Kőbányai Közösségi Hírlap

Thursday, 17 December 2020 09:19

Forgalmi rend változás a kerületben

Az elmúlt időszakban sor került a Budapest X. kerület, Bihari utca, Fertő utca, Somfa utca és Balkán utca által határolt terület forgalomtechnikai felülvizsgálatára - olvasható a Kőbányai Önkormányzat honlapján.

Az új forgalmi rend megtervezése során a belváros felé vezető útvonalak hálózati kialakítása miatt az Önkormányzatnak sajnálatos módon rendkívül szűk mozgástere volt a beavatkozással érintett útszakaszokon, mivel tekintettel kellett lenni arra, hogy a főbb hálózati útvonalakon a folyamatos forgalom fenntartása teljes Budapest vonatkozásában szükséges. A Budapest Közút Zrt. mint forgalomtechnikai kezelő csak az ezt figyelembe vevő beavatkozásokhoz ad hozzájárulást. A tervezés során fontos cél volt, hogy olyan megoldás születhessen, amellyel elkerülhető az, hogy az egyirányú forgalmi rendek bevezetésével a környék más útszakaszaira terelődik át a forgalom, megnehezítve a közlekedést az ott élők számára.

A fentiek okán a területről a csúcsidei nagy számú jármű más útvonalra terelésére ugyan nem nyílt lehetőség, de az érintett útszakaszok vonatkozásában igyekezett az Önkormányzat a mindenki számára leginkább biztonságos megoldást megtalálni.

A belső utcák vonatkozásában a lehetséges alternatívák megvizsgálása alapján a csúcsidőben a területen megjelenő forgalom csökkentésére a javasolt megoldás alkalmas leginkább. A forgalmi rend változást a mellékelt térkép mutatja be.

A változtatások bevezetését követően a területen nyomon követik a forgalmi terhelés alakulását annak érdekében, hogy a szükséges további beavatkozásokra a környék lakóinak nyugalma érdekében mielőbb sor kerülhessen. A Gyárdűlő egészének forgalomcsökkentése érdekében az Önkormányzat további beavatkozások lehetőségét is vizsgálja.

A fentiek kapcsán felmerülő, segítő szándékú észrevételeket a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címen fogadják.

Forrás: kobanya.hu

 

Published in Közlekedés

Június 19-én kezdődnek és várhatóan augusztus végére befejeződnek az Üllői út - Bihari u. - Száva u. - Fogadó u. által határolt területen a díjfizető parkolási övezet kiépítése és a területen ezzel együtt készülő kapcsolódó beruházások munkálatai. Ez utóbbi 4 feladatot foglal magába:
- Zágrábi utca és környezetében parkolóhelyek létrehozása,
- Somfa köz útfelújítás az Üllői út és Zágrábi utca között,
- Szárnyas utca csapadékvíz elvezetése a Zágrábi utcára merőleges épületek környezetében,
- csökkentett sebességű övezet kialakítása.

Az Üllői út- Bihari u.-Száva u.-Fogadó u. által határolt terület díjfizető övezetbe vonási munkálatai július végére elkészülnek, így a parkolási zóna üzembe lépésének kezdete augusztus 1. A területen 15 darab parkoló automata kerül kihelyezésre, és nagy számba kerülnek ki tájékoztató táblák, melyek a parkoló automatákhoz vezetnek. 

 

A díjfizető parkolási övezettel kapcsolatban az érintett lakosságnak a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltetési irodája levélben küld részletes tájékoztatást még június hónapban, hogy legyen ideje mindenkinek felkészülni.

A beruházás által lehetőség nyílik arra, hogy az Önkormányzat területén lévő parkolókat a környéken élők tudják használni és ne P+R jellegű parkolóként funkcionáljon a terület. A 2014. év során a Gyakorló utcában már sikeresen bevált a parkolási zóna, és az ott lakók azóta könnyebben tudnak parkolni a lakóterületükön.

A környéken jelenleg rendszeres problémát okozó kevés parkoló hely egyik oka a P+R jellegű parkolás volt, de a díjfizető parkolási övezet kialakításán túl további parkoló helyek kerülnek  kialakításra a Bihari utcánál, Ceglédi utcánál, Kékvirág utcánál, Somfa köznél és Zágrábi utcánál. A parkolóhelyek létesítésénél törekedtünk a maximumra, de összesen 137 parkoló létesítését engedélyezte az építésügyi hatóság. 

Felújításra kerül a Somfa köz Üllői út - Zágrábi utca közötti szakasza, ahol az útburkolat mellett a páratlan oldali járda is megújul. Az úttest hengerelt aszfaltos burkolatot, a járda öntött aszfaltos burkolatot kap. A parkolás az úttesttel párhuzamosan lesz kialakítva a felújított járdák felőli oldalon. Jelentős forgalomtechnikai változás, hogy a felújítást követően Somfa köz az Üllői út felé egyirányú lesz!

A Szárnyas utcában a Zágrábi utcára merőleges épületek környezetében található belső ún. „szilvamagok” csapadék-vízelvezetési problémái is megszüntetésre kerülnek, valamint a parkolás rendezése is . A parkolófelületek nagy kockakőből készülnek, a parkoló körül egy körforgalmi jellegű közlekedés lesz kialakítva. A Szárnyas utca 20-22. sz. között a  Fővárosi Gázművek fejlesztései miatt – mely ez évben biztos nem történik meg – egyelőre csak a csapadékvíz elvezetést lehet kiépíteni. Természetesen, amint a gázvezeték rekonstrukciója megtörténik, azt követően parkoló felújításra is sor fog kerülni.

A parkolók felújításán és bővítésén túl kiépítésre kerül egy csökkentett sebességű, „30km/h”-s zóna, melyhez több forgalom csillapító küszöb épül térkő burkolatból. A csökkentet sebességű övezet a Fertő utca- Basa utca- Száva utca- Bihari utca- Üllői út által határol terület. A Somfa köz Zágrábi utca csomópont emelt szintű lesz, forgalomcsillapító küszöbként funkcionálva, és így a kereszteződés biztonságosabbá válik az arra közlekedők számára. 

A felsorolt beruházásokra összesen közel 240 millió Ft-ot fordít a Kőbányai Önkormányzat.

A környéken lakóktól, közlekedőktől türelmet és megértést kérünk az építéssel járó kellemetlenségekért, de reméljük, hogy a végeredmény kárpótolja majd őket is.

Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

Published in Közlekedés

Édua Infomédia

Top Desktop version