Kőbányai Közösségi Hírlap

Monday, 27 September 2021 10:01

Új kerékpáros szervizpont az Óhegy parkban

A Kőbányai Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére, elkötelezett a fenntartható városi közlekedés és a környezetvédelem iránt.
E célkitűzés megvalósítása részeként az Önkormányzat beruházásában 2021. október közepéig új kerékpáros szervizpontot létesítünk az Óhegy parkban, a Szlávy utca és a Tarló utca kereszteződése közelében, ivókúttal és pihenést szolgáló paddal, asztallal.

Bízom benne, hogy az új bringás szervizpontot örömmel veszik majd használatba.
Önöknek építjük!

D. Kovács Róbert Antal
Kőbánya polgármestere

Saturday, 04 September 2021 09:59

VII. Kőbányai Senior Tízkarikás Játékok

A Kőbányai Önkormányzat idén is megrendezi népszerű sportversenyét a Senior Tízkarikás Játékokat. A korábbi évek kedvelt elemei mellett újdonságokkal is készülnek!

A Kőbányai Senior Tízkarikás Játékokon az 50. életévüket betöltött, kőbányai lakcímmel rendelkező személyek, illetve nem kőbányai lakcímű, de kőbányai civil szervezetek tagjai vehetnek részt.

A verseny helyszíne: Kocsis Sándor Sportközpont (1107 Budapest, Bihari utca 23.)

A verseny időpontja: 2021. október 5. (kedd) 9.00 óra

Nevezési határidő: 2021. szeptember 17., 13.00 óra

Kapcsolódó dokumentumok:

Felhívás
Versenykiírás
Program és versenyszabályok
Nevezési lap

Forrás: kobanya.hu

Published in Sport
Wednesday, 15 September 2021 14:34

Komplex takarítás Kőbánya több helyszínén

A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a Lakosságot, hogy megrendelése alapján a kerület több helyszínének komplex tisztítására kerül sor. A takarítási és fertőtlenítési munka sikeres elvégzéséhez azonban szükséges az útszakasz várakozóhelyeinek szabadon hagyása, ezért kérik, hogy az ideiglenes megállási és várakozási tilalomra tekintettel a következő X. kerületi helyszíneken és időintervallumokban ne parkoljanak.

2021. szeptember hó 16-án (csütörtökön) 7 órától 14 óráig

az Állomás utca teljes hosszán és a Kápolna téren a körforgalom teljes területén, valamint a Conti Kápolna környezetében. 

2021. szeptember hó 22-én (szerdán) 7 órától 14 óráig

a Kápolna utcában a Kőrösi Csoma úttól a Kápolna térig mindkét oldalon. 

2021. szeptember hó 28-án (kedden) 7 órától 14 óráig

a Liget téren.

2021. október hó 16-án (szombaton) 7 órától 16 óráig

a Bihari utcában a Mázsa tértől a Zágrábi utcáig mindkét oldalon.

A Kőbányai Önkormányzat felhívja a figyelmet, hogy a tiltott időszakban a területen várakozó járműveket a közterület-felügyelet a rendőrség közreműködésével az útszakaszról elszállítja.

Kérik a Tisztelt Lakosságot, segítse a közterületi takarítási munkák eredményes elvégzését!


Fotó: FKF Facebook oldala

Forrás: kobanya.hu

Ismét lehet csatlakozni a Kulturális Örökség Napjaihoz! Idén 2021. szeptember 18-19. között kerül megrendezésre a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozat, amely több mint húsz év éve hozza közelebb az érdeklődőkhöz épített örökségünket, műemléki értékeinket.

A kulturális örökség része életünknek, emlékeket idéz fel, meghatározza mindennapi hangulatunkat, magában foglalja az összetartozásunkat.

A Kulturális Örökség Napjain tízezrek kerekednek fel, hogy meglátogassák a bennünket körülvevő történeti épületeket és kerteket, vagy részt vegyenek egy-egy, a műemléki értékeket bemutató sétán, élvezzék a helyszíneken szervezett programok kulturális sokszínűségét. Ezen a hétvégén olyan történeti épületeket nyitnak meg, amelyek általában el vannak zárva a nyilvánosság elől. Olyan emberek mutatják be ilyenkor a rájuk bízott értékeket, akik nem csak szeretik őket, de ismerik szépségüket, múltjukat, jelenüket és fontos számukra a megőrzésük.

A rendkívül gazdag országos kínálaton belül kerületünk több épülete is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt:

- Északi Járműjavító
- Conti-kápolna
- Szent László-templom
- Kőbányai Polgármesteri Hivatal
- Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény
- Kőbányai Pincerendszer

Forrás: oroksegnapok.gov.hu



 

 

Csatlakozzon Ön is!

2021. augusztus 30-ával a Budapest X. kerület, Szárnyas utca 3. szám alatt nyitja meg kapuit Kőbánya egyik legmodernebb felnőtt- és gyermekháziorvosi rendelője.

A felnőttháziorvosi rendelő a főépület (téglalap épületrész) földszintjén került elhelyezésre öt rendelőegységgel és a rendelő üzemeltetéséhez kapcsolódó helyiségekkel együtt, új bejárat, előlépcső, akadálymentes rámpa, előtető kialakításával.

A beteg gyermek rendelő a – szimmetrikusan kétoldali bejáratokkal rendelkező – kör alakú épületrész földszintjén került kialakításra három rendelőegységgel, valamint az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségekkel együtt. 

Az egészséges gyermek rendelő a kör alakú épületrész emeletén található négy rendelőegységgel, az üzemeltetéshez kapcsolódó helyiségekkel együtt.

Várhatóan szeptember végére a rendelő külső környezete is megújul, a Szárnyas utca és az Üllői út közötti területen zöldfelületekkel rendelkező pihenőhely kerül kialakításra, sétánnyal és a szökőkút felújításával, valamint a közvilágítás fejlesztése mellett térfigyelőkamerák is elhelyezésre kerülnek.

A Szárnyas utcai építkezés jelentős kormányzati segítséggel valósul meg, hiszen Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében 500 millió forint támogatást is kapott.

 

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

A kerület eddigi egyik legnagyobb egészségügyi beruházása 500 millió forintnyi kormányzati  támogatással valósulhat meg. 

Nagy múltú helyszínen várja hamarosan a betegeket Kőbánya legmodernebb háziorvosi rendelője - olvasható az otthonunkkobanya.hu oldalon. A Szárnyas utcában álló Tengerszem ikonikus, kör alakú épülete volt már ugyanis kávézó, étterem és  iskola is, a most zajló átépítésnek hála pedig az ősszel egészségügyi intézményként szolgálja a  Kékvirág lakótelepen élőket. 

 

Az emeletes épületben év vége óta tart az átalakítás, és a nyári melegben dr. Pap Sándor gazdasági és  fejlesztési tanácsnok D. Kovács Róbert Antal polgármesterrel vette szemügyre, hogy a munkálatok a  terveknek megfelelően haladnak-e. A városvezetőket a bejárásra lapunk is elkísérte, és állíthatjuk: a  sebességre nem lehet panasz, a kivitelezés a tervek szerint halad. Az építkezés december közepén  indult, és mint ahogy az várható volt, az épület újjávarázsolása komoly szakértelmet kívánt. A kör alakú  épületrész és az ingatlanegyüttes másik része – amely egyben a rendelőt magába foglaló társasház alsó szintje is – ugyanis mintegy hetven esztendős, és állagát tekintve tartogatott néhány  meglepetést a szakembereknek. Nemcsak az idő vasfoga mélyedt a vártnál jobban a betonelemekbe,  de mint a bontási munkálatok közben kiderült: a körépület alatt egy a tervrajzokon nem jelzett  közműalagút futott, így az aljzat megerősítése elkerülhetetlenné vált.

Ez azonban már a múlt, hiszen a hiba elhárítása nemhogy megtörtént, de azóta már legalább 90  százalékban elkészült az érintett épületrész felújítása. A bő féléves erőfeszítésnek köszönhetően  ugyanis elkészült a körépület lapostető felújítása, a homlokzati hőszigetelés, a  leendő orvosi rendelő új nyílászárókat kapott és a gépészeti és elektromos vezetékek cseréje után a  fűtési rendszere is megújult. Az immár akadálymentes épület energetikailag megfelel  majd a korszerű előírásoknak, és természetesen az ott dolgozók igényeinek is. Utóbbiról a  beruházó úgy gondoskodott, hogy a rendelőhelyiségek kialakításáról folyamatosan  egyeztetett az orvosokkal.

– D. Kovács Róbert Antal polgármester úrral már tíz éve azon dolgozunk, hogy a kerület orvosi  rendelői megújuljanak, és a kőbányaiak korszerű egészségügyi intézményekbe járhassanak – mondta  el dr. Pap Sándor. – Ez az elmúlt egy évtized ötödik háziorvosi rendelő beruházása, amelyet az  önkormányzat hajt végre. A Szárnyas utcai építkezés jelentős kormányzati segítséggel valósul meg,  hiszen Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében 500 millió forint támogatást is kapott.

 

A beruházásnak hála a Kékvirág lakótelepen élők minden igényt kielégítő létesítménnyel  gazdagodnak. Az intézményben a földszinten öt felnőtt és három beteg gyermek háziorvosi rendelő, az emeleten három védőnői helység, továbbá egy egészséges gyermek rendelő, ill. egy  gyermektanácsadói helység kap helyet. A Tengerszem rendelő mintegy 10 ezer kőbányai  egészségügyi ellátását biztosítja. Az orvosok várhatóan augusztus végén költözhetnek új helyükre, de  az épület környezetében a munkások még szeptember végéig a helyszínen maradnak. A rendelő felújításával párhuzamosan ugyanis a környező közterületeket is megújítják: a  Szárnyas utca és az Üllői út közötti területen rendezett pihenőhelyet alakítanak ki zöldfelületekkel, sétánnyal és a szökőkút felújításával, valamint a közvilágítás fejlesztése mellett térfigyelő kamerák is  kerülnek a helyszínre.

Forrás és képek: otthonunkkobanya.hu

Wednesday, 11 August 2021 11:02

Tanévkezdési támogatás

A Képviselő-testület az idei évben is segítséget kíván nyújtani a kőbányai iskoláskorú gyermeket nevelő családoknak a szeptemberi tanévkezdés anyagi terheinek mérséklésére.

A 2021. augusztus 1. napján kőbányai lakcímmel rendelkező általánosiskolás-korú gyermekek és a középfokú intézmény nappali tagozatán tanuló diákok egyaránt részesülhetnek az 5 000 Ft értékű vásárlási utalványban. A Kelet-Pesti Tankerületi Központ által kerületünkben működtetett általános iskolák tanulói, valamint a Szent László Gimnázium és a Zrínyi Miklós Gimnázium diákjai az iskolákban vehetik át az utalványokat.

A kerületen kívül tanuló általánosiskolás-korú és a középiskolás-korú tanuló gyermekek törvényes képviselői – a lakcímkártya és a 2021/2022. tanévre szóló iskolalátogatási igazolás bemutatásával – 2021. augusztus 30. és szeptember 17. között a Polgármesteri Hivatal Ügyfélközpontjában (1102 Budapest, Állomás u. 26., ügyfélfogadási idő: hétfő: 13.30–17.30, szerda: 08.00–16.00, péntek: 08.00–11.30) vehetik át az utalványokat.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

 

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben díjakat, elismeréseket, és kinevezéseket adtak át Semmelweis-nap alkalmából

A Semmelweis-napot idén június 29-én ünnepelték a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a járványügyi szabályok betartásával.
Dr. Szécsényi István, a Szülészet/Nőgyógyászat osztályvezető főorvosának Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról szóló előadása nyitotta meg az ünnepséget.
Dr. Stubnya Gusztáv főigazgató méltatta a dolgozók elhivatottságát, külön kiemelve a járvány okozta helyzetben kitartásukat és áldozatos munkájukat, majd elismeréseket és kinevezéseket adott át.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért emlékéremmel kitüntetettek tevékenysége meghatározó az intézmény fejlődésében. Kiemelkedő teljesítményét ezzel az életműdíjjal köszönték meg az V. Krónikus Belgyógyászat osztályvezető főorvosának, Dr. Nagy Máriának, és a XVII. kerületi szakrendelő vezető főorvosának, dr. Fenke Ferencnek.

 

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházért díszoklevél várományosai azok, akik az intézmény működését, fejlődését tevékenységükkel kiemelkedő mértékben segítették. Ebben az évben a Bajcsy-Zsilinszky Kórházhoz tartozó kerületi szakrendelők fejlesztéséhez, új létesítmény építéséhez nyújtott támogatásukért Rákosmente polgármestere, Horváth Tamás, és Kőbánya alpolgármestere, Weeber Tibor József részesült az elismerésben.

Főigazgatói elismerő oklevelet kimagasló szakmai munkájáért 24 dolgozó, a Főigazgatói dicséretet 50 dolgozó vihetett haza. A főigazgató átadta az adjunktusi és az alorvosi kinevezéseket is.
A Semmelweis-napi ünnepség állófogadással zárult.

Forrás: Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, D. Kovács Róbert polgármester Facebook oldala

Kormányzati támogatással, az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tisztítsuk meg az Országot!" I. üteme tárgyú pályázatán a Kőbányai Önkormányzat 49 608 815 forint támogatást nyert el. A projekt keretében 2021. május 3. és 31. között 28 kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakót tisztított meg a kerület. Az  elszállított hulladék mennyisége: 1.361 m3, azaz 481.075 kg.

A pályázat lebonyolítója, támogatója az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata az önkormányzatok által kezelhető mértékű illegális hulladék begyűjtésére kívánt támogatást adni. Ugyanakkor az is lényeges, hogy hozzájárult a hulladékképződés csökkentéséhez, az illegális hulladéklerakás megelőzéséhez. Fontos, hogy megtörténjen a megtisztított területek rendszeres felülvizsgálata is.

A Kőbányai Önkormányzat által elnyert, közel 50 millió forintos, vissza nem térítendő kormányzati támogatás az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett lehetőséget biztosít védelmi eszközök beszerzésére, telepítésére is.  

Kőbányán 28, kisebb-nagyobb illegális hulladéklerakót tisztított meg az önkormányzat, melyek felszámolása a pályázati feltételeknek megfelelően, a napokban befejeződött. A feladat itt még nem ér véget, hiszen legfontosabb cél a kialakított tiszta állapot megőrzése és az újabb hulladéklerakás megakadályozása. Ehhez a Kőbányai Önkormányzat rendszeres ellenőrzést biztosít, helyenként bekamerázta és sorompóval, földsánccal zárta el az adott területet. Számít a kerület a polgárok segítségére is zöld számos bejelentési lehetőséggel, illetve saját hulladékuk megfelelő kezelésével – melynek módjáról széles körben, folyamatosan tájékoztatja a lakosságot.

Az illegális hulladéklerakással tetten ért személyek büntetésre számíthatnak, melynek mértékéről az önkormányzat honlapján lehet tájékozódni.

További információ: Szerdahelyi Sára önkormányzati tanácsadó / +36 30 7999 715

Forrás: kobanya.hu

Tuesday, 25 May 2021 08:03

Megtisztul a kerület

A Kőbányai Önkormányzat közel 50 millió forintos kormányzati támogatást nyert az illegális hulladéklerakók felszámolására. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tisztítsuk meg az országot” pályázati támogatásával gőzerővel folyik a munka a kerületben. A pályázat bonyolítója az IFKA Nonprofit Kft.

 

Május 3. óta a pályázattal érintett 28 terület feléről történt meg a hulladék elszállítása. Az elszállításról és a hulladék kezeléséről a Kőbányai Önkormányzat és az alvállalkozók gondoskodnak. Megtisztultak többek között a Bögre, a Korall, a Terebesi utcák, valamint a Gyömrői út és a Bányató utca közötti - az Újhegyi útról nyíló - utca, a Keresztúri út 126., a Mádi utca 200. és Kovakő utca érintett részei. Az eddig eltakarított hulladék körülbelül 40 százaléka annak, amit a pályázat keretében összesen elszállít a kerület. A tervek szerint és az időjárás függvényében május második felében kerül sor a többi érintett terület megtisztítására és a hulladék elszállítására.

 

Forrás és képek: kobanya.hu

Édua Infomédia

Top Desktop version