatti ingatlan helyzetének rendezése cím javára (…) külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozás keretében, egy összegben (…) 2.100.000.000 forint támogatást nyújtson Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat részére.

Forrás: PestiSrácok.hu, Mno.hu, Hírpress.hu

A kép forrása: hirpress.hu

Published in Kék, bűn és rend

Minden idők legnagyobb informatikai fejlesztése valósul meg nemcsak az összes kőbányai, hanem a budapesti iskolákban is. Kőbányán összesen 132 millió forint értékben több mint 700 eszközzel (számítógéppel, laptoppal és projektorral) szerelte fel a Klebelsberg Központ az iskolákat a kormány által biztosított fejlesztési keretből. 

Dr. György István fővárosi kormánymegbízott örömtelinek tartja, hogy éppen korábbi gimnáziumában, a Szent Lászlóban adták át az új eszközöket Kovács Róbert polgármesterrel és Varjuné dr. Fekete Ildikó tankerületi vezetővel. X. kerület közel 132 millió forint értékben kapott informatikai eszközöket. A Kőbányai Szent László Gimnázium – mint a legnagyobb tanulói létszámmal bíró intézmény – 19,4 millió forintos támogatást nyert el.

György István az átadáson emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében soha nem látott mértékű informatikai eszközfejlesztés történik Pest megyében és a fővárosban. Hozzátette: a közép-magyarországi régió az uniós forrásokat illetően hátrányban van, így a mostani fejlesztés hazai költségvetésből valósul meg. Az oktatás stratégiai ágazat – mutatott rá –, melyet az intézményi átszervezések és a strukturális átalakítás után most már egy nyugodtabb időszak és a kibontakozás jellemez. A mostani informatikai fejlesztés részleteit ismertetve elmondta: a közép-magyarországi régió oktatási intézményei 6,2 milliárd forintos támogatást kaptak, ami 14 ezer számítógépet és monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort jelent mintegy 650 iskola számára.


Varjuné Fekete Ildikó tankerületi igazgató kiemelte, hogy december 15-ig minden intézményükbe kiszállították az eszközöket, melyek értéke 250 millió forint. Kőbánya 16 köznevelési intézménye 381 asztali számítógépet és monitort, 173 laptopot és 173 projektort vehetett át, ezekből a kőbányai gimnáziumnak 55 asztali számítógép és monitor, 28 laptop és 24 projektor jutott. A tankerületi igazgató kiemelte, hogy nemcsak a hardverek érkezetek meg, hanem a szoftvereket is, hiszen telepítették rájuk a Windows operációs rendszert, az Office 2016-ot, valamint a Panda vírusvédelem is megtalálható rajtuk, de további alkalmazások is segítik a tanulókat. Aláhúzta: a folyamat folytatódik, márciustól várhatók a tabletek a diákok számára, megindul a széles sávú internet kiépítése, mindenhol elérhető lesz a wifi, emellett azoknak a pedagógusoknak a felkészítése is elindul, akik ezt igénylik. Egyszerre ilyen mennyiségű eszköz érkezésére régen volt példa – hangsúlyozta Varjuné Fekete Ildikó, aki jelezte azt is, hogy a tankerület nagyon jól felszerelt iskolákat vett át Kőbányától.

„Egyszer már átéltünk hasonló örömteli eseményt – mondta Kovács Róbert polgármester –, hiszen a 90-es évek közepén szinte varázsütésre szerelte fel a kerületi önkormányzat az összes intézményt korszerű eszközökkel”. Most pedig – folytatta – minden tantárgynál, szaktanteremben ott vannak a korszerű infokommunikációs eszközök, melyek nélkül ma már elképzelhetetlen az oktatás, de a gyerekek mindennapjait is átszövik ezek az ismeretek. Kiemelte: bár már nem iskolafenntartók, Kőbánya továbbra is igyekszik támogatni a kerület közoktatási rendszerét.

Sárkány Péter, a Kőbányai Szent László Gimnázium igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az eszközök i7-sek (Intel Core i7), azaz a lehető legmodernebbek, ami minőségi ugrást jelent. Ezzel a tanulók a kor színvonalát képviselő gépekkel találkozhatnak az iskolában – fogalmazott. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a szaktantermekben elhelyezve a tanulók kisebb csoportokban projektmunkák végzésére lesznek így képesek, de a pedagógusok számára is megújulást hoz a fejlesztés, hiszen például a nagy számú projektorok a módszertani munkát, az élményszerű oktatást tudják jelentősen segíteni. A nettó 16 millió forintos fejlesztés hiánypótlást jelent, hiszen az elmúlt időszakban ilyen nem történt – tette hozzá.

 

A Kelet-Pesti Tankerületi Központ közel 250 millió forintjából a XVII. kerület csaknem 115 millió forint értékben részesült informatikai eszközökből, a projekt keretében 324 asztali számítógépet és monitort, 157 laptopot és 159 projektort kapott Rákosmente.

Forrás: Orientpress.hu, Dr. György István Facebook oldala

Magyarország szuverenitásának, biztonságának és jövőjének megvédéséhez hatalmas erőt ad a kormánynak, hogy több mint 2,3 millióan vettek részt a Soros-tervről szóló Nemzeti Konzultációban – hangsúlyozta dr. György István, a Fidesz-KDNP kőbányai képviselőjelöltje. Az adatok részleges feldolgozottsága mellett is egyértelműen látszik, hogy az emberek elsöprő többsége elutasítja a Soros-tervet. 

Minden idők legsikeresebb és legnagyobb részvételű Nemzeti Konzultációja volt a Soros-tervről szóló, amelyen több mint 2,3 millióan vettek részt; 2 171 500-an postai úton, 178 491-en pedig az interneten küldték vissza a kérdőíveket.

Az adatok feldolgozottsága ugyan még nem teljes, de világosan látszik, hogy a résztvevő magyar állampolgárok elsöprő többsége elutasítja a kötelező, felső korlát nélküli automatikus betelepítési mechanizmust, amely jelentősen csorbítaná az Európai Unió tagállamainak, így Magyarország önrendelkezését, szuverenitását és súlyosan veszélyeztetné biztonságát. 

– Köszönöm annak a több mint 2,3 millió magyar embernek a részvételét, akik felelősséget éreznek Magyarország és a magyar emberek jövőjéért, biztonságáért és önrendelkezéséért – mondta dr. György István a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. – Ez a széles támogatás minden másnál nagyobb erőt és felhatalmazást ad a kormánynak a magyar érdekek érvényesítéséért folyó harcban – tette hozzá. Mint mondta, a Nemzeti Konzultációkon való részvétel szinte folyamatos emelkedése mutatja, hogy az emberek egyáltalán nem közömbösek az őket érintő kérdésekben.

A Magyarországra leselkedő fenyegetést növeli, hogy a betelepítések célpontjai elsődlegesen olyan országok lennének, amelyek eddig nem, vagy kevés migránst fogadtak be – hazánk is ezek közé tartozik. – Ez ellen határozottan fel kell lépni – hangsúlyozta dr. György István –, és a kormány éppen erre készül az előttünk álló brüsszeli csatákban: megvédeni Magyarországot, Budapestet és megvédeni Kőbányát.

A kerékpáros turizmus fejlesztésének lehetőségeiről tartottak szakmai konferenciát a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban június 6-án. A Kerékpározásért és Aktív Kikapcsolódásért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség által szervezett eseményen Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a jövő évi költségvetésben 11 milliárd forint áll rendelkezésre a kerékpáros úthálózat fejlesztésére, amely az uniós forrásokkal kiegészülve elérheti a 15-20 milliárd forintot. A kormánybiztos hozzátette: a következő 5-6 évben kerékpárút fejlesztésére 80-100 milliárd forintot fordítanak. 

Révész Máriusz szerint Magyarország ideális helyszín kerékpározásra, a kerékpáros turisták száma a jövőben megtöbbszörözhető, ehhez azonban elengedhetetlen a megfelelő infrastruktúra és szolgáltatások kialakítása. Kiemelte, hogy egyetlen európai uniós ország sem használt fel akkora összeget uniós forrásból kerékpárút építésére, mint Magyarország.

Révész Máriusz - fotó: Pongrátz Anita

Bodor Ádám, az EuroVelo igazgatója a konferencián elmondta, az Európai Kerékpáros Szövetség konzervatív becslése alapján a kerékpározás éves pozitív gazdasági hatása körülbelül 200 milliárd euró, ebből 44 milliárd euró kapcsolódik a kerékpáros turizmushoz. Az európai lakosság 7-8 százaléka használja fő közlekedési eszközként a kerékpárt, a kerékpározók aránya Európában Hollandiában a legmagasabb, 36 százalék, a második Dánia 23 százalékkal, a harmadik helyen Magyarország áll 22 százalékkal, ahol a listavezetőkkel ellentétben a legtöbben vidéken kerékpároznak - tette hozzá. 

Bodor Ádám - fotó: Pongrátz Anita

A konferencia előadásainak anyagai EZEN a linken érhetőek el.

Forrás: MTI, NFM, Kormány.hu

Published in Közlekedés
Page 1 of 2

Hírek

Régi képek, emlékek

Dolgos kezek
Minden a helyére kerül
A Mély tó
Átadó ünnepség
Építési terv
Épül a lakótelep
Folyik az építkezés
Lakótelep a világ végén
Még nincs kész
Árkok és házak

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia