Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Rendőrségi évértékelő a X. kerületben

Rate this item
(1 Vote)

A Police.hu rendőrségi portál számolt be arról, hogy dr. Gyetvai Tibor alezredes értékelte a kőbányai kapitányság 2014. évben végzett munkáját. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányságán március 19-én megtartott állománygyűlés elöljárója Derzsy Péter ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese volt. 

A kerület rendőrkapitánya a tavalyi évet jónak értékelte. Évértékelője során hangsúlyozta, az elmúlt évhez képest a regisztrált bűncselekmények száma csaknem egyharmadával csökkent, amíg az eredményes nyomozások aránya, valamint a közterületen elkövetett jogsértések eredményességi mutatója jelentős mértékben emelkedett. A kiemelten kezelt bűncselekmények közül csökkent a lopások, a gépjármű-feltörések, a gépjárműlopások, a testi sértések és a rablások száma.

 

Dr. Gyetvai Tibor alezredes, kapitányságvezető és Derzsy Péter ezredes, Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese 

A rendőrkapitány külön kiemelte a kerületi önkormányzattal, a területileg illetékes ügyészséggel, a Kőbányán működő három polgárőr egyesülettel sikeres együttműködést, valamint a civil szervezetekkel kiemelkedően jó kapcsolatot. 

Forrás és képek: Budapesti Rendőr-főkapitányság, Police.hu

Last modified on Friday, 20 March 2015 09:00

Hírek

Régi képek, emlékek

Építési terv
Föld út
Zajlik a munka
Dolgozik a daru
Épül a Mély tó
Átadó ünnepség
Régi kép
Építik a tavat
A Mély tó
A Gergely-bánya

Közösségi Hírek

Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!

Mondja el Ön is véleményét…

Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004....

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia