Kőbányai Közösségi Hírlap

Ismeretlen személy egy kőbányai bevásárlóközpont üzletének raktárából tulajdonított el pénzt és vásárlási utalványokat több millió forint értékben. A rendelkezésre álló adatok szerint a tettes 2015. december 21-én, 7 óra körüli időben egy Örs vezér téri bevásárlóközpont üzletének raktárába bement és az ott lévő páncélszekrényből készpénzt és vásárlási utalványokat tulajdonított el több millió forint értékben. 

Az elkövetőről videó áll rendelkezésre, amely a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A X. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövetők 2016. március 3-án 18 óra 15 perc körüli időben egy Maglódi úti trafikban egy másik személy folyószámlájához tartozó bankkártyával fizettek.

Az ismeretlen férfiakról fényképfelvétel áll a nyomozó hatóság rendelkezésre:


A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200-ás telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2016. március 17., csütörtök 11:13

Rendőrök kerestetnek!

Bucsek Gábor rendőr dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya pályázatot hirdet a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába járőrtárs beosztás betöltésére. A pályázatra azok jelentkezését várják, akik 18. életévüket betöltötték, cselekvőképesek, állandó belföldi lakóhellyel, illetve legalább középfokú iskolai végzettséggel (érettségi) rendelkeznek, továbbá magyar állampolgárok és Budapest, valamint agglomerációjának lakosai. A betöltendő beosztásban ellátandó feladatok: az őr- járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú járőrtársak tapasztalt járőrvezetők (mentorok) irányítása mellett részt vesznek a járőrszolgálati feladatok ellátásában, objektumok őrzésében.

A felvételt nyert pályázók 2016. június 1. hatállyal a BRFK munkavállalójaként 5 hónapos képzést és eredményes vizsgát követően őr-járőrtárs rész-szakképesítést szereznek. A képzést sikeresen teljesítők a BRFK hivatásos állományába kerülnek 1 év próbaidőre. A felvételt nyert pályázók a képzés során munkavállalói (bruttó 129 ezer forint garantált bérminimum), a próbaidő alatt pedig a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti illetményre, illetve ezen felül a bruttó 200 ezer forint /év cafetéria juttatásra jogosultak. A képzés idejére napi egyszeri étkezést biztosítanak.

Munkavégzés helye: Budapest

Munkaidőrend: képzés idején hivatali, a hivatásos állományba vételt követően vezényléses.

Ruhanorma: egyenruha

A pályázat feltétele:
- fizikai alkalmasság;
- pszichikai alkalmasság;
- egészségügyi alkalmasság;
- kifogástalan életvitel, illetve hozzájárulás annak a szolgálati viszony létesítése előtti, valamint a szolgálati viszony fennállása alatti ellenőrzéséhez;
- büntetlen előélet;
- bizottsági elbeszélgetésen való alkalmasság.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- gépjárművezetői engedély megléte;
- államilag elismert nyelvvizsga;
- harcművészeti jártasság.

A jelentkezés határideje: 2016. április 11.

Pályázati dokumentumok: A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes önéletrajzát, érettségi bizonyítványának másolatát, valamint a kitöltött jelentkezési lapokat. A jelentkezési lapot a www.police.hu honlapról lehet letölteni. A pályázatot elektronikus úton a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, postai úton a BRFK Humánigazgatási Szolgálat részére (1139 Budapest, Teve u. 4-6.) lehet megküldeni, vagy előzetes telefonos egyeztetés alapján, személyesen is be lehet nyújtani fenti címen. A munkakörre, illetve a felvételi eljárásra vonatkozó részletes felvilágosítást a BRFK Humánigazgatási Szolgálat munkatársai adnak hivatali munkaidőben a 06-1/443-5000/31-595; 06-1/443-5000/32-888 és 06-1/443-5342-es telefonszámon, valamint elektronikus úton, a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Kategória: Aktuális

Nem indult jól az év a kőbányai kábítószer-kereskedők számára: a rendőrök a Vasgyár utcában január 11-én, egy nappal később pedig a Hős utcában csaptak le kábítószer-kereskedőkre, március elején újra a Hős utca került célkeresztbe, ahol egy lakásban árulták a drogot.

A X. kerületi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat L. György 29 éves, L. Ernő 32 éves, L. Mariann 34 éves, H. Andrea 32 éves, M. Katalin 41 éves budapesti lakosokkal, valamint S. S. 43 éves román állampolgárral szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint L. György és társai 2015 szeptembere óta kábítószerrel kereskedett Hős utcai lakásukban. Az elkövetők a beszerezni kívánt kábítószerek fajtáját, és mennyiségét egymással rendszeresen egyeztették, a terjesztés üzletszerű végzésében megállapodtak. A gyanúsítottakat a nyomozók beazonosították és Hős utcai, illetve Lavotta utcai lakcímükön 2016. március 5-én 3 óra 25 perckor elfogták.

A megtartott házkutatások során a nyomozók több mobiltelefont, SIM kártyát, ékszereket, ékszerekről kiállított jótállási jegyet, nagyobb mennyiségű készpénzt, illetve különböző kábítószergyanús anyagot (16 tabletta, 0,74 gramm növényi származék, 70,02 gramm amfetamin származék) foglaltak le. 

A gyanúsítottakat a rendőrök előállították a kőbányai rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Velük szemben a további eljárást – őrizetbe vételük mellett – a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. 

Az akcióról készített videó a cikk alatt, vagy EZEN a linken tekinthető meg. 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A X. kerületi Rendőrkapitányság keresi azt a férfit, aki egy kőbányai sörözőben ellopta az egyik vendég készpénzét. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2016. január 11-én 23 óra 25 perc körüli időben egy X. kerületi sörözőben az egyik vendég pénztárcájából az abban lévő készpénzt és valutát eltulajdonította, majd ismeretlen helyre távozott. 

Az elkövető 170 centiméter magas férfi. A bűncselekmény elkövetésekor csíkos kapucnis pulóvert, szürke színű farmernadrágot és fekete kabátot viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A X. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető 2015. december 25-én 7 óra 55 perc körüli időben egy X. kerületi szálloda étkezőjében eltulajdonította a sértett táskáját a benne lévő személyes okmányával, kamerájával, szemüvegével és készpénzével együtt.

A férfiról felvétel áll a nyomozó hatóság rendelkezésére:

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A kőbányai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltűnt kislány és egy gyermek válltáskáját ellopó nő felkutatásában. 

Eltűnt kislány

A X. kerületi Rendőrkapitányság - eltűnés miatt - keresi Fehér Mirellát. A 11 éves kislány 2016. február 12-én a Kőér utcai otthonából ismeretlen helyre távozott és azóta tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig eredményre nem vezettek. A keresett kislány körülbelül 160 centiméter magas, vékony testalkatú, barna szemű, haja világosbarna színű. Eltűnésekor farmernadrágot, barna színű csizmát és barna kapucnis dzsekit viselt, melynek a hátulján egy kék felirat van.

A BRFK X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható lányról vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, az névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén!

Kőbányai bevásárlóközpontból lopott

A rendőrség keresi azt az elkövetőt, aki 2015. december 30-án 19 óra 30 perc körüli időben egy X. kerületi bevásárlóközpont éttermében egy gyerek válltáskáját irataival és készpénzével eltulajdonított. Az elkövetőről fotó áll rendelkezésre:

  

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámon, a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2016. január 28., csütörtök 20:39

Élő halottat keresnek a kőbányai rendőrök

A X. kerületi Rendőrkapitányság közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt országos elfogatóparancsot adott ki Blumbergerné Mátyás Edina 22 éves budapesti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a nő hamis orvosi dokumentumok alapján az illetékes hatóságoknál halottnak nyilváníttatta magát. Azóta ismeretlen személyazonossággal él és ismeretlen helyen tartózkodik.

Az eleven megboldogultról fénykép áll rendelkezésre:

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, az hívja a 06 (1) 263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06 (80) 555-111-es „Telefontanú” zöldszámon (hétfő - csütörtök: 8-16, péntek: 8-13), a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A legfrissebb rendőrségi felhívások szerint a X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt négy, míg egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy ismeretlen tettes ellen folytat eljárást. Keresik továbbá Lakatos Richárdot is, aki gépkocsit lopott el társaival.

Mind a hat személy esetében fénykép segítségével kérik a lakosság segítségét. 

Lakatos Richárd - autótolvaj: Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Lakatos Richárd 21 éves budapesti lakos és két társa ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint Lakatos Richárd és két társa 2016. január 11-én eltulajdonították azt a gépkocsit, amelyet másnap közúti ellenőrzésen megállítottak a rendőrök. Az intézkedés alól Lakatos kivonta magát, és elmenekült a helyszínről. A felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Lakatos Richárd körülbelül 170 centiméter magas, sovány testalkatú, különös ismertetőjele, hogy bal felső karján teljes bőrfelületet borító tetoválás látható.


Laptop-tolvaj: Ismeretlen tettes 2015. december 14-én 14 óra 15 perc és 15 óra 30 perc közötti időben egy Bebek utcai ingatlan területéről eltulajdonított egy laptopot. Az ismeretlen fiatalemberről egy biztonsági kamera készített felvételt:

 

Bolti tolvaj: Az ismeretlen tettes 2015. november 4-én 11 óra és 11 óra 15 perc közötti időben egy Örs Vezér téri bevásárlóközpont üzlethelyiségéből eltulajdonított hét darab pulóvert. Az ismeretlen fiatalemberről egy biztonsági kamera készített felvételt:

Lopott rendszámmal tankolt: Az ismeretlen elkövető 2015. szeptember 21-én 18 óra 4 perckor egy Gyömrői úti üzemanyagtöltő állomáson egy fekete színű Opel típusú, eltulajdonított forgalmi rendszámmal ellátott gépkocsiba üzemanyagot tankolt, majd fizetés nélkül elhajtott a helyszínről. Az elkövetőről felvétel áll rendelkezésre:

 

Táskát lopott: A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen elkövető 2015. november 19-én 20 óra 30 perc körüli időben, egy kőbányai üzlethelyiségből eltulajdonított egy táskát, benne személyes iratokkal és készpénzzel. Az elkövetőről felvétel áll rendelkezésre:

Pénztárcát vitt magával: Egy ismeretlen nő 2015 szeptember 8-án a Kőrösi Csoma úti postahivatalban a sértett által ott felejtett pénztárcát eltulajdonította. Az ismeretlen elkövetőről biztonsági kamera készített felvételt:

Telefontanú

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200/ 140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Erősen kezdtek idén a rendőrök a kerületben: a Vasgyár utcában január 11-én, egy nappal később pedig a Hős utcában csaptak le kábítószer-kereskedőkre. Kristály nevet viselő, illetve Simpson család mintás kábítószert foglaltak le.

A Vasgyár utcában a VI. kerületi Rendőrkapitányság emberei csaptak le D. Ibolya 47 éves budapesti lakosra, aki 2016. január 9-én és az azt megelőző időszakban, több alkalommal „kristály” nevű kábítószert értékesített. A rendőrök a nőt január 11-én 17 óra 55 perckor lakcímén elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

 

A nyomozók a nő ruházatának átvizsgálásakor 31 darab alufólia pakettet, benne kristályos kábítószergyanús anyagmaradványt, 19 pakett fehér színű porállagú, 6 pakett fehér színű folyékonyabb anyagú és 1 pakett sárga színű kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le.

 

Nem járt jobban K. Richárd 22 éves budapesti lakos sem, aki azért ment a rendőrökkel teli lakáshoz, hogy kábítószert vásároljon D. Ibolyától. A rendőrök őt a társasház előtt igazoltatták 18 óra 50 perckor, majd ruházatának átvizsgálásakor 3 darab nylon tasak került elő, amelyben fehér színű kristályos kábítószergyanús anyag volt. Ezt követően a férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a nő ellen - őrizetbe vétele mellett - kábítószer-kereskedelem vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg a férfival szemben szabadlábon hagyása mellett kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt  folytatnak eljárást.

Az elfogásról készült videó a cikk alatt, valamint EZEN a linken tekinthető meg. 


A Hős utcában a X. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai találtak és foglaltak le több mint 500 gramm kábítószergyanús anyagot, kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint M. Milán Gábor 26 éves budapesti lakos egy Hős utcai lakásban rendszeresen kábítószert árusított. A rendőrök a férfit január 12-én 17 óra 20 perckor a Hős utcai lakásban elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Az ingatlanban tartott házkutatás során a nyomozók több mint 500 gramm növényi eredetű, kábítószergyanús anyagot, két darab sárga színű, úgynevezett „Simpson család” mintás kábítószergyanús tablettát, kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket és készpénzt találtak és foglaltak le.

A férfival szemben - őrizetbe vétele mellett - a további eljárást a X. kerületi Rendőrkapitányság folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version