Kőbányai Közösségi Hírlap

Átadták a rákoskeresztúri autóbusz-folyosót: 20 perccel rövidülhet a menetidő az Örsre

Rate this item
(2 votes)

Elkészült a rákoskeresztúri busz-korridor, amelynek köszönhetően akár 20 perccel is lerövidülhet a közlekedés Budapest egyik legforgalmasabb vonalán, Rákoskeresztúr és az Örs vezér tere között. A négy szakaszból álló  összetett rekonstrukciós program összesen 1,2 milliárd forintból jött létre, ebből 881 millió forint Uniós támogatás, a Fővárosi Önkormányzat 350 millió forint önrészt nyújtott.

A megvalósult projekt záróeseményén Dr. György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője beszédében elmondta, hogy buszkorridor fontos előrelépés Budapest infrastruktúrájának fejlesztésében, hiszen a szakaszt tizenegy buszjárat és a Volán-járatok is használják, ezeken naponta hatvanhétezren utaznak. A projekt a környező agglomeráció lakóinak az érdekét szolgálja. Az építkezés több szakaszból állt, folyamatosan alakították ki a Fehér utat, a Jászberényi utat, átépítették a Maglódi út kivezető szakaszát, fel lett újítva a Tündérfürt utcai felüljáró és a Kozma utca, végezetül a Pesti út következett. Dr. György István kiemelte: az összesen 3,4 kilométer hosszú buszsáv tizenegy közúti csomópontnál könnyíti meg a buszok közlekedését, valamint átépítettek és akadálymentesítettek húsz buszmegállót. A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes üdvözölte a XVII. kerület és Riz Levente polgármester támogatását, amivel elősegítették a projekt megvalósítását.

 

Dr. György István a mikrofonnál

A XVII. kerület polgármestere, Riz Levente szerint azért volt fontos ez a beruházás, mert - miközben a lakosok nagy része nem helyben dolgozik  - Rákosmente a belvárostól legmesszebb fekvő kerület, és az egyetlen városrész, amelyet nem kapcsol kötöttpályás közlekedés a főváros többi részéhez. Ezért a hangsúlyt a vonatközlekedés mellett a buszközlekedés fejlesztésére kell helyezni – fogalmazott a polgármester. Riz Levente hangsúlyozta: a fejlesztésnek köszönhetően a korábbi 40-45 perc helyett 20-25 percre rövidülhet a menetidő Rákosmente és az Örs vezér tér között.

 

Az új autóbusz-folyosó szemrevételezése és próbakör a különjáraton

Az ünnepi beszédek után Dr. György István, Riz Levente, valamint Vitézy Dávid a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) alapítója és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója együtt szálltak fel egy különjáratra és vették szemügyre az új autóbusz-folyosót.


A fejlesztésben Rákoskeresztúr városközpont és az Örs vezér tere között a Fehér út–Jászberényi út–Pesti út között alakítottak ki autóbuszsávot vagy külön autóbusz-útpályát. A csomópontokban olyan jelzőlámpaprogramokat vezettek be, amik elősegítik a közforgalmú járművek haladását. Az akadálymentesítés érdekében 20 buszmegálló átépült, süllyesztett szegélyeket és vakvezető burkolati elemeket építettek ki, valamint menetrendi tájékoztatóoszlopokat helyeztek el. Az autóbusz-folyosó jogtalan használatának megelőzésére vezeték nélküli kamerás védelmi rendszert telepítettek, ami az öt legproblémásabb helyen teszi lehetővé a hatékony ellenőrzést és intézkedést.

Forrás: Taár László, Dr. György István honlapja

Last modified on Saturday, 09 November 2013 20:51

Édua Infomédia

Top Desktop version