Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Nemzetközi illegális cigarettagyárat számoltak fel Kőbányán

Rate this item
(1 Vote)

Újabb, nemzetközi bűnszervezet által létrehozott cigarettagyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bolgár hatóságok és az Europol segítségével - jelentette be a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának főosztályvezető-helyettese az adóhatóság Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.

Tóth Márk közölte: a X. kerületi telephelyen egy komplett fermentáló és cigarettagyártó gépsort és csomagológépet foglaltak le, továbbá 3,3 tonna dohányt és csaknem félmillió szál cigarettát. Ezzel egy időben nyolc gyanúsítottat fogtak el: három moldovai, három izraeli, egy grúz és egy magyar állampolgárt. A moldovai és az izraeli gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a grúz és a magyar házi őrizetbe került - tette hozzá az alezredes. Elmondta: a bolgár hatóságok idén nyáron jelezték, hogy cigarettagyártó gépsorok érkeznek Magyarországra. Az operatív felderítés nyomán szeptember 21-én több mint száz pénzügyi nyomozó részvételével csaptak le az éppen beinduló üzemre, illetve a bűnszervezet tagjaira.

Az akció eredményeképpen egy szál, az üzemben talált "Golden Mount" márkanévvel ellátott cigaretta sem került a piacra, ily módon 64 millió forintnyi jövedéki adó csalását akadályozták meg. Ha az üzem tovább működött volna, akkor egy év alatt 171 millió szál cigaretta kerülhetett volna a feketepiacra - jelezte az alezredes. Hozzátette, hogy a nemzetközi együttműködésnek köszönhetően, ezzel egy időben Ausztriában és Szlovákiában is hasonló rajtaütések voltak, azokat az illegális üzemeket ugyanaz a bűnszervezet működtette, mint a magyarországit. A nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult a gyanúsítottak ellen - közölte Tóth Márk.

Vankó László, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának vezetője hangsúlyozta, hogy megváltozott stratégiájuk nyomán, amelynek során elsősorban a nemzetközi bűnszervezetekre koncentrálnak, 2016 első félévében már 170 millió szál illegálisan gyártott cigarettát foglaltak le. Ez sokszorosan meghaladja a korábbi évek eredményeit. Ez nagyrészt az Europol keretében történő nemzetközi együttműködésnek köszönhető, illetve nagy segítséget nyújt nekik az OLAF is. Az Európai Unió csalás elleni hivatala segítségével pályázati úton olyan eszközöket vásárolhattak, amelyek segítségükre vannak a felderítésben.

Sárközi Alexandra, a NAV bűnügyi szóvivője emlékeztetett arra, hogy 2015 februárja óta már a harmadik illegális cigarettagyártó üzemet számolja fel a NAV. Arról is szólt, hogy a mostani budapesti rajtaütéssel egy időben Ausztriában 14 tonna dohányt és 6 millió szál cigarettát, Szlovákiában pedig 3,5 tonna dohányt és 4,8 millió szál cigarettát foglaltak le a hatóságok.

Forrás: MTI

A kép illusztráció

Last modified on Thursday, 29 September 2016 09:16

Hírek

Régi képek, emlékek

Zajlik a munka
Régi újhegyi kép
Már állnak a házak
Épül a Mély tó
Föld út
Átadó ünnepség
Látkép
Zajlik az éptkezés
Még nincs kész
Áll a szobor

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia