Kőbányai Közösségi Hírlap

Elfogták a fiatal lány gyilkosát

Rate this item
(1 Vote)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – őrizetbe vétele mellett – Gy. Attila 33 éves balassagyarmati lakos ellen. Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, 2014. március 4-én a reggeli órákban a kőbányai Zágrábi utcában egy járókelő figyelt fel egy, a földön fekvő, életjelenségeket nem mutató fiatalkorú nőre. A helyszínre érkező mentők megállapították a halál beálltát, a rendőrségi szemlebizottság pedig azt, hogy a fiatal nő bűncselekmény áldozata lett.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A tanúkihallgatások és az adatgyűjtés eredményeként a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény elkövetőjét. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint Gy. Attila 2014. március 4-én 2 óra és 3 óra közötti időben a Zágrábi utcában egy trafóház mellett leparkolt gépjárműben leszúrta a fiatalkorú lányt, a holttestet a járműből kitette, majd elhajtott a helyszínről. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására.

Forrás: Police.hu

Last modified on Monday, 17 March 2014 09:30

Édua Infomédia

Top Desktop version