Kőbányai Közösségi Hírlap

Thursday, 17 June 2010 10:37

Forró júniusi nap volt

Forró júniusi nap volt, amikor ballagtak a Keresztury Dezső Általános Iskola nyolcadikosai. Miután a „vén diákok” elbúcsúztak tanáraiktól, énekszóval levonultak a színpad elé. A hagyományosan megható műsort Balázs Magdolna szerkesztette a tanulók írásai alapján. A 3.b-sek vidám tánca, Kelemen Karola és Rubint Dániel dala színesítették a programot. Könnyet csalt a szemekbe, amikor az összes búcsúzó diák együtt énekelt osztályfőnökeiknek.

 

Katt a képre a nagyobb méretért!

 

Kovács Ferenc igazgató ünnepi beszéde után átadta a legjobbaknak megérdemelt jutalmakat. Ebben a tanévben két tanuló is megkaphatta a kitűnő tanulmányi eredményért járó aranyérmet. Szy Boglárka és Nagy Csilla nyolc éven át kiemelkedően teljesítette az iskolai követelményeket, és verseny győzelmeikkel öregbítették iskolájuk hírnevét.

A legkiemelkedőbb sportoló aranyérmét idén Benev Dénes nyerte el. Gratulálunk!

Végül Rachmaninov muzsikájára keringőztek még egyszer utoljára iskolájukban a végzős diákok.

Sok sikert további tanulmányikhoz!

Published in Aktuális
Wednesday, 16 June 2010 11:43

Díjkitűzés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya eljárást folytat életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2010. március 20-án 5 óra 10 perc körüli időben az Őrs Vezér téren, a metróvégállomáson előzetes szóváltást követően bántalmazott egy külföldi férfit, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérülést szenvedett. A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Budapest Rendőrfőkapitánya bruttó 100.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatóak, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Budapesti Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki az elkövetővel, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 443-5360 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Published in Kék, bűn és rend
Thursday, 10 June 2010 12:55

Robotok évszázada az Árkádban

A Németországban már nagy sikert aratott rendezvény az ÁRKÁD Bevásárlóközpontban 2010. június 06-27-ig kerül megrendezésre. A tárlat 9 témaszigeten mutatja be a robotika vívmányait, fejlődésének történetét, a játék modellektől kezdve a filmiparon keresztül egészen az ipari robottechnológiáig. A rendezvény interaktív jellegét többek között egy „robotépítő-játszóház” illetve egyetemi hallgatók által vezetett „tárlatvezetés” biztosítja, ahol megismerkedhetünk évszázadunk és a jövő robottechnológiáival, továbbá látható lesz az a táncoló robot is, ami a Grazban megrendezett Robocup 2009 Világbajnokságon első helyezést ért el.

Tárlatvezetés: minden nap 14:00 ill. 16:00 órától, a kupolában található színpadtól!

A kiállítás nyújtotta érdekességekről minden nap 12-18 óráig egy önjáró, beszélő robot segítségével is lehet tájékozódni.

Péntekenként, szombatonként és vasárnaponként robotos tánc-show színesíti a kiállítást. A rendezvény együttműködő partnerei a budapesti egyetemek robotikával foglalkozó tanszékei és diákjai.

 

Katt a képre a fotógaléria megtekintéséhez!

 

Published in Aktuális
Thursday, 10 June 2010 10:22

Lépcsőházi kamerák

A lépcsőházi kamerák kiegészítik a közterületi kamerák tevékenységét. Budapest lakótelepein egyre több közösség dönt a lépcsőházi kamerarendszer kiépítése mellett, hiszen sajnálatos módon napjaink­ban sem csökken a lakótelepi bűnözés, a lakásbetörések és a lépcsőházi betörések száma. Bár a helyi önkormányzatok költségvetésük lehetőségei szerint kiépítik a közterületi tér­figyelő kamerarendszereket, melyek által a közterületen elkövetett gépkocsi-feltörések, rongálások, rablások száma jelentősen vis­szaesik, de következésképpen a bűnözők az épületekbe szorulnak vissza, a bűncselek­ményeket immár bent követik el: nagyrészt lakásbetörést, rablást, folyósokon lévő tár­gyak eltulajdonítását.

Az effajta nemkívánatos események számá­nak visszaszorítására megfelelő megoldást nyújthat az ún. közös területek kamerával történő megfigyelése: a kapubejáratok, lép­csőházak, liftek és a pincelejárók ellenőrzé­se.

Bűncselekmények után a rendőrség a ka­merák felvételeit a tettesek felkutatásánál felhasználja. Az esetek túlnyomó részében a rendőrség eredményesen jár el, hiszen a kamerák felvételein kivehető mind a tettes, mind az eltulajdonított tárgy(ak).

A kiépített lépcsőházi kamerarendszernek elrettentő ereje abban rejlik, hogy jelen­tősen nő a lebukás veszélye, mivel a rossz szándékú egyének nem tudják tetteiket ész­revehetetlenül elkövetni; nevelő ereje pedig azon mérhető le, hogy ezekben a lépcsőhá­zakban megszűnnek a szemetelések és az egyéb nem odaillő tevékenységek.

Következő cikkünkben a kiépítés jogi hátte­réről osztunk meg néhány gondolatot.

 

Katt a képre a nagyobb méretért!

 

Published in Aktuális
Thursday, 10 June 2010 10:18

Pedagógus klub

Június 9-én tartotta pedagógus napi összejövetelét a kőbányai nyugdíjas pedagógusok „Gárdonyi Géza” klubja. A klub vezetője Teng Józsefné elmondta, hogy megközelítőleg 120 fős a tagság, valamennyien volt óvónők, tanítók, tanárok. Legidősebb tagjuk Bárdossy Edit néni, 93 éves, rubintdiplomás pedagógus. Rendszeres összejöveteleiknek a Pataki Művelődési Központ ad otthont, de gyakran szerveznek kirándulásokat, múzeumlátogatást, különböző rendezvényeket meghívott előadókkal. A művelődési központ nevében Buzás Kálmán üdvözölte a vendégeket, köszönetet mondva áldozatos munkájukért, jó egészséget és további szép nyugdíjas éveket kívánva.

Katt a képre a nagyobb méretért!

 

A köszöntőt Kovács Róbert alpolgármester mondta, aki maga is pedagógusként kezdte pályafutását, így megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel szólt ahhoz a korosztályhoz, amely az utód nemzedéket fáradságos munkával, nagy türelemmel és hivatás iránti elkötelezettséggel felnevelte, akiktől a későbbi pedagógusok átvehették a stafétabotot. Az alpolgármester úrtól ketten vehették át Díszdiplomájukat a pedagógiai munkában eltöltött hosszú évtizedek köszöneteként: dr. Balkányi Tiborné és Noszlopy Annamária.

Katt a képre a nagyobb méretért!

 

A legifjabb korosztály képviseletében a Halom utcai Bóbita óvoda adott szép  ünnepi műsort, majd Pászty Viktória nosztalgikus slágerekkel ajándékozta meg a vendégeket.

Katt a képre a nagyobb méretért!

Published in Aktuális
Monday, 07 June 2010 17:30

Segítsünk!

Kedves Kőbányaiak, Kedves Barátaink! Az egész országot megrázták az utóbbi napok, hetek drámai történései, az árvízi katasztrófa és az árvíz sújtotta településen élő emberek küzdelme és tragédiája. Az elemek nem egyszerűen házakat és utakat, hanem életeket romboltak szét. Bár ezrek vesznek részt a mentésben, a helyzet súlyos, a hírek, tudósítások torokszorítóak.

Kötelességünknek érezzük, hogy - a rendelkezésünkre álló keretek között - részt vállaljunk a segítő munkában. Ezért a Fidesz kőbányai szervezete azonnali gyűjtést szervez az árvízkárosultak megsegítésére, melynek adományait a lehető leghamarabb szeretné az eljuttatni a rászorulókhoz.

 

 

Kérjük, hogy aki csak teheti, járuljon hozzá a segítségnyújtáshoz. A legégetőbb szükség takarókra, ruházatra, tisztálkodási szerekre, tartós – tehát nem romlandó élelmiszerekre (konzervek, ásványvíz stb.) van. A gyűjtés június 10-ig (csütörtök) tart. Kérjük, hogy adományaikat 10-18 óra között juttassák el a Fidesz kőbányai irodaházába, a Halom u. 37/B. szám alá.

A gyűjtésről további információ a 260-2714 ill. 20/914-3627 telefonszámokon kérhető Gerzson Saroltától.

Fidesz-MPSZ Kőbányai Szervezete

Published in Aktuális
Monday, 07 June 2010 12:34

Tolvajt fogtak az Őrsön

A Budapesti Rendőr-főkapitányság - folyamatban lévő ügyben - őrizetbe vett egy 30 éves férfit, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a Blaha Lujza téren 2010. április 27-én 2 és 3 óra közötti időben egy férfi zsebéből értékeit eltulajdonította. A férfit a rendőrség munkatársai az Őrs vezér téren fogták el. Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Belvárosi Bűnügyi Régiója folytatja le.

 

Published in Kék, bűn és rend

A kerületi tolerancia program már sokéves múltra tekint vissza. A program keretében a Gém utca-i Komplex Általános Iskola tanulóit látják vendégül a kőbányai iskolák. A gyerekek együtt játszanak, kézműveskednek, és közben jobban megismerik, elfogadják egymást. A meghívás kölcsönös, a Komplex Iskola is mindig szeretettel fogadja diákjainkat.

Idén a Keresztury Dezső Általános Iskola adott otthont a tolerancia program zárórendezvényének. A műsor idejére az udvar kalózszigetté változott, ahol különböző akadályokat kellett leküzdenie az újdonsült kalózoknak. Mászkálhattak Rőt szakáll labirintusában, buborékot fújhattak a Tajték parton, de még hőssé is válhattak a gyerekek, ha kiszabadították a kapitány lányát a szomorú fogságból. A kapitány, Jack Spero szerepében, Kovács Ferencet, az iskola igazgatóját láthatták a kalandozó, egymást segítő kisdiákok. A sok "megpróbáltatás" és izgalom után megkapta mindenki a megérdemelt kincset, egy közös kalózos csoportképet, ami bizonyítja, hogy a legnagyobb kincs, a barátság.

 

 

Published in Aktuális
Friday, 28 May 2010 14:15

Kedves Kereszturys diákok!

Bebizonyítottátok, hogy a szeretet, és a nemes célért végzett közös munka „hegyeket mozgat meg”. Fegyelmezett, pontos munkátok nélkül nem sikerült volna ilyen jól a Tolerancia Program Záró rendezvénye. Mindannyian büszkék lehettek magatokra!

Nagyon köszönjük, köszönöm: Csilla néni

 

Published in Aktuális

„A Tolerancia Program az én szememben egymás megismeréséről, elfogadásáról szól és még valamiről, arról, hogy mennyi minden közös van bennünk…”- mondta Kovács Ferenc igazgató megnyitó beszédében. Május 25-én Kincses szigetté alakult a Keresztury Dezső Általános iskola. A bejáratnál életnagyságú  kalóz baba és tenger várta a gyerekeket. Miután megkapták kalózládáikat, melyben útravalójuk, kalózkendőjük és a titkos térképük volt, Rőtt Szakáll labirintusán, a Papagájos mocsáron, Szédülős Jack szakadékán áthaladva, érintve a Tajtékpartot, Félszem tengerszemben horgászás után, kikerülve Python völgy kígyóit, visszaverve az ellenséges hajó támadását, kiszabadították a  kapitány elrabolt lányát. A sivatagi lényeket legyőzve még arra is maradt idejük, hogy a szárazdokkban kitakarítsák hajóikat. Az érdekes feladatok után a kincset a Kapitányi Hídon vehették át a gyerekek Fekete Szakálltól, ami nem volt más, mint saját fényképük, önmaguk, hogy érezzék, hogy minden gyerek maga egy kincs. Öröm volt látni, ahogy bátorítva, kézen fogva segítették egymást, a játékos feladatok megoldásában.

Az eső miatt, a tornatermi záráson, Nagy Zoltán a Komplex Általános Iskola igazgatója kiemelte a rendezvénysorozat fontosságát, és köszönetet mondott az Oktatási és Közművelődési Főosztály jelenlévő vezetőjének Dr Kántásné dr. Szabó Ivettnek és munkatársainak.

A rendezvényt megtisztelte Verbai Lajos polgármester, Herczeg Katalin a Kőbányai Pedagógiai Kabinet vezetője és munkatársai, valamint számos iskolaigazgató.

Táky Tifani 7.a osztályos tanuló a Kishableány dalával búcsúzott a vendégektől.

 

Katt a képre a nagyobb méretért!

Published in Aktuális

Édua Infomédia

Top Desktop version