Kőbányai Közösségi Hírlap

Kreatív kollégák vidám falfestéssel tették szó szerint színesebbé az életet az Üllői úti Janikovszky Éva Általános Iskolában. A földszinten és az első emeleti falon láthatók a több napi kitartó munkának köszönhető alkotások, melyek közül az előbbi, mely egy dzsungelt és a benne élő állatokat ábrázolja, az ajtók feletti teljes falfelületet beborítja. Az emeleti festmény pedig az iskola profiljának megfelelően az angol tagozatra utal a sárga iskolabusszal, amiből lelkes tanulók integetnek.

 

Tóth Zita Valéria

A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma kőbányai Filmklubjának programsorozata "Egy ország az áradó Duna mentén" címmel folytatódik szeptember 24-én, 17.00 órakor. Az évadnyitó program a közelmúlt árvízi katasztrófájának részleteit veszi górcső alá. A Filmklub egy olyan szakember szemével kívánja bemutatni az ár elleni védekezés megfeszített munkáját, aki kulcsszerepet töltött be a védekezésben. A vendég Zalasch Zsolt tű. alezredes, a KOK Katasztrófavédelmi és Iparbiztonsági Szakcsoportjának szakcsoportvezetője életre kelti a vetített képeket, és azokat kommentálva ábrázolja az emberi összefogásról,küzdelemről szóló eseményeket.

Ingyenes a belépés.

Helyszín: Budapest, Martinovics tér 12. Tel./Fax: 261-3586
Kapcsolat: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Published in Aktuális

A hétvégén erős civil programkínálat várja a kerület lakóit: lesz ugyanis Kőbányán fesztivál, termelői piac, közösségi vásár, garázsvásár, baba- és gyermek ruhabörze és múltidéző piactér szeptember 6., 7. és 8-án.


Időrendben első a pénteki újhegyi Termelői PiacA SzeptEmber Feszt és a Múltidéző Piactér rendezvények péntektől kezdődően egész hétvégén várják az érdeklődőket Népligetben. Szombaton egy időben kezdődik a Közösségi Vásár, a BÁRKA Sportnap és a Baba- és Gyermek Ruhabörze, majd kicsit később a Kovakő utcai Garázsvásár következik.

Mindenki kedvére válogathat a kínálatban! Úgy néz ki, hogy az időjárás kegyeibe fogadja a szabadtéri eseményeket, az előrejelzések szerint napos hétvégénk lesz. 

További információért kattintson a plakátokra!

   

  

Published in Közösség

Lecsófőző versenyt tartanak szeptember 21-én, szombaton Kőbánya-Kertváros és szomszédos Akadémia-Újtelep lakói számára:

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk Önt és családját, baráti társaságát, vállalkozását, valamint minden kedves Kertváros és Akadémia lakót az I. LECSÓ főző versenyünkre, melyet a Lángvirág Kertben rendezünk. Várunk minden kedves érdeklődőt, a kerületből, és az Akadémia Újtelepről. AZ ELKÉSZÜLT LECSÓPRODUKCIÓKAT MINDEN KEDVES VENDÉG INGYENESEN FOGYASZTHATJA!

Nevezhetnek: Családok, baráti társaságok, vállalkozások, utcabeli szövetkezők. Fa-Ló Falatozó törzsvendégei, környékbeli cégek csapatai! Előzetes jelentkezés személyesen a kertészetben, és a Fa-Ló Falatozóban. Kérjük, hogy a csapatok válasszanak maguknak nevet!
Nevezési határidő: szeptember 14.

Minden csapat kap a főzéshez: 8 kg paprikát, 3 kg paradicsomot, 2 kg hagymát, valamint vizet. Az alapanyagokat az új zöldségárudánk ingyen biztosítja. A tűzifát a szomszédos Fanyüvő Fatelep biztosítja. A fűszereket, és minden mást, amit a LECSÓBA RAKNÁTOK, meg amibe rakjátok, bogrács, állvány, a főzéshez szükséges egyéb eszközöket Nektek kell hozni. Szék, asztal, napernyő is hozható, hogy kényelmesebb legyen. Padok és asztalok a kertben rendelkezésre állnak majd.

A közönség is szavazhat a kertészeti iroda előtt elhelyezett urnába. A szavazócédulák az urna mellé lesznek készítve. A Zsűri az első három legjobb csapatot választja ki, ezt követően sorsolás dönt az 1,2,3 helyezésről.

A gyerekeket se hagyjátok otthon! A Lángvirág utcában aszfalt-rajzversenyt szervezünk, 09:00-13:00 óráig, ahol Dr. Berek Lajos szobrászművész értékeli az alkotásokat, és értékes nyereményeket oszt szét az indulók között. A krétákat és nyereményeket a Garépszer ’93 Kft. biztosítja. Nevezés a helyszínen. Eredményhirdetés 14:30-kor.

Program:
07:00 Gyülekező, alapanyag kiosztás, felkészülés.
08:00 Tűzgyújtás!
08:00-10:30-ig Lecsófőzés saját receptek alapján.
10:00 Aszfaltrajz verseny gyerekeknek.
11:00 A lecsóprodukciókat a zsűri kóstolja.
12:00 Lecsó verseny hivatalos eredményhirdetése.
14:00 Közönségdíj, a verseny legjobb lecsója díj átadása.
13:00 a Fa-Ló csapata Bográcsgulyás levest kínál, 480 Ft/ 5 dl.
14:30 A gyermek aszfaltrajz eredményhirdetése.
16:00 Záróra.
EGÉSZ NAP: TERMELŐI-KÉZMŰVES PIAC, ŐSTERMELŐK, 08:00-TÓL 15:00-IG. Egész nap INGYEN üdítő a gyerekeknek! A Fa-Ló Falatozóban kapható palacsinta, sütik, üdítők, kávék, sör.

DÍJAK

I. Lecsófőző verseny:
1. díj: Karibi nyaralásról készült fénykép, 1 nagyüveg pezsgő, 10 000 Ft. értékű vásárlási utalvány a Lángvirág Kert jóvoltából.
2. díj: 1 karton sör, 5 000 Ft. értékű vásárlási utalvány a Lángvirág Kert jóvoltából!
3. díj: 1 üveg vörösbor, 5 000 Ft. értékű vásárlási utalvány a Lángvirág Kert jóvoltából!

Közönségdíj:
10 %-os Törzsvásárlói kártya 1 évre a Lángvirág kertészettől, növények, virágok vásárlására.

Aszfalt rajzverseny:

Óvódások: Iskolások:
1. díj: Plüss ló 1. díj: Könyvjutalom
2. díj: Kifestő füzet, és színes ceruza 2. díj: Könyvjutalom
3. díj: Mesekönyv 3. díj: Könyvjutalom

Egyéb program érdeklődőknek: Növénygondozás, és egyéb kertészeti témában, a Lángvirág Kert vezetője válaszol a kérdésekre. Térburkolatokról szakmai felvilágosítást, az A-Beton területi képviselője ad. Homlokzat szigetelés: Garépszer ’93 Kft. műszaki igazgatója válaszol a kérdésekre.

További információk: Az esemény legjobb, legérdekesebb, legviccesebb pillanataiból 10 perces videó összeállítás készül, ami később feltöltünk a Lángvirág Kert Facebook oldalára. A jelentkezőkről és egyéb hírekről folyamatosan tájékozódhatnak a verseny előtt és után is a Lángvirág Kert facebook oldalán!

Szeretettel vár mindenkit: A Lángvirág Kert, Fa-Ló Falatozó, Garépszer ’93 Kft.

Cím: 1106 Budapest, Jászberényi út 85/a. (Lángvirág utca sarok)
Bővebb információ: 06 30/468-8011, e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Published in Aktuális

A nyári szünet után folytatódnak a lövőedzések a MAFC lövő szakosztályánál. Várjuk azokat a 12 év feletti lányokat és fiúkat, akik akár szabadidő-sportként (hobbi szinten), akár versenysportként választanák a sportlövészetet. Hívjuk azokat a felnőtteket is, akik szeretnének megismerkedni e sportággal; vagy régebben lövők voltak s most újra járnának edzésekre, akár versenyzői szinten is. A foglalkozásokat szakedző vezeti.

Edzésidőpontok: kedd, csütörtök 16-17; 17-18
Helyszín: Széchenyi István Általános Iskola lőtere /X. ker., Újhegyi sétány 1-3./
Havi részvételi díj: 8 000 Ft
Érdeklődni lehet: 06-30-319-26-14
Honlap: www.valasszsportagat.hu

Published in Sport

Szeptember 7-8-án ingyenes kétnapos családi fesztivált szervez a Népligetben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Mindkét nap változatos és izgalmas programokat kínálva idézzük meg a múltbéli vásári hangulatot Budapest legnagyobb közparkjában.

 

Szeretettel várjuk Önt és kedves családját rendezvényünkre, amelyet Tarlós István főpolgármester szombaton 12:00 órakor ünnepélyes keretek között nyit meg. A kézművesség, a kereskedelem, a gasztronómia, a kultúra és a vásári komédia világába történő történelmi kirándulás ez évben összefonódik a SzeptEmber Feszt programjával Az idei rendezvény újdonsága között említhetjük, hogy Budapest kerületei lehetőséget kapnak arra, hogy külön kiállítói sátrakban a kerületek, valamint emblematikus, több évtizedes múlttal rendelkező cégei bemutatkozzanak.

A hagyományőrző eseményen egész nap tartalmas és változatos, vásári forgatagot idéző programok - többek között zászlóforgatás, tűzzsonglőrök, - állatsimogató, táncház - várják az érdeklődőket. A karneváli hangulatból a zene sem hiányozhat! 18.00 óra után a BKIK színpadán könnyűzenei koncerteket hallhat a közönség.

Várjuk Önt is szeptember 7-8-án a Népligetben, a Múltidéző Piactéren! A rendezvény az érdeklődők számára ingyenes.

Kattintson a képre a SzeptEmbert Feszt programfüzetének pdft. formátumban történő megnyitásához!

A részletes programról a www.nepliget.eu honlapon tájékozódhat, illetve nyomon követheti azt a Facebook oldalunkon is.

Published in Aktuális

A FŐTÁV Zrt. ezúton tájékoztatja fogyasztóit, hogy a XIV. kerületben a Füredi utcai, valamint a X. kerületben a Gyakorló utcai lakótelepen, 2013. szeptember 4-én délelőtt 9 órától előre láthatóan délután 14 óráig a hőkörzeteket ellátó Zuglói fűtőmű betápláló gázvezetékén történő karbantartás miatt, a melegvíz szolgáltatás szünetelni fog.

A szolgáltatás kieséssel érintett utcák teljes listáját a FŐTÁV honlapján megtekinthetik EZEN a linken.

Budapesti Városüzemeltetési Központ Kommunikációs  és PR Igazgatóság, FŐTÁV Zrt.

Published in Aktuális

A Katasztrofavedelem.hu portál számolt be arról, hogy példaértékű tettet hajtott végre Egri Ernő tűzoltó főtörzsőrmester, a X. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója, amikor szabadnapján eloltott egy balesetben kigyulladt gépkocsit a beavatkozó egységek kiérkezése előtt. 

Egy személygépkocsi és egy kamion ütközött össze tegnap dél körül a 4-es számú főút 64-es és 65-ös kilométerszelvényénél. Az ütközés következtében a személyautó kigyulladt, vezetője beszorult és nem adott életjelet magáról. A helyszínen tartózkodott egy, a X. kerületben szolgáló szabadnapos tűzoltó, Egri Ernő főtörzsőrmester, aki azonnal elkezdte oltani a tüzet két kézi tűzoltókészülékkel. Beavatkozása alatt folyamatos telefonkapcsolatot tartott a Pest megyei főügyelettel. Pontosította a baleset helyszínét és részletes visszajelzéseket adott a helyszínen történő eseményekről: a beavatkozásról, az útlezárás helyzetéről, sérültek állapotáról. A gépkocsi tüzét az egységek kiérkezése előtt el is oltotta. Példamutató magatartásával és kiváló helyzetfelismerésével hivatásos tűzoltóhoz méltóan viselkedett, megkönnyítve a helyszínre kiérkezett ceglédi tűzoltók munkáját. Tevékenysége példaértékű tett volt minden tűzoltó számára.

Forrás: Katasztrofavedelem.hu

A kép illusztráció, a szeptember 1-jei Óhegy parki Rendvédelmi Napon készült

Published in Kék, bűn és rend

A X. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ismeretlen személy 2013. augusztus 3. 9 óra és 2013. augusztus 10. 15 óra 30 perc közötti időpontban egy Gépmadár utcában lévő pince ajtaját feltörte, és a helyiségből eltulajdonított 2 kerékpárt, 4 téli gumit, 1 kazettás autórádiót és 1 db nyomtatót.

A X. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 061/263-7200 számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8-16 P.: 8-13) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Az ellopott tárgyak képei: 

 

 

Kattintson a képekre a nagyobb méretért!

Forrás: Police.hu

Published in Kék, bűn és rend
Sunday, 01 September 2013 17:13

Pénztárcát lopott, keresik a rendőrök

Vásárlótól lopott a piacon, az ismeretlen nő azonosításához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A X. kerületi Rendőrkapitányság készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ismeretlen elkövető 2013. július 30-án egy, a X. kerületben lévő piac területén található üzletben egy vásárló táskájából eltulajdonította annak pénztárcáját, az abban található készpénzzel és bankkártyával. Az elkövető 30 év körüli, átlagos testalkatú nő, haja barna színű. Szürke színű, fekete csíkos felsőt, kék színű nadrágot és papucsot viselt.

 

A X. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 061/263-7200/50-115 számot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (H-Cs.: 8.00-16.00, P.: 8.00-13.00) vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: Police.hu

Published in Kék, bűn és rend

Édua Infomédia

Top Desktop version