Kőbányai Közösségi Hírlap

Zálogházba vitték a lopott ékszereket

Rate this item
(1 Vote)

A kőbányai rendőrök keresik Kralovánszky Józsefet és várják a képeken látható ékszerek tulajdonosainak jelentkezését is. A X. kerületi Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Nikoletta 27 éves budapesti nő, és a 44 éves szintén fővárosi Kralovánszky József ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor még ismeretlen elkövetők 2017. január 20-án a délelőtti órákban betörtek egy Gergely utcai lakásba, ahonnan egy mobiltelefont, egy laptopot és ékszereket loptak el.

Lépcsőházi felvétel az esetről

A nyomozók Cs. Nikolettát 2017. február 8-án 18 óra 20 perckor elfogták. A házkutatás során zálogjegyeket találtak, amelyek alapján ékszereket foglaltak le, ezekről feltehető, hogy bűncselekmény elkövetéséből származnak. Az ékszerekről a mellékelt képek állnak rendelkezésre:

 

 

 

 

Kralovánszky József jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, felkutatására tett intézkedések eredményre nem vezettek, ezért a rendőrség elfogatóparancsot adott ki ellene.

Kralovánszky József

Aki a képen látható Kralovánszky Józsefet felismeri, jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, továbbá a képeken látható ékszerekkel kapcsolatban érdemi adatokat tud közölni, hívja a 06-1-263-7200 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, valamint a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén vagy írjon This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.

Forrás: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Last modified on Wednesday, 22 February 2017 09:44

Édua Infomédia

Top Desktop version