Kőbányai Közösségi Hírlap

Nyugdíjasoknak ingyenes alapfokú SZÁMÍTÓGÉP és INTERNET HASZNÁLATOT oktat a DélUtán Alapítvány a IX. és a XIV. kerületben. Jelentkezés munkanapokon 14 és 18:00 óra között a következő telefonszámon: 06-30-377-9030

A DélUtán Alapítvány egyik legnépszerűbb tevékenysége a IX. kerület sétálóutcájában zajlik. A számítógép használatára 4-5 fős csoportokban, ingyen oktatják a nyugdíjasokat. Sokan 80 felett vállalják a tanulást, az eddigi legidősebb tanítvány 93 éves volt.  A végzett tanítványokat sem hagyják magukra, gyakorlási lehetőséget biztosítanak számukra, segítik őket, ha elakadnak a digitális térben.

További információ: DélUtán Alapítvány

Kategória: Közösség

Az Origo.hu által elkészített beruházási ranglistán a legjobban teljesítő budapesti kerület Kőbánya lett! Az október végén megjelent összegzés szerint a rendszerváltást követő évtizedek után ugyanis itt történik a legtöbb fejlesztés, nagyon látványosak a változások. 

A portál ezt követően riportot készített Kovács Róberttel, Kőbánya polgármesterével, aki elmondta, hogy a kerület saját forrásból évente 2,5-3 milliárd forintot tud fejlesztésre fordítani, aminek következtében Kőbánya már nem külváros, hanem Budapest - rengeteg lehetőséggel rendelkező - mértani középpontjává vált. A polgármester a riportban számot ad azokról a megvalósított, valamint tervezett beruházásokról, amelyek lendületben tartják Kőbányát. 

A beszélgetésből megtudhatjuk azt is, a polgármester jól ismeri és szereti a kerületet. Napi kapcsolatban van az itt élőkkel, akikkel bárhol szívesen beszélget, ismeri, hogy milyen problémáik vannak, mi a fontos számukra, és mi nem.

Az Origo riportja teljes terjedelmében EZEN a linken érhető el.

Kovács Róbert átadja a teljesen újjáépített Manóvár Bölcsődét és Rece-fice Óvodát, a kép forráa: Kovács Róbert Facebook oldala

Forrás: Origo.hu

Várhatóan egy hónapig a kőbányai Kőér utca és a Vak Bottyán utca csomópontjában egy-egy forgalmi sávot időszakosan lezárnak a 3-as metróvonal felújítását előkészítő munkák miatt - közölte a BKV Zrt. A közlekedési vállalat tájékoztatása szerint hétfőtől szombatig naponta 7 és 16 óra között kell majd útszűkületekre, valamint irányonként egy-egy sáv forgalmának biztosítása mellett sávlezárásokra számítani. 

A későbbi felszíni metrópótláshoz szükséges további út- és forgalomtechnikai munkák a Határ úti metróállomás környékén várhatóan jövő év február 18-ig tartanak.

Kiépítik az ideiglenes forgalomtechnikát, burkolat- és szegélybontási, szegélykorrekciós, térvilágítási, marási és aszfaltozási, valamint közműmunkák várhatóak, továbbá kanyarodó sávot és gyalogos-átkelőhelyet is építenek.

Forrás: MTI

Kategória: Közlekedés
2016. november 18., péntek 10:36

Véradás Kőbányán 23-án

Az év utolsó hónapjában is lesz lehetőség  a Magyar Vöröskereszt szervezésében lakossági véradásra a X. kerületben.

Szeretettel várjuk a másokon segíteni szándékozókat a következő helyszínen:
- 2016. december 23. 14:00-18:00, Szent László Plébánia, Bp. 1102 Szent László tér 25.

A regisztrációhoz személyi igazolvány, lakcím kártya és Taj szám feltétlenül szükséges!

"Aki vért ad, életet ad"

Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete

2016. november 10., csütörtök 13:16

Kőbánya fejlődik a legjobban

Nehéz feladatra vállalkoztak az Origo.hu portál munkatársai. Több hónapos munkával elkészítették ugyanis a budapesti kerületek beruházási ranglistáját azzal a céllal, hogy megnézzék milyen fejlesztések történtek a fővárosban az elmúlt években, és milyen tervek vannak az elkövetkező időszakban. A lista összeállításához megkeresték az összes kerületet, valamint megpróbáltak minden elérhető információt összesíteni. Az összehasonlítást nehéz volt elvégezniük, mert nem mindegy mekkora egy kerület, vagy hogy hol fekszik, illetve egy beruházásnál az állam mekkora részt vállal (Budapesten az állami beruházások nagyrészt a belvárosi kerületekre szorítkoztak). 

Mindezeket a szempontokat mérlegre téve, az önkormányzatoktól kapott válaszok, a honlapokon lévő információk és a választói megítélés alapján a legjobban teljesítő budapesti kerület az Origo munkatársainak véleménye szerint Kőbánya lett! A rendszerváltást követő évtizedek után ugyanis itt történik a legtöbb fejlesztés, nagyon látványosak a változások, miközben az állami és a magánberuházásoknak nem ez a legfőbb területe. 

Kovács Róbert polgármester a Facebook oldalán a következőképpen kommentálta a sikert: „Kőbánya győzött! Kerületünkben történik a legtöbb fejlesztés a fővárosban. Otthonunk a legjobban teljesítő budapesti kerület. Köszönöm, köszönjük a bizalmat, a támogatást. Folytatjuk a megkezdett munkát!

Az Origo cikke teljes terjedelmében EZEN a linken érhető el.

A kerület vezetése: Dr. Pap Sándor alpolgármester, Dr. György István kormánymegbízott, Kovács Róbert polgármester, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek

Forrás: Origo.hu, Kőbánya.hu, Kovács Róbert Facebook oldala

Az Új köztemető környékén október 29. és november 1. között megnövekedett forgalomra lehet számítani, a halottak napja miatt. A közlekedési változásokról, a temető nyitva tartásáról, a BKK járatainak menetrendjéről, a temetőben közlekedő buszok forgalmáról és a parkolási rendről részletes információkat a továbbiakban olvashatnak.

Idén a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek: október 29. (szombat), október 30 (vasárnap), október 31. (hétfő), november 1. (kedd). A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét az Újköztemetőben is a világi és ökumenikus megemlékezését. Az Újköztemető 53-as „szóró” parcellájában a megemlékezésekre október 31-én 17:00 órakor kerül sor.

Temetési rend és ügyelet: Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 29-től november 2-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben október 29. és november 1. között ügyeletet lesz, az ügyfélszolgálati irodák ezen a napokon 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.

Temető nyitvatartása: A temető október 29-től november 2-ig 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az Újköztemető október 23-án, és november 4.-én is 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. November 3-tól visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.

Kisbuszok: A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 23-án 16.00 óráig egy, október 29-től november 2-ig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést. A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek.

Közúti közlekedés és forgalmi változások a köztemető környékén

Az Újköztemetőben október 23-án, valamint október 29-én nyitástól november 2-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi behajtás. A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát október 29-től november 1-ig, mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.

Az Új köztemető környékén október 29-én (szombaton) 0 órától november 1-jén (kedden) 24 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe:
- A temetőt gépjárművel megközelíteni csak a Maglódi út és a Felsőcsatári út felől lehetséges. A temetőbe személyautóval bejutni a Maglódi út-Korányi Frigyes utca–Kozma utca útvonalon a főbejáraton és a Maglódi út–Korányi Frigyes utcai mellékbejáraton lehet, továbbá a Felsőcsatári út–Kozma utca útvonalon.
- A Jászberényi út felől érkezők terelőúton, csak a Jászberényi út—Indóház utca—Maglódi út—Korányi Frigyes utca terelőútvonalon keresztül juthatnak el a temetőig. A kerülőutat ideiglenes forgalomtechnikai jelzések is mutatják.
- Gépjárművel leparkolni csak a temetőn belül lehet, ami ezeken a napokon ingyenes.
- Megállási tilalmat rendelnek el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos utca és a körforgalom között.
- A temetőt gépjárművel elhagyni csak a főbejáraton keresztül lehetséges az ezeken a napokon egyirányú Sírkert úton (amely ideiglenesen egyirányú a Maglódi út felé) vagy az Újhegyi úton.
- A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát mindkét irányban, valamint az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn.
- A forgalmat a fenti időszakban rendőrök és polgárőrök irányítják, egyúttal segítik a Kozma utca lezárt szakaszán az ott lakó célforgalom beengedését.

A 2016. évi Mindenszentek Ünnepéhez és Halottak Napjához kapcsolódóan a temetői forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi változások lépnek érvénybe:
- Tilos megállni 2016. október 29-én 00.00 órától 2016. november 01-jén 24.00 óráig az Új Köztemetőhöz vezető Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma u. között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos u. és a körforgalom között.
- Lezárásra kerül (csak BKK behajtással) 2016. október 29-én 00.00 órától 2016. november 01-jén 24.00 óráig a Kozma utca a Jászberényi út és a körforgalmi csomópont között,
- Egyirányú forgalmi rendet alakítanak ki (ellenkező irányból csak BKK behajtással) 2016. október 29-én 00.00 órától 2016. november 01-jén 24.00 óráig az Újhegyi út Maglódi út és az Újköztemető előtti körforgalom közötti szakaszára, a Maglódi út felől csak a közösségi közlekedés járművei hajthatnak be. A temetőtől távolodó irányban nincs korlátozás, Sírkert utcában a körforgalmi csomópont felől a Maglódi út irányába, Korányi Frigyes u. egyirányú a temető felé, a temetőbe behajtani a főbejáraton és a Korányi Frigyes utcai mellékbejáraton lehet, utóbbinál csak behajtás van.

Közösségi közlekedés

November 1-jén (kedd), Mindenszentek napján, valamint az ezt megelőző napokon – a korábbi évek tapasztalatai alapján – megnövekedett forgalom várható a fővárosi temetők környékén. A sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok az október 22-23-i hétvégén, valamint október 27-e (csütörtök) és november 1-je (kedd) között a szokásosnál sűrűbben indulnak, emellett 27-étől rendkívüli járatok is közlekednek a fővárosban a temetők gyorsabb és kényelmesebb elérése érdekében. Az Új köztemetőhöz 28B jelzéssel indul villamos idén is. Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza tér M-től induló 28-as, 37-es, valamint a rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar M és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, valamint a rendkívüli járatként indított 68B autóbuszt ajánlja. Az Új köztemetőtől a 28-as és a 28B villamos október 29-től november 1-ig 6 perces közös követési idővel indul a Blaha Lujza tér M illetve Keleti pályaudvar M felé. A rendkívüli 68B buszjárat Kőbánya-Kispest és az Új köztemető között segíti a 68-as busz forgalmát.

Igénybe vehető közösségi közlekedési járatok:
- 3-as villamos: A 3-as villamos november-1-jén (kedden) napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik.
- 28-as villamos és 28B rendkívüli villamosjárat: Október 29-étől (szombattól) november 1-ig (keddig) az Új köztemető érintésével az Izraelita temetőhöz közlekedő 28-as villamos a szokásosnál sűrűbben indul. A Keleti pályaudvar M és az Új köztemető között emellett 28B jelzéssel rendkívüli villamosjárat biztosít kényelmesebb, gyorsabb eljutási lehetőséget ugyanebben az időszakban. A két villamosjárat gyakori közös követési idejével 6 percenként indul egy-egy villamos a sírkerthez.
- 37-es villamos: A 37-es villamos október22-én (szombaton), 23-án (vasárnap), valamint 27-étől (csütörtöktől) november 1-jéig (keddig) napközben is közlekedik: 22-23-án 15 percenkénti, 29-étől 1-jéig 6 percenkénti indulással. A 37A villamos ugyanezen a napokon csak hajnalban, reggel és este közlekedik, napközben a 37-es villamossal lehet utazni.
- 68-as autóbusz: A várható nagy forgalomra való tekintettel a 68-as buszon megnövekedhet a menetidő, ezért kérik, ezt vegyék figyelembe az utazásuk megtervezésekor.
- 68B rendkívüli buszjárat: Október 29-étől (szombattól) november 1-jéig (keddig) az Új köztemetőhöz rendkívüli autóbusz indul 68B számjelzéssel. A járat október 29-én (szombaton) és 31-én (hétfőn) délelőtt 10, délután 15 percenként, 30-án (vasárnap), és november 1-jén (kedden) napközben 15 percenként közlekedik Kőbánya-Kispest M és az Új köztemető között.
- 95-ös autóbusz: A 95-ös busz október 29-étől (szombattól) november 1-jéig (keddig) napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik. A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok, a Harmat utca – Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet.
- 202E autóbusz: A várható nagy forgalomra való tekintettel a 202E buszon megnövekedhet a menetidő, az egyenletes buszközlekedés érdekében az alacsonypadlós járművek indulási időpontjai megváltozhatnak. A vonalon a négynapos hétvége minden napján csuklós buszok közlekednek.

Forrás: Kőbánya.hu, BKK, Budapesti Temetkezési Intézet

Kategória: Közlekedés

Újabb BKK ügyfélközpont nyílt a Népliget metróállomáson. Az új, európai színvonalú, integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontban minden olyan ügy elintézhető, ami a fővárosi közlekedéssel kapcsolatos: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanaszok kezelése, MOL Bubival kapcsolatos ügyintézés és általános utastájékoztatás.


Falakat bontunk le az ügyfelek és a szolgáltató között – kezdte beszédét Dr. Dabóczi Kálmán a Népligetnél megnyitott új ügyfélközpont átadásán. A BKK vezérigazgatója ezzel a bevezetővel kívánta jelezni, hogy míg a korábbi jegypénztárak esetében egy ablak és egy rács választotta el az utasokat és az értékesítőket, addig az új ügyfélközpontokban már közvetlenebb, emberibb módon lehet ügyeket intézni. BKK vezetője szerint kevés, ha csupán szép járművek állnak forgalomba a fővárosban, vagy ha jól működnek a FUTÁR hangosbemondói, ugyanis csak a mostanihoz hasonló fejlesztésekkel együtt lehet hitelesen megüzenni azt, hogy hogyan működik egy modern európai nagyváros közlekedési rendszere. Az új népligeti ügyfélközpont kialakítása, stílusa megmutatja azt, hogy milyen lesz a jövőben ez a közlekedési csomópont. Dr. Dabóczi Kálmán elmondta azt is, hogy az ügyintézés színvonalát tovább növeli a BKK, így a folyamatban lévő fejlesztés eredményeként 2017 elején a Szentlélek téren nyílik meg a következő ügyfélközpont, majd a jövő év során további ügyfélközpontok megnyitását tervezik.

Az új népligeti ügyfélközpontban két kiszolgálópultnál intézhetik ügyeiket a Budapesten közlekedők. Az ügyfeleket a hatékonyabb kiszolgálás érdekében sorszám szerint szólítják. Ezen belül, a mozgássérültek és kisgyermekes ügyfelek prioritást élveznek. Az új ügyfélközpont – a többihez hasonlóan – hétfőtől vasárnapig 5:30-tól 22:00-ig fogadja a BKK ügyfeleit.

A közlekedésben részt vevők mindennapjait megkönnyítő ügyfélközpontok száma egyre növekszik. Jelenleg az alábbi helyszíneken működik BKK ügyfélközpont Budapesten:
- BKK központi ügyfélszolgálat a Király utca – Rumbach Sebestyén utca sarkán
- Kőbánya-Kispest M (felüljáró)
- Népliget M (metrókijárat)
- Deák Ferenc tér M (aluljáró)
- Déli pályaudvar M (metrókijárat)
- Ferenciek tere M (aluljáró)
- Kelenföld vasútállomás M (aluljáró őrmezei kijárat)
- Keleti pályaudvar M (aluljáró)
- Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminál
- Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminál
- Móricz Zsigmond körtér M (felszíni „gomba” épület)
- Széll Kálmán tér M

A korábbiaknál több helyszínen válik elérhetővé a Központi bérletpénztárban végzett ügyintézés

Október 26-ától a BKK a Központi bérletpénztár helyett immár több helyszínen is várja ügyfeleit egyedi ügyféligények intézésére. Az eddig az Akácfa utca 15. szám alatt működő Központi bérletpénztárt áthelyezik a Rumbach Sebestyén utcában található Központi Ügyfélszolgálatra, illetve a Keleti pályaudvari és a Deák Ferenc téri metróállomásokon található ügyfélközpontokba. Továbbra is változatlan helyszínen várja az ügyfeleket az Akácfa utca 22-es szám alatt található Pótdíjazási iroda, illetve a talált tárgyakkal kapcsolatban is változatlanul az Akácfa utca 18. alatt lehet érdeklődni.

Így a több metróvonallal, számos busz, trolibusz és villamosjárattal közvetlenül elérhető Keleti pályaudvari és Deák Ferenc téri metrómegállóknál található ügyfélközpontokban, illetve a Rumbach Sebestyén utcai Központi Ügyfélszolgálaton, több helyszínen, a korábbiaknál kedvezőbb ügyfélfogadási idők mellett lesz lehetséges a közösségi közlekedéshez kapcsolódó egyedi vásárlási igények és egyéb ügyek intézése.

Az ügyfélközpontokról és az egyéb értékesítési pontokról bővebb információ a http://bkk.hu/pontkereso/ találhatók.

Forrás és kép: BKK

Kategória: Közlekedés

„Gazdaságélénkítés, vállalkozásfejlesztés és munkahelyteremtés Budapesten” elnevezésű ünnepi rendezvényt tartottak október 6-án, a Bálna Budapestben. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Tagcsoport Elnökök Kollégiuma, a kamara X. kerületi vállalkozások összefogása és érdekeik érvényre juttatása érdekében tanúsított, kiemelkedő együttműködése, a gazdasági szereplők és az Önkormányzat közötti kölcsönös segítségnyújtásra törekvése elismeréséül, Kőbánya polgármestere Kovács Róbert a „Budapesti Kerületekért Emlékérem” elnevezésű díjban részesült.

Forrás és kép: Kőbánya.hu

Felszolgálókat és takarítókat keresnek felvételre egy VIII. kerületi étterembe.

Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: 06-30-962-7985

Kategória: Aktuális

A következő években 50-100 milliárd forint juthat a kerékpáros közlekedés fejlesztésére - közölte Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, kőbányai országgyűlési képviselő egy budapesti háttérbeszélgetésen.


Révész Máriusz elmondta: a napokban a kerékpározás feltételeit javító több javaslatot is a kormány elé terjesztettek. A kerékpárutak fenntartását és működtetését is szeretnék szabályozott keretek közé szorítani. Ezért az javasolják a kormánynak, hogy a települések határain kívül eső kerékpárutakat a Magyar Közút Zrt. üzemeltesse. Erre a célra jövőre valamivel több mint 2 milliárd forint költségvetési forrás lenne szükséges, a szakértői számítások szerint - mondta a kormánybiztos. Révész Máriusz elmondta még: szeretnék elérni a kormánynál, hogy országosan egységes közbringa-rendszert hozzanak létre, így egyetlen regisztrációval használni lehetne az ország valamennyi közbicikli szolgáltatását. Jelezte azt is, hogy a kormány már elfogadott egy előterjesztést 32 milliárd forint értékű kerékpárút-fejlesztésre. A források rendelkezésre állnak, és megkezdődött a tervezés fázisa. A kormány elé kerül az javaslat is, hogy intézményes keretek között támogassák a kerékpáros munkába járást, mint az óbudai önkormányzatnál, ahol napi 400 forintot kapnak, akik  kerékpárral járnak munkába. A vonóhorogra szerelhető kerékpár-tartók esetében sokaknak gondot jelent a rendszám kezelése. Most ez megoldódni látszik egy harmadik szürke rendszámtábla alkalmazásának lehetőségével. Ezt a megoldást hatóságok is támogatják, így év végétől, esetleg jövő év elejétől várhatóan bevezetik - tette hozzá.

Révész Máriusz, a kép forrása: NFM

Budapest önkormányzati vezetése kerékpáros barát - szögezte le a főváros városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettese. Szeneczey Balázs szerint ezt támasztja alá, hogy Budapesten a kerékpárutak hossza eléri a mintegy 300 kilométert, ami négy év alatt 46 százalékos növekedést jelent. Kiépült a fővárosban Európa egyik legmodernebb biciklikölcsönző-rendszere. A kerékpározás feltételeinek javítására 2018-ig több mint 8 milliárd forintot költenek majd Budapesten. Megvalósul például a Rákos-patak mentén a biciklivel végigjárható kerékpáros ökofolyosó is - jelentette be. 

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke pedig többek között arról beszélt, hogy a civil szervezet javaslatokat tesz a biciklis közlekedés körülményeinek, a komfort és a biztonság javítására. A szervezet információi szerint Magyarországon az emberek 22 százaléka biciklizik rendszeresen. Budapesten ez az arány 3 százalék, ami 2030-ra 10 százalékra nő az előrejelzések szerint.

Forrás: MTI, NFM

Kategória: Közlekedés

Édua Infomédia

Top Desktop version