Kőbányai Közösségi Hírlap

A kőbányai nyomozók két Hős utcai lakásban tartottak egy időben házkutatást, mindkét esetben kábítószer-terjesztőket fogtak el. Az akció eredményeként a X. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak a 27 éves S. Péter, a 26 éves M. Gábor és az 54 éves D. József ellen. 

A gyanú szerint a budapesti lakosok ugyanabban a X. kerületi háztömbben árultak kábítószert, ezért a nyomozók egyszerre fogták el őket 2017. március 23-án 11 óra 10 perckor. A rendőrök megjelenésekor az első lakásban S. Péter és M. Gábor megpróbálta a kábítószert megsemmisíteni, amit a nyomozók megakadályoztak. A szomszédságában ezzel egy időben szintén az egyenruhások kopogtattak az ajtón, ahol D. Józsefet sikerült elfogniuk. A házkutatáskor a nyomozók a két helyszínen összesen 21,86 gramm fehér színű kristályos port, a kábítószer adagolásához használatos mérleget és zacskókat találtak.

A kőbányai rendőrök a három férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket, M. Gábort pedig őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására. S. Péter és D. József szabadlábon védekeznek. A kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben a rendőrök 2017. március 24-én 18 óra 40 perckor gyanúsítottként hallgatták ki D. József élettársát, a 38 éves H. Gabriellát is, akit szintén őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatása indítványozására.

Az elfogásról készült videó-összeállítás EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2017. március 16., csütörtök 09:10

Hátizsákot lopott, keresik a kőbányai rendőrök

A X. kerületi Rendőrkapitányság keresi azt a férfit, aki egy kőbányai hotel étterméből ellopott egy hátizsákot. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen tettes 2017. március 11-én 7 óra 20 perc körül egy hotel éttermében a sértett székre helyezett hátizsákját, a benne lévő értékekkel együtt ellopta.

Az elkövető 40 év körüli, átlagos testalkatú, körülbelül 180 centiméter magas, felnyírt hajú férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete kabátot, szürke sálat, szürke farmernadrágot és fekete alkalmi cipőt viselt.

Az elkövetőről videofelvétel készült, amely a cikk alatt vagy a képre kattintva tekinthető meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozást folytat G. Bertalan 24 éves és S. Bertalan 41 éves cigándi lakosokkal, valamint a 62 éves budapesti D. Imrével szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2017. március 6-án 18 óra 30 perc körül autóval érkezett a kőbányai Zágrábi utcába, majd D. Imre a gépjárműben maradt és várta a társait, akik egy első emeleti lakáshoz mentek. S. Bertalan társa segítségével felmászott a lakás erkélyére, majd befeszítette az ajtót és ellopta a lakásban talált ékszereket. G. Bertalan eközben figyeléssel biztosította a bűncselekmény elkövetését.

A BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai felfigyeltek a ház előtt járó motorral várakozó autósra, akit később a visszaérkező társával együtt elfogtak. G. Bertalan az intézkedéskor megpróbált elmenekülni, de a Zseblopási Alosztály munkatársai őt is elfogták. A nyomozók az elkövetők budapesti lakásaikban házkutatást tartottak. A rendőrök a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Az elfogáshoz kapcsolódó videó a cikk alatt, valamint EZEN a linken tekinthető meg: 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend
2017. február 22., szerda 09:32

Zálogházba vitték a lopott ékszereket

A kőbányai rendőrök keresik Kralovánszky Józsefet és várják a képeken látható ékszerek tulajdonosainak jelentkezését is. A X. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Nikoletta 27 éves budapesti nő, és a 44 éves szintén fővárosi Kralovánszky József ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor még ismeretlen elkövetők 2017. január 20-án a délelőtti órákban betörtek egy Gergely utcai lakásba, ahonnan egy mobiltelefont, egy laptopot és ékszereket loptak el.

Lépcsőházi felvétel az esetről

A nyomozók Cs. Nikolettát 2017. február 8-án 18 óra 20 perckor elfogták. A házkutatás során zálogjegyeket találtak, amelyek alapján ékszereket foglaltak le, ezekről feltehető, hogy bűncselekmény elkövetéséből származnak. Az ékszerekről a mellékelt képek állnak rendelkezésre:

 

 

 

 

Kralovánszky József jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Kralovánszky József

Aki a képen látható Kralovánszky Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, továbbá a képeken látható ékszerekkel kapcsolatban érdemi adatokat tud közölni, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén vagy írjon Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Nem jogerősen 13 év fegyházra ítélte emberölés kísérlete miatt a Fővárosi Törvényszék azt a férfit, aki 2015. december 29-én a Szent László téri villamosmegállóban előzetes szóváltás nélkül nyakon szúrt egy szolgálaton kívüli rendőrtAz elsőfokú ítélet szerint a vádlott ittas állapotban üvöltözött a villamosmegállóban, meg akarta ütni a járműről leszálló sértettet, de a szolgálaton kívüli rendőr ellökte. A 32 éves V. Krisztián kést rántott, újra a sértettre támadt és nagy erővel öt centiméter mély sebet ejtett a nyakán, átvágva a verőeret. A sértett menekülni próbált, de a vádlott utána futott és a késsel hadonászva megöléssel fenyegette. A szolgálaton kívüli rendőr életét a mentők gyors segítségének köszönhette, de maradandó arcsérülést szenvedett.

A vádlott tagadta garázda viselkedését, valamint azt, hogy szándékosan provokálta, illetve megszúrta a sértettet. Azzal védekezett, hogy a sértett fogott rá kést, és dulakodás közben saját magát vágta meg. A férfi védekezését cáfolták a szemtanúk és a megállóba telepített kamera felvételei is. Az orvosszakértő és a nyomszakértő véleménye is azt támasztotta alá, hogy a vádlott szándékosan szúrt. A bíróság szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy a sértett életben maradt, és csupán emberölés kísérlete valósult meg.

A vádlott többszörös visszaesőként, büntetőeljárás hatálya alatt követte el cselekményét, ezért ki kellett zárni a feltételes szabadság kedvezményéből. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság fenntartotta a férfi előzetes letartóztatását, a vádlott és védője fellebbezett a kényszerintézkedésről szóló döntés ellen is.

Az elkövetőről készült fényképfelvétel - kép forrása és tárhelye: Police.hu

Forrás: MTI, Police.hu, BRFK

Kategória: Kék, bűn és rend

Januárban olyan hosszú lett a kerületi körözési lista, hogy a videó-felvételek és fotók megtekintése felér egy esti krimivel a tévében. Szeméremsértő, betörők, garázdák, tolvajok, villamos-rongálók kerültek a kőbányai rendőrök célkeresztjébe, akik a lakosság segítségét kérik az ismeretlen tettesek felkutatásában. A szeméremsértő férfi kivételével az eseteknél készültek olyan felvételek, amelyek megfelelő támpontot nyújtanak az elkövetők megtalálásában.

Betörés miatt keresik őket – videóval

A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható nőt és férfit lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövetők 2017. január 20-án a délelőtti órákban gyakorlott mozdulatokkal betörtek egy Gergely utcai lakásba, ahonnan egy mobiltelefont, egy laptopot és ékszereket loptak el. Az ismeretlen elkövetőkről a társasház biztonsági kamerája felvételt készített, amely a képre kattintva vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Ebédelt, közben ellopták a pénztárcáját – videóval

Keresi a rendőrség a videón látható férfit, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2017. január 2-án 13 óra körül bement egy X. kerületi bevásárlóközpont éttermébe és egy ott ebédelő nő táskájából ellopta pénztárcáját. Az étterem biztonsági kamerája videót készített az elkövetőről, amelyen meg lehet figyelni, amint a szék karfájára tett kabátja takarásában hátranyúlva kiemeli a pénztárcát, belenéz a zsákmányba, majd angolosan távozik. A felvétel a képre kattintva vagy EZEN a linken tekinthető meg.

Bevásárlóközpontból loptak - videóval

A rendőrök keresik azt a férfit és két nőt, akik az egyik üzletből ruhaneműket loptak el. A tizenöt farmernadrágot az elkövetők menekülés közben eldobálták. Az ismeretlen elkövetők 2017. január 17-én 17 óra körül bementek az Örs vezér téri bevásárlóközpont egyik üzletébe, néhány percig nézelődtek, majd távoztak az üzletből. Az egyik eladónak ezután tűnt fel, hogy a férfi és a két nő az üzletbe üres kézzel érkezett, távozáskor mégis egyikük kezében egy nagy nejlontáska és egy közepes méretű női válltáska volt. Az üzlet alkalmazottja hármójuk után ment és a kijáratnál megállította őket. Amikor számon kérte a három személyt, azok a táskákat hátrahagyva elmenekültek a helyszínről. A holmik kapkodva történő elcsomagolásáról videó-felvétel készült, ami EZEN a linken vagy a képre kattintva érhető el.


Szeméremsértés miatt keresik

A kőbányai rendőrök a lakosság segítségét kéri, mert ismeretlen személy 2017. január 10-én 18 óra 20 perc körül a 62/A jelzésű villamoson az Ónodi utca és a Szent László tér közötti szakaszon szeméremsértő módon viselkedett. A férfi a villamosról a Kőbánya Alsó villamosmegállóban leszállt és a Mázsa tér irányába távozott. Az ismeretlen férfi 20-25 év körüli, körülbelül 170 centiméter magas és vékony testalkatú. Az elkövetéskor világos dzsekit és fekete sapkát viselt, valamint egy világoskék hátizsák volt nála. Az elkövetőről grafika áll rendelkezésre:

 

Próbafülkéből lopott laptopot – videóval

Keresi a rendőrség azt a férfit, aki 2016. december 8-án bement egy X. kerületi bevásárlóközpont egyik ruhaüzletébe. A boltban egy vásárló a próbafülkében hagyta a laptopját, amit 13 óra 56 perc körül az ismeretlen elkövető ellopott. A  lelki nyugalmát megőrző férfiről az üzlet biztonsági kamerája videó-felvételt készített, amely a képre kattintva vagy EZEN a linken tekinthető meg. 

Kitépte az idős asszony kezéből a táskáját  – videóval

A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható férfit, aki 2016. december 28-án 13 óra körül a Kápolna utcában kitépte egy idős asszony kezéből a táskáját, majd elmenekült a helyszínről. Az elkövető 40 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, kopasz férfi. A bűncselekmény elkövetésekor fekete kabátot és terepszínű nadrágot viselt. Az ismeretlen férfiről az egyik üzlet biztonsági kamerája felvételt készített, amely EZEN a linken vagy a képre kattintva tekinthető meg.

Cipőboltból lopott

Keresi a rendőrség a képeken látható férfit, aki 2016. november 16-án 17 óra 30 perc körül bement egy X. kerületi bevásárlóközpont egyik cipőboltjába és a sértett táskájából ellopta pénztárcáját. Később, amikor a sértett egy másik üzlet kasszájánál fizetni akart, észrevette, hogy nincs meg a tárcája és értesítette a rendőrséget. Az elkövetőről az üzlet biztonsági kamerája képeket készített:

 

Megrongálták a 3-as villamos ajtaját

Rongálás miatt keresi a rendőrség a képeken látható férfiakat, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. december 1-én 15 óra 50 perc körül a Bihari út és Balkán utca kereszteződésében megrongálta a 3-as villamos egyik ajtaját. A bűncselekményről a villamos kamerája képeket készített. Az egyik elkövető egy 25 év körüli, fekete, rövid hajú férfi, aki kék kapucnis kabátot, kék farmernadrágot és fehér fűzős, kék cipőt viselt. Társa egy 18-20 év körüli, felnyírt hajú férfi, aki zöld ujjú, fekete kabátot és kék farmernadrágot viselt:

 

Gyorsétteremből lopott

Keresi a rendőrség, azt a nőt, aki 2016. december 4-én 22 óra és 22 óra 30 perc között ellopta egy vacsorázó vendég pénztárcáját egy Kerepesi úti étteremben. A sértett először azt vette észre, hogy nincs meg a táskája, ezért az ott dolgozókhoz fordult, akik elmondták, hogy egy "becsületes" megtaláló leadta azt nekik. Sajnos azonban kiderült, hogy a táska tartalma hiányos, mivel a vendég pénztárcája – a benne lévő iratokkal, bankkártyával és pénzzel együtt – nincs benne. Az elkövető egy 20-25 év körüli, körülbelül 160 centiméter magas, fekete hajú nő, aki haját kontyban viselte. A bűncselekmény elkövetésekor világos kapucnis kabátot, világos farmernadrágot és világos cipőt viselt. Az elkövetőről képek állnak a hatóság rendelkezésére:

  

Kozmetikai termékeket loptak  – videóval

A kőbányai rendőrök a lakosság segítségét kérik lopás vétség elkövetése miatt. Ismeretlen elkövetők 2016. december 30-án 14 óra 20 perc körül egy kőbányai bevásárlóközpont üzletéből több mint százezer forint értékben kozmetikai termékeket loptak. A két férfiről és egy nőről videó-felvétel áll a nyomozó hatóság rendelkezésére, amely EZEN a linken vagy a képre kattintva tekinthető meg. 


A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható személyeket felismeri, személyazonosságukkal, tartózkodási helyükkel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A kőbányai rendőrök a lakosság segítségével keresték azt a párt, akik Kőbányán a 9-es buszon szidalmaztak, majd bántalmaztak egy fiatalt nőt. A Police.hu rendőrségi honlap számolt be arról, hogy elfogták az elkövetőket, akik ellen a X. kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A gyanú szerint R. Róbert 34 éves tápiószelei és B-né N. Franciska 32 éves budapesti lakos 2016. december 11-én 23 óra 40 perc körül Kőbányán, a 9-es buszon az egyik utas mellé ültek és fenyegetően szidalmazni kezdték őt. A sértett előre ment a buszsofőrhöz, hogy megkérje, álljon meg, valamint hívjon rendőrt. A két gyanúsított azonban utána ment a busz elejébe, majd tovább folytatta a szidalmazást. Amikor a busz megállt a Kőbányai út és Hungária körút kereszteződésénél lévő megállónál, a férfi megütötte a nőt, majd a társa is bántalmazta a sértettet, aki közben a földre esett. A támadók ezután leszálltak a buszról és a Népliget irányába távoztak.

A bevezetett nyomozati cselekmények és adatgyűjtések eredményeként a rendőrök a feltételezett elkövetőket beazonosították és 2017. január 15-én kőbányai lakcímükön elfogták, majd előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket. A nyomozók R. Róbertet és B-né N. Franciskát őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását is.  

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

A kép forrása: Lokál.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A kőbányai nyomozók 2017. január 12-én 9 óra 25 perckor megjelentek egy Hős utcai lakásban, mivel ott a gyanú szerint egy férfi napi rendszerességgel árult kábítószert. A rendőrök a házkutatáskor 61 pakett – 51,15 gramm – kábítószert foglaltak le, ami a fürdőszobaajtóra akasztva egy zacskóban volt. Továbbá több mint 150 ezer forint készpénzt találtak a szekrényekben, a konyhában és még az ágyneműtartóban is.

Kis idő elteltével – kábítószer vásárlás céljából – megérkezett a lakáshoz három férfi is, akiknek a rendőrök nyitottak ajtót. A rendőrök a férfiakat előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol az 55 éves K. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a fogyasztókat kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. A nyomozók K. József őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2017. január 14-én elrendelt.

Az akcióról készített kapcsolódó videó EZEN a linken vagy a cikk alatt tekinthető meg. 

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

A X. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki 2016. október 29-én 14 óra 30 perc körül egy kőbányai bevásárlóközpont ékszerüzletéből ellopott egy aranygyűrűt. Az elkövető 30-35 év körüli, vékony testalkatú férfi. Haja rövid, sötét szőkésbarna színű. A bűncselekmény elkövetésekor fekete kabátot, fekete nadrágot és fekete félcipőt viselt.

Az elkövetőről a nyomozóhatóságnak felvétel áll a rendelkezésére:

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-1-263-7200-ás telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu, BRFK

Kategória: Kék, bűn és rend

A legfrissebb kerületi kék hírek egy kábítószer-kereskedő sikeres előállításáról, valamint egy fegyveres rabló elleni vádemelésről szólnak. Az első eset érdekessége, hogy a gyanúsítottnál - amfetamin és kábítószer adagolásához használt eszközök mellett - 150 literes zsákokban tárolt zöld kábítószergyanús növényi törmeléket találtak a rendőrök. A második esetben a gyanúsítottat le sem kellett tartóztatni, mert jogerős szabadságvesztését töltötte egy másik bűncselekmény elkövetése miatt.

150 literes zsákokban tárolta a füvet

A XVIII. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2016. november 25-én 19 óra 15 perckor a kőbányai Nyerő utcában igazoltatták P. Gábor Józsefet, akinek ruházatának átvizsgálásakor 7,87 gramm kábítószergyanús fehér port találtak. A rendőrök a férfi kőbányai lakásán tartott házkutatáskor 363,03 gramm amfetamint, 42,06 gramm zöld növényi törmeléket, 9,87 gramm barna kábítószergyanús anyagot, valamint a kábítószer adagolásához és csomagolásához használt eszközöket foglaltak le. A nyomozók a lakáshoz tartozó pincében öt darab 150 literes zsákban további zöld kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának munkatársai P. Gábor Józsefet előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Vele szemben – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folyik nyomozás. A rendőrök előterjesztést tesznek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Négy év után bíróság elé áll a fegyveres rabló

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki még 2012-ben rabolt ki egy kőbányai postahivatalt. A gyanú szerint T. István 2012 januárjában bement egy X. kerületi postahivatalba, majd az ott dolgozókat egy fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegette meg és a pénz átadására szólította fel. Az egyik pénztáros nőnek átadta a hátizsákját, amelybe ő beletette a bankjegyeket. A bűncselekmény elkövetése során személyi sérülés nem történt, a férfi az így megszerzett pénzzel elhagyta a posta épületét és ismeretlen helyre távozott. 

A rendőrség a nyomozást 2012 júniusától 3 évre felfüggesztette, majd amikor az elkövető kilétével kapcsolatban érdemi információ merült fel, 2015. júliusában annak folytatásáról határozott. T. István beazonosítását követően a nyomozók megállapították, hogy a férfi jogerős szabadságvesztését tölti, ezért felvették a kapcsolatot az illetékes büntetés-végrehajtási intézettel és 2016. február 24-én gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a 36 éves budapesti lakos ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Kategória: Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version