Logo
Print this page

Halálos gázolás és szögbelövővel elkövetett öngyilkosság Kőbányán

Rate this item
(1 Vote)

Tragikusan alakult az elmúlt időszak Kőbányán: a Maglódi úton halálos gázolás áldozata lett egy nő, míg a Gyógyszergyári utcában egy férfi oltotta ki saját életét egy szögbelövővel.

Halálos gázolás

Őrizetbe vették azt férfit, aki a gyanú szerint Kőbányán, egy gyalogátkelőhelyen elgázolt egy idős nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondtalan okozása vétség elkövetése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki a gyanú szerint 2017. november 29-én 19 óra 35 perckor a Maglódi út és a Kocka utca kereszteződésében a gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 70 éves nőt, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentők a nőt életveszélyes sérülésekkel vitték el a helyszínről, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban elhalálozott.

A rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során beazonosították B. Zsolt budapesti lakost, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, majd előállították a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályára. B. Zsoltot a nyomozóhatóság segítségnyújtás elmulasztása bűntett és halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbevételét rendelte el.

Szögbelövővel oltotta ki saját életét

Egy halott férfit találtak Kőbánya elhagyott részén. A 60 év körüli férfi élettelen testére a Fehér út-Gyógyszergyári utca kereszteződésénél, egy fás-bokros részen találtak rá az ott lakó hajléktalanok – tudta meg a Hírpress.hu. Valószínűleg egy szögbelövő pisztollyal vetett véget életének. A BRFK szóvivője, Csécsi Soma a Borsonline-nak azt nyilatkozta, idegenkezűség nem merült fel az eset során.

A kép forrása: Borsonline.hu

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu, Hírpress.hu, Borsonline.hu

Last modified on Friday, 01 December 2017 12:17
Édua Infomédia