Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Sunday, 29 December 2013 13:58

Kőbányai Civil Karácsony

A Kőbánya.hu portál számolt be arról, hogy a Havasi Gyopár Alapítvány által szervezett kőbányai Civil Karácsony a jó emberek és a szép gondolatok gyülekezőhelye volt: Mihalicska Terézia és munkatársai ismét emlékezetes napot varázsoltak a főleg szépkorúakból álló vendégsereg számára.

 

Dr. György István főpolgármester-helyettes, országgyűlési képviselő nem tudott részt venni az eseményen, így köszöntő szavait, gondolatait Kovács Róbert polgármester tolmácsolta az ünneplőknek. Azokat a gondolatokat, amelyek mindenkit emlékeztettek a kisgyermekek őszinte karácsonyvárására. Arra, hogy a hit, a remény és a szeretet ünnepén mennyivel nagyobb súlyúak azok az érzések, amelyekkel családtagjaink, barátaink fontosságát, értékét érezzük. Dr. György István szavaival élve: a karácsony az a gyönyörű ünnep, amikor az önzés csatát veszít, az önzetlenség győzedelmeskedik, mert ilyenkor mindenki a szeretet, az ajándék adás képességét gyakorolja. Kovács Róbert polgármester az ünnepi gondolatok végén egy dalt idézett: „…Istenem, had legyen egész évben ilyen a világ!” 

A KÖSZI-ben rendezett Civil Karácsony következő gondolatait Révész Máriusz mondta, aki Böjte atyát idézte: mindenkiből ki lehet szeretni a jót…  Ahogy az országgyűlési képviselő fogalmazott: senkit nem lehet jóvá üvölteni, vagy jóvá verni. Ha tehát a gyermekeinknek rossz, indulatos mondatokat mondunk rendszeresen, akkor indulatos, negatív érzésekkel teli felnőttek válnak belőlük. Ha viszont szeretettel és türelemmel viseltetünk irántuk, akkor a saját életüket és másokét is boldoggá tevő emberek lesznek.

Attila atya, a Szent László plébánia vezetője a közeli „Gizellából”, a stroke betegek rehabilitációját végző kórházból érkezett az ünnepre és azt mondta, hogy van három szó, amely sokszor és sokaknak adott erőt kibírni, túlélni, vagy újrakezdeni: „velünk az Isten”, vagy „velem az Isten”. Ennek az üzenetnek a lényegét még azok is érzik, akik nem hisznek benne, csak tudják. Hogy miből? A másik ember jókívánságából, ajándékából, jóakaratú cselekedetéből.

A Havasi Gyopár Alapítvány karácsonyi és gondolat-ünnepén elhangzott, erőt adó mondatokat nem tudjuk mind idézni, de az ott lévők szemében megcsillanó könnyek, vagy éppen mosolyok voltak a bizonyítékok arra, hogy érdemes volt ezt az egy-két órát egymás társaságában tölteni.

Az ünnepi repertoárban a 90 éven felüliek köszöntése is benne volt és a teremben legtöbb évet megélt Rózsika néni mondatait is érdemes mindenkinek megfogadni. Azt mondta: így idős fejjel jó szívvel gondol vissza a szülői házra, ahol megtanították vele, mi az értelme a hitnek, a reménynek és a szeretetnek.

 

Az e három érzés jegyében zajló közös ünnepen fellépett többek között a Törekvés Cseperedők táncegyüttese, a Budapesti Táncművészeti Iskola tánccsoportja és a Tutta Forza.

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Published in Közösség
Monday, 23 December 2013 18:21

Megajándékozták az időseket

Hőterápiás masszázsfoteleket, háztartási gépeket, televíziót, házimozirendszert, mosógépet és hűtőgépet adományozott dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője két kispesti és hat kőbányai idősotthon, valamint idősklub számára. Az ajándékokat a december elején megtartott Adjunk a húroknak…és a rászorulóknak is! elnevezésű gitárkoncert bevételéből vásárolta a képviselő; az esten több mint 2,5 millió forint gyűlt össze magánszemélyek és cégek adományaiból. A koncertet megelőzően az intézmények összeállították a kívánságlistájukat, az adományok magas összegének köszönhetően az azokon szereplő tételek mindegyikét sikerült megvásárolni.

 

Már karácsony előtt átadták az időseknek azokat az ajándékokat, amelyeket dr. György István adományozott a két kerületben található idősellátó intézmények számára. A kispesti József Attila utcában egymás mellett két intézmény található, ide az otthon vezetése által összeállított kívánságlista alapján egy-egy hőterápiás masszázsfotelt adományozott a képviselő. A kért TV-foteleket januárban kapja meg az idősotthon. A kőbányai Szivárvány Idősek Otthona és az Együtt Egymásért Idősek Klubja szintén egy-egy masszázsfotelt kapott. Ide még ápolási ágyat és felfekvés elleni gyógyászati matracot is vásárol januárban a képviselő a fekvő ellátottak részére. Utóbbi adományokkal egy teljes betegszoba kialakítására nyílik lehetőség. A többi intézmény – a Borostyán Idősek Klubja, a Pongrác Idősek Klubja, az Őszirózsa Idősek Klubja és a Halom utcai Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona – lakói számára háztartási gépeket (pl. hűtőszekrény, mosógép, mikrohullámú sütő, kávéfőző), elektronikai eszközöket (pl. televízió, DVD és CD lejátszó) és vérnyomásmérőket adott át a képviselő.

 

Dr. György István december 6-i Adjunk a húroknak… és a rászorulóknak is! elnevezésű jótékonysági koncertjén a Póka Egon Experience-szel és az Omegából ismertté vált Benkő Lászlóval a kispesti lakótelepen lévő és a kőbányai idősellátó intézmények javára gyűjtött adományokat.

– A koncert előtt egyeztettünk az intézmények vezetőivel, hogy mire lenne leginkább szüksége az itt élőknek. Nagy öröm számomra, hogy a magánszemélyek és cégek felajánlásaiból összegyűlt mintegy 2,5 millió forintból sok mindent meg tudtunk vásárolni a két kispesti és hat kőbányai intézmény lakói számára – fogalmazott dr. György István az ajándékok átadásakor, és mindenkinek azt kívánta, használják egészséggel a készülékeket.

 

Forrás és képek: Dr. György István honlapja

Tuesday, 12 November 2013 11:22

Felvonót kap az idősek otthona

A kőbányai Gergely utcai idősek otthonába látogatott a napokban dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője Szentes Tamás egészségügyi és szociális ügyekért felelős főpolgármester-helyettessel. A közvetlen hangulatú délutánon jó hírrel is szolgálhattak a városvezetők: megépülhet a rég várt felvonó az épületben.

 

Magyar nóta, mulatós dal és operett – aki száraz protokolláris látogatásra számított a két városvezető láttán, annak bizony csalódnia kellett. Rendkívül jó hangulatú délutánt varázsoltak ugyanis a Budapest Esély Nonprofit Kft. által foglalkoztatott zenészek és Erdős Melinda operaénekesnő, akik a „Városok napján” nagyszerű zenei műsorral látogattak el  a fővárosi fenntartású intézménybe. Az aula teljesen megtelt, az idősek pedig szinte egy emberként énekeltek az előadókkal, és ehhez különleges kísérőt is kaptak dr. György István főpolgármester-helyettes személyében. Ő ugyanis nem jött zavarba, amikor kezébe nyomták a mikrofont. Aki ismeri, tudja róla, hogy szívesen gitározik és énekel. A hangolással sem volt gond, hiszen már javában próbál a december 6-i jótékonysági koncertjére Póka Egonékkal.

 

 

Bár a délután hangulata felért egy vidéki lakodalommal, azért néhány komoly dologról is szó esett. Dr. György Istvántól megtudtuk: saját életében is tapasztalta, mennyire fontos közösségformáló szerepet töltenek be az idősotthonok a mindennapokban. 83 éves édesanyja, akivel egy családi házban lakik, maga kérte, hogy a hétköznapokat, amíg a család dolgozik, egy hasonló intézményben tölthesse el. Ott ugyanis amellett, hogy orvosi felügyeletet élvez és gondoskodnak az étkezéséről, a legfontosabb, hogy nincs egyedül, van kihez szólnia, és tartalmas programokon is részt vehet. Városvezetőként pedig arról biztosította az otthon dolgozóit és vezetőjét, Vágner Zsuzsannát, hogy a jövő évben fővárosi forrásból megépülhet a várva várt felvonó. Az otthonban 160 idős ember él, sokuk nehezebben mozog már, emellett a látogatóba érkező hozzátartozók közül is sokan idősek, akik számára igazán nagy könnyebbséget jelenthet a lift, hiszen sajnos ma még csak lépcsőn közlekedhetnek. Az otthon lakói búcsúzóul saját készítésű asztaldísszel kedveskedtek a főpolgármester-helyettesnek.

Az intézmény vezetése dr. Szentes Tamás és dr. György István főpolgármester-helyettesekkel egyeztetett az új felvonóról

Forrás: Dr. György István honlapja

Az ünnepek előtt különösen kell figyelni a csalókra, a hamisítókra és az emberi érzésekre, az adakozókedvre aspiráló bűnözőkre. A Kőbányai Idősügyi Tanács tagjai, illetve a szépkorú érdeklődők ezekről a bűncselekménytípusokról és a védekezés lehetőségeiről hallhattak információkat és hasznos tanácsokat. A résztvevőket Kovács Róbert polgármester, a Kőbányai Idősügyi Tanács elnöke köszöntötte.

 

Az év vége felé közeledve egyre többször fordul elő, hogy az idős emberek kárára nyugdíjcsalást követnek el, illetve „népszerű” módszer, hogy a gyermekük, az unokáik nevében hívják fel őket és az ő megbízásukból kérnek tőlük pénzt valamire – nagyon gyorsan. Ezeket a „megbízásokat” mindig ellenőrizzék, senkinek ne fizessenek ki pénzt, vagy személyes tárgyakat ismeretlenül! – erről beszélt Oláh László rendőr őrnagy, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője. Budaházy István pénzügyőr alezredes, a NAV Bevetési Főosztályának osztályvezetője a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettség számonkérésére hívta fel az emberek figyelmét – nem csak törvényi, hanem garanciális okokból is.

 

Piacokról származó felvételek segítségével a hamisítványoktól, különösen a piacokon, vásárokon engedély nélkül árusított gyógyszerektől próbálta megóvni a hallgatóságot, mert az ellenőrizhetetlen gyógyszerek mérgezést, akár halált is okozhatnak. A szakemberek azt javasolták az idős embereknek, hogy ha gyanús dolgot tapasztalnak, vagy bármilyen sérelem éri őket, akkor azonnal hívják a 107-et, vagy a 112-t, jövedéki ügyekben pedig a 06 80 200 789-es számot. 

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Friday, 11 October 2013 12:02

Őszi Nyugdíjas Napok a Margitszigeten

A Bringóhintó Kkt. október 19-én és 20-án idén 20. alkalommal rendezi meg az Őszi Nyugdíjas Napokat a Margitszigeten! Az esemény két napján minden nyugdíjas vendég - gyermekeivel, unokáival, barátaival, szomszédaival - annyi % kedvezményt kap a bringóhintó kölcsönzés árából, ahány éves. Bringóhintózás után azt a nyugdíjas vendéget aki járművet kölcsönzött, megajándékozzák! Jelképes összegért - 5-5 forintért - vásárolhatnak 1 db perecet, 1 db üdítőt és 1 db jégkrémet. A második nap végén, október 20-án, vasárnap 17 óra 15 perckor  tartandó sorsoláson ajándékcsomagokat, belépőjegyeket és egyéb meglepetéseket sorsolnak ki. A fődíj egy szállodai hétvége, 2 fő részére, félpanziós ellátással. 

A Bringóhintó Kkt. szeretettel várja Vendégeit!

Cím: 1138 Budapest, Margitsziget, Hajós Alfréd sétány 1.
Web: bringohinto.hu

Published in Aktuális
Monday, 07 October 2013 09:43

Ünnepség az Idősek Világnapján

A Kőbánya.hu portál adott számot arról, hogy a Kőbányai Önkormányzat és Kovács Róbert polgármester igazi, hangulatos, emlékidéző rendezvénnyel emlékezett meg az Idősek Világnapjáról. Az ünnepségen az ez alkalomból meghirdetett kerületi képzőművészeti seregszemle legjobbjait is díjazták.

„A minap találkoztam az Aranycsapat tagjával, Buzánszky Jenővel egy kőbányai pályaavatón. A Liget-Grundra ő is eljött és idős kora ellenére lelkes volt, sőt, lelkesítő. Neki is és a kőbányai nyugdíjasoknak is köszönöm azt a lelkesedést, azt az akaratot, azt a hitet, amivel segítenek nekünk, erőt adnak, hogy jobbra fordítsuk Kőbánya és a jövő nemzedék sorsát is.”

 

Ezzel kezdte köszöntőjét Kovács Róbert az Idősek Világnapjának kerületi rendezvényén. A Kőrősi nagytermében tartott ünnepi köszöntőt, illetve ajándékműsort teltház nézte végig, s a vidám arcokat elnézve abban biztos lehetett az ember, hogy október első délutánjáról sokáig tartó, vidám emlékekkel térnek haza a kőbányai nyugdíjasok.

 

Ennek az örömnek egyik forrása és következménye is volt egyben az az elismerés, amelyet a kerület és a polgármester törekvései alapoztak meg: a belügyi és az emberi erőforrás tárca javaslatára Idősbarát Önkormányzat kitüntető megkülönböztetést kapott Kőbánya. Kovács Róbert örömmel mutatta fel a kitüntetést a Kőrösiben összegyűlt sok száz idős ember tapsviharától kísérve, s a végén hozzátette: ezt főleg nekik, Kőbánya aktív nyugdíjasainak köszönheti a kerület, az önkormányzat.

 

Az örömteli pillanatokat zenés percek követték: Gergely Róbert műsorában az elmúlt évtizedek slágerei hangzottak fel - a sokszor vele éneklő közönség legnagyobb örömére. 

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Wednesday, 02 October 2013 11:48

Mulatság a Szivárvány Idősek Otthonában

A Kőbányai Szivárvány Idősek Otthona és az intézmény felügyelő bizottsága szeptember 27-én szüreti mulatságot szervezett. Az eseményen finom ebéd, majd zene és tánc várta az otthon lakóit - a talpalávalóról a Patai Band és a P.Kabi.Net együttes gondoskodott. A mulatság hangulatát mi sem bizonyítja jobban, hogy még a polgármester is táncra perdült. 

 

Vonatozás és a polgármesteri tánc

Az otthon lakóin túl az eseményen megjelent dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője, Kovács Róbert polgármester, Radványi Gábor alpolgármester, Szabóné Gerzson Sarolta, önkormányzati képviselő, a Népjóléti Bizottság elnöke, Varga István és Tóth Balázs önkormányzati képviselők, valamint az otthon felügyelőbizottsága részéről Dr. Rajháthy Beatrix, Vermes Zoltán és Szabó Tibor.

 

A résztvevők, illetve Dr. Rajháthy Beatrix a mikrofonnál,mellette balra Lajtai Ferencné, Erzsike az intézmény vezetője 

A mulatság elején Lajtai Ferencné, az intézmény igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. György István következett, aki beszédében elmondta, hogy egy ledolgozott élet után jön a megérdemelt nyugdíj, a pihenés. Vannak, akik családjuk körében élik meg nyugdíjas éveiket, és vannak olyanok, akik idősek számára fenntartott intézményekben élnek. A Szivárvány Idősek Otthonában az emberek igazi otthonra lelhetnek, jól érezhetik magukat, mivel az itt dolgozók mindent megtesznek azért, hogy a mindennapokat boldoggá és teljessé tegyék. Nap mint nap azért dolgoznak, hogy feledtessék a gondokat, és családias hangulatot teremtsenek. Megköszönte a dolgozók lelkiismeretes munkáját, valamint az intézményt fenntartó kerületi önkormányzatnak, a képviselőknek és a polgármesternek azt az odafigyelést, amely lehetővé teszi a Szivárvány Otthon biztonságos működését. Dr. György István beszédében kifejtette: ma nem könnyű a családoknak, és nem könnyű az országnak sem. Tudja, hogy nem lehet hivatkozni arra, hogy a világgazdasági válság miatt külföldön is nehéz az élet, a görög és spanyol társadalom például 25%-os munkanélküliséggel küzd, mégis kéri, hogy mindenki vegye figyelembe: annyi pénzből kell gazdálkodnia az országnak, amennyi van. A parlamentben dolgozó politikusok is hús-vér emberek, akik segíteni próbálnak. Ezért őrizték meg a nyugdíjak reálértékét és ezért fordítanak különös figyelmet a családpolitikára. Meglátása szerint a bölcsesség nem szerezhető meg fiatalon, hanem csak a korral, ezért oda kell figyelni az idősek szavaira. Beszéde végén arra kérte az otthon lakóit, hogy vegyék észre az élet örömeit, és leljenek lelki békére, mert aki lelkében fiatal marad, az nem öregszik meg. 

 

Dr. György István főpolgármester-helyettes, Kőbánya országgyűlési képviselője

Kovács Róbert polgármester a megjelenteknek elmesélte, hogy a mulatság előtt műfüves focipálya avatáson volt, amelyen az Aranycsapat legendás tagja, a jó egészségnek örvendő Buzánszky Jenő is részt vett. Jenő bácsi az eseményen önmagát állította a fiatalok számára példaképként, a jelen lévő gyerekek pedig pisszenés nélkül hallgatták Jenő bácsi szavait. A polgármester az idősek közelgő világnapja alkalmából köszöntötte az idősebb korosztály képviselőit, majd köszönetet mondanak azoknak, akik sokat tesznek az idősekért. Ezután arról a dicsőségről számot be, ami a kerületet érte: ugyanis Idősbarát Önkormányzat díjat kapott az önkormányzat. A polgármester szerint az elismerést azért nyerte el a kerület, mert Kőbányán nem csak az idősekért dolgozók tettek a sikerért, hanem maguk az idősek is, akik lelkesen és nagy számban vesznek részt a programokon. Meglátása szerint Kőbányán igen aktív az idős élet, erős a szépkorúak közössége. 

 

Kovács Róbert polgármester,illetve az Idősbarát Önkormányzat díjjal Szabóné Gerzson Sarolta társaságában

A köszöntők után az otthon lakói lepték meg Kovács Róbert egy saját készítésű ajándékkal, majd kezdődhetett az ebéd, végül pedig a zenés-táncos mulatság.

 

Az otthon lakóinak ajándéka a polgármesternek

 

A zenekar és Tóth Balázs önkormányzati képviselő kislányával

 

Jó a hangulat

Fotók: Szabóné Gerzson Sarolta, Kőbánya.info

Published in Közösség
Tuesday, 01 October 2013 08:55

Őszi séta a templomokban október 12-én

Ismerje meg a templomokat! Őszi sétát szervez az Idősügyi Tanács az idősek hónapjában, október 12-én, szombaton. Úti céljuk a történelmi egyházak városközpontban található műemlék templomainak meglátogatása. 

A találkozó október 12-én 9 órakor lesz az óhegy utcai Lengyel templom előtt. 

A program menete:
9.45: Kápolna tér, Conti-kápolna
10.30: Gergely utcai református templom
11.15: Kápolna utcai evangélikus templom
12.00: Szent László-plébániatemplom

A templomokban rövid ismertetés lesz az épület történetéről és az ott folyó közösségi életről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Aktuális

A Kőbánya.huszámolt be arról az örömteli hírről, hogy idősbarát önkormányzati díjat vehetett át a Kőbányai Önkormányzat képviseletében Weeber Tibor szociális ügyekért felelős alpolgármester és Szabóné Gerzson Sarolta, a Népjóléti Bizottság elnöke. Az idén tizedik alkalommal kiosztott díjakat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára és Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a kerület vezetőinek. Az Idősbarát önkormányzat díjakat azoknak a helyhatóságoknak, illetve magánszemélyeknek ítélik oda, amelyek, illetve akik rendkívül sokat tettek a szépkorúak egészségének és életminőségének javításáért. Az ünnepélyes díjátadón Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy szüleink, nagyszüleink korosztályainak segítése és a nemzedékek közötti együttműködés erősítése az aktív generációk egyik legfontosabb feladata. A kormány ezért a folyamatos nyugdíjemeléssel, valamint a rezsicsökkentéssel megőrizte és 2012-től emelte a nyugdíjak vásárlóértékét, idén 4 százalékkal.

  

Weeber Tibor alpolgármester átveszi az elismerést

Az önkormányzati portál arról is hírt adott, hogy a Kőbányai Idősügyi Tanács szeptember 27-én tartotta aktuális konzultációját, amelyen Kovács Róbert polgármester bemutatta a díszes elismerő táblát és az oklevelet, amelyet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ítélt oda Kőbányának. Az elismerést a kerület polgármesterének a szépkorúak testi és lelki egészségének megőrzésére irányuló kezdeményezései, valamint az idősek társasági és kulturális életének színesítése érdekében tett lépések alapozták meg. Kőbánya polgármestere az Új Kőbánya Program keretében új időspolitikát kezdeményezett: újraalakította az Idősügyi Tanácsot, elindította a Nordic Walking mozgalmat, nyugdíjasok százainak szervezett számítógépes tanfolyamot, mindemellett a már működő programokat is folytatta. A kőbányai nyugdíjasok önkormányzati támogatású, kedvezményes nyaraltatása során idén 90 nyugdíjas pihenhetett a Balaton partján rendkívül olcsón. 

 

Kovács Róbert polgármester az Idősügyi Tanács ülésén

Weeber Tibor alpolgármester a tanácskozáson arról tájékoztatta a tanács tagjait, hogy várhatóan jelentős összeget fordítanak majd az Újhegyi sétány felújítására - amelynek része az akadálymenetesítés – és megnyugtatta azokat, akik azt hallották, hogy a Népligetbe akarják telepíteni a Petőfi Csarnok körüli bolhapiacot. Weeber Tibor a jelenlévők és a nyugdíjasklubok tagságának segítségét kérte abban, hogy októberben, a nyugdíjasok hónapjának rendezvényeire minél több szépkorút invitáljanak és e rendezvényeken kívül is több idős kőbányait vonjanak be a helyi programokba.

Forrás és képek: Kőbánya.hu

Friday, 27 September 2013 07:48

Idősbarát Kőbánya

A Kőbánya.hu portál számolt be arról, hogy idősbarát önkormányzati díjat vehetett át a Kőbányai Önkormányzat képviseletében Weeber Tibor szociális ügyekért felelős alpolgármester és Szabóné Gerzosn Sarolta, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. Az idén tizedik alkalommal kiosztott díjakat Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára és Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára adta át a kerület vezetőinek. Az Idősbarát önkormányzat díjakat azoknak a helyhatóságoknak, illetve magánszemélyeknek ítélik oda, amelyek, illetve akik rendkívül sokat tettek a szépkorúak egészségének és életminőségének javításáért.

 

Az elismerés alapja az Új Kőbánya Program, amelynek keretében Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere új időspolitikát kezdeményezett. Újraalakította az Idősügyi Tanácsot, elindította a Nordic Walking mozgalmat, nyugdíjasok százainak szervezett számítógépes tanfolyamot, mindemellett a már működő programokat is folytatta. 

Az ünnepélyes díjátadón Soltész Miklós államtitkár egyebek mellett arról beszélt, hogy szüleink, nagyszüleink korosztályainak segítése és a nemzedékek közötti együttműködés erősítése az aktív generációk egyik legfontosabb feladata. A kormány ezért a folyamatos nyugdíjemeléssel, valamint a rezsicsökkentéssel megőrizte és 2012-től emelte a nyugdíjak vásárlóértékét, idén 4 százalékkal.

Forrás: Kőbánya.hu

Published in Videó-hír

Hírek

Régi képek, emlékek

Építési terv
Az iskola
Zajlik a munka
A Mély tó
Árkok és házak
Lakótelep a világ végén
Épül a lakótelep
Áll a szobor
A Gergely-bánya
Folyik az építkezés

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia